PORNOGRAPHY hallatán a laikusoknak talán nem egy banda ugrik be elsõre, de mielõtt valaki is pironkodna: a név a The Cure zenekar 1982-es albumának címe. Ezek után kevesen maradtak, akiknek nem a tupírozott-sminkelt Robert Smith és együttese jut eszébe, akik nem csak a ’80-as ’90-es évekre, hanem a mai indie, poszt-rock, new-wave zenék nagy többségére rányomták bélyegüket. Ezért egyik legjobb lemezük címe lett a névadója a kultikus britek hazai tribute zenekarának....
.. ..A Pornography (The Hungarian The Cure Tribute) története 2001-ben kezdõdött, mikor is öt lelkes gyöngyösi zenész kezdetekben csak maguk szórakoztatására, késõbb a nagyérdemûnek játszotta a The Cure dalait. Még az évben a budapesti Voodoo Klubban bemutatkoztak egy sikeres fellépéssel, amit töretlen népszerûség követett. A sok bp-i és vidéki koncertek mellett fesztiválok résztvevõi is voltak mellyel nem csak magukat ismertették meg, hanem a Magyarországon ritkán játszó „anyabanda” zenéjét is népszerûsítették. ....
2004-ben azonban a csapat egy része más irányú tervek miatt úgy döntött feloszlatja a zenekart.
2007-ben jött el az újjászületés. Az ex-tagok közül az addig szintin játszó Árpi felvállalva az énekes-gitáros posztot felélesztette a zenekart egy új felállással.
A Pornography újra nagy népszerûségnek örvendett a bp-i és vidéki klubok gyakori vendégeként, de játszott a Fekete Zaj fesztivál nagyszínpadán is a mátrai éjszakában.
A Necromantika, Batcave és Lilian Goth Art. Prod rendezvényein, valamint a 101-es klub DM bulijain úgyszint' fellelhetõ
A new-wave, poszt-rock, dark, goth, és az indie rock muzsikák kedvelõi is csillapíthatják zenei éhségüket koncertjeiken, hisz ezen stílusok kialakulásának egyik legmeghatározóbb szerepû együttese elõtt tisztelegnek.
A zenekar aktualitásairól, koncertjeirõl a facebook oldalukon informálódhatsz:
www.facebook.com/HungarianTheCureTribute
Kedvencek közé jelölték :
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások : |
Nincs hozzászólás. |
|
|
0.0042 s
© pornography.rockerek.hu