Liszt Ferenc

Apja, Liszt Ádám, Esterházy herceg uradalmi hivatalnoka, korán felismerte fiának kivételes zenei tehetségét, és minden lehetõséget megragadott kibontakoztatására. Liszt kilenc éves korában már nyilvánosság elõtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd hamarosan mûpártoló fõurak támogatásával Bécsben folytathatta tanulmányait Czerny és Salieri tanítványaként. 1822. december 1-jén mutatkozott be az osztrák fõvárosban. Nagy feltûnést keltõ elsõ bécsi koncertjén az akkor 11 éves mûvészre még Beethoven is felfigyelt. Itt jelent meg nyomtatásban elsõ mûve, variációi ugyanarra a Diabelli-témára (keringõre), amelyekre Beethoven híres zongoramûvét írta. Az ifjú Liszt bécsi szereplését követõen négy nagysikerû pesti, illetve budai koncertje után 1823 õszén atyjával Franciaországba utazott, és az európai mûvészeti élet központjába, Párizsba költözött.

Felvételét a párizsi Conservatoire-ba Cherubini, az intézmény vezetõje gátolta meg, így Bécsben maradt ahol zeneelméletet és ellenpontot tanult magánúton, közben hangversenykörútra indult. Londoni bemutatkozását számos újabb meghívás követte Franciaországba, Svájcba, majd ismét Angliába. Mûsorán többnyire a népszerû operákra írt ábrándok, parafrázisok szerepeltek. 1827-ben egy idõre a francia fõvárosban telepedett le, ahol a társasági élet ünnepelt hõse lett, tehetségének köszönhetõen. Itt ismerkedett meg Chopinnal, akitõl eltanulta a zongorajáték árnyalatait, valamint Berliozzal, akitõl a zenekari nyelvet és a programzene új vívmányait sajátította el. Az 1830-as évek végén újabb hangversenykörutakra indult, bejárta egész Európát, Portugáliától Oroszországig. 1835-ben a genfi konzervatórium tanára lett. Az 1838-as pesti árvízkatasztrófa károsultjait Bécsben rendezett hangversenyeinek jövedelmével támogatta. Ugyanilyen bõkezûen járult hozzá néhány évvel késõbb a bonni Beethoven-emlékmû létrehozásához. Az oroszországi hangversenykörutak során megismerkedett az orosz komponisták mûvészetével és szerelmével, Carolyne von Wittgenstein hercegnõvel, aki a késõbbiekben közremûködött irodalmi munkásságában. A negyvenes évek elején Weimarban az udvari színház karmestere lett, itt népszerûsítette és vezényelte kortársai mûveit, valamint tanította a kontinens minden sarkából érkezõ pályakezdõ muzsikusokat és komponistákat. Liszt élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között osztotta meg. A budapesti Zeneakadémia elsõ éveiben készséggel segítette a magyar zenekultúra újonnan kialakuló központját, és vállalta, hogy az év néhány hónapjában itt tanítson.

Nemzeti hovatartozása és származása

Liszt Ferenc nemzetiségét számos életrajzi tanulmány tárgyalja. Míg a legtöbb életrajzi mû azt boncolgatja, hogy Liszt német vagy magyar nemzetiségû volt-e, olyan tanulmányokkal is találkozhatunk, amelyek azt állítják, hogy Liszt valójában szlovák nemzetiségû volt.[3] A zeneszerzõ nemzetiségének hovatartozása csak 1918. után lett vita tárgya, 1918. elõtt Lina Ramann három kötetes életrajza teljesen elfogadottnak számított. Ramann állítása szerint: Liszt „Apja magyar volt, anyja osztrák”.

Liszt nemzeti hovatartozása a trianoni békeszerzõdés után vált igazán viták tárgyává. Ekkor lett Doborján Ausztria része, nem sokkal ezután került Liszt szülõházára a német nyelvû emléktábla is. Ezt követõen, 1931-ben, Peter Raabe megjelentetett egy kétkötetes Liszt életrajzot Liszt Ferenc címmel, amelyben kijelentette, hogy a zeneszerzõ német eredete nem bizonyított. A nemzetiszocialista idõszak (1933-1945) német szerzõi mind Liszt Ferenc német származását hangsúlyozták. A vita a Liszt-emlékévben, 1936-ban csúcsosodott ki: számtalan cikk és tanulmány jelent meg, könyveket is írtak róla. Ekkor történtek az elsõ tudományos próbálkozások is: anyakönyvi kivonatok tanulmányozása, családfák felállítása. Bár a kutatók ugyanazokat az iratokat vizsgálták, az eredmények ellentmondásosak voltak. Ennek oka a kutatók politikai pártállásával magyarázható.

Liszt Ferenc doborjáni szülõházán ma két márványtábla található. Az egyiken, magyar nyelven, a következõ olvasható: „Itt született Liszt Ferenc 1811. október 22-én. Hódolata jeléül a Soproni irodalmi és mûvészeti kör.” Ezt a táblát a zeneszerzõ jelenlétében leplezték le, 1881. április 7-én. A másik táblán német nyelvû felirat olvasható: „Itt született 1811. október 22-én Liszt Ferenc. Ezt az emléktáblát a német nép állította a német mesternek.” E táblát 1926-ban a német birodalmi kormány, az osztrák szövetségi kormány és a burgenlandi tartományi kormány állította.

Liszt Ferenc magát magyarnak tartotta, ezt számos kijelentésében meg is erõsítette. Az egyik legjelentõsebb bizonyíték az, hogy bár hosszú ideig élt Párizsban, Weimarban és Rómában, soha nem vette fel sem a francia, sem a német, vagy az olasz állampolgárságot. Liszt soha nem volt osztrák állampolgár sem. Utazásai során minden alkalommal magyar útlevelet használt, az illetõségi hely, amely útlevelében szerepelt, Sopron volt. Továbbá Liszt gyermekei is magyar állampolgárok voltak, ez egy 1845-ös levelébõl derül ki: „Gyermekeim apjuk állampolgárságát viselik. Akár tetszik nekik, akár nem, magyarok.” (Liszt, Lammenais abbénak írt levele).

Liszt Ferencet akkor is magyarnak nevezhetnék, ha õ maga nem tartotta volna magát annak, ugyanis az apja, Liszt Ádám magyar volt. Erre több bizonyíték is van: Liszt Ádám családnevét a pozsonyi gimnázium anyakönyvébe Lisztnek és nem Listnek írták be. 1823-ban magyar útlevelet állítottak ki a részére. Saját magát magyarnak vallotta. Nem maradt fenn egyetlen olyan feljegyzés sem, melyben azt állította volna, hogy osztrák, vagy német lenne, ugyanakkor ismeretes többek közt az 1823. május 1-jei pesti koncert plakátja, melyet saját kezûleg készített.

Gyermekévek

Liszt Ferenc 1811. október 22-én született az akkoriban a Magyar Királysághoz tartozó, Sopron megyében található Doborján nevû faluban (a falu ma Ausztria része). Születése másnapján keresztelték meg a római katolikus plébánián, Lókon. A latin bejegyzés a következõ:
23. Oktober 1811(gyermek neve) Franciscus L.(szülõk) List Adamus, ovium Rationista Principis Esterhazy et Lager Maria Anna, Reiding(keresztszülõk) Zambothy Franciscus et Szalay Julianna(pap) Mersits Georgius capellanus Lookiensis

Liszt Ádám fia fejlõdésérõl naplót vezetett. Sajnos mára ez a fontos irat elveszett, azonban a francia Joseph d’Ortigue zenekritikusnak köszönhetõen számos idézet fennmaradt belõle. Ezekbõl megtudhatjuk, hogy gyermekként Liszt nagyon beteges volt, egy alkalommal szülei még a koporsót is megrendelték, mivel halottnak hitték. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, apja elmondása szerint hatévesen tanult meg zongorázni, saját elhatározásából. Liszt 1874-ben a következõképpen emlékezett vissza gyermekkorának erre a korszakára: „A kottázást magamtól tanultam meg, és sokkal szívesebben gyakoroltam, mint a betûvetést. Kilencéves koromig meglehetõsen sok papírt teleírtam hangjegyekkel.” A zeneszerzõ gyermekkorának másik meghatározó élménye a cigány muzsikusokkal való találkozás volt. Ezek a muzsikusok vándorcigányok voltak, hivatásos cigányzenekarokat, amelyek az éttermekben és fogadókban játszottak, valószínûleg Bécsben és Pesten hallott elõször.

Liszt a tanulmányait Doborjánban kezdte, a helyi elemi iskolában. A falu iskolájában 6 és 12 év közötti gyerekek tanultak, mindannyiuk tanítója Johann Rohrer (1783–1868) iskolamester, kántor és jegyzõ volt. Vallásoktatással Stefanis atya foglalkozott. Liszt öt osztályt végzett el (1817–1821), mert a család 1822. május 8-án Bécsbe költözött. A tanítás kizárólag német nyelven folyt, mivel Rohrer csak ezt a nyelvet beszélte.

Liszt Ádám 1819-ben kezdett zongoratanárt keresni a fia számára. Elõször Johann Nepomuk Hummelhez fordult, aki Weimarban udvari karmester volt. Hummel elvállalta az oktatást, azonban nagyon magas honoráriumot kért, Liszt Ádám pedig ezt az összeget nem tudta kifizetni. A következõ kiszemelt tanár, Beethoven egyik tanítványa, a bécsi Carl Czerny volt. Czerny már az elsõ meghallgatás után felismerte a gyermek zsenialitását, és egy jelképes összegért (1 forint) elvállalta az oktatását, mihelyt a Liszt család Bécsbe költözik. Liszt Ádám anyagi támogatásért fordult Esterházy II. Miklóshoz, a bécsi hercegi ügyintézésben szeretett volna álláshoz jutni, ugyanakkor a herceg anyagi támogatására is számított. 1819. augusztus 4-én írta a híres, Liszt-irodalomban sokat idézett levelét a herceghez, amelyben, miután tájékoztatta a herceget a gyermeke tehetségérõl, a zenei képzéshez anyagi támogatást kért. Kiszámolta, hogy mennyi lenne az az összeg, amelybõl a család is megélne Bécsben és a fiú is tanulhat, ez 1300–1500 forintnyi összeg volt évente. Ugyanakkor azt is írta a hercegnek, hogy ha megfelelõ állást adna neki, akkor õ megdolgozna a kért összegért, vagy annak egy részéért. A kérvényt azonban visszautasították, ugyanakkor a herceg felajánlotta, hogy alkalomadtán meghallgatja a csodagyereket Kismartonban. A meghallgatásra 1819 szeptemberében került sor, a kismartoni vadászünnepségek alkalmával.

1820. április 13-án Liszt Ádám ismét levelet írt a hercegnek, amelyben állást kért tõle. Amennyiben ez belátható idõn belül esetleg nem lehetséges, akkor egy év fizetés nélküli szabadságot kért a hercegtõl, hogy áttelepülhessen Bécsbe. A kérvényt ismét elutasították, viszont adtak egy egyszeri 200 forintos támogatást, ezt a pénzt azonban Liszt Ádám nem fogadta el.

Liszt Ferenc elsõ nyilvános fellépése 1820 októberében volt a soproni kaszinóban. A pontos idõpontot nem tudjuk, csupán annyi maradt fenn, hogy a kis Liszt egy fiatal vak muzsikus, von Braun báró koncertjén lépett fel. A második fellépése 1820. november 26-án gróf Esterházy Mihály pozsonyi palotájában volt. Ez a fellépése annyira elbûvölte a jelenlévõket, hogy öt fõnemes, Amadé Tádé gróf, Apponyi Antal gróf, Esterházy Mihály gróf, Szapáry és Viczai grófok elhatározták, hogy az ifjú tehetség zenei tanulmányait hat éven keresztül, évi 600 forinttal fogják támogatni. Az ösztöndíjat 1822 és 1827 között folyósították, így Liszt – miután apja minden doborjáni vagyonát pénzzé tette – elkezdhette bécsi tanulmányait. A család 1822. május 8-án költözött Bécsbe, a zeneszerzõ ekkor tíz és fél éves volt.

A csodagyerek Bécsben

A Liszt család a külvárosban, Mariahilfben, a Zöld Sünhöz nevû fogadóban (Stiftgasse 92.), az elsõ emeleten bérelt szobát. A család kiadásai jóval nagyobbak voltak, mint amit megengedhettek maguknak, így Liszt Ádám történelem- és latinórákat adott, majd újra Esterházy grófhoz fordult. 1822. június 12-én írt levélben télire egy belvárosi lakást kért a hercegtõl, ugyanis a zene és nyelvtanárok mind a belvárosban laktak. Ugyanebben a levélben egy utolsó anyagi támogatást is kért, kérvényét azonban elutasították. A család anyagi problémáit azonban megoldották a csodagyerek egyre gyakoribb fellépései, míg 1822. október 17-én sikerült beköltözniük a belvárosba (Kruger utca 1014. 2. emelet).

A fiatal Liszt Bécsben Czernytõl kapott zongoraleckéket, Antonio Salieri tanította zeneelméletre, ugyanakkor angolul és franciául is tanult. Czerny másfél évig nem volt hajlandó pénzt elfogadni a leckékért, késõbb a következõket írta az emlékirataiba:„ Soha nem volt ilyen buzgó, zseniális és szorgalmas tanítványom”. Salieri ugyancsak ingyen oktatta az ifjú Lisztet, ugyanakkor zseniális kottaolvasó képességének köszönhetõen gyakran alkalmazta õt zongorakísérõnek énekelni tanuló tanítványai mellett.

1820 körül Anton Diabelli kiadó felhívást intézett a kor zeneszerzõihez, hogy írjanak egy változatot egy bizonyos keringõre. Az ismertebb zeneszerzõk, akik teljesítették a felhívást, Franz Schubert, Carl Czerny, Johann Nepomuk Hummel, Ignaz Moscheles és Liszt voltak. Liszt egyperces zongoramûvet adott be. A mûveket 1824-ben nyomtatásban megjelentették, köztük a 11 éves zeneszerzõ darabját is. Ez volt Liszt elsõ nyomtatásban megjelent szerzeménye.

Liszt Ferenc elsõ bécsi nyilvános fellépése 1822. december 1-jén volt a Városháza termében. Ezen a fellépésen Liszt Hummel a-moll zongoraversenyét játszotta, majd a közönség által megadott témákra rögtönzött. A bécsi tartózkodás legjelentõsebb fellépése azonban az 1823. április 13-án délelõtt tartott koncert volt a Vigadó kistermében. Liszt zenei pályafutását általában ettõl a koncerttõl szokás számítani.

Koncertek Pesten

1823 áprilisának végén Liszt Ádám Pestre utazott, hogy fiát magyar honfitársainak is bemutassa. Az elsõ, 1823. május 1-jei koncertre Liszt Ádám a következõ plakátot nyomtatta:

Tiszteletreméltó közönség!

Magyar vagyok és nem ismerek nagyobb boldogságot, mint azt, hogy neveltetésem és taníttatásom elsõ gyümölcseit Franciaországba és Angliába utaztatásom elõtt ragaszkodásom és hálám jeléül drága hazámnak bemutathassam.

Az elsõ koncert a Hét fejedelemhez nevû fogadó nagytermében volt. Liszt Ignaz Moscheles zongorára és zenekarra írt darabját játszotta. A koncert nagy sikert aratott, másnap több újság is elismerõen írt a fiatal zongoristáról. A pesti utazás során hallott a gyermek Liszt elõször magyar verbunkost. Pesti tartózkodása alatt fellépett még a Királyi Városi Színház 1823. május 10-ei és 17-ei koncertjén, majd 19-én egy zenei rendezvényen vett részt. Végül 1823. május 24-én a fent említett színházban búcsúkoncertet adott majd apjával együtt elutaztak Párizsba.

A csodagyerek Párizsban

A Liszt család 1823. december 11-én érkezett Párizsba. Liszt Ádám családja számára a Hotel d’Angleterre-ben, a Rue du Mail 10. szám alatt bérelt négy szobát, a híres Érard zongorakészítõvel szemben. December 12-én kérte fia felvételét a híres párizsi konzervatóriumba, ott azonban azzal az indokkal utasították el, hogy külföldieket nem vehetnek fel. Liszt Ferenc tanulmányait magántanárok segítségével folytatta. Elsõ tanítója Ferdinando Paër (1771–1839) olasz operaszerzõ és karmester volt, aki zeneszerzésre tanította. A leckék mellett az ifjú Liszt estélyeken lépett fel, ahol némi pénzt kereshetett családja számára. Ugyanakkor Liszt Ádám és Sébastien Érard között baráti viszony szövõdött, így történt, hogy az Érard család anyagilag támogatta az ifjú virtuózt, segítettek a körutak megszervezésében, viszonzásként Liszt Ferenc reklámozta a céget.

Az elsõ párizsi újságcikk az ifjú Lisztrõl 1823. december 22-én jelent meg a L’Etoile nevû újságban. Az elsõ nyilvános koncert 1824. március 7-én volt az olasz operában. A koncert nagy sikerrel zajlott le, Lisztet mint egy újjászületett Mozartot ünnepelték. A koncertet 1824. április 12-én megismételték. A sikerek láttán Paër arra biztatta tanítványát, hogy komponáljon operát. Végül az akkor 12 éves Liszt egy francia librettóra komponált zenét. Az egyfelvonásos opera címe Don Sanche ou Le Chateau d’amour (Don Sanche avagy a szerelem kastélya). Az õsbemutató 1825. október 17-én volt.

1824 elején Liszt Ádám három hónapos turnéra vitte a fiát Londonba. Itt két nyilvános koncertet adott és számos estélyen lépett fel. Az angliai utazás csúcspontja a windsori kastélyban IV. György brit király elõtt 1824. június 27-én adott magánkoncert volt. A turnét 1824. augusztus 2-án és 4-én a manchesteri Királyi színházban adott koncerttel zárta. Miután Angliából visszatértek, Liszt Ádám és fia – a zeneszerzõ anyja idõközben visszaköltözött Ausztriába – a párizsi Hotel de Strasbourgba költözött. Az ifjú Liszt egészen 1825 májusáig nem lépett fel sehol, idejét kizárólag a zeneszerzésnek és a gyakorlásnak szentelhette, ugyanakkor gyakran ment operába is. Májusban újabb angliai turné következett, amely kb. egy hónapig tartott.

1826. január elején a fiatal Liszt hat hónapos koncertkörútra indult apjával Dél-Franciaországba. A körút végén, júniusban, visszatértek Párizsba, ahol egészen decemberig zeneelméletet és kontrapunktot tanult egy cseh származású zeneteoretikus-zeneszerzõnél, Antonin Reichánál. Miután tanulmányait befejezte, ismét koncertkörútra ment – ezúttal Svájcba. Ekkoriban történt, hogy a tizenöt és fél éves Liszt lelki válságba került. Vallásos tárgyú könyveket olvasott, végül pedig közölte az apjával, hogy pap szeretne lenni. Liszt Ádám, aki fiatalkorában maga is két évet töltött papi szemináriumban, meggyõzte a fiát, hogy „te a mûvészeté vagy, nem az egyházé”. Ezt követõen egy újabb angliai körút következett, majd 1827 augusztusában pihenni mentek a franciaországi Boulogne-sur-Merbe. Itt történt, hogy Liszt Ádámnál „gastritis okozta lázat” állapítottak meg. Néhány nappal késõbb, ötvenegy éves korában, 1827. augusztus 28-án meghalt. Boulogne-ban temették el. A temetés után Liszt Ferenc visszatért Párizsba, ahol ráfizetéssel eladta Érard-féle zongoráját. Szeptemberben az anyja ismét Párizsba költözött, hogy fia mellett legyen. Ezzel lezárult Liszt életének elsõ, fontos fejezete.

Munka és tanulás Párizsban, Genf, Itália és a második bécsi fellépés (1828–1838)

Miután visszatért Párizsba, Liszt zongoraleckékbõl tartotta el magát, ugyanakkor az addig egyoldalú mûveltségét igyekezett bõvíteni. Szerelmes lett egy tanítványába, Saint-Cricq gróf tizenhét éves lányába, Caroline-ba, azonban a lány apja az osztálykülönbség miatt megtiltotta, hogy találkozzanak. Lisztet annyira megviselte az eset, hogy több újság is a gyászhírét közölte, a L'Etoile pedig nekrológot írt róla. Késõbb azonban mégis kigyógyult a bánatából és május 21-én egy kis kompozíciót készített, amely az elsõ magyaros jellegû mûve volt: Fáy László és Bihari János verbunkos dallamaihoz komponált variációkat. Ugyanakkor minden szabad idejét az irodalom és a filozófia tanulmányozásának szentelte: Voltaire-t, Rousseau-t, Pascalt, Lamennais-t, Kantot, Schellinget, Hegelt, Victor Hugót olvasott. E világtól elvonult, élettõl elszakadt állapotából a júniusi forradalom ragadta ki. Édesanyja szerint: „az ágyú gyógyította meg õt”. A forradalom Lisztbõl is nagy lelkesedést váltott ki, így egy forradalmi szimfóniát is komponált. Ebben a darabban négy ismert dallamot dolgozott fel: egy huszita dalt a 15. századból, Luther zsoltárját: Erõs vár a mi Istenünk, egy francia népdalt és a Marseillaise-t. A mû címe: 27. 28. 29. szimfónia – Párizs. A forradalom után Liszt gyakran látogatta a saint-simonisták szektáját, viszont soha nem volt szektatag. Amikor azonban a szekta vezetõi összetûzésbe kerültek a törvénnyel, Liszt is megszüntette a kapcsolatait velük.

A saint-simonisták között ismerkedett meg Liszt Laprunarède grófnõvel, akivel hosszabb szerelmi kalandba keveredett. A grófnõ férjezett volt, férje azonban jóval idõsebb volt nála. A kapcsolatról keveset tudunk, mert Liszt titokban szerette volna tartani. Anyja nagyon haragudott fia kapcsolata miatt, ezért mindenáron meg akarta házasítani, Liszt azonban nem engedett anyjának, és további szerelmi kalandokba is bocsátkozott. 1830 és 1835 között Liszt gyakori vendége volt a párizsi szalonoknak, ahol lényegében a kor szellemi és társadalmi élete folyt. Ilyen alkalmakkor számos muzsikussal, költõvel és íróval ismerkedett meg. Szûkebb baráti köréhez olyan egyéniségek tartoztak, mint Hector Berlioz, Frédéric Chopin, George Sand és Lamennais abbé. Berliozzal és Chopinnal közeli barátok is voltak: Liszt Berlioznak több zenekari mûvét is átdolgozta zongorára: Fantasztikus szimfónia (1833), Overture Les Francs-Juges (1833), Harold en Italie (Harold Itáliában) (1836), Overture le Roi Lear (Lear király-nyitány) (1836). Berlioz esküvõjén Liszt volt az egyik tanú.

1832-ben, miután hallotta Niccolò Paganinit játszani, Liszt eldöntötte, hogy Paganini hegedûstílusának megfelelõ zongorajátékot fog kidolgozni. Az elsõ ilyen darab az 1832-ben komponált Clochette-fantázia volt, amely sok új technikai fogást tartalmazott. Ez a fantázia Paganini 2., h-moll hegedûversenyének 3. tételén (Rondo, op. 7.) alapult.

1833 januárjában Liszt megismerkedett az akkoriban huszonhét éves, férjezett Marie d’Agoult grófnõvel. Ezzel az ismerkedéssel egy híres szerelmi viszony vette kezdetét, amely 1844-ig tartott. A grófnõ idõsebbik lányának halála után kapcsolatuk egy rövid idõre, 1834 októberétõl 1835 márciusáig szünetelt. Ebben az idõben Liszt George Sanddal folytatott szerelmi viszonyt.

Vándorévek

Liszt Ferenc 1860-ban

Mikor Liszt és d’Agoult 1835 márciusában újra találkoztak, a grófnõ teherbe esett. A szerelmespárnak menekülnie kellett Párizsból, hogy elkerüljék az elõre látható botrányt. Egy idõre Genfben telepedtek le. Liszt csupán édesanyját és Lamennais abbét tájékoztatta tervükrõl. A grófnõ 1835. május 26-án búcsúlevelet írt a férjének, ugyanakkor kérte az akkor Frankfurtban tartózkodó anyját, hogy találkozzanak Bázelban, neki személyesen szerette volna elmondani a titkát. Végül azonban írt egy hosszú levelet, és becsúsztatta szállodai szobájának ajtaja alatt. Liszt és a grófnõ, Marie, 1835. június 14-éig Bázelban tartózkodott. Innen a Rajna-vízeséshez utaztak Schaffhausenben, majd onnan a Bodeni-tóhoz. Július 19-én, egy hosszú körutazás után, amely során számos várost és fürdõhelyet végiglátogattak, Genfbe utaztak. Bár a grófnõ nagyon gazdag volt, vagyona fölött anyja rendelkezett, hozományát pedig a férje kezelte. Közös megegyezés alapján a férj, Charles D’Agoult 20 ezer frankos évi járadékot adott a feleségének a szökése után.

A szerelmespár Genfben a Rue Tabazan 1. szám alatt bérelt lakást. A következõ hónapokban Liszt zongoraórákat és kisebb koncerteket adott, és az 1835/36-os tanévben, a téli szemeszter idején elõadásokat hallgatott az egyetemen. 1835 novemberétõl az akkor nyílt genfi konzervatóriumban tanított. A félév végén Lisztet tiszteletbeli professzorrá nevezték ki. „Osztálykönyve” máig a genfi konzervatórium tulajdonában van. 1835. december 6-án megjelent Liszt elsõ „Egy zenei baccalaureus útilevele” George Sandnak címezve a Gazette Musicale lapjában, Párizsban. Liszt elsõ genfi hónapjairól tudósított. 1835. december 18-án született meg a grófnõ és Liszt elsõ közös gyermeke, Blandine. A gyerek anyakönyvében az anya adatait meghamisították, sõt a genfi cím sem volt valódi. 1836 októberében Liszték visszatértek Párizsba, a kislány a Genf melletti Etrambiére-ben maradt egy református pásztor családjánál. Blandine 1839 januárjáig nevelkedett itt.

1836. április 22-én Liszt Lyonba utazott, ahol három hangversenyt rendezett saját számlájára. A nyarat a Salève hegy lábánál töltötte Marie-val, majd Monnetierbe utaztak. Õsszel visszatértek Genfbe, ahol egy hónapon keresztül vendégül látták a Sand családot. Egyik este Liszt eljátszotta új rondóját, az El Contrabandista címût, ennek a zenének a hatására írta Sand romantikus novelláját Le Contrabanditer címmel. Októberben Liszt és Marie Párizsba utazott, ahol a Hotel France-ban béreltek lakást és egy nagy szalont. Ebben a szalonban ismerkedett össze George Sand és Frédéric Chopin. Liszt koncerteket adott Párizsban, itt ismerkedett meg Sigismund Thalberg híres zongoristával, akivel 1837-ben zongorapárbajt vívott. A párbajra egy Belgiojoso nevû hercegnõ palotájában került sor 1837. március 31-én. Thalberg a Rossini mûve hatására szerzett Mózes-fantáziát játszotta, Liszt pedig a Pacini után szerzett Niobé-fantáziát. A közönség mindkét elõadást nagy lelkesedéssel fogadta. Jules Janin zenekritikus, aki a hangversenyrõl tudósított, megállapította, hogy két ragyogó gyõztes volt, és egy legyõzött sem. Egy jelenlevõ hölgy megjegyezte „Thalberg az elsõ, Liszt az egyetlen zongoramûvész a világon”.

Liszt és d’Agoult grófnõ 1837. május 4-én hosszabb idõre Nohantba utazott, George Sand birtokára. Liszt komponálással, Beethoven szimfóniáinak zongoraátirataival töltötte az idõt, és Schubert néhány dalának a feldolgozásán munkálkodott. Néhány héttel megérkezésük után Marie és George Sand összevesztek, Liszték Lyonba utaztak. Itt Liszt segélykoncertet adott a munkásfelkelés áldozatainak a javára. A következõ hónapokban több városban is megfordultak, majd 1837. augusztus 17-én Bavenoba utaztak, ahonnan egy koncertekkel egybekötött itáliai körutazásra indultak. 1837. december 24-én megszületett Liszt és Marie második gyermeke, Cosima, akit születése után átadtak egy dajkának. Mikor Liszt értesült az 1838. márciusi pesti árvízrõl, elhatározta, hogy Bécsbe utazik, és koncertet ad az árvíz károsultjai javára. Bécsben összesen nyolc koncertet adott, melyeknek a bevételeibõl 25 ezer forintot utalt át az árvíz áldozatainak, ezután visszautazott Olaszországba, és folytatta elkezdett koncert-körútját. Idõközben elsõ gyermekük, Blandine betöltötte harmadik életévét, így szülei magukhoz vették. 1839. május 9-én megszületett Liszték harmadik gyermeke, Daniel, akit testvéreihez hasonlóan dajkához adták. A szülés után Marie fürdõkúrára ment Luccába, itt döntötték el, hogy Marie visszatér Párizsba, Liszt pedig több hónapig tartó hangversenykörútra indul. Az elválás elõtt egy Pisához közeli halászfaluba, San Rossorébe költöztek egy nyaralóba. Októberben visszatértek Párizsba, útközben azonban magukhoz vették második lányukat, Cosimát. Párizsban Marie lakást bérelt, a két kislányt pedig Liszt anyjához költöztették. Liszt – ezúttal egyedül – elindult Velencébe, innen Triesztbe majd végül Bécsbe, ahol 1839. november 15-én megkezdte virtuóz karrierjét.

A zongoravirtuóz

Liszt 1839. november 15-én reggel érkezett Bécsbe, ahol kilenc hangversenyt rendezett saját számlájára. A saját koncerteken kívül még hétszer mûködött közre más mûvészek koncertjein. 1839. december 18-án Pozsonyba utazott. Itt éppen országgyûlés volt, így Lisztnek alkalma adódott számos magyar államférfival megismerkedni, sõt részt vehetett az országgyûlés egyik ülésén is. Batthyány Lajosnál vacsorázott és Széchenyi Istvánnak is bemutatták. Pozsonyban Liszt két koncertet adott, majd december 22-én Pestre utazott, ahol Festetics Leó palotájában szállt meg a Szél utcában (ma Nádor utca). Pesten összesen kilenc koncertet adott, ebbõl négyet saját számlájára, ötöt pedig jótékonysági célokra. A pesti látogatás csúcspontja a Magyar Színházban rendezett 1840. január 4-ei hangverseny volt, amikor a koncert végén Festetics gróf egy drágakövekkel díszített kardot adott át a zongoramûvésznek, amit egy rövid magyar nyelvû beszéd után, a magyar nemzet nevében nyújtott át. Liszt franciául köszönte meg a kardot. 1840. január 15-én este Liszt elhagyta Pestet, és elõször Gyõrbe, majd Pozsonyba, innen pedig Bécsbe utazott. Liszt pesti tartózkodásával kapcsolatban Vörösmarty Mihály egy verset írt Óda Liszt Ferenchez címmel. Ezt a verset Kodály Zoltán 1936-ban, a jubileumi Liszt-évben, megzenésítette.

Liszt 1839. november 15-én reggel érkezett Bécsbe, ahol kilenc hangversenyt rendezett saját számlájára.[25] A saját koncerteken kívül még hétszer mûködött közre más mûvészek koncertjein. 1839. december 18-án Pozsonyba utazott. Itt éppen országgyûlés volt, így Lisztnek alkalma adódott számos magyar államférfival megismerkedni, sõt részt vehetett az országgyûlés egyik ülésén is. Batthyány Lajosnál vacsorázott és Széchenyi Istvánnak is bemutatták. Pozsonyban Liszt két koncertet adott, majd december 22-én Pestre utazott, ahol Festetics Leó palotájában szállt meg a Szél utcában (ma Nádor utca). Pesten összesen kilenc koncertet adott, ebbõl négyet saját számlájára, ötöt pedig jótékonysági célokra. A pesti látogatás csúcspontja a Magyar Színházban rendezett 1840. január 4-ei hangverseny volt, amikor a koncert végén Festetics gróf egy drágakövekkel díszített kardot adott át a zongoramûvésznek, amit egy rövid magyar nyelvû beszéd után, a magyar nemzet nevében nyújtott át.[26] Liszt franciául köszönte meg a kardot. 1840. január 15-én este Liszt elhagyta Pestet, és elõször Gyõrbe, majd Pozsonyba, innen pedig Bécsbe utazott. Liszt pesti tartózkodásával kapcsolatban Vörösmarty Mihály egy verset írt Óda Liszt Ferenchez címmel. Ezt a verset Kodály Zoltán 1936-ban, a jubileumi Liszt-évben, megzenésítette.

Március 1-jén Liszt elhagyta Bécset, és Prágába utazott ahol hat koncertet adott. Innen Drezdába, Lipcsébe végül pedig Párizsba ment koncertfellépésekre. Május elején Angliába indult, ahol további koncerteket adott. Itt egy hangversenyszervezõnek megígérte, hogy részt fog venni egy mûvészcsapat tagjaként az angol vidéken szervezett turnén. Anglia után egy Rajna menti körút következett, amelyre Marie is elkísérte. Október 26. és november 11. között Hamburgban adott koncerteket. Az elsõ hangverseny bevételét a város szegényeinek adományozta. Hamburg után ismét angliai turnéra indult, mely 1841. június elejéig tartott. Londonból Hamburgba utazott egy zenei fesztiválra. Július 15. és 26. között Koppenhágában tartózkodott. Hét alkalommal zongorázott VIII. Krisztián dán királynak. A király Lisztnek adományozta a Daneborg-rend kitüntetését. Augusztusban Liszt, Marie és két lányuk három hónapig a Nonnenwerth szigeten pihent, majd novemberben Marie és a lányok visszamentek Párizsba, Liszt pedig németországi turnéba kezdett. Königsbergben, ahol két koncertet adott, a Königsbergi Egyetem Bölcsészettudomány Kara 1842. március 14-én kinevezte a zenetudomány tiszteletbeli doktorává. 1842. április 16-án Szentpétervárra utazott, ahol összesen nyolc nyilvános koncertet adott, melyek mind nagy sikernek örvendtek, ugyanakkor jelentõs bevételt is hoztak a zongoramûvésznek. Május 28-án Liszt elhagyta Szentpétervárt, és gõzhajóval Lübeckbe utazott, ahonnan útikocsival Párizsba ment. Párizsban az anyja házában lakott, ahol a három gyereke is volt. (Danielt 1841 õszén vette vissza a dajkától Anna Liszt). Július 18-án Liszt Liège-be utazott, 24-én Brüsszelbe, ezt követte számos más fellépés Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Lengyelországban és Oroszországban, ahol többször is fellépett.

1844 áprilisában az akkor már négy éve különélõ Liszt és Marie végleg szakítottak. A szakítás oka Liszt nyilvánosságra került szerelmi afférja volt, melyet a drezdai Lola Mantez nevû táncosnõvel folytatott. Az afférról számos cikk jelent meg a nemzetközi sajtóban, olyan állításokkal, hogy Liszt feleségül akarja venni a táncosnõt. A szakítás után Liszt két koncertet adott az Olasz Operában, mindkettõt nagy siker övezte, a sajtó is számos lelkes kritikát jeleltetett meg róla. Az 1841. és 1844. évi párizsi koncertek Liszt virtuóz pályafutásának a csúcspontját jelentették.

1844 júniusában Liszt Dél-Franciaországba indult hangversenykörútra. Fellépett Lyonban, Marseille-ben, Toulouse-ban, Bordeaux-ban, Pau-ban. Október 22-étõl spanyolországi illetve portugáliai körúton vett részt. 1845 áprilisában, a koncertkörút végén, Svájcba ment, ahol a Francia Becsületrend lovagjává nevezte ki a király. A következõ hónapokban számos európai városban koncertezett (Bázel, Zürich, Bonn, Brühl). Bonnban részt vett a Beethoven-ünnepségen, amely után megbetegedett, sárgaságot kapott. Betegsége alatt Marie Kalergis grófnõ ápolta, akivel 1845. augusztus végén gyógykúrára utazott Baden-Badenbe. Szeptembertõl a következõ év januárjáig Liszt Franciaországban koncertezett.

1846. február végén Liszt Bécsbe utazott, ahol a London városához címzett szállodában szállt meg. Bécsben számos koncertet adott, melyek virtuóz pályafutásának újabb csúcspontját jelentették. 1846. április 30-án este gõzössel Pestre utazott, itt az Angol királynõhöz nevû szállodában bérelt lakosztályt. Az egyik este – a Nemzeti Színházban adott elõadása után – a színház kórusa és zenekara Erkel Ferenc vezényletével szerenádot adott a hazatért mûvésznek. Liszt május 14-éig Pesten tartózkodott, és összesen öt koncertet adott. Ezután visszatért Bécsbe, és itt maradt szeptemberig.

1846 októberének elején Liszt magyarországi hangversenykörútra indult (Pest, Szekszárd, Nádasd, Pécs, Temesvár, Bánlak, Arad, Lugos, Nagyszeben, Kolozsvár és Nagyenyed). Decemberben Liszt elhagyta Magyarországot, és Teleki Sándor, Karátsonyi Gedõ és Bethlen Gábor grófok kíséretében Bukarestbe utazott, ahol Liszt három koncertet adott. 1847. január 13-án a zongoramûvész Jászvásárba utazott, ahol a moldvai fejedelemség pénzügyminiszterénél lakott. Innen január 25-én Kijevbe utazott. Itt ismerkedett meg az éppen üzleti úton levõ Carolyne von Wittgenstein hercegnõvel, akivel szinte rögtön egymásba szerettek. A hercegnõ, aki elvált asszony volt, már az elsõ találkozáskor meghívta Lisztet saját birtokára Woronicébe, amit Liszt el is fogadott, és két hetet töltött a hercegnõ társaságában. Az ukrán tartományokban tartott koncertek után Liszt elhagyta Oroszországot, Galicíába és Bukovinába utazott, az Osztrák Császárság keleti tartományaiba. 1847. június 5-én pedig hajóra szállt, és Törökországba utazott, ahol több koncertet is adott. Július 16-án Galaþiba utazott, ahol egy járvány miatt tíz napig karanténba zárták a várost, így Liszt csak 26-án indulhatott tovább. Galaþiból Odesszába ment, majd szeptember 20-án Elisabethgradba. Az itt adott koncertekkel zárta le virtuóz pályafutását.

Liszt Weimarban (1848–1861)

Liszt Ferenc 1848. január 31-én Weimarban telepedett le. Elõször a Trónörököshöz nevû szállodában szállt meg a piactéren, a város központjában. Nemsokára megkezdte karmesteri tevékenységét. Azt a pálcát használta, melyet Wittgenstein hercegnõtõl kapott a következõ ajánlással: „Inkább vezényeljen, mint zongorázzon”. 1848. február 16-án debütált operakarmesterként Friedrich von Flotow Márta címû operájában. Márciusban Liszt Drezdán, Boroszlón és Ratiboron át Krzyanowitzba utazott, hogy fogadja Wittgenstein hercegnõt. Február 26-án Drezdában megszakította az útját egy napra, és a Hotel de Saxe-ban pihent meg. Itt ismerkedett meg Richard Wagnerrel, akivel élethosszig tartó, szoros barátságot kötött. A hercegnõ április 18-án érkezett meg Krzyanowitzba, tizenkét nappal Liszt érkezése után. A késés oka a kétféle naptár, az orosz és a gregorián közötti különbség volt. A hercegnõ elutazása elõtt eladott két-három birtokot, így több millió rubelt vitt magával külföldre. A pénz nagy része abban az útikocsiban volt, melyet Liszt bocsátott a rendelkezésére. Találkozásuk után Liszt, Carolyne hercegnõ és Carolyne lánya, egy bécsi és doborjáni kitérõvel, Weimarba indultak. Weimarban Carolyne egy nemesi kúriát bérelt, Liszt pedig a látszat kedvéért a Trónörököshöz címzett hotelben lakott továbbra is. Augusztusban az anyagi gondokkal küzdõ Wagner meglátogatta õt, Liszt pedig, hogy segítsen barátján elhatározta, hogy bemutatja a Tannhäusert Weimarban. Carolyne hercegnõ pedig összebarátkozott Karl Friedrich von Saxe-Weimar-Eisenach feleségével, Maria Pavlovnával, aki védelmébe vette a hercegnõt és annak lányát, Marie-t. Liszt közben elkezdett zenekari mûveket (szimfonikus költeményeket) komponálni, továbbá ekkor komponálta az elsõ miséjét is. Az év végen a hercegnõhöz költözött az altenburgi kúriára. Habár a házasságlevél nélküli együttélést a korabeli Weimarban törvénytelennek és felháborítónak tartották, Liszt és Carolyne hercegnõ együttélését különleges helyzetük miatt mind az udvar, mind a társaság elfogadta. Ennek ellenére az udvari meghívásokat Liszt számára 1861-ig a Trónörököshöz nevû szállodába küldték, és nem Altenburgba.

1849. május elején Drezdában felkelés tört ki. Wagner, aki karmester volt Drezdában, a felkelés vezetõihez tartozott, így a felkelés leverése után el kellett hagynia a várost. Weimarba menekült, Liszthez. Mikor megérkezett, a Lohengrin partitúrája volt nála, melyen éppen dolgozott. Liszt meghívta õt Altenburgba, majd kidolgozták Wagner menekülési tervét Németországból.

1849 októberében, mikor Liszt értesült a magyar szabadságharc leverésérõl, az elsõ magyar miniszterelnök Batthyány Lajos és az aradi vértanúk kivégzésérõl, megkomponálta híres zongoradarabját Funérailles címmel. Késõbb Liszt megtudta, hogy Chopin is meghalt, ekkor elhatározta, hogy barátja emlékére könyvet ír. A könyv 1850 nyarán készült el, és elõször francia nyelven jelent meg folytatásokban 1851. február és augusztus között a La France Musicale folyóiratban, majd 1852-ben könyv formájában is kiadták.

Liszt mint karmester

Liszt Weimarban mint udvari karmester dolgozott, évente három hónapi szolgálati idõvel. A fennmaradó idõvel tetszése szerint rendelkezhetett. Ezekben az években – Raabe adatai szerint – Liszt 1858-ig évi 1660 tallért kapott, 1000 illetve 330 talléros részletekben, ugyanakkor a nagyhercegnõ ellenszolgáltatás nélkül Liszt és Wittgenstein hercegnõ rendelkezésére bocsátotta az altenburgi kastélyt. Liszt tizenegy év alatt (1848–1858), mint karmester huszonkilenc operát mutatott be Weimarban, és összesen negyvenhét operát vezényelt. Liszt leggyakrabban a következõ operákat vezényelte: Don Giovanni, Lohengrin, Tannhäuser és Fidelio. 1851-ben Liszt átdolgozta az 1837-ben komponált tizenkét etûdjét és az 1838-ban komponált hat Paganini-etûdöt, és véglegesítette azokat a változatokat, amelyeket ma is játszanak. 1852-ben Liszt anyját egy baleset után (leesett a lépcsõn és eltört a lába) Altenburgba vitték, ahol több hónapot töltött felgyógyulásáig. Ugyanebben az évben Liszt elfogadott egy meghívást – Weimarba költözése után elõször vállalt városon kívüli fellépést – a 3. Ballenstedti Zenei Ünnepek alkalmából. Augusztus 15-én a weimari katolikus templomban bemutatta a férfikarra és orgonára komponált miséjét. 1852 õszén és 1853 januárjában megkomponálta a zongorára írt fõmûvét, a hatalmas h-moll szonátát. A szonáta 1854-ben jelent meg Robert Schumann-nak ajánlva. 1852 novemberében rendezte Liszt az elsõ Berlioz-hetet a zeneszerzõ jelenlétében. 1853-ban Liszt a Magyar Rapszódiák végleges változatain dolgozott. A rapszódiák az 1840–47 között feldolgozott huszonkét magyar dallamból keletkeztek. Ugyanebben az évben Hans von Bülow zongorista zongoraleckéket vett Liszttõl. Júniusban a pesti hegedûvirtuóz, Reményi Ede és húszéves hamburgi zongorakísérõje, Johannes Brahms meglátogatták Lisztet Weimarban. Liszt mindkét fiatal mûvészt Altenburgban szállásolta el. Az egyik estélyen, amikor Lisztet arra kérték, hogy új harminc perces h-moll szonátáját adja elõ, Brahms az elõadás alatt elaludt.

liusban Liszt Zürichbe ment, hogy meglátogassa Wagnert. Szeptemberben Hans von Bülow társaságában Karlsruhéba utazott, hogy elõkészítse Dél-Németország elsõ zenei ünnepségét. A fesztivál után Bázelba utazott, ahol ismét Wagnerrel találkozott, majd együtt Strasbourgba mentek, innen pedig Párizsba. Párizsban – az idõközben hozzájuk csatlakozott Carolyne-nal és lányával együtt – meglátogatták Liszt gyermekeit, a tizennyolc éves Blandine-t, a tizenhat éves Cosimát és a tizennégy éves Danielt. Ekkor ismerkedett meg Wagner késõbbi feleségével, Liszt lányával, Cosimával. 1854 januárjában Carolyne hercegnõ hivatalos értesítést kapott, hogy a cár számûzte õt Oroszországból, és a birtokait elkobozta. A számûzés oka az volt, hogy a hercegnõ nem volt hajlandó házassági viszonyának a rendezésére. Liszt az év elsõ felében kilenc operát és két színpadi kísérõzenét dirigált. Az elõadásokkal kapcsolatosan tizenegy tanulmányt írt ezekrõl a mûvekrõl, francia nyelven. Ugyanebben az évben Liszt vezetésével öt szimfonikus költeménynek volt õsbemutatója: Orpheus, Les Préludes, Mazeppa, Tasso és az Ünnepi hangok. Júliusban részt vett a rotterdami fesztiválon. Szeptemberben és októberben komponálta fõ szimfonikus mûvének, a Faust-szimfóniának elsõ változatát. Ugyanebben az évben, válaszul Vörösmarty neki írt versére megkomponálta a Hungária címû szimfonikus költeményt. 1855 januárjában Liszt megbízatást kapott a magyar hercegprímástól, Scitovszky János bíborostól, hogy az Esztergomban épült új bazilika felavatási ünnepségére komponáljon egy misét. A mû 1855 márciusában-áprilisában keletkezett, és a bazilika felavatásakor (1865. augusztus 31-én) mutatták be. Ugyanebben az évben rendezte Liszt Weimarban a második Berlioz-hetet. Ekkor mutatta be Esz-dúr zongoraversenyét is. Augusztus 21-én Lisztet meglátogatta három gyermeke, ekkor döntött Liszt arról, hogy két lánya Bülow bárónénál (Hans von Bülow anyjánál) nevelkedjen Berlinben.

December hatodikán Liszt koncertet adott Berlinben, s bár a közönség jól fogadta, a berlini sajtó negatív kritikát jelentetett meg róla. Liszt nagyon csalódott volt. 1856. január 15-én Bécsbe utazott, hogy a Mozart-centenárium alkalmából két hangversenyt vezényeljen. Február második felében megszervezte a harmadik Berlioz-hetet, Berlioz jelenlétében. Augusztusban Esztergomba utazott, ahol meglátogatta az új bazilikát és kipróbálta az orgonát. Innen Pestre ment, ahol a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében augusztus 26-án és augusztus 27-én két nyilvános fõpróbát tartott. Októberben Carolynnal együtt Zürichbe utazott, hogy meglátogassák Wagnert. Itt ünnepelték meg Liszt negyvenötödik születésnapját. Svájcot november 27-én hagyták el, és Münchenbe utaztak, ahol decemberig maradtak.

1857. január 7-én Liszt a weimari zenekar nyugdíjpénztára számára évente rendezett jótékonysági hangversenyt dirigálta a weimari udvari színházban. Ezen a hangversenyen került sor a Hegyi szimfónia végleges változatának, a 2., A-dúr zongoraverseny õsbemutatójára. Februárban a Gewandhaus-zenekar nyugdíjas alapja számára rendezett jótékonysági hangversenyen lépett fel. Március hatodikán Bécsben egy hangverseny keretében bemutatták a Les Préludes-öt és Liszt elsõ zongoraversenyét, az Esz-dúr zongoraversenyt. Egy kritikus kivételével a bécsi zenekritikusok elutasították Liszt mûveit. Március végén és április elején Liszt lebetegedett, lábán hólyagok és kelések keletkeztek. Alig tudott állni és járni. Május végén, az Alsó-rajnai fesztiválon vezényelt. Szeptemberben õ szervezte meg Károly Ágost nagyherceg születésének századik évfordulójára rendezett ünnepségsorozat keretében megrendezett zenei programot. Szeptember 5-én az udvari színházban történelmi jelentõségû koncertre került sor, mely Liszt legfontosabb weimari hangversenyi közé tartozik. A következõ mûveket dirigálta a sajátjai közül:

1. A mûvészekhez – férfikarra és zenekarra,
2. Az ideálok – szimfonikus költemény Schiller után,
3. Faust-szimfónia – õsbemutató,
4. a. Faust; b. Gretchen; c. Mephisopheles; d. zárókórus,
5. Weimari népdal – férfikarra és kürtre.

Novemberben a Prometheus- és Dante-szimfóniájának õsbemutatóját vezényelte a drezdai udvari színházban. Novemberben Boroszlóban bemutatta a Hériode funèbre címû szimfonikus költeményt. December 29-én a Hunok-csatája címû mûvét mutatta be az udvari színházban. 1858. január 27-én egy Mozart-hangversenyt dirigált az udvari színházban, március elején pedig Prágába ment vezényelni. Prágából Bécsbe utazott, ahol a Vigadó nagytermében két alkalommal mutatta be az Esztergomi misét. Április 1-jén Pestre utazott, ahol szintén kétszer vezényelte el az Esztergomi misét. Április 11-én, vasárnap délelõtt, egy ferences kolostorba látogatott azzal a szándékkal, hogy belépjen a harmadrendbe. A ferencesek templomában az apát a mise után ebédre hívta, majd az ebéd után a templomban lezajlott az ünnepélyes felvétel. Ezt követõen Liszt visszautazott Bécsbe, majd Konstantin von Hohenzollern-Hechingen meghívására Sziléziába utazott, Löwenbergbe, május másodikán pedig visszatért Weimarba. Július 25-én egy nyilvános zenekari próba keretében az udvari színházban bemutatta Hamlet címû szimfonikus költeményét. Augusztustól Carolynnal és annak lányával egy hosszabb nyaralásra indultak a tiroli Alpokba, Münchenbe és végül Salzburgba. Október 20-án tértek vissza Weimarba.

1858. december 15-én Liszt Peter Cornelius A bagdadi borbély címû operájának az õsbemutatóját vezényelte. A bemutató botrányhoz vezetett – a közönség kifütyülte Lisztet – amely után Liszt lemondott a karmesteri állásáról, és élete hátralevõ részét kizárólag a zeneszerzésnek szerette volna szentelni.

Az utolsó évek Weimarban (1859–1861)

1859. január 4-én Hans von Bülow, aki idõközben Liszt veje lett, bemutatta Berlinben Liszt szimfonikus költeményét, Az ideálokat. A mû ellenérzéseket váltott ki. Ugyanezt az elõadást megismételték február 27-én, Liszt vezényletével. Ennek a hangversenynek hatalmas sikere volt. Április 10-én I. Ferenc József osztrák császár Lisztet kitüntette a Vaskorona-rend lovagkeresztjével. Ez egy osztrák kitüntetés, ami örökletes nemességgel járt együtt. A nemesi oklevelet 1859. október 30-án állították ki. Ugyanebben az évben jelent meg Liszt könyve A cigányok és zenéjük Magyarországon címmel, francia nyelven. A könyv zenei fejtegetések mellett mélyreható kultúrtörténeti és szociológiai információkat tartalmaz, amelyek fõként Wittgenstein hercegnõtõl származnak. Az izraelitákról szóló fejezetet, melynek semmi köze a könyv témájához, Carolyne írta.

1859. december 15-én Liszt fia, Daniel, tüdõbajban meghalt. Mikor Liszt értesült fia betegségérõl, Berlinbe utazott, és fia betegágya mellett marad annak haláláig. Fiáért érzett gyászában komponálta Liszt 1860-ban az elsõ gyászódát Les morts címmel Lamennais abbé versére.

220 000 francia frank, letétként a párizsi Rothschild-bankházban (ez az összeg eredetileg a lányainak szánt hozomány volt).
Egy további pénzösszeg Bécsben, melyet dr. Eduard Liszt kezelt. Ebbõl az összegbõl kapta Liszt Anna a nyugdíját.
Sok értékes ajándék, melyeket Liszt különbözõ alkalmakkor kapott.
A meg nem jelent mûvek.

1861 májusában Liszt Párizsba utazott, ahol találkozott III. Napóleonnal. Ez év augusztusában Liszt elhagyta Weimart, majd egy bécsi kitérõ után, október 20-án Rómában telepedett le.

Liszt Rómában (1861–1869)

Wittgenstein hercegnõ számos próbálkozást tett arra, hogy felbontsa házasságát és Liszt törvényes felesége legyen. Ez a kívánsága azonban soha nem teljesült. Hosszú évekbe és sok pénzébe került Carolynnak a válása, míg 1861-ben Rómában a pápa engedélyt adott a házasság felbontásához és az új házasság létrehozásához. Liszt és Wittgenstein hercegnõ esküvõje Liszt 50. születésnapjára 1861. október 22-ére volt kitûzve, a római San Carlo al Corso templomban. Az esküvõt megelõzõ napon azonban a pápa visszavonta a jóváhagyását. 1864-ban meghalt Carolyne férje – aki protestáns volt, és a protestáns egyház elfogadta a válási kérelmét, így újranõsült – így nem volt akadálya a házasságnak. Azonban idõközben Liszt elhatározta, hogy belép a papi rendbe, a hercegnõ pedig bátorította a zeneszerzõt e lépés megtételéhez. Liszt 1863. június 20-án beköltözött a Madonna del Rosario kolostorba, és IX. Piusz pápa magánkihallgatáson fogadta. Liszt Rómában szabadúszó zenészként élt, ugyanakkor számos, fõleg egyházi témákat feldolgozó mûveket írt. Soha többet nem zongorázott pénzért, tanítványait ingyen oktatta. 1864-ben Németországba és Franciaországba utazott. Németországban Karlsruhében részt vett a zenemûvészek fesztiválján, ahol több darabját is bemutatták. Innen lányával, Cosimával (Blandine, 1862-ban meghalt) utazott tovább Münchenbe. Közben megtudta, hogy Cosima, aki Bülow felesége volt és Wagner között szerelmi viszony alakult ki.

1865 tavaszán Liszt egy domonkos atya segítségével készült belépni az egyházi rendbe. Elsõként 1865. április 25-én Hohenlohe érsektõl, annak vatikáni magánkápolnájában megkapta a tonzúrát. A ceremónia után IX. Piusz pápa magánkihallgatáson fogadta. Ezt követõen Liszt a Vatikánba költözött. Július 30-án további egyházi, ún. kisebb rendeket vett fel: ostiarius, lector, exorcista és acolitus. Liszt apát lett, de nem lett diakónus és pap; ám mint klerikus, a papi ruha viselésére köteles volt. Liszt a következõképp indokolta lépését: „Beléptem az egyházi rendbe – de semmi esetre sem a világ iránt megvetésbõl vagy még kevésbé, mert ráuntam a mûvészetre … A katolicizmushoz való vonzalmam gyermekkorom óta jelen van, és egy állandóan jelenlévõ és uralkodó érzés lett…”

1865. augusztus elején Liszt Münchenen át Pestre utazott. Itt mutatták be a Szent Erzsébet legendája címû oratóriumát a Pesti Vigadó nagytermében. Szeptemberben Szekszárdra utazott, majd Párizsba. Párizsban újra találkozott III. Napóleonnal. 1866 nyarán Scitovszky hercegprímás megbízta Lisztet, hogy komponáljon egy koronázási misét, melyet Ferenc József császár megkoronázásakor a budavári Mátyás-templomban mutattak be. Liszt sem a Mátyás-templomban zajló ünnepségre, sem az ünnepi fogadtatásra nem kapott meghívást. A Nemzeti Konzervatórium elnökének közbenjárására kapott egy helyet a karzaton, az orgona mellett. 1867. június 16-án Liszt visszautazott Rómába, majd innen egy három hónapos németországi körútra indult. Az 1868-as évet Olaszországban töltötte. Zeneszerzõi tevékenységének középpontjában a férfikarra írt Requiem állt. Július 2-án Don Antonio Solfanelli atya, teológiaprofesszor társaságában zarándokútra indult Spoletóba, Assisibe és Loretóba. 1868 õszén Tivoliban töltött hosszabb idõt.

1869-ben Liszt elhatározta, hogy ezentúl minden évben egy pár hónapot Weimarban fog tölteni. Itt a nagyherceg egy szép lakást bocsátott a rendelkezésére az udvari kertészlakban. Liszt 1869-ban költözött be az új lakásába, ahol két hónapig maradt. Weimarból Bécsbe utazott, majd Pestre, ahol két nagy hangversenyt is adott. Május 9-én visszatért Rómába, ahol egészen 1870-ig maradt.

Liszt Magyarországon, Weimarban és Rómában (1870–1886)

1870-tõl Liszt váltakozva hol Budapesten, hol Weimarban, hol Rómában tartózkodott. 1870. június 30-án Szekszárdra utazott, ahol három hónapot töltött el Augusz Antal báró vendégeként. Szeptember 17-én és 18-án a kalocsai érsek, Haynald Lajos vendége volt. Szeptember 21-én meglátogatta a pécsi püspököt annak nyári rezidenciáján, Püspöknádasdon. Szeptember 25-én a Nõegylet számára rendezett koncerten mûködött közre. Decemberben a Beethoven-bizottság arra kérte Lisztet, hogy vegye át az 1870. december 16-ára a Pesti Vigadóba tervezett ünnepi hangverseny vezetését. December 26-án Liszt meglátogatta Deák Ferencet, aki arra kérte õt, telepedjen le Magyarországon, és vállalja el az éppen alapuló elsõ pesti Zeneakadémia elnökségét. A Zeneakadémiát csak 1875-ben tudták megnyitni, ekkor Liszt királyi tanácsosi cím és évi négyezer forintos honorárium mellett elvállalta az elnökséget.

Liszt 1870. november 16-ától 1871. április 22-éig Pesten tartózkodott. Öt hónapos itt tartózkodása alatt a Belvárosi plébánián szállt meg. Pesten szívesen fogadták, sokat járt hangversenyekre és operaelõadásokra, ezenkívül zongoraleckéket is adott. Õ vezényelte az 1870. december 16-án, a Pesti Vigadóban megrendezett jubileumi Beethoven-hangversenyt. Januártól márciusig leckéket adott. Július végén visszaindult Magyarországra, azonban tett még egy müncheni kitérõt ahol operaelõadásokat látogatott és arcképet festetett Franz von Lenbachhal. Magyarországra megérkezvén Liszt meglátogatta Jókai Mórt, majd Olga Janina nevû tanítványával,[31] április 22-én elhagyta Pestet és Bécsbe utazott. November 16-ától egészen december 26-áig ismét visszatért Pestre, ekkor költözött be elsõ pesti állandó lakásába. A nagyszobás lakás a Nádor utca 20. (ma 23. szám) alatt a 2. emeleten volt. 1871 novemberétõl egészen 1873. március 31-éig lakott ebben a lakásban. Az 1871-es évben január 1. és április 22. között tartózkodott Pesten, ahonnan Bécsbe, majd Weimarba utazott, ahol augusztus 31-éig maradt. Liszt körülbelül két hónapot töltött Rómában, szeptember közepétõl november 12-éig, innen Magyarországra utazott. Az 1872-es évet Pesten és Weimarban (április 7.–október 5.) töltötte. 1870 és 1873 között Liszt magyarul tanult. Nyelvtanára Vadász Zsigmond piarista szerzetes, gimnáziumi tanár volt. A zeneszerzõnek soha nem sikerült tökéletesen megtanulnia magyarul, azonban könnyebb szövegeket el tudott olvasni és sok mindent megértett, ha elég lassan beszéltek hozzá.

1873. január 12-én a Rózsavölgyi & Társa zenemûkiadó és koncertszerzõ iroda a Hungária hotelben Liszt-estet rendezett. Laborfalvi Róza színésznõ a Leonóra címû melodrámát adta elõ Liszt zongorakíséretével. Ezenkívül Liszt elõadta gróf Széchenyi Imre Bevezetõ és magyar induló címû mûvébõl készült átiratát. Március 19-én a Pesti Vigadóban vezényelte legújabb zenekari mûvét: Szózat és Magyar Himnusz-fantázia. Március 25-én délelõtt a Belvárosi templom Liszt-egyleti kórusát vezényelte. Idõközben a Zeneakadémia megalapításán fáradozók elérték, hogy a kultuszminisztérium júniusban hat évre (1873–79) kibérelje a Hal tér 4. szám alatti úgynevezett Frigyes-házat – Liszt új lakását is ebben a házban rendezték be.[32] Április 17-én Weimarba utazott, ahol a Krisztus oratórium egészét mutatta be. Weimari tartózkodása alatt számos más városba is ellátogatott: június 6-án Lipcsébe ment, a Missa Choralis elõadásait meghallgatni; június 26-ától augusztus 5-éig Bayreuthban tartózkodott a Wagner családnál. Augusztus 6. és 13. között Hohenlohe bíborosnál vendégeskedett, a Schilligsfürst kastélyban. Szeptemberben ismét Weimarba utazott a Károly Ágost és Pauline hercegnõ esküvõje alkalmából rendezett ünnepségekre. Innen három héti idõtartamra Rómába utazott, majd október 30-án visszatért Magyarországra, ahol a 62 éves mester pályafutásának 50. évfordulójára három napig tartó ünnepségeket rendeztek.

Az 1874-es évben május 17-éig tartózkodott Liszt Magyarországon, ez idõben kétszer, 5–6 napra Bécsbe utazott, hogy jótékonysági koncerteken lépjen fel. Május 17-én egy éjjeli vonattal Rómába utazott, ahol az év végéig maradt. Rómában Liszt a tanításnak és a komponálásnak szentelte magát. Magyarországra 1875. február 11-én tért vissza. Itt számos fellépésen vett részt, melynek csúcspontja a március 10-én Wagnerrel közösen adott koncert volt. Március 21-én Ferenc József, Trefort Ágoston királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslatára kinevezte Lisztet a budapesti Zeneakadémia elnökévé. Március 30-án Trefort miniszter személyesen adta át a mesternek a kinevezési okiratot.

Liszt a budapesti Zeneakadémiá

Az akadémia indulásakor Liszt elsõ feladata az volt, hogy meghallgassa az Erkel Ferenc által felvett huszonegy zongoraszakos tanulót, és kiválassza a mesterosztályba a legalkalmasabbakat. Az 1875/76-os tanévben kilenc tanulót vett fel mesterosztályba. Ebben az osztályban Liszt a mûvek értelmezésével foglalkozott. Az oktatást 1876. március 2-án kezdte el, azonban csak két hónapig tanított, mivel külföldi kötelezettségei miatt el kellett hagynia Magyarországot. A második évfolyamon (1876/77) a mesterosztály számára a tanítási idõ négy hónapból állt. Liszt hetenként négy délutánt tanított. A mesterosztály diákjai Liszt távozása után visszatértek Erkel osztályába, és zongoratechnikai kérdésekkel foglalkoztak. A tanév nyárig tartott, utána kezdõdtek az évzáró vizsgák és a vizsgaversenyek

1876–1877 további eseményei

1876. április 14-én Liszt Weimarba utazott, ahol kisebb megszakításokkal szeptember 15-éig maradt. Szeptember 19-én Rómába ment ahol 1876. februárjáig tartózkodott. Firenzei és velencei kitérõvel február 15-én Budapestre utazott, melyet március 30-án hagyott el, hogy ismét Weimarba utazzon. Weimarban szeptember 23-áig maradt, azonban többször tett kisebb utazásokat Düsseldorfba, Hannoverbe, Hollandiába és Altenburgba. Augusztus 1. és szeptember 2. között Bayreuthba ment, hogy részt vegyen a Festspielhaus hivatalos megnyitóján. Szeptember 24-étõl október 5-éig ismét Hannoverben tartózkodott, majd október 6. és 9. között meglátogatta életrajzíróját, Lina Ramannt, majd Bécsen át Budapestre utazott.

1877. január 1-jén Liszt részt vett a király és a királynõ nagy újévi fogadtatásán a budai várban. Február 15-én megjelent a Mûvészegylet által rendezett hangversenyen, a Hungária hotel dísztermében. Március 5-én a Pesti Vigadó nagytermében Liszt a Szent Erzsébet legendája címû oratóriumot vezényelte. Március 10-én a Pesti Vigadó nagytermében egy jótékonysági hangversenyen mûködött közre. Március 16-án a bécsi zeneegylet Beethoven-emlékmû javára megrendezett estélyén mûködött közre, majd 24-én Bayreuthba utazott, ahol április 3-áig maradt. Innen Weimarba ment, majd kisebb utazásokat tett Hannoverbe és Rómába. Rómában Hohenlohe bíboros tiszteletbeli albanói kanonokká nevezte ki Lisztet, így engedélyezte neki a lila színû öv viselését. A zeneszerzõ november 21-én visszatért Magyarországra, ahol a következõ év áprilisáig maradt.

1878-tól 1880-ig

1878. április 1-jén Liszt elhagyta Magyarországot. Egy hetet töltött Bécsben, ezt követõen Bayreuthba ment tíz napra, ahol a Wagner-villában lakott. Április 17-én Weimarba utazott, ahol egészen augusztus 17-éig maradt, majd visszatért Bayreuthba. Július 9. és 18. között, mint Magyarország küldötte részt vett a párizsi világkiállításon. Szeptember 12. és 1879. január 12. között Rómában tartózkodott, majd Magyarországra utazott, ahol január 18-án megkezdte a tanítást a Hal téri Zeneakadémián. A negyedik évben 12 tanulója volt a mesterosztálynak. A Zeneakadémia a gyorsan növekvõ tanítvány-létszám miatt nagyobb épületbe kellett, hogy költözzön, így az Közoktatási Minisztérium megvásárolta a Sugár út (ma Andrássy út) 67. számú saroképületét a Zeneakadémia számára. Ebben az épületben rendeztek be egy lakást Liszt számára az elsõ emeleten, és egy másik lakást Erkel számára a második emeleten.

Liszt 1880. január 15. és március 20. között tartózkodott Magyarországon. Átmenetileg – amíg elkészült a Zeneakadémiai lakosztálya – a Hungária hotelben lakott. Ebben az évben is számos hangversenyen és színházi elõadáson vett részt, sok barátot és ismerõst látogatott meg, valamint gyakran kártyázott (whistezett) a barátaival a Hungária hotel-béli lakosztályában. Március 21-én Bécsbe utazott, ahol a Zeneegylet termében három mûvét vezényelte. Április 3. és augusztus 20. között Weimarban tartózkodott, majd Sienába utazott meglátogatni Wagnert és a lányát. Innen Rómába ment, ahol az év végéig maradt.

Liszt 1881 és 1885 között

Az 1881-es évet Liszt Rómában kezdte. Január 20-án Magyarországra utazott, ahol a Zeneakadémia új épületében beköltözött utolsó budapesti lakásába. Ez a lakás ma egy Liszt-múzeumnak ad otthont. Április 1-jén Bécsbe utazott, majd 5-én Sopronba és Doborjánba látogatott el. Itt ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ugyanekkor, április 7-én leplezték le, Liszt jelenlétében a szülõháza falán elhelyezett emléktáblát. 1881-ben Wittgenstein hercegnõ kiadta a „Cigánykönyv” új francia kiadását, anélkül, hogy Liszttel elõzõleg egyeztetett volna. Az új kiadásban a hercegnõ kibõvítette az izraelitákról szóló fejezetet számos sértegetéseket és gyalázkodásokat tartalmazó résszel. Mikor a könyv híre Magyarországra is eljutott, Lisztet számos támadás érte a sajtó részérõl. A vádakra Liszt 1883. elején nyílt levélben válaszolt. Ezt a levelet 1883. február 3-án a címzett Gazette de Hongorie fõszerkesztõje közzé tette. Idézet a levélbõl: „A sajnálat érzésével írom Önnek e sorokat, mivel elterjedt a pletyka, hogy állítólag zsidóellenes lennék; ezért kötelességemnek tartom, hogy e hamis hírt kiigazítsam. Általánosan ismert, hogy sok, a zenei világban kiemelkedõ izraelitával, fõként Meyerbeerrel, a kölcsönös tisztelet és barátság talaján álltam, ugyanúgy, mint irodalmi körökben Heinrich Heinével és másokkal.”

1881. április 16. és szeptember 21. között Liszt Weimarban tartózkodott. Weimari tartózkodása idején rövidebb utazásokat tett Berlinbe, Freiburgba, ahol a Krisztus címû oratóriumát mutatta be, Baden-Badenbe, Antwerpenbe és Brüsszelbe. Májusban ellátogatott Magdeburgba, ahol az Általános Német Zeneegylet fesztiválját rendezték. 1881. június 12-én Lisztet 70. születésnapja alkalmából az Általános Német Zeneegylet tiszteletbeli elnökévé választották. Szeptember 21-én Liszt meglátogatta Hans von Bülowot Mainingenben, majd Bayreuthba költözött, ahol egészen október 10-éig maradt. Október 16-ától 1882. január 28-áig Rómában tartózkodott, ahol ideje nagy részét Wittgenstein hercegnõvel töltötte. Rómából, február 4-én Magyarországra utazott. Itt február 10-én sikeres hangversenyt adott a Pesti Vigadóban, majd március 25-én a Belvárosi templomban a Magyar Koronázási Misét vezényelte. Február 18-án Munkácsy Mihályt és annak francia feleségét fogadta a zeneakadémiai lakosztályában. Munkácsy meghívta Lisztet a párizsi mûtermébe, hogy megfesse arcképét. Ekkoriban komponálta Liszt a 16. magyar rapszódiát, melyet a nagy festõnek dedikált. Április 19-én Liszt Weimarba utazott, ahol november 14-éig maradt. Ezen a nyáron ellátogatott Brüsszelbe, Jénába Fereidburgba és Zürichbe is, különbözõ szerzeményeinek a bemutatására. Július 15. és augusztus 5. között Bayreuthban tartózkodott, ahol megnézte Wagner Parsifaljának õsbemutatóját. Innen visszatért Weimarba, majd néhány héttel késõbb ismét visszatért Bayreuthba, hogy unokája, Blandine von Bülow esküvõjén részt vegyen. November 19-én Velencébe utazott, hogy meglátogassa a Wagner családot. Itt komponálta A gyászgondola címû darabját. Ez a találkozás volt Liszt és Wagner utolsó találkozása. Wagner egy hónappal késõbb, 1883. február 13-án Velencében meghalt. Velencébõl Liszt Budapestre utazott, ahol most is számos hangversenyen szerepelt, estélyeken és banketteken vett részt, bár korára való tekintettel egyre ritkábban lépett fel. Februárban Liszt Stróbl Alajos szobrászmûvésznek ült modellt. A szobrot az Andrássy úti Operaház bejárata elõtt helyezték el. Május 1-jén Liszt Lina Schmalhausen kíséretében Marburgban idõzött, ahol a Szent Erzsébet legendája címû oratóriumot mutatták be. Ezt követõen meglátogatta az Általános Német Zeneegylet ez évi zenei fesztiválját Lipcsében, majd június 30-án Jénába ment a Szekszárdi mise bemutatása alkalmából. Július végén a weimari herceg Wilhelmsthal kastélyában vendégeskedett. Augusztusban Lipcsében megnézte Hector Berlioz Benvenuto Cellini címû operájának elõadását, majd Weimarba utazott, ahol egészen január 31-éig tartózkodott. Weimarból Nürnbergen át – ahol meglátogatta Lina Ramannt –
Kedvencek közé jelölték :