| Énekes, Billentyűs : | Freddy Mercury |
Gitáros, Vokál : | Brian May |
Dobos, Vokál : | Roger Taylor |
Basszusgitáros, Vokál : | John Deacon |
A rocktörténetben kevés együttesnek adatott meg, hogy 21 éven keresztül, tagcsere nélkül, folyamatosan ott legyen a rock élvonalában, a királynõket megilletõ helyen: a trónon. Ám, hogy ilyen is lehetséges arra a legjobb példa az angolok második számú királynõje a Queen.
A zenekar története 1971-ben kezdõdött, amikor az alapítótagok még külön játszottak. Freddie Mercury egy Wreckage nevû formációban próbálgatta a hangját, Brian May és Roger Taylor a Smile-ban tevékenykedett. Amikor a három zenész egymásra talált, már tudták, hogy lesz valami ebbõl a bandából, de még nem volt basszusgitárosuk. A legegyszerûbb és legmegszokottabb módszert választották: hírdetést adtak fel egy szaklapban. A jelentkezõ John Deacon mindannyiuknak tetszett és így 1972-re végleges felállással létrejött az együttes, amely a Queen nevet vette fel (a Queen szó az angol szlengben nõi szerepet játszó homoszexuális férfit is jelent).
A zenekar az egyik legnagyobb lemezkiadó vállalathoz, az EMI-hez szerzõdött. Az elsõ albumra - amely a banda nevét viselte - sem a kritika, sem a közönség nem figyelt fel. Pedig már ezek a dalok is sokat sejtettek az együttes képességeibõl. A feszes ritmus, az érdekes szerepjátszó magatartás és hang, a jól megválasztott hangzás mind mind egy olyan zene felé mutattak, amely új lapot nyitott a rock aranykönyvében. Már ezen az elsõ korongon is hallhatók a késõbb is oly jellemzõ részek: az eredeti hangszerelés, a kidolgozott, megszerkesztett zenei produkció, az egyéni gitársound, falzett szolóének és szenzációs többszólamú vokál.1974-ben jelent meg a II-es számmal jelölt albumuk, amely még midíg nem hozott áttörõ sikert. Az év második felében kiadták a harmadik albumot, a Sheet Heart Attack-ot, amely már pozitív jelzéseket kapott, sõt a Killer Queen még a listákra is felkerült. Ettõl kezdve a Queen elindult a világsiker felé. 1975-ben elkészítették a történelmi albumot, az egyik legjobb Queen lemeznek tartott A Night At The Opera -t, amelybõl a Bohemian Rhapsody címû szám, illetve annak videoklippje lett szenzációs siker. A korongról kimásolt kislemez óriási példányszámban fogyott. A hírnév és az anyagi siker arra ösztönözte az együttest, hogy lemezeikkel folytassák a bevált hangvételt és koncertjeiken a maximális látványt nyújtsák. Ezt a technika vívmányainak felhasználásával és a frontember Mercury zseniális tehetségével érték el. A neves énekes különleges hangadottságával, öltözködésével, viselkedésével, mozgásával mindent elkövetett, hogy a Queen népes rajongótábora jól érezze magát a fellépések alkalmával. A Day At The Races, News Of The World és a Jazz címû lemezeken egyre inkább a megszokott zenét játszották. A gondosan felépített, összetett mûveket az egyszerûbb szerkezetû dalok váltották fel. A régi We Are The Champions méltó utúda lett a Kind Of Magic. A lemezbemutató turné során a Királynõ Magyarországra is eljött és hetvenezer nézõt tudott a koncertjére kicsalni. A Barcelona címû albummal Freddie Mercury és együttese véglegesen a legnagyobbak közé emelkedett. 1990-ben megjelent a következõ Queen korong, a Miracle.
Ettõl kezdve az együttes életét beárnyékolta a döbbenetes hír: Freddie Mercury gyógyíthatatlan AIDS beteg. Bár a rajongók sokáig nem tudtak errõl, az újabb Queen album, az Innuendo már utalt arra, hogy Mercury tisztában van szörnyû helyzetével. Utolsó lemezüket nem követte turné, a zenész félrevonult a nyilvánosságtól, a betegség teljesen felõrölte szervezetét. 1991 novemberében elhunyt a rock egyik legnagyobb alakja, Freddie Mercury.
Az együttes három megmaradt tagja nem folytatta a Queen történetét. 1992 áprilisában Freddie Mercury emlékkoncertet rendeztek a Wembley stadionban, ahol Brian May, Roger Taylor és John Deacon mellett felléptek mindazok a sztárok akik tisztelték és kedvelték Mercury-t. A többórás koncertet a televizió is közvetítette szerte a világon. A Queen megszünt, de legendájuk tovább él. Még egy eredeti korong jelent meg 1995-ben a Queen-tõl, a Made In Heaven. Ezen az albumon olyan számok hallhatók melyek addig nem kerültek kiadásra.
|
Queen (1973) |
---|
| 1. | Keep Yourself Alive | 2. | Doing All Right | 3. | Great King Rat | 4. | My Fairy King | 5. | Liar | 6. | The Night Comes Down | 7. | Modern Times Rock ’n’ Roll | 8. | Son and Daughter | 9. | Jesus | 10. | Seven Seas of Rhye… |
|
Queen II (1974) |
---|
| 1. | Procession | 2. | Father to Son | 3. | White Queen (As It Began) | 4. | Some Day One Day | 5. | The Loser in the End | 6. | Ogre Battle | 7. | The Fairy Feller’s Master-Stroke | 8. | Nevermore | 9. | The March of the Black Queen | 10. | Funny How Love Is | 11. | Seven Seas of Rhye |
|
Sheer Heart Attack (1974) |
---|
| 1. | Brighton Rock | 2. | Killer Queen | 3. | Tenement Funster | 4. | Flick of the Wrist | 5. | Lily of the Valley | 6. | Now I`m Here | 7. | In the Lap of the Gods | 8. | Stone Cold Crazy | 9. | Dear Friends | 10. | Misfire | 11. | Bring Back That Leroy Brown | 12. | She Makes Me (Stormtrooper in Stilettos) | 13. | In the Lap of the Gods…Revisited |
|
A Night at the Opera (1975) |
---|
| 1. | Death on Two Legs | 2. | Lazing on a Sunday Afternoon | 3. | I’m in Love with My Car | 4. | You’re My Best Friend | 5. | ’39 | 6. | Sweet Lady | 7. | Seaside Rendezvous | 8. | The Prophet’s Song | 9. | Love of My Life | 10. | Good Company | 11. | Bohemian Rhapsody | 12. | God Save the Queen |
|
A Day at the Races (1976) |
---|
| 1. | Tie Your Mother Down | 2. | You Take My Breath Away | 3. | Long Away | 4. | The Millionaire Waltz | 5. | You And I | 6. | Somebody to Love | 7. | White Man | 8. | Good Old-Fashioned Lover Boy | 9. | Drowse | 10. | Teo Torriatte (Let Us Cling Together) |
|
News of the World (1977) |
---|
| 1. | We Will Rock You | 2. | We Are the Champions | 3. | Sheer Heart Attack | 4. | All Dead, All Dead | 5. | Spread Your Wings | 6. | Fight From the Inside | 7. | Get Down, Make Love | 8. | Sleeping on the Sidewalk | 9. | Who Needs You | 10. | It’s Late | 11. | My Melancholy Blues |
|
Jazz (1978) |
---|
| 1. | Mustapha | 2. | Fat Bottomed Girls | 3. | Jealousy | 4. | Bicycle Race | 5. | If You Can’t Beat Them | 6. | Let Me Entertain You | 7. | Dead on Time | 8. | In Only Seven Days | 9. | Dreamer’s Ball | 10. | Fun It | 11. | Leaving Home Ain’t Easy | 12. | Don’t Stop Me Now | 13. | More of That Jazz |
|
The Game (1980) |
---|
| 1. | Play the Game | 2. | Dragon Attack | 3. | Another One Bites the Dust | 4. | Need Your Loving Tonight | 5. | Crazy Little Thing Called Love | 6. | Rock It (Prime Jive) | 7. | Don’t Try Suicide | 8. | Sail Away Sweet Sister | 9. | Coming Soon | 10. | Save Me |
|
Flash Gordon (1980) |
---|
| 1. | Flash’s Theme | 2. | In the Space Capsule (The Love Theme) | 3. | Ming`s Theme (In the Court of Ming the Merciless) | 4. | The Ring (Hypnotic Seduction of Dale) | 5. | Football Fight | 6. | In the Death Cell | 7. | Execution of Flash | 8. | The Kiss (Aura Resurrects Flash) | 9. | Arboria (Planet of the Tree Men) | 10. | Escape from the Swamp | 11. | Flash to the Rescue | 12. | Vultan’s Theme (Attack of the Hawk Men) | 13. | Battle Theme | 14. | The Wedding March | 15. | Marriage of Dale and Ming | 16. | Crash Dive on Mingo City | 17. | Flash’s Theme Reprise (Victory Celebrations) | 18. | The Hero |
|
Hot Space (1982) |
---|
| 1. | Staying Power | 2. | Dancer | 3. | Back Chat | 4. | Body Language | 5. | Action This Day | 6. | Put Out the Fire | 7. | Life Is Real | 8. | Calling All Girls | 9. | Las Palabras de Amor | 10. | Cool Cat | 11. | Under Pressure |
|
The Works (1984) |
---|
| 1. | Radio Ga Ga | 2. | Tear It Up | 3. | It’s a Hard Life | 4. | Man on the Prowl | 5. | Machines (or `Back to Humans`) | 6. | I Want to Break Free | 7. | Keep Passing the Open Windows | 8. | Hammer to Fall | 9. | Is This the World We Created..? |
|
A Kind of Magic (1986) |
---|
| 1. | One Vision | 2. | A Kind of Magic | 3. | One Year of Love | 4. | Pain Is So Close to Pleasure | 5. | Friends Will Be Friends | 6. | Who Wants to Live Forever | 7. | Gimme the Prize (Kurgan`s Theme) | 8. | Don’t Lose Your Head | 9. | Princes of the Universe |
|
The Miracle (1989) |
---|
| 1. | Party | 2. | Khashoggi’s Ship | 3. | The Miracle | 4. | I Want It All | 5. | The Invisible Man | 6. | Breakthru | 7. | Rain Must Fall | 8. | Scandal | 9. | My Baby Does Me | 10. | Was It All Worth It |
|
Innuendo (1991) |
---|
| 1. | Innuendo | 2. | I’m Going Slightly Mad | 3. | Headlong | 4. | I Can’t Live with You | 5. | Don’t Try So Hard | 6. | Ride the Wild Wind | 7. | All God’s People | 8. | These Are the Days of Our Lives | 9. | Delilah | 10. | The Hitman | 11. | Bijou | 12. | The Show Must Go On |
|
Made In Heaven (1995) |
---|
| 1. | It’s a Beautiful Day | 2. | Made in Heaven | 3. | Let Me Live | 4. | Mother Love | 5. | My Life Has Been Saved | 6. | I Was Born to Love You | 7. | Heaven for Everyone | 8. | Too Much Love Will Kill You | 9. | You Don’t Fool Me | 10. | A Winter’s Tale | 11. | It`s a Beautiful Day (Reprise) | 12. | Yeah (rejtett szám) | 13. | Untitled Instrumental Track (rejtett szám) |
|
Kedvencek közé jelölték : 673
Árva zenekar profil
Hozzászólások : |
|
neonknights
|
2012.06.22. 10:39:42
|
Az első négy albumuk zseniális. A későbbieket, főleg a '80-as évekbelieket annyira nem szeretem mind azokat, de ott is van sok (immár inkább pop rockos) remekmű. Mercury hangja örök, a többiek is nagyon tehetséges zenészek. |
|
Doom-Lord
|
2011.08.19. 16:05:42
|
John Deacon, a Queen basszusgitárosa ma lett 60 éves.
Happy Birthday! :) |
|
|
|
|
0.0048 s