Icethunder logo
Icethunder gitár,ének : Jenák Ildikó
billentyű : Schroth Roland
basszusgitár : Sághy Éva
dobok : Jenák András
ének : Kálmán Kata
A zenekar 2005 õszén alakult, elõször december 2-án álltunk színpadra, ezt tekintjük az Icethunder születésnapjának. Az alapító tagok közül már csak Schroth Roland és Jenák Ildikó az együttes tagjai, késõbb csatlakozott Sághy Éva. 2006 márciusában Sághy Kata lett az énekes, júliusban pedig Valentai Attila a dobos. Ezzel a tagösszetétellel készítettük el második demónkat 2007 nyarán. Majd 2008 júniusában Jenák András került a dobok mögé, és augusztusban Kata - hangszálproblémái miatt - kénytelen volt abbahagyni az éneklést. Így átmenetileg Kálmán Kata segítette ki a zenekart, majd 2009 legelejétõl már Juhász Gerda állt az énekesi poszton. De Gerda elköltözött Budapestre, így most újra Kálmán Kata énekel. Így a jelenlegi felállás: Jenák András - dob; Jenák Ildikó - gitár, vokál; Kálmán Kata - ének; Sághy Éva - basszusgitár; Schroth Roland - billentyû.A kezdetek óta megszámlálhatatlan koncerten, rendezvényen vettünk részt elõször csak szûkebb hazánkban, Pécsett és Baranyában. Késõbb messzebbre is eljutottunk, többek között Budapestre, Gyõrbe, Siófokra, Zalaegerszegre, Békésre, Medgyesegyházára, Debrecenbe és Balatonfüredre. Számos országos hírû rendezvényen léptünk fel, a teljesség igénye nélkül megemlítve a budapesti Petõfi Csarnokban megrendezésre kerülõ Gothica fesztivált, az Alhana-Tábort, az évente ismétlõdõ pécsi Rockmaraton fesztivált, motoros találkozókat, de rendszeres fellépõi vagyunk a horvátországi Batinán megrendezésre kerülõ motoros fesztiválnak és az ERLA Sound and Light Bt. Promóciós Koncertjeinek is. 2008 nyarán az a megtiszteltetés érte az együttest, hogy a European Start nemzetközi ifjúsági zenei táborban Magyarországot képviselhette. Ugyancsak említésre méltó, hogy 2008 év végén a Folk-n-Roll Tehetségkutató Fesztiválon elsõ helyezést értünk el és egy klipforgatási lehetõséggel gazdagodtunk. 2009-ben a Pécsi Majális nagyszínpadán is sikerrel játszottunk.A zenei stílusunkat nehezen lehetne meghatározni, hiszen a klasszikus rockzenei hangzástól a kicsit könnyedebb, és a kicsit keményebb hangzást is magába foglaló zenét játsszuk, megspékelve egy kis vokállal. Ha mégis kategorizálni kellene, akkor a gothic-symphonic beütés mellett a melodic- és power-metál stílus a meghatározó. Találóan epikus heavy metalnak nevezték a zenénket. Tehát saját szerzeményeket játszunk, és kuriózumként vettünk fel két feldolgozást a repertoárunkba, egy Children of Bodom/Ramones, illetve egy Iced Earth számot.

Albumok :

Icethunder(demo) (2006)
Icethunder - Icethunder(demo)1.Bad dream 
2.Jégvihar 
3.Bring me home 
4.Ain`t no 
A Jégtündér(demo) (2007)
Icethunder - A Jégtündér(demo)1.Revenge 
2.Ne ébredj fel 
3.Bad dream 
4.Jégvihar 
5.Lélekvesztő 

Kedvencek közé jelölték :
Tuomas, Infernus, Dénes, Hrvatska, Jofry, errantsoul, Fire, Anyád Szeretője, Matthew Tuck, anett_, koko815, Zsancy BlackRose, _Petra_

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Matthew Tuck
Matthew Tuck
2010.04.05. 11:12:12
hajár Ildushék!:D
16-án találkozunk:P
*módosítva: 2010-04-05 11:12:25
Some things are worth fighting for, some feelings never die. myUserbar.hu
koko815
koko815
2010.03.12. 21:16:09
27-én toxicba koncert,Jenák Andrásnak(dob) lesz a 17-ik születésnapja!
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0222 s