Robert Schumann

Robert Schumann (Zwickau, 1810. június 8. – Endenich (Bonn mellett), 1856. július 29.) német zeneszerzõ.

A romantikus zene egyik legkiemelkedõbb és legnépszerûbb alakja, és az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendõ zenekritikus volt.

Zongoramûvek, szimfóniák, dalok alkotója.

Mûvészi útjának tragédiája abban áll, hogy életmûvének legkevésbé tervezett 10–12 éve zseniálisan sikerült és halhatatlan lett, viszont érett férfikorának megalapozott, megtervezett, tudatos törekvése az új ideák, a drámai zene felé mindig csak törekvés maradt, és remekmûvekben nem teljesedett ki.

Életpályája
Schumann Zwickauban született, családja ötödik, utolsó gyermekeként. Apja könyvkereskedõ és könyvkiadó volt, Schumann emiatt fiatalkorában jelentõs irodalmi mûveltségre tett szert. Sokat olvasott, barátainak felolvasásokat tartott, verseket, színdarabokat is írt. Az irodalmon kívül sok más is érdekelte: filológia, zene, heraldika, nyelvek (latin, görög, francia, angol).Elsõ zene- és zongoraóráit Zwickauban kapta Gottfried Kuntsch városi orgonistától. Zenei tehetsége mindinkább elõre tört, saját mûvét (150. zsoltár) vezényelte az iskolai zenekar élén. Megismerte Mozart, Rossini és mások operáit, Schubert darabjait.1826-ban apja meghalt, két év múlva anyja hatására joghallgató lett Lipcsében. Egyetemi órákra nem nagyon járt, inkább zenét írt és koncertekre járt. Zongorázni tanult Friedrich Wiecknél, akinek lányával, Clarával kialakuló románca – évekkel késõbb – házasságra vezetett. 1829-ben Heidelbergben folytatta tanulmányait, de inkább csak komponált. Paganini hatására elhatározta, hogy zongoravirtuóz lesz, ezért megsokszorozta a gyakorlást. Ez – és állítólag egy ujjnyújtó szerkezet – azonban tönkretette a kezét: jobb kezének középsõ ujja megbénult. Ezután már „csak” komponista lehetett. Depresszióba esett, ami ezután idõrõl idõre visszatért nála élete során. Zeneelmélet órákat vett, Bachot és más zeneszerzõket tanulmányozott.

Robert és Clara SchumannA zeneszerzés mellett zeneírói munkálkodását is elkezdte: 1834-ben zenei újságot alapított (Neue Zeischrift für Musik) és szerkesztett. Megismerkedett Mendelssohnnal és Chopinnel. Írásaiban nagyra tartja Berliozt, a fiatal Brahmsot, Wagnert, Lisztet.

1835-ben eljegyezte Clara Wiecket, de a lány apja megtiltotta a házasságot. Több évi bonyodalmak, pereskedés után végül 1840-ben keltek egybe. Clara a kor egyik legelismertebb zongoramûvésze volt, ugyanakkor megértõ, áldozatkész feleség, remek mûvésztárs, aki férje elismertetéséért is sokat tett. Nyolc gyermekük született.

Schumann ezután már nemcsak zongoradarabokat írt, hanem dalokat, szimfonikus és kamarazenei mûveket, oratóriumot és operát is. 1843-ban a lipcsei konzervatórium tanára lett, sikert aratott az Éden és a Péri címû oratóriumával, és anyagi helyzete rendezõdött. Zeneszerzõi híre egyre terjedt, elismerték munkásságát. 1847-ben fesztivált rendeztek szülõvárosában tiszteletére. Kibékült apósával, minden adott volt a boldog, gondtalan élethez. Hangulatváltozásai, búskomorsága, állandó fejfájásai miatt környezetváltozásról döntöttek: Drezdában telepedtek le (1844–1850). Az itt töltött idõ életének egyik legeredményesebb alkotó periódusának számít, de mivel a megígért színházi karmesteri állást nem kapta meg, a düsseldorfi városi karmesteri megbízást fogadta el. Szimfónia, nyitány, kamarazenei mûvek kerültek ki keze alól. Külföldi pihenõutak és sikeres hangversenykörutak színesítették napjait, Lipcsében Schumann-heteket rendeztek tiszteletére. Betegsége egyre súlyosabbá vált, hallucinációk gyötörték. 1854-ben a jeges Rajnába vetette magát, kimentették, és – saját kérésére – a Bonn melletti Endenichbe került ideggyógyintézetbe. Két év elteltével itt érte a halál.

Mûvei

Szimfóniák

I., B-dúr szimfónia, „Tavaszi” Op. 38 (1841)II., C-dúr szimfónia, Op. 61 (1846)III., Esz-dúr szimfónia, „Rajnai” Op. 97 (1850)IV., d-moll szimfónia, Op. 120 (1841, 1851-ben átdolgozva)g-moll (Zwickaui) szimfónia (opusszám nélkül, egy része elveszett, 1832)Ouverture, Scherzo und Finale für Orchester, Op. 52. (1840)Nyitányok

Die Braut von Messina, Op. 100. (1850–1851)Manfred-nyitány, Op. 115. (1848)Rheinweinlied - Fesztivál-nyitány, Op. 123. (1853)Julius Caesar, Op. 128. (1851)Hermann und Dorothea, Op. 136. (1851)A Genoveva opera nyitánya, Op. 81. (1847–1850)Dalciklusok

Myrthen Op. 25, 26 dal 4 kötetben (Goethe, Rückert, Heine, Byron, Burns és Moore verseire) (1840)Liederkreis (Eichendorff) Op. 39, 12 dal (Heine verseire) (1840)Frauenliebe und Leben Op. 42, 8 dal (Adelbert von Chamisso verseire) (1840)Dichterliebe Op. 48, 16 dal (Heine verseire) (1840)Színpadi mûvei

Das Paradies und die Peri (Az Éden és a Péri) Op. 50, oratórium (1841–1843)Genoveva opera, Op. 81. (1847–1850)

Mûvei zongorára

ABEGG-variációk, Op. 1. (1830)Papillons, Op. 2 (1829–1831)Tanulmányok Paganini-capricciókra, Op. 3. (1832)Hat intermezzi, Op. 4. (1832)Impromptuk Clara Wieck egy témájára, Op. 5. (1833)Dávid-szövetségi táncok (Davidsbündlertänze), Op. 6. (1837)C-dúr Toccata, Op. 7. (1832)Allegro, Op. 8. (1831)Carnaval, Op. 9. zongoraciklus (1834)Hat koncert etûd Paganini capriccióira, Op. 10. (1833)fisz-moll zongoraszonáta (1. zongoraszonáta), Op. 11. (1833–1835)Fantázia-darabok (Phantasiestücke), Op. 12. (1837)Szimfonikus etûdök, Op. 13. (1834, 2. verzió: 1852)Concert sans orchestre (3. (f-moll) zongoraszonáta), Op. 14. (1835–1836, és 1853)Gyermekjelenetek (Kinderszenen), Op. 15 (1838)Kreisleriana, Op.16 (1838)C-dúr fantázia, Op. 17. (1836)Arabeszk, Op. 18. (1839)Blumenstück, Op. 19. (1839)Humoreszk, Op. 20. (1839)Novellácskák (Novelletten), Op. 21. (1838)g-moll zongoraszonáta (2. zongoraszonáta), Op. 22. (1835–1838)Éji darabok (Nachtstücke), Op. 23. (1839)Bécsi farsang (Faschingsschwank aus Wien), Op. 26. (1839)Három románc, Op. 28. (1839)Négy zongoradarab, Op. 32. (1838-1839)Hat tanulmány pedálos zongorára (Studien für den Pedal-Flügel), Op. 56. (1845)Hat vázlat pedálos zongorára (Skizzen für den Pedalflügel), Op. 58. (1845)Hat BACH fuga orgonára vagy pedálos zongorára, Op. 60. (1845)Hat impromptu négy kézre (Bilder aus Osten), Op. 66. (1848)Album für die Jugend, Op. 68 (1848)Négy fuga, Op. 72. (1845)Négy induló, Op. 76. (1849)Erdei jelenetek (Waldszenen), Op. 82. (1848-1849)Tizenkét zongoradarab kis és nagy gyermekeknek négy kézre, Op. 85. (1849)Bunte Blätter, Op. 99. (1836-1849)Fantázia-darabok (Phantasiestücke), Op. 111. (1851) (nem tévesztendõ össze az Op. 12-vel és az Op. 73-mal)Három zongoraszonáta fiataloknak, Op. 118. (1853)Albumblätter, Op. 124. (1832-1845)Hét zongoradarab fugaformában, Op. 126. (1853)Kinderball (négy kézre), Op. 130. (1853)Gesänge der Frühe, Op. 133. (1853)Versenymûvek

Zongoraverseny, a-moll, Op. 54 (1841–1845)

Csellóverseny, a-moll, Op. 129 (1850)

Hegedûverseny, d-moll, (1853)

Kamaramûvek
Három vonósnégyes (a-moll, F-dúr, A-dúr), Op. 41. (1842)

Esz-dúr zongoraötös, Op. 44. (1842)

Esz-dúr zongoranégyes, Op. 47. (1842)

d-moll zongoratrió, Op. 63. (1847)Adagio és Allegro, Op. 70. (zongora és kürt vagy cselló, 1849)

Fantázia-darabok (Phantasiestücke), Op. 73. (zongora és klarinét vagy cselló, 1849)

F-dúr zongoratrió, Op. 80. (1847)

Fünf Stücke im Volkston, Op. 102. (cselló és zongora, 1849)

g-moll zongoratrió, Op. 110. (1851)