LM.C logo
LM.C énekes : Maya
gitáros : Aiji
Az LM.C egy „ÚJSZÁZADI ELECTROROCK” csapat, aminek két tagja: maya (vokál) és Aiji (gitár). Mindketten komoly zenei múlttal rendelkeznek. Maya bandái a SINNERS, Ishihara Gundan voltak, és Miyavi support gitárosaként is megcsillogtatta tehetségét. Itt azért megemlíteném, hogy tényleg csak a tehetségével kápráztatott el minket, mert ami a külsejét illeti, abban az idõszakban, hát, hogy is mondjam… komoly merényletet követett el a divat ellen.Aiji elõzõ bandái a Mona Lisa, Kalen, és a Pierrot voltak. Ezekben elég sok mindent láthattunk tõle, többek között félelmetesen jó gitár riffeket és a hangját is hallatta.A srácok 2006-ban álltak össze és ez hozta meg igazán mindkettejüknek a sikert. Azt mondják, nagyon szeretik, amit ebben a formációban csinálhatnak, és teljesen önmaguk lehetnek. Habár ketten alkotják hivatalosan az LM.C-t, azonban meg kell említeni, hogy mindig háttérzenészekkel játszanak. Maya szinte teljesen feladta a zenekarban való gitározást, de saját bevallása szerint nem is hiányzik neki, hiszen nagyon lefoglalja az éneklés. Dalaik elsõsorban úgy állnak össze, hogy Aiji megírja a zenét, majd miután megvan a téma, maya ír rá egy szöveget. A dalszövegek elsõre elég kesze-kuszának és gyerekesnek tûnnek, de a mögöttes tartalmuk jóval több egyszerû, habos-babos, gyermeteg történeteknél. Az elmúlt pár év fontosabb történései és eseményei: 2006. október 4.-én két debütáló single-t dobtak piacra egyszerre, a "Trailers[Gold]"-ot és "Trailers[Silver]"-t, és ezt követte, hogy számos zenei és egyéb magazin címlapján is feltûntek. Még ugyanebben az évben megtartották az elsõ fellépésüket a Shibuya O-EAST-ben, amire az összes jegy elkelt.A hihetetlenül sikeres debütálás után, elkezdtek Japán-szerte turnézni és a rajongók körében hatalmas hírnévre tettek szert. Népszerûségük híre a tengerentúlra is eljutott és 2007 nyarán meghívták õket a FORMOZ fesztiválra, ami a legnagyobb rock fesztivál Taiwan-on. Ugyanebben az évben kiadták a mini albumukat GLITTER LOUD BOX néven, ami már Európában is kapható volt. 2008 februárjában sikeresen fejezték be a saját szervezésû koncertjüket Taiwan-on és Koreában a „Club Circuit” turnéjuk részeként, és ezekkel az ütõs fellépésekkel már nem csak japán, hanem tengerentúli rajongókat is nyertek maguknak.2008. június 4.-én, Japánban, a boltokba került az új single, a „88” és elõször tûnt fel az ORICON heti zenei listáján, a 3. helyen. Habár a dal egyike volt a híres japán anime sorozat, a ”Katekyo Hitman REBORN!” openingjeinek (aminek mellesleg a srácok is nagy rajongói). Errõl tudni kell, hogy a szám már jóval elõbb megvolt, mint az anime, így ez nem kifejezetten ehhez a sorozathoz íródott. A készítõk felkérték a srácokat, hogy írjanak egy dalt, erre megmutatták nekik ezt a számot, és az anime készítõinek tetszett. Ez volt a második alkalom, hogy dalt készítettek ehhez a sorozathoz. Az elsõ a „BOYS&GIRLS” volt a 3. single-rõl.Júliusban felléptek a Los Angeles-i Anime Expo-n és ezt követte a Crash Mansion-i fellépés, szintén Los Angelesben. Júliusban teljesen megrengették a C.C. Lemon Hall-t (Japán, Shibuya). Ez volt az elsõ ilyen koncertjük, a jegyek 2 perc alatt elkeltek! A júliust FORMOZ fesztivállal zárták Taiwan-on, ahova második alkalommal hívták õket fõ produkcióként. 2008 novemberében, az LM.C elsõ és második albuma, a „SUPER GLITTER LOUD BOX” és a „GIMMICAL IMPACT” világszerte kapható volt. Ezeken olyan slágerek hallhatóak, mint a 88, a Bell the Cat, az Oh my Juliet vagy éppen a Boys&Girls.November 16.-án indult az elsõ világkörüli turnéjuk „LM.C TOUR 08-09” néven. Ez a turné magába foglalt 34 fellépést 12 országban. Felléptek Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában. A turnét novemberben kezdték Japánban, aztán a banda a nyakába vette az egész világot. Két sikeres koncertjük volt 2009. január 17.-én és 18.-án a C.C. Lemon Hall-ban. Mi sem bizonyítja jobban, hogy Európában is mennyien szerették és várták õket, minthogy a jegyek a Finnországi koncertre két nap alatt teljesen elfogytak, már a koncert elõtt fél évvel.Hihetetlenül ütõs és energikus koncertjeiken úgy érzi magát az ember, mintha egy vidámparkban, vagy egy LM.C vándorcirkuszban lenne; a turnéjuk alatt rengeteg tengerentúli rajongó látogatott el és játszott ezekben a „vidámparkokban”. Az elsõ „world tour” 2009 februárjában ért véget.Az LM.C a 3. albumát „WONDERFUL WONDERHOLIC” címmel adta ki 2010. március 3.-án. Ez egy újabb nagy lépés az LM.C-nek. Ezen az új nagylemezen szerepel két sláger is, a "GHOST†HEART" és a "PUNKY❤HEART". A számaikat a banda színes rock hangzása különbözteti meg másokéitól, ami a visual kei-tõl az electro-n át, a pop-ig terjed.Áprilisban újabb világkörüli turnéra indultak, melynek keretei között kis hazánkba is ellátogattak. Április 10.-én játszottak Magyarországon. A koncert hatalmas siker volt, több helyen is nyilatkozták, hogy ez volt az egyik legjobb koncertjük. Aiji is külön kihangsúlyozta a blogjában, hogy látjuk még õket itt. ^^ Csak Európában 12 helyszínen játszottak, de bejárták egész Japánt és ellátogattak Amerikába is. Májusban sikeresen léptek fel San Jose-ban a FANIME-n, júliusban pedig a szingapúri SUNDOWN fesztiválon.Az LMC mérlege ezidáig:Összesen 10 kislemezt, 4 albumot és 3 DVD-t adtak ki. A legutóbbi koncert DVD-jük „The Live of WONDERFUL WONDERHOLIC” címmel jelent meg 2010 nyarán, amelyen a banda Sibuya C.C. Lemon Hall-os fellépése (ez év májusában) tekinthetõ meg.

Albumok :

Glitter Loud Box (2007)
LM.C - Glitter Loud Box1.NO.9 
2.Loud_Mucker_Complex. 
3.Boon ! ! 
4.METALLY 
5.-SORA namida iro- 
6.CRAZY A GO GO 
7.*BOOST+BUSTERz* 
8.Yellow Beauty 
Super Glitter Loud Box (2008)
LM.C - Super Glitter Loud Box1.NO.9 (ver.SGLB) 
2.☆Rock the LM.C☆ 
3.Loud_Mucker_Complex (ver.SGLB) 
4.OH MY JULIET. 
5.@FUNNY PHANTOM@ 
6.mR.century 
7.CRAZY A GO GO (ver.SGLB) 
8.METALLY (ver.SGLB) 
9.Boon!! (ver.SGLB) 
10.-SORA涙色- (ver.SGLB) 
11.*BOOST+BUSTERz* (ver.SGLB) 
12.La Dee Da 
13.Little Fat Man boy 
14.Yellow Beauty (ver.SGLB) 
15.BOYS & GIRLS 
Gimmical Impact (2008)
LM.C - Gimmical Impact1.Rainbow Magic Orchestra 
2.CHEMICAL KING-TWOON 
3.Bell the CAT 
4.Galileo 
5.JOKER-my name is- 
6.cosmology 
7.my girl 
8.Sentimental PIGgy Romance 
9.Room_C 
10.JOHN 
11.TABOO 
12.Z-MAN 
13.LIAR LIAR 
14.Love me? 
15.88 
Wonderful Wonderholic (2010)
LM.C - Wonderful Wonderholic1.~A Sound Odyssey~ 
2.GHOST † HEART 
3.Space Wannabiez 
4.mosaïque city 
5.The Midnight Museum 4 
6.DAYS [WFWH mix] 
7.~Time Warp Reel~ 
8.EDO FUNK 
9.Optimisland 
10.pOlyLifE 
11.meteorion 
12.PUNKY ❤ HEART 
13.Bokura no Mirai. 
14.It`s a Wonderful Wonder World 
Best the LM.C 2006-2011 (2011)
LM.C - Best the LM.C 2006-20111.☆Rock the LM.C☆ 
2.Little Fat Man boy 
3.OH MY JULIET. 
4.BOYS & GIRLS 
5.LIAR LIAR 
6.Sentimental PIGgy Romance 
7.Bell the CAT 
8.JOHN 
9.88 
10.PUNKY ❤ HEART 
11.GHOST † HEART 
12.LET ME` CRAZY 
13.SUPER DUPER GALAXY 
14.Hoshi no Arika 
15.The LOVE SONG 
Strong Pop (2012)
LM.C - Strong Pop1.Be STRONG, Be POP. 
2.Ah Hah! 
3.BABY TALK 
4.SUPER DUPER GALAXY 
5.MY BOY 
6.Goak-On-SOUL 
7.We are LM.C!! ~The Anthem of Strong Pop~ 
8.GAME of LIFE 
9.COMBATmode 
10.peekaboo 
11.Hoshi no Arika. 
12.Nani mo Hajimaranakatta Ichinichi no Owari ni. 
13.LET ME’ CRAZY!! 
B-Side BEST!! (2013)
LM.C - B-Side BEST!!1.Geki FANFARE 
2.@FUNNY PHANTOM@ 
3.mR.century 
4.Haunted House make a Secret 
5.marble-s 
6.maple leaf 
7.Tiny Circus 
8....with VAMPIRE 
9.DAYS 
10.ningyo no namida 
11.A Blueberry Night 
12.YASHA Hime 
13.BAD SPIDER 
14.Shibuya Cantabile 
15.★Rock the LM.C★ 
16.No Fun, No Future 
17.MAD or DIE. 
Perfect Fantasy (2014)
LM.C - Perfect Fantasy1.Neo Fantasia 
2.DOUBLE DRAGON 
3.Chameleon Dance 
4.Kinjirareta Uchuu. 
5.My Favorite Monster 
6.mono-logue 
7.DREAMscape 
8.DIVE TO FANTASY 
Perfect Rainbow (2014)
LM.C - Perfect Rainbow1.VantaBLACK 
2.JUST LIKE THIS!! 
3.MOGURA 
4.Amnizia 
5.Minor Leaguers` Song 
6.LADY TALK 
7.キミヨサラバ 
8.Brand New Rainbow 

Kedvencek közé jelölték :
Katan, Hell Mephisto , etelä, nagylakas, Fancsi, BabszemLinda, SBS94, Micu, Tenshy-chan, KALAPÁCS-ÖKÖL, zavii, Dinka, Merci12, Egyember, Sakuya, GothicLady, who is the fuck am I, Dávid Draiman, Hopeless Illusions, 10edes, Dorcsii, GlamNeko

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0064 s