Ifjabb Johann Strauss (németül Johann Strauß Sohn) (Bécs, 1825. október 25. – Bécs, 1899. június 3.) osztrák zeneszerzõ, zeneköltõ, a Kék Duna keringõ megkomponálója, már életében a „keringõkirály” becenévvel illették.
Ifjabb Johann Strauss 1825. október 25-én született Bécsben, apja, Johann Strauss elsõ fiaként. Apja akarata ellenére, akárcsak két öccse, Josef és Eduard, õ is zenésznek állt.
Johann szívesen ellátogatott a kültelkek kocsmáiba és a Bécs környéki dombok hangulatos nyári vendéglõibe és nézte, hallgatta, hogyan mulat a nép, hogy ropják a táncot az osztrák parasztok, miképp penget szapora ritmusokat a sramlizenekar és miféle dallamokat „kapnak fel” a külváros lakói: iparosok, mesterlegények, katonák, diákok.
Straussnak három felesége volt. Az elsõ, Jetty Trefs énekesnõ hamar elhunyt. Másodjára Angela Dietrichhel kötötte össze életét, aki viszont elhagyta egy másik férfiért. Harmadik feleségét Adelét túl az ötvenen, érett fejjel ismerte meg. Adele is asszony volt már ekkoriban, egy gyermek anyja, ráadásul õ is a Strauss családi nevet viselte, ám pusztán névrokona volt a nagy zeneszerzõ-családnak. Sokan Adelét tekintik Strauss igazi nejének, aki odaadó rajongással vette körül férjét, sõt a bécsiek az operett Cosimájának is nevezték, mert jó tanácsaival elõrevitte a mester munkáját. Feljegyezték, hogy amikor a A cigánybáró próbáira készültek, maga a mester sem bízott a sikerben, mind a színház direktora, mind Zsupán alakítója, az ismert Girardi is szkeptikusan álltak a premierhez. Adele kitartása, és határozott fellépése beigazolódott talán még a Denevérnél is nagyobb sikert hozott Straussnak ez az operett.
A század elsõ évtizedeiben Franz Schubert nemcsak a válogatott zeneélvezõk muzsikusa. A kocsmák táncai behatolnak a városba és e polgári aranykor idején kiszorítják az úri világ valamennyi menüettjét, gavottját és egyéb fõúri táncait. A keringõ, amely valaha a nép körében született, megigézi az egész várost.
„Strauss zenészei gyakorlottabban küzdik le a ritmusváltozás nehézségeit, mint a mi muzsikusaink. A keringõk, amiket elõadnak, nehezen játszhatók, mert a dallam ezerféle módon színesíti az ütemet. Párizs zenei ízlésének fejlõdésére nézve szerencsés elõjelnek tartom Strauss sikerét. Azt hiszem ugyanis, hogy sikerét inkább német keringõi ritmikus hangsúlyának, semmint hangszerelése felettébb muzikális fényének köszönheti.” – Berlioz (ford.)
Ne gondoljuk, hogy ez a kritika egyedülálló volt. Az akkori Európának majdnem minden jelentõsebb zenekritikusa, esztétája megemlékezett a bécsi „keringõkirály” diadalútjáról.
Ám a Walzer-König hamarosan veszedelmes vetélytársra talál. A vetélytársat is Johann Straussnak hívják… fia. Ádáz versengés indul a két Strauss között, amit az 1848-as forradalom még ki is élez. A revolúció híre az ifjabb Johann Strausst a Balkánon éri utol, és õ lóhalálban siet Bécs felé, hogy jelen legyen a történelmi eseménynél. Egykorú képek õrzik a „történelmi” találkozó emlékét. Ifjabb Johann Strauss zenekarával a polgárõrök élén halad, az öreg Strauss a császári csapatok zenekarát vezényli.
A forradalom leverése után az ifjú muzsikusnak jó ideig bujkálnia kell.
Az apa és fia közötti versengésnek az idõsebb Strauss halála vetett csak véget. A vita eldõlt: a Walzer-König most már véglegesen az ifjabb Strauss és lassacskán eltûnik az „ifj.” szócska is, mert Strauss csak egy van: az a lobogó energiájú, kifogyhatatlan dallaminvenciójú, ragyogóan muzsikáló fiatal mûvész, akinek lábai elõtt hever az egész császárváros. A küzdõtérre szólítja Josephet is, aki a legjózanabb foglalkozást választotta: egy mérnöki irodában dolgozik. Joseph Strauss szinte hónapok alatt sajátítja el a szükséges zeneelméleti tudást és hamarosan már õ is egy Strauss-zenekar élén áll. Majd színre lép a harmadik Strauss testvér: Eduard is. Ha amazok a walzer poétái voltak, akkor Eduard a keringõ diplomatája, pénzügyminisztere, nagyvállalkozója, aki megszervezi a Strauss-dinasztia világhírét. Közben Johann mindinkább visszavonul a hangversenyszerepléstõl és úgyszólván kizárólag komponálással foglalkozik.
Több száz keringõjét nem sorolhatjuk fel e szócikk keretében, nem beszélve a polkákról és indulókról, amelyeknek ugyancsak nagymestere volt. Érjük be nagyobb lélegzetû mûveinek címeivel: