Reel big fish logo
Korai sikerek (1992-1999) A Reel Big Fish debütáló albuma az Everything Sucks eleinte underground körökben terjedt, majd egy szerencsés véletlen folytán leszerzõdtek a Mojo Records-zal. Az album nem aratott nagy sikert, az igazi áttörést a Turn the Radio Off címû lemez jelentette, így elkezdhették elsõ turnéjukat az Egyesült Államokban. Sell Out címû számukkal világhírnévre tettek szert 1997-ben, a felvételt több országban játszotta az MTV, felkerült a toplistákra is. 1998-ban az együttes feltûnt a Basebolondok címû filmben is. Az együttes három tagja ezután kilépett, az utolsó közös albumuk a Why Do They Rock So Hard? volt. Miután Grant Barry (harsona), Tavis Werts (trombita) és Andrew Gonzales (dob) kilépett az együttesbõl hat évet töltöttek új tagokat keresve.A végleges felállás kialakulása (2000-2005) 2002-tõl a Reel Big Fish elkezdett visszakapaszkodni a slágerlistákra, köszönhetõen Carlos de la Garza utcai dobos közremûködésének és Tyler Jones trombitajátékának, mely a Where Have You Been? címû dalban hallható. Utolsó koncertjük ebben a felállásban 2003 júniusában volt, ezután de la Garza kilépett, majd nem sokkal késõbb a koncert DVD megjelenését követõen Barrett kényszerítette távozásra Tyler Jonest alkoholizmusa miatt. Õt váltotta John Christianson.2005. április 5-én adták ki negyedik albumukat a Mojo kiadó közremûködésével We're Not Happy 'Til You're Not Happy címmel. Justin Ferreira dobos mûködött közre a felvételeken, de õt hamar váltotta Ryland Steen, aki aztán végleges választásnak bizonyult.Önálló alkotás (2006-tól) A 2006-os turnéjuk alatt a Jive Records bejelentette, hogy nem kívánja tovább szponzorálni az együttest, melyet a tagok a kiadó meglepetésére kitörõ örömmel fogadtak.[forrás?] Megalapították saját kiadójukat és megjelentettek egy 3 lemezes koncertfelvételt tartalmazó CD/DVD csomagot Our Live Album Is Better Than Your Live Album címmel. Nem sokkal késõbb egy válogatásalbummal jelentkeztek.2007. februárjában látott napvilágot a Duet All Night Long címû, demófelvételeket tartalmazó CD, melyen más együttesek énekeseivel mûködtek közre.Az elsõ önálló stúdióalbumuk 2007. július 10-én a Monkeys for Nothin’ volt a Jive Recordstól történt távozásuk után. Nem sokkal késõbb az együttes Myspace blogján közölte, hogy Matt Wong távozni kényszerül a csapatból, hogy több idõt tölthessen feleségével és újszülött fiával.[forrás?] Õt váltotta Derek Gibbs, aki a Jeffries Fan Club basszusgitárosa volt korábban.2007. december 19-én bejelentették, hogy részt vesznek a Wapred Tour 2008-on, mely egy egész Amerikát átívelõ fesztiválsorozat volt. Emiatt az új albumra 2009. január 20-ig kellett várni, mely Fame, Fortune and Fornication címmel jelent meg. 2009-ben ráadásként még egy albumot szeretnének kiadni.

Albumok :

Everything Sucks (1995)
Reel big fish - Everything Sucks1.I`m Cool 
2.Join the Club 
3.Call You 
4.Hate You 
5.I`ll Never Be 
6.Boyfriend 
7.Fo` Head 
8.Trendy 
9.Skatanic 
10.Why Do All Girls Think They`re Fat? 
11.Say 
12.I Want Your Girlfriend to Be My Girlfriend Too 
13.Jig 
14.Go Away 
15.Beer 
16.Snoop Dog, Baby 
17.Big ****in` Star 
18.**** Yourself 
19.Spin the Globe 
20.I`m Her Man 
21.Super Hero #5 
Turn the Radio Off (1996)
Reel big fish - Turn the Radio Off1.Sell Out 
2.Trendy 
3.Join the Club 
4.She Has A Girlfriend Now 
5.Snoop Dog, Baby 
6.Beer 
7.241 
8.Everything Sucks [watch video]
9.S.R. 
10.Skatanic 
11.All I Want Is More 
12.Nothin` 
13.Say `Ten` 
14.I`ll Never Be 
15.Alternative, Baby 
16.Off 
Keep Your Receipt (EP) (1997)
Reel big fish - Keep Your Receipt (EP)1.Alternative Baby 
2.Why Do All Girls Think They`re Fat? 
3.I`m Cool 
4.S. R. 
5.Unity 
Why Do They Rock So Hard? (1998)
Reel big fish - Why Do They Rock So Hard?1.Somebody Hates Me 
2.Brand New Song 
3.She`s Famous Now 
4.You Don`t Know 
5.Set Up (You Need This) 
6.Thank You for Not Moshing 
7.I`m Cool 
8.I Want Your Girlfriend to Be My Girlfriend Too 
9.Everything Is Cool 
10.Song #3 
11.Scott`s a Dork 
12.Big Star 
13.Kids Don`t Like It 
14.Down in Flames 
15.We Care 
16.Victory Over Peter Bones (The Legend of Alan Guile Verses Peter Bones) 
Favourite Noise (2002)
Reel big fish - Favourite Noise1.Everything Sucks 
2.The Kids Don`t Like It 
3.Sell Out 
4.I Want Your Girlfriend to Be My Girlfriend Too 
5.S.R. 
6.You Don`t Know 
7.Trendy 
8.Somebody Hates Me 
9.A Little Doubt Goes a Long Way 
10.The Set Up (You Need This) 
11.Snoop Dog Baby 
12.She`s Famous Now 
13.Beer 
14.I`ll Never Be 
15.She has a Girlfriend Now 
16.Take On Me [watch video]
Cheer Up! (2002)
Reel big fish - Cheer Up!1.Good Thing 
2.Somebody Loved Me 
3.Ban The Tube Top 
4.Cheer Up 
5.Where Have You Been? [watch video]
6.Suckers 
7.What Are Friends For 
8.A Little Doubt Goes A Long Way 
9.Dateless Loser 
10.Valerie 
11.Rock `N` Roll is Bitchin` 
12.New York, New York 
13.Sayonara Senorita 
14.Boss DJ 
15.Brand New Hero 
16.Drunk Again 
We're Not Happy Til You're Not Happy (2005)
Reel big fish - We1.Fire 
2.Drinkin` 
3.Don`t Start a Band [watch video]
4.A-W-E-S-O-M-E 
5.We Hate It When Our Friends Become Successful 
6.Turn the Radio Off 
7.Talkin` Bout a Revolution 
8.Bad Guy 
9.Story of My Life 
10.Joke`s on Me 
11.One Hit Wonderful 
12.Last Show 
13.Say Goodbye 
14.Your Guts (I Hate `Em) 
Our Live Album is Better Than Your Live Album (2006)
Reel big fish - Our Live Album is Better Than Your Live Album1.Trendy 
2.Everything Sucks 
3.bad Guy 
4.Maximum Swearing 
5.Ban the Tube Top 
6.She`s Famous Now 
7.Drinkin` 
8.Boys Don`t Cry 
9.I Want Your Girlfriend to Be My Girlfriend Too 
10.Dateless Losers 
11.Set Up 
12.Somebody Hates Me 
13.Valerie 
14.Talkin` Bout a Revolution 
15.Beer 
16.Take on Me 
17.S.R. (The Many Versions Of) 
18.Kiss Me Deadly 
19.So Much for Rock and Roll 
20.90s 
21.She Has a Girlfriend Now 
22.Kids Don`t Like It/In the Pit 
23.Fire 
24.Little Doubt Goes a Long Way 
25.I`m Trying to Be Funny 
26.Awesome 
27.Turn the Radio Off 
28.Where Have You Been 
29.Good Thing 
30.Your Guts (I Hate `Em) 
31.Nothin` 
32.Best Band Ever 
33.Don`t Start a Band 
34.Fond Adieu 
35.Sell Out 

Kedvencek közé jelölték :
PE_Escobar, alterhippi, FrozenSoul, anarchist, rituSKA, Higgany666, Q-kac, Tuja, MetalMurphy, deathcorepig, Csabee, Tigris, IMI AI-Mo, Dinka, Monaaa, Anyád Szeretője, The Duck, Draia, Jester of destiny, Amaya, TekintetesÚr

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Anyád Szeretője
Anyád Szeretője
2009.11.19. 14:21:13
anarchist írta :
"Where have you been?" dalban Tyler Jones trombitajátéka? o.O
Abban egy megveszekedett trombitahang sincs, Miháááály... :D


van olyan szám a mi 4szer van meg a discography-ában 4 féle külömböző módon,nem én szedtem össze az info-t
loptam XDXDXD
[color=green][/color] BOLOND LENNÉK NORMÁLISNAK LENNI [size=16][/size]
anarchist
anarchist
2009.11.19. 14:19:28
"Where have you been?" dalban Tyler Jones trombitajátéka? o.O
Abban egy megveszekedett trombitahang sincs, Miháááály... :D
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0076 s