Marathon  logo
Marathon Gitár : Vámos Zsolt
Ének : Hetényi Pál
Basszusgitár : Szappanos György
Dob : Berecz Endre
1992-ben jelent meg a Marathon együttes bemutatkozó lemeze, melynek dalait Vámos Zsolt és Horváth Attila írták. Néhány dalban zeneszerzõtársként Hetényi Pál is részt vett. Az egyetlen megjelent lemez nem érhette el a célját az akkori lemezkiadói és szponzori hozzáállási hiányosságok és szélhámosságok miatt. A lemez novemberben jelent meg a karácsonyi piacra, melynek televíziós reklámjai dömpingszerûek voltak, azonban az akkor még kazettára készülõ kiadvány nem kerülhetett a boltokba, hiszen le sem gyártották azokat! Erre csak 1993 januárjában került sor, ami megpecsételte a zenekar sorsát, hiszen az év elején lehetetlen volt bármit is eladni......Ennek ellenére -bizonyos információkból lehetett tudni- 4000 db kazetta és 500 db cd azonnal elfogyott, viszont az újragyártás nem indult be. Így pár hónap leforgása alatt teljes lett a zûrzavar ami felõrölte az együttes tagjait és feloszlott a Marathon. Teltek az évek és egyre csak jöttek az infók, hogy mennyi embernek jelentett sokat az az egy lemez.2002-ben ismételten volt egy próbálkozás, hogy feltámadjon a zenekar és egy újabb hanganyag készült el, de ez sem jutott oda,ahová kellett volna.Nemrég Vámos Zsolt és Horváth Attila azt a döntést hozták, hogy ingyenesen letölthetõvé teszik a dalokat,aminek az lett a következménye, hogy Attila weboldaláról már 15000-en töltötték le a szinte teljes diszkográfiát,valamint nagyon sok lelkes és méltató fórum bejegyzés született.Úgy látszik az idõ nem feledtette ezt a zenétAz együttes megalakulásának 20. évfordulóján 2012 Március 7-én 20.30-kor Budapesten az A38 Hajón koncertet szervez!A helyszínen új kiadású válogatás CD lemez is lesz!A Marathon zenekarban és a lemezeken a következõ nagyszerû muzsikusok dolgoztak:Hetényi Pál - énekVámos Zsolt - gitárokSzappanos György - basszusgitárBerecz Endre - dobGalambos Zoltán - billentyûs hangszerekKató Zoltán - szaxofonPintácsi Viktória - vokálokkésõbb:Szentmihályi Gábor - dobLõrincz Viktor - basszusgitárSárik Péter - zongoraCsányi István - vokálokPerger István "Guszti" - percussionhangmérnök: Rozgonyi PéterA dalok szövegeit Horváth Attilla írta!!!!!!!http://www.horvathattila.hu/Attila oldaláról ingyenesen letölthetõk a dalok, valamint érdemes beleolvasni a fórumba is!

Kedvencek közé jelölték :
miskanaruska, DrStein, Rocktóber

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0189 s