A Los Angeles-i Linkin Park napjaink egyik legnépszerûbb és legsikeresebb zenekara. Ennek kulcsa elsõsorban a rock, hip-hop és elektronikus elemekbõl egyaránt építkezõ különleges zenei stílusukban keresendõ.

Brad és Mike az Agoura-i középiskolába jártak a kilencvenes évek közepén. Az õ fejükben született meg egy olyan banda megalapításának ötlete, amely zeneileg ötvözi kedvenc stílusaikat. Mike képviselte a hip-hop oldalt, Brad a rockot, Rob Bourdon lett a dobosuk, aki már játszott együtt Braddel egy Relative Degree nevû bandában. Õk hárman alapították meg a bandát 1996-ban, Xero név alatt, és további tagokat kerestek maguk mellé. Érettségi után Bradnek a UCLA-n volt egy Phoenix nevû szobatársa, aki a The Snax nevû bandában basszgitározott. Nemsokára õ is csatlakozott a felálláshoz. Mike grafikusnak tanult tovább a Pasadena-i Art College of Design-ban, és ott találkozott Joe Hahn illusztráció szakos DJ-vel. Mr. Hahn adta meg az összetett hangzás harmadik részét, az elektronikus hatásokat. Egy másik Agoura-i sráccal, Mark Wakefield-del kiegészülve az énekesi poszton, 1996 végén összeállt a banda.

A srácok ezután elkezdték írni a számokat, amikkel fõként barátok, ismerõsök elõtt léptek fel, majd 1997-ben kiadták a Mike otthoni stúdiójában felvett elsõ demókazettájukat. Ezek a számok még jóval közelebb álltak a hip-hophoz mint a késõbbiek. Az elsõ komolyabb koncertjük a Los Angeles-i Whiskyben volt ’97 nyarán, ahol az akkor még szintén ismeretlen System of a Down elõzenekaraként játszottak. Ezen a koncerten figyelt fel rájuk Jeff Blue, a Zomba Music egyik embere, aki egybõl szerzõdést is kötött velük. A srácok innentõl kezdve elég komolyan vették a zenélést, mégsem tudtak bekerülni egy nagy kiadóhoz sem.

Ezért ’99 elején Mark úgy döntött, hogy kilép a bandából. Egy ideig még énekléssel foglalkozott, majd a Taproot managere lett. A többiek pedig a Zomba-n keresztül demókat küldtek jónéhány bandát keresõ énekesnek, hátha valamelyiküknek felkeltik az érdeklõdését. Emellett Phoenix is elhagyta õket egy idõre, amíg másik bandájával, a keresztény punkot játszó The Snax-el turnézott. A helyére Kyle Christner került.

Eközben egy Phoenix, Arizona-i srác, akit Chester Benningtonnak hívtak, Jeff Blue-n keresztül hallott a bandáról, és annyi lehetõséget látott bennük, hogy a saját szülinapi partija helyett egy stúdióba ment felénekelni a demójuk saját változatát. Ezután felhívta Mike-ot, a telefonon lejátszotta neki a felvételt, és két nap múlva már úton is volt L.A.-be, a Xero próbatermébe. A meghallgatáson könnyedén bekerült a bandába, állítólag annyira jól énekelt hogy egy másik, még sorban álló énekes inkább hazament mikor meghallotta Chestert.

A banda ezután Hybrid Theory-ra változtatta a nevét, és az új énekessel gõzerõvel láttak neki az újabb számok írásának (a srácok több koncerten is elmondták hogy ezek közül az And One volt az elsõ), aminek eredménye az elsõ Hybrid Theory nevû EP lett.

Közben rengeteg kiadónál próbáltak szerzõdést szerezni, végül 2000 elején többszöri visszautasítás után a Warner Bros. kötött velük szerzõdést. Azonban nevet kellett változtatniuk, mivel egy angol banda már lefoglalta a Hybrid nevet. A srácok végül a Santa Monica-i Lincoln Park után Linkin Park-nak nevezték el magukat. Ezek után a banda megismerkedett Don Gilmore producerrel, és végre nekiláthattak az elsõ nagylemez elkészítésének. A lemez nyárra el is készült, és a banda (Scott Koziol helyettes basszgitárossal kiegészülve) országjáró körútra indult. Eközben a rádiók, majd a TV-k is elkezdték játszani One Step Closer c. számukat, amivel egyre több ember ismerte és szerette meg a bandát.

Október 24.-én eljött a nagy nap, világszerte megjelent a Hybrid Theory, a lemez, ami azóta a mûfaj minden eddigi eladási rekordját megdöntötte. Novemberben Phoenix is visszatért a csapatba, nem sokkal késõbb pedig megalakult a hivatalos rajongói klub, a Linkin Park Underground, amibe azóta fanok ezrei léptek be. Az LPU különlegessége más bandák rajongói klubjaihoz képest, hogy a tagok minden évben kapnak egy új CD-t, rajta korábban kiadatlan számokkal és koncertfelvételekkel.

A 2001-es évet a csapat teljes egészében végigturnézta, Európa mellett eljutottak Ausztráliába és Japánba is, Crawling és In The End c. számaiknak köszönhetõen az egyik legnépszerûbb banda lettek a világon, és rengeteg kisebb-nagyobb díjat nyertek el. Ezek közül a legjelentõsebb a következõ évben a Crawling-ért kapott Grammy-díj a „Legjobb hard rock teljesítmény” kategóriában.

2002 januárjában a banda az X-ecutioners nevû New York-i DJ csapattal közösen elkészítette az It’s Going Down címû számot, mely stílusában a régi Xero számokra emlékeztet. Ezután pedig a Hybrid Theory befejezõ turnéjaként elindították a Projekt Revolution-t, amelyen azóta minden évben több rockbanda mellett egy hip-hop híresség, elsõ alkalommal a Cypress Hill kíséri el õket. A Projekt Rev befejeztével pedig visszavonultak a stúdióba, hogy újra munkába álljanak és írni kezdjenek.

Ennek eredményeként elõször júliusban napvilágot látott a Reanimation címû projekt, a Hybrid Theory remix albuma, amelyen több közremûködõ underground elõadó mellett néhány nagyobb név is föltûnt, pl. Jon Davis a Korn-ból, Aaron Lewis a Staind-bõl vagy épp Black Thought a The Roots-ból. A lemez produceri teendõit maga Mike végezte el, és bár az eredmény kitûnõ lett, az album mégis némileg megosztotta a rajongókat, néhányan kifogásolták az új számok helyett remixek kiadásának ötletét.

A második igazi nagylemez, amely az ókori görögországi romok után a Meteora nevet kapta, 2003 elejére készült el. A csapat a népszerûsítést februárban a Somewhere I Belong c. kislemez mellett egy kisebb klubturnéval kezdte, ami Nyugat-Európában indult és Los Angelesben ért véget az album megjelenésének napján, március 24.-25.-én. A lemezbõl rögtön az elsõ héten 800,000 példány kelt el, és bár összességében nem tudta megismételni a Hybrid Theory sikerét, de még így is rövid idõn belül többszörös platinalemez lett.

Áprilisban indult a 2003-as Projekt: Revolution, ezúttal Xzibit, a Mudvayne és a Blindside társaságában. A turné végeztével azonban Chester megbetegedett, és emiatt a banda lemondani kényszerült az összes júniusi Európai fesztiválfellépést. A júliusban kezdõdõ Summer Sanitarium turnén a banda a Metallica elõtt játszhatott, ennek a turnénak a Houston-i és Dallas-i állomásán került felvételre a novemberben kiadott Live in Texas címû koncert DVD. A Sanitarium után õsszel egy világkörüli turné következett, amit télen az USA-ban folytattak, majd rövidebb szünet következett. Ezalatt készült el Mr. Hahn rendezésében a Meteora utolsó klipje, a japán anime-stílusú Breaking The Habit, amivel a banda újabb hatalmas sikereket ért el. Nyáron néhány Európai és távol-keleti koncert után a csapat az MTV szervezésében öszeállt Jay-Z-vel, és egy közös mash-up albumot készítettek vele, amirõl a Hollywood-i Roxy-ban adtak egy „egyszer-az-életben” koncertet. Ezután elindult az eddigi legnagyszabásúbb turné, a Projekt Revolution 2004, aminek befejeztével a csapat egy idõre visszavonult.

Novemberben jelent meg a Jay-Z-vel közös Collision Course címû album és DVD, valamint egyetlen maxija, a Numb/Encore, amit elég sokáig játszottak a rádiók és TV csatornák.

A karácsonykor kelet-ázsián végigsöprõ cunami áldozatainak megsegítésére a banda egy 100.000 dolláros adománnyal megalapította a Music For Relief nevû alapítványt, amihez azóta zenészek és zenekarok tucatjai csatlakoztak. Ennek keretein belül 2005 február 18.-ára szerveztek egy segélykoncertet, amin újra Jay-Z-vel együtt léptek fel, és több mint egymillió dollárt gyûjtöttek a károsultaknak.

Májusban a banda megpróbált elszakadni a Warner Bros.-tól, mivel szerintük nem kaptak elég részesedést a lemezeladásokból. Emiatt az új album munkálatait is felfüggesztették egy idõre. Ez után elõször Mike, majd Chester is bejelentették, hogy szóló albumot készítenek az LP szünete alatt.

Júliusban a banda fellépett a világszerte egyidejûleg megrendezett Live 8 segélykoncerten, amivel a G8 vezetõinek figyelmét próbálták felhívni a környezetszennyezésre.

Mike szólóalbuma novemberben jött ki Fort Minor néven, és a The Rising Tied címet viseli. Olyan számok hallhatóak rajta, mint a Remember The Name, ami az NBA közvetítések egyik fõcímzenéje lett, vagy a Where’d You Go, egy Holly Brookkal készített zongora-rap-pop duett. Eközben Chester is munkához látott Ryan Shuck és Amir Derakh, az Orgy gitárosai segítségével. A banda eredetileg a Snow White Tan nevet viselte, azóta Dead By Sunrise lett belõle, az albumuk pedig elvileg készen van, de Chester a Linkin Park miatt nem fogja kiadni legalább 2009-ig.

Decemberben végre fellélegezhettünk, a banda megoldotta nézeteltéréseit a Warnerrel, és újabb 5 albumra szóló szerzõdést kötöttek. A 2006 februári Grammy-n ismét jelölték õket, a „Legjobb Rap/Ének közremûködés” kategóriában, a Jay-Z-vel közös Numb/Encore címû mash-uppal. Természetesen megnyerték a díjat, és elõ is adták a színpadon a számot, aminek a felénél mindenki meglepetésére Paul McCartney lépett színpadra, és a Numb rész helyett a Beatles-klasszikust, a Yesterdayt énekelte el Chesterrel. Az ünnepség elõtt még azt is kihirdették, hogy az új album producerségére nem mást sikerült megnyerniük, mint Rick Rubint, aki Justin Timberlake-tõl a Beastie Boys-on át a Slayerig már minden mûfajban dolgozott. Ezután Mike még világkörül turnéra vitte a Fort Minort, bejelentettek két nyári fesztiválfellépést Japánban, majd elnémultak és munkához láttak. Augusztus közepén a banda Japánba utazott a Summer Sonic fesztiválra, ahol egy egész új számot játszottak, a rendkívül sokatmondó címû Qwerty-t, amit valószínûleg már senkinek nem kell bemutatni. Elég róla annyi hogy talán a banda történetének legzúzósabb száma lett, és ezek után mindenki egy hasonlóan kemény albumra számított. Ezután megint visszabújtak a stúdiójukba, közben egyre több interjúban hangoztatták hogy Rick Rubinnal teljesen elhagyták a korábbi védjegy nu-metal hangzást, és újradefiniálták magukat. Decemberben az LPAssociaton.com-nak sikerült készítenie egy telefonos interjút Phoenix-el, ez volt a banda elsõ fanoldalnak adott interjúja.

Februárban tudtuk meg hogy ez lesz az új album címe, és hogy május 15.-én jelenik meg. Az elsõ ízelítõt róla április 2.-án kaptuk az elsõ kislemez, a What I’ve Done képében, ami egybõl a Billboard Modern Rock lista elsõ helyén debutált, amit korábban összesen 2 bandának sikerült elérnie, nevezetesen az R.E.M.-nek és a Red Hot Chili Peppersnek. Nem sokkal késõbb a Given Up címû szám részletei is elkezdtek feltûnni a neten, majd április 28.-án az egész számot hallhattuk az elsõ koncerten, amit Berlinben játszott a banda. A szám hasonlóan keményre és pörgõsre sikerült mint a Qwerty, mindenkit biztosítva arról hogy a What I’ve Done az album legrádióbarátabb száma lett.

Május 4.-én a Minutes To Midnight valahogy kiszivárgott a netre, és kiderült: mind tévedtünk. Ezzel az albummal új korszak kezdõdik a Linkin Park történetében. A pörgõs zúzós nu-metal hangzás teljesen eltûnt, a lemez fele lassú balladákból áll, és rögtön eléggé megosztotta a rajongótábort.

-www.lphungary.com