Jon Douglas Lord (Leicester, 1941. június 9. - 2012 07. 16. – ) angol Hammond-orgona játékos és zongorista. A rock és a komolyzene ötvözésével, a Hammond-orgona játékával szerzett hírnevet. Több klasszikus számban hallhatók virtuóz szólói – sokan "Lord of the Hammond" (szójáték, lefordítva a A Hammond ura) néven emlegetik. Tagja volt a Deep Purple, Whitesnake, Paice, Ashton & Lord, The Artwoods, és Flower Pot Men együtteseknek. Legismertebb a Deep Purple-ben végzett munkássága, aminek alapító tagja volt 1968-ban. Csak Jon és a dobos, Ian Paice voltak az állandó tagok az együttesben 34 éven keresztül. 2002-ben, az angol turné után lépett ki az együttesbõl, helyére Don Airey került. A legambiciózusabb munkája az 1969-ben a Royal Albert Hall-ban elõadott Concerto for Group and Orchestra. A koncert nem sokkal a híres Mark II. felállás megalakulása után történt, Gillan és Glover szereplésével – közös stúdióalbumuk még nem volt ekkor. A koncertet harminc évvel késõbb ugyanott megismételték, csak Ritchie Blackmore helyett Steve Morse állt a gitáros posztján. Lord ekkor már tervezte a kilépést az együttesbõl az állandó turnézás és a saját koncertjei miatt. 2001-ben térdsérülése miatt Don Airey helyettesítette a Purple-ben egy hónapig. A csere bevált így a 2002-es távozása után Airey került az õ helyére.A legambiciózusabb munkája:Concerto for Group and OrchestraA Concerto for Group and Orchestra Jon Lord versenymûve rock- és szimfonikus zenekarra. A darabot a Deep Purple és a Királyi Filharmonikusok mutatták be, akiket Malcolm Arnold vezényelt. Az elõadást 1969. szeptember 24-én tartották a londoni Royal Albert Hallban. Ez volt a Deep Purple elsõ albuma, melyen Ian Gillan és Roger Glover szerepelt. Az esemény filmfelvétele 2003-ban DVD-n is megjelent.Zenei forma:A Concerto for Group and Orchestra a concerto grosso, a sinfonia concertante és a zenekari concerto vonásait egyesíti: Elsõ tétel (Moderato – Allegro): egy gondosan kimunkált nagyzenekari bevezetõ után a zenekar és az együttes felváltva játssza a fõ témát. A szólisták és a zenekar versengése nagyon hasonlít a concerto grossóhoz. Második tétel (Andante): a második tételben hallható egy dal, amit Ian Gillan énekel. Az együttes jobban együttmûködik a zenekarral, bár még mindig elõtérben vannak. Ez a sinfonia concertantéra emlékeztetet. Harmadik tétel (Vivace – Presto): Ian Paice dobszólójától eltekintve a zene tempója olyan szoros, hogy az együttes mintha egy kibõvített zenekar részévé válna. Egy szólórész után már nincs szólista, az egész zenekar együtt zenél. Többé kevésbé ezt értik a zenekari concerto fogalmán. |