Manu Chao

Manu Chao franciául, spanyolul, arabul, portugálul, angolul és wolof nyelven énekel, gyakran egy dalon belül több nyelven is. Ugyan egyike a Föld legsikeresebb zenészeinek, angol nyelvterületen mégsem igen ismert.

Zenéjén sokféle hatás megfigyelhetõ: rock, francia sanzon, salsa, reggae, ska, és algír raï. Ezek a hatások franciaországi bevándorlókon, spanyolországi kapcsolatain keresztül, illetve leginkább a Mano Negra feloszlása utáni közép-amerikai utazásai során érték. Dalszövegei a szerelemrõl, a gettókon belüli életrõl és a bevándorlásról szólnak. Gyakran hordoznak baloldali üzenetet. Sok követõt tudhat magáénak az európai baloldali és antiglobalista mozgalmak tagjai között.

Manuel Chao 1961. június 26-án született Párizsban, spanyol szülõk gyermekeként, apja, Ramón Chao elismert író, publicista. Manu tinédzserkorától kezdve több zenekarban játszott a párizsi alternatív színtéren, a rockabilly ugyanúgy hatással volt rá, mint a punk. Les Hot Pants és Los Carayos nevû zenekarai után az igazi áttörést az 1987-ben induló Mano Negrával érte el, melyet fivérével, a trombitás Antoine Chaóval és unokatestvérével, a dobos Santiago Casariegóval alapított.

A fenti két zenei összetevõ mellett flamencót, sanzont, hiphopot, rait, reggae-t és még ki tudja, hány stílust keverõ,tucatnyi muzsikust egyesítõ, francia, spanyol, angol és arab nyelven éneklõ együttes a mediterrán térség legnagyobb bulibrigádjává nõtte ki magát, sõt Latin-Amerikában is hatalmas népszerûséget szerzett kalandregényekbe illõ turnéival. A Patchanka (1988), a Puta's Fever (1989) és a King Of Bongo (1991) után megjelent negyedik sorlemezüket, az 1994-es Casa Babylont már nem követte turné, a zenekar feloszlott.

Manu azonban tovább utazgatott és rögzítgette bensõséges hangulatú dalocskáit, melyekbõl 1998-ban válogatott össze egy albumnyit. A Clandestino címû szólólemez népszerûsége lekörözte a Mano Negra sikereit is, a Bongo Bong / Je ne t'aime plus címû slágernek köszönhetõen - bõ másfél év késéssel - még Magyarországon is befutott, és hasonló karrier elé néz a 2001 júniusában megjelent Proxima Estacion: Esperanza album is. Az albumhoz kapcsolódó európai turné pont a francia nemzeti ünnepen, július 14-én ért az ausztriai Wiesenbe. Manu Caho elõtt az Orishas nevû kubai hiphopegyüttes lépett fel, ami igen stílszerû párosítás volt, hiszen már a nagyhírû Fuerza! válogatáslemezen is együtt szerepeltek. A három havannai rapper egy DJ és egy ütõhangszeres kíséretében a Magyarországon is kapható A Lo Cubano címû remek album legjobb számaival ugráltatta meg a közönséget, de ez a lelkes produkció is elhalványult amellett, ami ezután következett. Manu és kilenc zenésze 130 percen keresztül, ritmikai váltásoktól hemzsegõ, fergeteges egyveleget nyomott az elsõ (Welcome To Tijuana, Por el suelo, Bongo Bong, Clandestino, Desaparecido, Minha Galera, Lagrimas de oro) és a második Manu Chao-album néhány dalából (La Primavera, La Vacaloca, Mr Bobby - csak ez a három volt!), illetve Mano Negra-számokból (Casa Babylon, The Monkey, King Kong Five, Mala Vida), elhangzott a Fuerza!-ról való La Trampa, sõt még egy részlet az ott szereplõ Tonino Carotone-számból is, a zapatista szónoklatról és a Marijuana Boogie címû közönségkedvencrõl nem is beszélve (a mûsor mintegy egyharmada új vagy albumra nem került dalokból állt). "Találkozunk Genovában!" - köszönt el a koncert végén a következõ nagy anti-globalizációs demonstrációra utalva Manu, aki nem sokkal korábban az "Austria presente, Hungría presente" alkalmi sorokat dalba illesztve incselkedett eksztázisba esett közönségével. Hogy honnan tudott arról, hogy több száz magyar is kilátogatott koncertjére? Nos, onnan, hogy az est.hu stábja elárulta neki - egy kiadós beszélgetés után.