Lost in Time logo
Lost in Time Gitár/Guitars : Máté Szabolcs
Ének/Vocals : Jósa Tamás
Dobok/Drums : Őszi György
Basszus/Bass : Székely Ádám

REUNION!!!!!

2011.11.04.


Sziasztok! Egy jó hosszú szünet után úgy alakult, hogy ismét aktivizálta magát
a zenekar. Kiderült, hogy mindenké szeretné játszani a régi számokat, illetve mindenkinek
vannak új ötletei is, amiket szeretnénk megvalósítani. Elkezdtünk próbálni, és nagyon jól
éreztük magunkat az összes eddigi próbán. Jó érzés, hogy sikerült újraéleszteni
a zenekart.
Úgy tervezzük, hogy még az idén bemutatkozunk élõben is a régi-új felállással.
Valószínûleg erre 12.23-án fog sor kerülni, de ez még nem biztos

Jut eszembe, ismét meghallgathatóak a számok, újra feltöltöttem őket ide az oldalra!!!



2010.11.16.


Úgy érzem, hogy egy kis beszámolással tartozunk azoknak, akik kedvelték amit
csináltunk, bíztattak minket, idõt szántak ránk. Nos, hosszas tagkeresések után
sajnos bedobtuk a kulcsot, és mostantól hivatalosan is bejelentjük, hogy a Lost in Time
végleg nyugovóra tért. fantasztikus terveink voltak még a Szabolccsal közösen,
de rájöttünk, hogy akárhogy is szeretnénk, ez már nem lenne ugyanolyan. A tervek
közt szerepelt egy, itt címek szerint feltüntetett EP, aztán a Tears of the Light
nagylemez, amelyrõl a Powerless és Massacre számokat a régi felállással
ledemóztuk. Rohadt körülményes lett volna megcsinálni ugy, ahogy elképzeltük, de
nem volt lehetetlen. Egy évnyi tagkeresés után adtuk fel, mert mindannyiónknak
volt közben más elfoglaltsága ami aztán kinõtte a terveket.
Engem láthattok az Engine, az Unscarred, az Up The Irons vagy Ayers Rock
bandákban, Szabolcs a Dirty Cocks sorait erõsíti tovább, Kasi megtalálta a
stílusát a Vazsbeton bandával, Ádám pedig továbbra is boldog apuka marad, néha
még koccintunk is vele ha ugy adja ki a lépés.

Továbbá még azon is elgondolkodtunk, hogy egyáltalán érdemes-e komolyabban
beleruházni az új lemezbe, mert nem szerettük volna amatõr módon tálalni, és
valljuk be, a jelenlegi idõkben az ember nem szívesen ruház be kevésbé
ismert névvel nagy összeget metalba magyarországon. Köszönhetõ a dilettáns
hozzáállásnak, amivel a "szakma", a rádiók, a menedzsercsomagok, a portálok, a
nyomtatott sajtó, a befutott bandák, a kézfenntartós tehetségkutatók, a szemét
klubok, a rengeteg ingyenjátszó lehetõségrabló szar zenekar és a
kiváncsiságtól megfosztott közönség áll hozzá az olyan bandákhoz, akiknek nem
hangosított a Jenõ nyolvanhétben a pecsában vagy a faszomtudja. Emberek,
kurvagyorsan kezdjetek el normálisan koncertre járni, szelektálni a szarokat,
lemezeket hallgatni, odafigyelni, mert ha a nagy öregek kihalnak, nem lesz
utánpótlás és megpusztul ez a fantasztikus irányzat, amire jopáran többet tettek fel
mint egy elkurható életet (én még nem, nyugi). Köszönöm.

Nagyon szépen köszönjük, hogy ez alatt a pár év alatt velünk tartottatok, mind a LIT-el,
mind a Kárhozattal. Voltak frenetikus bulijaink, imádtuk Szombathelyet, persze
megvoltak a mélypontok is, de hát errõl már fenntebb írtam. Akinek megvan a
Matter of Sin lemez, az örülhet, mert egy erõsen limitált heavy lemezzel lett
gazdagabb. ha jol tudom száznál kevesebb készült belõle. Köszönjük továbbra
annak a rengeteg arcnak, akik fesztiválokon megismernek minket, hogy
"ejnye, a Kárhozat az be jó volt", ilyenkor érezzük hogy megérte az idõ,
nagyon kellemesen tud hatni hogy valahol megmaradtunk az emberek tudatában,
ha egy kiadóig nem is jutottunk el.

Köszönjük még azoknak, akik kisegítettek minket, leültek velünk egy aztalhoz, mint
Pipec barátunkat, aki a Lépesmézben vagy miben dobol mostanában, és ne hagyjuk
említésen kivül Ales barátunkat sem, akitõl ez az egész elindult, hisz a
Kárhozat még mindig az övé. Gõzöm sincs hol lehet mostanában vagy mit csinál, de
remélem megtalálta a számításait és megbocsátott nekünk a döntéseinkért. Ilyenkor
ott van a szemem elõtt a tipikus japán rajzfilmes zárókép, hogy mi sétálunk
el a naplementébe nagytotálban, és az õ arca homályosan ott van az égen
és vigyorog. Akárhogy is, ez az egész része volt az életünknek, és részesei voltunk
egymás életének is. Elmúlt mint a gyermekkor, mint az ártatlanság és a síma arcbõr.
Így vagyunk mind, sétálunk a naplementébe, és reménykedünk hogy a
felhõk közt valaki mosolyog ránk. Igazából minden lépésünk szomorú, a múlt és az
emlékek viszont mindig ott lesznek, azon a helyen ahová szívesen visszahúzódunk,
odabent a lelkünkben, mikor valami fáj vagy egyedül vagyunk.

Mi szerettük amit csináltunk, ahogy láttam ti is, remélem emlékezni fogtok ránk!

May The Force Be With You!

Yosha - L.I.T. -



mystat

Albumok :

A Matter of Sin (2008)
Lost in Time - A Matter of Sin1.Revelations (intro) [mp3]
2.A Matter of Sin [mp3]
3.Buried in Me [mp3]
4.Walking on Broken Glass [mp3]
5.Long Way Home [mp3]
6.Avenger [mp3]
7.Redemtion (instr.) [mp3]
8.The Drifting [mp3]
Powerless EP (2009)
Lost in Time - Powerless EP1.Powerless [mp3]
2.Melancholy (Iced Earth cover) [mp3]
3.Massacre [mp3]
4.Powerless Unplugged [mp3]
5.Kőbe Zárt Ima (Kárhozat Revisited) [mp3]

Kedvencek közé jelölték :
Rocktóber, Szadam, Kapitalista, anitszirk, blackangel22, Szakember, jézuss, Kasi, bakterbukméker

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Szadam
Szadam
2010.11.21. 15:03:15
no, gyerekek, majd legfeljebb nyugdíjas ként összeállunk valamelyik pesti borozóban:9 nem kell bánkódni, hisz ha megnézitek sok jó talaja volt ez a pár év
Hendrix
Hendrix
2010.11.19. 10:38:16
Szívemből szóltál, szerintem ezzel - de tényleg nem beképzeltségből - szegényebb lett a magyar metal zene...
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.005 s
© lostintime.rockerek.hu