Kerozin logo
Kerozin Ének : Axel Kovács
Szintetizátor : Mosquito
Történet:

A Kerozin egy rock zenekar.Az elején még house-t játszottak, azonban a 2006-os lemezükön már rockot hallhatunk.2006 óta nem adtak ki stúdiólemezt, de már egy ideje folynak a munkálatok, valószínüleg, a lemez címe 'Békés tüntetés' lesz.Ilyen címmel már kiadtak egy kislemezt.A kislemezen rajta van a 'Ha elnök lehetnék...' címû dal, amihez videóklippet is forgattak.Az 1998-ban ismerté vált formáció alapítótagjai 1996-ban találkoztak a debreceni filmszinkron stúdióban, ahol Axel az angol-szakos egyetemi tanulmányai mellett stúdióvezetõként (egyben fordítóként, magyar szövegíróként, szinkronrendezõként és szinkronszínészként) dolgozott. Szabadidejében különbözõ együttesekkel készített felvételeket. A duóként indult csapat egykori billentyûse (2003-ig), Mosquito egy szinti-pop banda billentyûseként zenélt akik felkeresték ezt a stúdiót, hogy rögzítsenek pár dalt. A Kerozin megalakulása elõtt Axel Tv mûsorokat vezetett több vidéki televízióban és éveken át rock-bandákban énekelt. 1993-ban (a Kerozin megalakulása elõtt 5 évvel) már megjelent szerzõi kiadásban az akkor még gimnazista énekes együttesének Demo anyaga.A President "Vad Kelet" címû anyagának elkészítése után Axel kiszállt a csapatból miután rockzenéjükkel éveken át (a kisebb sikereken túl) hiába kerestek kiadót. (A President 1992-ben megnyerte rock kategóriában a debreceni és a Hajdú-Bihar megyei "Ki mit tud?" tehetségkutató versenyt.) A techno-punk évek (1998-2003)Az ezredfordulóhoz közeledve, a techno korszak virágkorában a legegyszerûbbnek tûnt ötvözni a két teljesen különbözõ mûfajt melyet a Kerozin alapítótagjai külön-külön képviseltek. Ez abból állt hogy az érces hangú énekes dalaira az addig megszokott rockzene helyett digitális alapokat készítettek torz gitárokkal ötvözve. Akkor még "Overdrive" néven együttest alapítottak. Az Overdrive (vagyis túlvezérlés) nem más mint a gitártorzító neve melyet az ének-sound eltorzítására használtak. Dalaikkal rengeteg helyen házaltak, de egyértelmû választ sehol sem kaptak. Végsõ elkeseredésükben felkeresték a Joyride Produceri Irodánál Tabár Istvánt, az egykori Exotic zenei lelkét. Két éven át kitartóan jártak a nyakára és ostromolták felvételeikkel. Egy fellépés alkalmával a "Kismalac, Kismalac engedj be!" felkiáltással kezdték hergelni a közönséget. A hatás nem maradt el. A buli után már másnap munkához láttak és 1998 nyarán megszületett a "Kismalac". Ezzel egy idõben nevüket Kerozinra változtatták. Az elsõ években magukat a Techno-Punk müfajba sorolták, ami ötvözte a Disco modern mûfajait (techno, house, trance, elektro) némileg a punk-rock elemeivel és szövegvilágával. ’98 õszén szerzõdést ajánlott nekik a BMG kiadó. Axel ekkor a diploma helyett a lemezszerzõdést választotta és abbahagyta egyetemi tanulmányait. November második felében megjelent elsõ albumuk a “Kismalac”. Platinalemez! Még ebben az évben elkészült elsõ klipjük. A "Kismalac" sikerét hûen tükrözte hogy 1999 februárjában a második klip illetve maxi, a "Da, da, da" elkészültekor az album már az aranylemez küszöbén állt. '99 Júniusában készült el az újabb klip a "Full House téboly" c. dalra. Az évezred végére a csapat már egyre nagyobb népszerûségnek örvendett szerte az országban, sõt külföldi meghívásokat is kaptak. Õsszel elkészítették második nagylemezüket. Eredetileg az album a "Nagypapa punk volt" címet viselte volna, miután azonban nem kapták meg a feldolgozás jogát az egykori Manfred Man slágerre, a "Doo-Wah-Diddy"-re, az album tüntetõleg a "Durva didi" címet kapta. Platinalemez! 2000 február elején kiadták az albumról a "Durva Didi" kislemez és klip után a második maxit a "Hugacsaka" c. dalra. Ezzel egy idõben készült el a dal koncertklipje, illetve egy remix video. A "Hugacsaka" sikerei után újabb maxi és videoklip következett az egykori Adriano Celentano dal az "Azzurro" Kerozin féle verziójára, majd 2000 õszén a "Nagypapa punk volt" c. nótára. A klipforgatás utáni napon szept. 29.-én, Szent Mihály napján a zenekar autóbalesetet szenvedett. Axel súlyos sérülései miatt a bulik egy idõre (3 hétig!!!) szüneteltek. Év végén a Kerozin, az "ordibátor" gyors és csodával határos felépülésének köszönhetõen, újult erõvel indul bevetésre bár nem ment minden simán még ezek után sem. A csapat ezidõtájt szerzõdésbontásról vitázott az addigi management-el. A folyamatos jogi herce-hurcák hosszan elhúzódtak míg végül 2001 júliusában már semmi akadálya nem volt hogy megjelenhessen a harmadik nagylemezt beharangozó elsõ maxi a "Halál a Májra!" Abaházi Csaba, a legendás Sing-sing együttes egykori énekesének (és egyben a Danubius rádió népszerû mûsorvezetõjének) vendégszereplésével. 2001 novemberében jelent meg a Kerozin harmadik albuma "Ki a góré?" címmel. Aranylemez! Ezután a "Nelly az elefánt" c. maxi következett. 2002 nyarán a duó az élõ koncertek erejéig bõvült egy gitárossal és egy dobossal. A "Guantanamera" klipjében már a négyes formáció látható. Ezzel a duó formáció végérvényesen kinõtte magát. A csapat rock- és motoros fesztiválokon is megjelent a dalok felélesztett, áthangszerelt verzióival. 2002-ben és 2003-ban a csapat zárta a Sziget fesztivál programját a Pop színpadon. 2002 Õszén elkezdõdtek az együttes negyedik nagylemezének felvételei, melyen a csapat addig ismeretlen arcáról mutatkozott be, ugyanis az anyag nem más mint egy karácsonyi album, amin egy csomó ismert és ismeretlen karácsonyi dal szerepel. Jó pár saját szerzemény, népdalok, feldolgozások illetve magyar nyelven nem ismert népszerû karácsonyi nóták de pár angol nyelvû felvétel is helyet nyert a "Boldog Karácsonyt!" c. albumon. Az anyag szezonális jellegénél fogva korlátozott példányszámban jelent meg. Ezek után a klipek és új maxik is szüneteltek egy idõre mivel Mosquito az együttes addigi zenei felelõse külsõ munkákba vetette bele magát és elkészítette a Kerozin által patronált Desperado "Gyere és álmodj!" c. albumát. Ki gondolná hogy a címadódal érzelmes szövegét nem más mint a Kerozin "kõszívû" ordibátora, Axel szerezte! :o) A Kerozin 2003 nyarán meghívást kapott a TV2 "Dalnokok Ligája" c. mûsorába ami elég testhez álló feladatnak tûnt az õrült ötleteirõl elhíresült csapatnak. Bár a népszerûségi lista 2. helyét folyamatosan bitorolták, a csapat csak a 4. helyezést érte el a zsûri ítélete alapján. Még ez év telén a "Dalnokok Ligája" forgatásával egy idõben elkészült egy videoklip az "Ünnepeljük a Karácsonyt" c. dalra. Az együttes 1998 és 2003 között megjelent kislemezei: A stílusváltás(2004-2008)2004-tõl az egykori techno-punk duó formáció két tagja a zenei stílusbeli ellentétek és a külsõ munkák összeegyeztethetetlensége miattkülön-külön folytatta útját. Mosquito a csapat addigi szintise különbözõ pop produkciók zenei producereként a stúdiómunkáknak szentelte idejét, Axel a csapat frontembere pedig egyedül vette kezébe az új együttestagok verbuválását. 2004 Nyarán jelent meg a "Bonnie és Clyde" maxi.2005 végén elkezdõdtek a "MIndhalálig Party" c. kislemez munkálatai.2006 tavaszán a "Hip Hip Hurrá!" c. kislemez is napvilágot látott. Ezzel a csapat teljesen felhagyott az addigi digitális hangzással. Ez évben elkezdõdtek a próbák az élõ lemezbemutató koncertekre. 2006 nyarán "A Rémálom visszatért!" és négy pop lemez után megjelent az újjászületett Kerozin elsõ Rock albuma!2006 Novemberében megjelent a "Bocsáss meg!" c. kislemez és elkészült a dal videóklipje. A dalban Axel bocsánatot kér minden "disznóságáért". A kezdeti disco stílus innentõl kezdve már a múlté, hiszen Axel és csapatának kedvenc hangszere immár a gitár, a basszusgitár és a dob! Igazi erõteljes rock zenét hallhatunk az új Kerozin korongon és az élõ lemezbemutató koncerteken.A Kerozin védjegyének számító "együtténeklõs himnuszok" az élõ koncerteken is felcsendülnek csak egy kicsit morcosabban, vadabbul, még bulisabban. Az új nóták mellett, a mûsor legnagyobb részét a régi slágerek új átiratai teszik ki. Életre kel a csapat szent állata, a "Kismalac", majd bedübörög "Nelly az elefánt". Hallható az összes Kerozin örökzöld, így megtudhatjuk hogy "Nagypapa Punk volt"-e, és tippelhetünk vajon a "Hugacsaka" vagy a "Dadada" rockosított verzióira robban nagyobbat a nézõtér. Egy-két régi és új feldolgozás is helyet kap a mûsorban, pl. a "Guantanamera" vagy a pár évvel ezelõtt Abaházi Csabával közösen elõadott egykori Sing-Sing sláger a "Halál a májra!".1998 óta közel 1000 Kerozin fellépés!Bár a korábbi tagcserék miatt csak Axel a fix alapítótag kísérhetett végig minden Kerozin bulit a kezdetektõl, a csapat szinte az összes kisebb-nagyobb helyen megfordult már a magyar lakta területeken a sportcsarnokoktól kezdve, a klubokon, diszkókon, falunapokon és vidéki mûvházakon keresztül, a Sziget Fesztiválig, illetve különbözõ Rock fesztiválokig. A Kerozin elsõ évtizede alatt 15 maxilemezt és 5 albumot jelentetett meg. Az együttes három albumát is Aranyzsiráf díjra jelölték. "Kismalac" 1998 BMG (platinalemezt)"Durva didi" 1999 BMG (platinalemezt)"Ki a góré?" 2001 BMG (aranylemez)"Boldog Karácsonyt!" 2002 ezsmusic"A Rémálom visszatér!" 2006 Magneoton2009Vissza a gyökerekhez!Axel a fõvárosból visszatért szülõvárosába és gyerekkori barátaival, a "President" egykori tagjaival "Kerozin és a Lúzerek" néven kezdte el a próbákat, a koncerteket, illetve a stúdiófelvételeket. Október 23. tiszteletére elkészült a "Békés tüntetés!" c. dal. 2010A választások elõtt pár nappal elkészült a Kerozin és a Lúzerek - "Ha elnök lehetnék..." c. dalának újrakevert változata ami a készülõ új album egyik elõhirnöke is egyben és folyamatosan készülnek az új dalok... Ez évben elkezdõdtek a tagcserék miatt évek óta húzódó, már régóta ígért és tervezett Kerozin: "Tartály" c. album felvételei is.�

Albumok :

Kismalac (1998)
Kerozin - Kismalac1.Beröffenés 
2.Kismalac 
3.Full House Téboly 
4.Miért lennék jó 
5.Kerozin 
6.Egyszer fenn, egyszer lenn 
7.Da da da 
8.Ma te vagy az ász 
9.Hű-Ye! 
10.Ha hazudnom kell 
11.Kismalac (Renegade Mix) 
12.Full House Téboly (Tufa Mix) 
Durva didi (1999)
Kerozin - Durva didi 1.Durva didi 
2.Hugacsakahuga 
3.0,5 Liter 
4.Bonnie & Clyde 
5.Bumm s dugó 
6.Öt perc egyedül 
7.Azzuro 
8.Nagypapa punk volt 
9.Malacok az ûrben 
10.Bonnie & Clyde 
11.Azzuro 
Ki a góré? (2001)
Kerozin - Ki a góré?1.Indul a cirkusz! (Intro) 
2.Nelly az elefánt 
3.Halál a májra! (XL vs. Abaházi) 
4.Rambo-tánc 
5.Guantanamera 
6.Libabör 
7.Dr Frankenstein 
8.Miért vagy hülye? 
9.Sputnik 
10.Ki a Góré? 
11.Kakakairó 
12.Nagypapa punk volt (club mix) 
13.Azzurro (video version) 
14.Hugacsaka (Europop mix) 
15.Halál a májra! (club mix) 
Boldog Karácsonyt! (2002)
Kerozin - Boldog Karácsonyt!1.Intro 
2.Ma nincs balhé, ma Karácsony van! 
3.Rudolf, a vörös orrú rénszarvas 
4.Örömóda 
5.Ünnepeljük a Karácsonyt! (Fa la la la la) 
6.Még öt nap és itt van a Karácsony! 
7.Jön a télapó és szétrúgja a... 
8.Régi dal (Gyertyafény keringo) 
9.White Christmas 
10.Tíz kicsi rénszarvas 
11.Silent Night (light version) 
12.Silent Night (wild version) 
13.Ó szép fenyo 
14.Merry Xmas (Ramones cover) 
15.Szilveszter a hóember 
16.Álmodj szépeket! 
17.Bonus Xmas megamix 
A Rémálom visszatér (2006)
Kerozin - A Rémálom visszatér1.Nyitány 
2.Mindhalálig Party! 
3.Hip Hip Hurrá! 
4.Bocsáss meg! 
5.Békakirály 
6.Bonnie & Clyde 
7.Meghalok érted 
8.LeXebb rémálmom 
9.Ember 
10.Nagypapa Punk volt (2006) 
11.Kismalac (2006) 
12.Többet sosem iszom! 
13.Finálé 
Békés tüntetés! (Maxi) (2009)
Kerozin - Békés tüntetés! (Maxi)1.Békés tüntetés 
2.Ha elnök lehetnék 
3.Ha elnök lehetnék... (censored) 

Kedvencek közé jelölték : 100
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Doom-Lord
Doom-Lord
2011.09.14. 19:28:14
Bővebb infók itt!

http://www.halas.net/kultura-szabadid/7682-lavakovi-sorfesztival
Doom-Lord
Doom-Lord
2011.09.14. 19:27:17
Photobucket
Doom-Lord
Doom-Lord
2011.09.14. 16:12:37
Kerozin koncert Kiskunhalason!

Photobucket
6Rock6Demon6
6Rock6Demon6
2011.06.23. 12:42:52
több album van :D
Hell-Red/Rubrum-Inferni/Nergal myUserbar.hu myUserbar.hu

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0041 s