Kinks logo
Kinks gitár,ének : Ray Davies
gitár,ének : Dave Davies
basszusgitár : Peter Quaife
dob : Mick Avory


A heavy-beat egyik korai képviselõje 1963-ban kezdte bontogatni szárnyait Ravens néven, mint a Davies testvérek és Quaife triója, majd 64-ben Avory érkezésével felvették a Kinks nevet. A zenekar elsõ két sikere: a You Really Got Me és az All Day And All Of The Night alapján a heavy metal elõdei közé sorolják õket. A beatkorszak egyik legnépszerûbb zenekara, amely ha nem is jutott fel a Beatles vagy a Rollig Stones magasságába, de évrõl évre 5-6 számmal képviseltette magát az élvonalban. Ray Davies szerzõi képességeit gyakran hasonlították a Lennon-McCartney szerzõpároséhoz, s a Kinks sikereit, valamint több mint 40 éves sikeres pályafutásukat látva, ennek van is alapja.A banda Little Richard egyik dalával, a Long Tall Sally címû szerzeménnyel debütált, de a kislemez gyenge eladási mutatókat produkált. Viszont harmadik daluk a You Really Got Me Angliában listavezetõ lett, amit elõsegített fellépésük az angol TV-mûsorban a Ready Steady Go-ban. A következõ két évben Ray Davies meglepõen eredeti dalszerzõvé nõtte ki magát, a csapat számai pedig sorra felkerültek a sikerlisták legjobbjai közé. 1965-ben újra a listák élére álltak , a Tired Of Waiting For You-val. A Dedicated Follower Of Fashion remek szatíra a nárcisztikus Carnaby Streetrõl ( a 60-as években népszerû divatipari központ), a Sunny Afternoon (szintén listavezetõ Angliában) pamflet a kapitalizmusról, a Dead End Street pedig a szegénység balladája. Kezdeti albumaikon rendre megtalálhatóak az R&B standard számai és eredeti anyagok Daviestõl. A Face To Face és a Something Else azonban Davies kísérlete az angol karakter újrafogalmazására, amit higgadtan, sziporkázó szellemességgel tesz meg. Egyik legnagyszerûbb dala az egyszerû, de érzelmes és mégis erõpróbának szánt Waterloo Sunset, a Something Else utolsó felvétele. A szám éppencsak lecsúszott a dobogó legfelsõ fokáról, akárcsak a lágy refrénû Autumn Almanac. 1968-ra a Kinks népszerûsége hanyatlásnak indult Angliában, bár a kritikusok továbbra is pozitívan értékelték õket. Két remek konceptalbum, The Kinks Are The Village Green Preservation Society és az Arthur (Or The Decline And Fall Of The British Empire) érthetetlen módon eladhatatlan maradt, annak ellenére, hogy Davies legkiválóbb dalai közül több is szerepel a korongokon. (Jellemzõ, hogy a két lemez 2004-es újrakiadását viszont elkapkodták a vásárlók.)1969-ben Quaife kilépett, helyét John Dalton vette át, amit azonnal követett az angol listákra felkerült Lola, a lenyûgözõ mese a transzvesztitákról - ez hozta meg a Kinks számára az áttörést az Államokban is, ahol a dal bekerült a Top 10-be. A következõ album a Lola Versus Powerman & The MoneyGoRound, Part One is sikeres lett az USA-ban, amit hatalmas turnékkal koronáztak meg, miközben Angliában csak ritkán léptek fel, habár mûködésük központja és stúdiójuk, a Konk Londonban maradt. 1971-ben egy új szerzõdést kötöttek az RCA kiadóval és kibõvültek egy rézfúvos szekcióval.A country jellegû Muswell Hillbillies után gyengébben futott a szekér - Ray drog és házassági problémákkal küszködött, a koncerteken egy kiégett és motiváció nélküli Davies szerepelt. A 70-es évek elején átlagos, túlzottan ambiciózus koncept albumok jelentették Davies fõ tevékenységét, 1976-ban pedig Dalton kiszállt, amikor a banda együttmûködése az RCA-val véget ért. Az Aristával kötött új szerzõdés meghozta az ismételt felemelkedést: a Sleepwalker és a Misfits kiváló, sikeres albumok lettek.A Kinks idejének nagyrészét továbbra is a nagy létszámú közönség elött tartott amerikai fellépések kötötték le, a brit új hullám befogadta õket és számos punk banda vallotta, hogy a Kinks komoly hatást gyakorolt rájuk. A Jam és a Pretenders Davies 60-as évekre emlékeztetõ stílusában készített dalszövegeket, majd 1983-ban a Kinks váratlanul ismét megjelent az angol listákon, a Come Dancing címû számmal. 1990-ben beiktatták õket a Rock 'N' Roll Nagyjai Csarnokába - negyedik angol együttesként.Ennek ellenére a Kinks nem halott együttes, továbbra is jelentetnek meg albumokat és sikeresen turnéznak a nagyvilágban. Annyi azonban bizonyos, hogy Ray Davies a Kinks égisze alatt, mint a jelenkor egyik legérzékenyebb és legtermékenyebb dalszerzõje tette le névjegyét.




Ray Davies, a Kinks frontembere nemrégiben megerõsítette, hogy elképzelhetõ a legendás zenekar feltámasztása, legfrissebb interjújában pedig azt is elárulta: már elkezdte írni az új dalokat a készülõ korongra. Bár a munkálatok egyelõre kezdeti fázisban tartanak, Davies szerint a lehetõ legtöbb vendégzenésszel szeretne együtt dolgozni, így Johnny Borrellel a Razorlightból, a Snow Patrollal és Chuck Berryvel. "Elkezdtem a számok megírását, de még túl korai lenne arról nyilatkozni, hogy milyenek lesznek az új dalok. Szeretnék a korszellemnek megfelelõ, minõségi szerzeményeket írni. Azt is szeretném, ha a korábbiaknál kollaboratívabb lenne a lemez. Jó lenne közösen csinálni valamit Johnny Borrell-lel, ezen kívül új zenekarokat is akarunk felfedezni, és megnyerni magunknak, olyanokat is, amelyeknek még szerzõdésük sincs. Kíváncsi vagyok, hová vezetnek az ötletek, mindenesetre érdekes lehet a Snow Patrolt és Chuck Berryt egy lemezen hallani" - fogalmazott Davies.

Albumok :

The Kinks (1964)
Kinks - The Kinks1.Bald Headed Woman 
2.Beautiful Delilah 
3.Cadillac 
4.Got Love If You Want It 
5.I don`t need you any more 
6.I took my baby home 
7.I`m a lover not a fighter 
8.I`ve been driving on bald montain 
9.It`s alright 
10.Just can`t go to sleep 
11.Long tall Sally 
12.Long tall Shorty 
13.Revenge 
14.So mystifying 
15.Stop your sobbing 
16.Too much monkey business 
17.Too much monkey business(Unreleased Alternate) 
18.You do something to me 
19.You Really Got Me [watch video]
20.You still want me 
21.Look for me baby 
22.Naggin` woman 
23.Never met a girl like you before 
24.Nothin` in the world can stop me worryin` `bout 
25.See my friends 
26.Set me free 
27.So long 
28.Something better beginning 
29.Such a shame 
30.Wait untill the summer comes along 
31.Who`ll be the next in line 
32.Wonder where my baby is tonight 
33.You sholdn`t be sad 
Kinda Kinks (1965)
Kinks - Kinda Kinks1.Come on now [watch video]
2.I go to sleep 
3.I need you 
4.Look for me baby 
5.A well respected man 
6.Dancing in the streets 
7.Don`t ever change 
8.Don`t you fret 
9.Everybody`s gonna be happy 
10.Got my feet on the ground 
The Kink Kontroversy (1965)
Kinks - The Kink Kontroversy1.I am free 
2.It`s to late [watch video]
3.Ring the bells 
4.You can`t win 
5.Dedicated followers of fashion 
6.Gotta get the first plane home 
7.I am free 
8.I`m on an island 
9.It`s to late 
10.Milk cow blues 
11.The world keeps going round 
12.Till the end of the day 
13.What`s in store for me 
14.When I see the girl of mine 
15.Where have all the good times gone 
Kinks-Size (1965)
Kinks - Kinks-Size1.All Day And All Of The Night [watch video]
2.I gotta go now 
3.I gotta move 
4.I`ve got the feeling 
5.Louie Louie 
6.Things are getting better 
7.Tired of waiting for you 
Kinkdom (1965)
Kinks - Kinkdom1.Sittin` on my sofa [watch video]
2.Everybody`s gonna be happy 
3.Never met a girl like you before 
4.Wait still the summer comes along 
5.A well respected man 
6.Dedicated follower of fashion 
7.Don`t you fret 
8.I`m not like everybody else 
9.I need you 
10.It`s alright 
11.See my friends 
12.Such a shame 
13.Who`ll be the next in line 
You Really Got Me (1965)
Kinks - You Really Got Me1.Beautiful Delilah 
2.So mystifying 
3.Just can`t go to sleep 
4.Long tall Shorty 
5.I took my baby home 
6.I`m a lover not a fighter 
7.You Really Got Me 
8.Cadillac 
9.Bald Headed Woman 
10.Revenge 
11.Too much monkey business 
12.I`ve been driving on bald montain 
13.Stop your sobbing 
14.Got Love If You Want It 
15.Long tall Sally 
16.You still want me 
17.You do something to me 
Face To Face (1966)
Kinks - Face To Face1.Dandy [watch video]
2.Fancy 
3.Holiday in Waikiki 
4.House in country 
5.I`ll remember 
6.Little miss queen of darkness 
7.Most exclusive residency for sale 
8.Party line 
9.Rainy day in June 
10.Rosy wont you please come home 
11.Session man 
12.Sunny afternoon [watch video]
13.Too much on my mind 
14.You`re lookin` fine 
Something Else (1967)
Kinks - Something Else1.Waterloo Sunset [watch video]
2.David Watts 
3.Death of a clown 
4.Two sisters 
5.No return 
6.Harry Rag 
7.Tin soldier man 
8.Situation vacant 
9.Love me till the sun shines 
10.Lazy old sun 
11.Afternoon tea 
12.Funny face 
13.End of the season 
The Village Green Preservation Society (1968)
Kinks - The Village Green Preservation Society 1.All Of My Friends Were There 
2.Johnny Thunder [watch video]
3.Monica [watch video]
4.Animal Farm [watch video]
5.All Of My Friends Were There(Mono version) 
6.Big sky 
7.Do you remember Walter? 
8.Last of the steam-powered trains 
9.People take picture of each other 
10.Phenomenal cat 
11.Picture book 
12.Sitting by the river side 
13.Starstruck 
14.The village green preservation society 
15.Village green 
16.Wicked Annabella 
Live at Kevin hall (1968)
Kinks - Live at Kevin hall1.Till the end of the day 
2.A well respected man 
3.You`re lookin` fine 
4.Sunny afternoon 
5.Dandy 
6.I`m on an island 
7.Come on now 
8.You Really Got Me 
9.Milk cow blues 
10.Batman theme 
11.Tired of waiting for you 
Arthur (Or The Decline And Fall Of The British Empire) (1969)
Kinks - Arthur (Or The Decline And Fall Of The British Empire) 1.Victoria 
2.Yes sir, no sir 
3.Some mother`s son 
4.Drivin` 
5.Brainwashed 
6.Australia 
7.Shangri-La 
8.Mr. Churchill says 
9.She`s bought a hat like princess Marina 
10.Young and innocent days 
11.Nothing to say 
12.Arthur 
Lola Versus Powerman & The MoneyGoRound, Part One (1970)
Kinks - Lola Versus Powerman & The MoneyGoRound, Part One1.Intro 
2.The contenders 
3.Strangers 
4.Denmark street 
5.Get back in line 
6.Lola [watch video]
7.Top of the pops 
8.The-money-go-round 
9.This time tomorow 
10.A long way from home 
11.Rats [watch video]
12.Apeman 
13.Powerman 
14.Got to be free [watch video]
Percy (1971)
Kinks - Percy1.God`s children 
2.Lola 
3.The way love used to be 
4.Completely 
5.Running round town 
6.Moments 
7.Animals in the zoo 
8.Just friends 
9.Whip lady 
10.Dreams 
11.Helga 
12.Willesden green 
13.God`s children(End) 
Muswell Hillbillies (1971)
Kinks - Muswell Hillbillies1.20th century man 
2.Acute Schizophrenia Paranoia Blues 
3.Holiday 
4.Skin and bone 
5.Alcohol 
6.Complicated life 
7.Here come the people in grey 
8.Have a cuppa tea 
9.Holloway jail 
10.Oklahoma U.S.A. 
11.Uncle son 
12.Muswelll Hillibilly 
Preservation Act 1 (1973)
Kinks - Preservation Act 11.Preservation 
2.Morning song 
3.Daylight 
4.Sweet lady Genevieve 
5.There`s a change in the weater 
6.Where are they now? 
7.One of the survivors 
8.Cricket 
9.Money&Corruption/I am your man 
10.Here comes flash 
11.Sitting in the midday sun 
12.Demolition 
13.One of the survivors(single edit) 
The grate lost Kinks album (1973)
Kinks - The grate lost Kinks album1.Till death do us part 
2.There is no life without love 
3.Levander Hill 
4.Groovy Movies 
5.Rosemary Rose 
6.Misty water 
7.Mr. Songbird 
8.When i turn off the livingroom light 
9.The way love used to be 
10.I`m not like everybody else 
11.Plastic man 
12.This man he weeps tonight 
13.Pictures in the sand 
14.Where did my spring go? 
Preservation Act II (1974)
Kinks - Preservation Act II1.Announcement 
2.Introduction to solution 
3.When a solution comes 
4.Money talks 
5.Shepherds of the nation 
6.Scum of the earth 
7.Second-hand car spiv 
8.He`s evil 
9.Mirror of love 
10.Nobody gives 
11.Oh where oh where is love? 
12.Flash`s dream(The final elbow) 
13.Flash`s confession 
14.Nothing lasts forever 
15.Artifictial man 
16.Scrapheap city 
17.Salvation road 
18.Mirror of love(single version) 
19.Slum kids 
Soap Opera (1975)
Kinks - Soap Opera1.Everybody`s a star(Starmaker) 
2.Ordinary people 
3.Rush hour blues 
4.Nine to five 
5.When work is over 
6.Have another drink 
7.Underneath the noeo sign 
8.Holiday romance 
9.You make it all worthwhile 
10.Ducks on the wall 
11.(A)Face in the crowd 
12.You can`t stop the music 
Schoolboys In Disgrace (1975)
Kinks - Schoolboys In Disgrace1.Schooldays 
2.Jack the idiot dunce 
3.Education 
4.First time we fall in love 
5.I`m in disgrace 
6.Headmaster 
7.The last assembly 
8.No more looking back 
9.Finale 
Sleepwalker (1977)
Kinks - Sleepwalker1.Life on the road 
2.Mr. Bigman 
3.Sleepwalker 
4.Brother 
5.Juke Box Music 
6.Sleepless nights 
7.Stormy sky 
8.Full moon 
9.Life goes on 
Misfits (1978)
Kinks - Misfits1.Misfits 
2.Hay fever 
3.Black messiah 
4.Rock`n`Roll fantasy 
5.In a foreign land 
6.Permanent waves 
7.Live life 
8.Out of the wardrobe 
9.Trust your heart 
10.Get up 
Low Budget (1979)
Kinks - Low Budget1.Attitude 
2.Catch me now I`m falling 
3.Pressure 
4.National health 
5.(Wish I could fly like)Superman 
6.Low budget 
7.In a space 
8.Little bit of emotion 
9.A gallon of gas 
10.Misery 
11.Moving pictures 
One For The Road (1980)
Kinks - One For The Road1.Opening 
2.The hard way [watch video]
3.Catch me now I`m falling 
4.Where have all the good times gone 
5.Introduction to Lola 
6.Lola 
7.Pressure 
8.All Day And All Of The Night 
9.Misfits 
10.20th century man 
11.Prince of the punks 
12.Stop your sobbing 
13.Low budget 
14.Attitude 
15.(Wish I could fly like)Superman 
16.National health 
17.Till the end of the day 
18.Celluloid Heroes 
19.You Really Got Me 
20.Victoria 
21.David Watts 
Give The People What They Want (1981)
Kinks - Give The People What They Want1.Around the dial 
2.Give the people what they want 
3.Killer`s eyes 
4.Predictable 
5.Add it up 
6.Distroyer 
7.Yo-yo 
8.Back to front 
9.Art lover 
10.A little bit of abuse 
11.Better things 
State Of Confusion (1983)
Kinks - State Of Confusion1.State of confusion 
2.Definite maybe 
3.Labour of love 
4.Come dancing 
5.Property 
6.Don`t forget to dance 
7.Young conservatives 
8.Heart of gold 
9.Chiclés of the world(B movie) 
10.Bernadette 
Word Of Mouth (1984)
Kinks - Word Of Mouth1.Do it again 
2.World of mouth 
3.Good day 
4.Living on a thin line 
5.Sold me out 
6.Massive reduction 
7.Guilty 
8.Too hot 
9.Missing persons 
10.Summer`s gone 
11.Going solo 
Think Visual (1986)
Kinks - Think Visual1.Working at the factory 
2.Lost and found 
3.Repetition 
4.Welcome to Sleazy town 
5.The video shop 
6.Rock`n`Roll cities 
7.How are you 
8.Think visual 
9.Natural gift 
10.Killing time 
11.When you were a child 
Come dancing with the Kinks:The Best Of The Kinks 1977-1986 (1986)
Kinks - Come dancing with the Kinks:The Best Of The Kinks 1977-19861.Come dancing 
2.Low budget 
3.Catch me now I`m falling 
4.A gallon of gas 
5.(Wish I could fly like)Superman 
6.Sleepwalker 
7.Full moon 
8.Misfits 
9.Rock`n`Roll fantasy 
10.Do it again 
11.Better things 
12.Lola 
13.You Really Got Me 
14.Good day 
15.Living on a thin line 
16.Distroyer 
17.Don`t forget to dance 
18.Father Christmas 
UK Jive (1989)
Kinks - UK Jive1.Aggravation 
2.How do I get close 
3.UK Jive 
4.Now and then 
5.What are we doing 
6.Entertainment 
7.War is over 
8.Down all the days 
9.Loony balloon 
10.Dear Margaret 
11.Bright Lights 
12.Perfect strangers 
Phobia (1993)
Kinks - Phobia1.Opening 
2.Wall of fire 
3.Drift away 
4.Still searching 
5.Phobia 
6.Only a dream 
7.Don`t 
8.Barbies 
9.Over the edge 
10.Surviving 
11.It`s alright(don`t think about it) 
12.The informer 
13.Hatred(A Duet) 
14.Somebody stole my car 
15.Close to the wire 
16.Scattered 

Kedvencek közé jelölték :
IvánIvanovics, kenyercore89, pittyem

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.006 s