S T R E S S logo
S T R E S S Ének : Lőrincz Tibor
Gitár : Borhidi Miklós
Gitár : Fábri László
Basszusgitár : Trombitás Gyula
Dobok : Kas Viktor
ex-gitáros : Szabó Zoltán
ex-basszusgitáros : Mózer László
ex-dobos : Gáspár János


A Stress az 1970-es évek második felében alakult magyar heavy metal együttes.

Kezdetek (1979 – 1985)

Az 1970-es évek második felében alakult Stress lényegében az első magyar heavy metal csapatnak, mondhatja el magát, megelőzve a Pokolgép együttest. Az alapító tagok: Incédy Gábor (dob), Jankai Béla (billentyűsök), Kovács Miklós (gitár), Lőrincz Tibor (ének), Siba János (basszusgitár). A Lőrincz Tibor vezette csapat a visszaemlékezések szerint a kezdetekben még újhullámos zenét játszott, majd 1980-ban stílust váltottak. Ekkor lett tag a későbbi hangzást meghatározó Borhidi Miklós (gitár). Még ebben az évben Jankai Béla távozik az együttesből, a Prognózis zenekarba. Az 1981-es győri amatőr fesztiválon a Stress már a klasszikus hard rock / heavy metal dalaival lép fel. A nyolcvanas évek elején az egyik kedvelt hard rock, heavy metal csapatnak számítottak. Sajnos az akkori kultúrpolitika nem nézte jó szemmel az együttes működését és a sikereit, így nem adták meg nekik az engedélyt egy hanglemez elkészítésére. Hiába voltak népszerűek a metalosok körében, nagylemezt nem tudtak felmutatni. 1985-ben átmenetileg szünetel az együttes, Lőrincz Tibor ezekben az években került a szintén metal zenét játszó Jaguár együttesbe.

A fénykor (1986 – 1993)

Miután az Stress újra megkezdte működését, 1986-ban az együttes egy kislemezzel tért vissza köztudatba, amelyet a Hungaroton-Start jelenítetett meg. A kislemezen a ma már klasszikusnak számító „Acélkerék” és a „Séta éjfélkor” című számok kaptak helyett. A Stress mindössze ezt az egyetlen kislemezt tudta felmutatni, a régi rendszerben nem jelenhetett meg nagylemezük. A rendszerváltás után, 1991-ben hosszú várakozás után a Stress elkészíthette első lemezét a Nagyferó Produkció-nál. Az album a Kísértet kastély nevet kapta. A lemezt feljátszó formációt, a Stress „klasszikus” formációjának is szokták nevezni: Borhidi Miklós (gitár), Gáspár János (dob), Lőrincz Tibor (ének), Mózer László (basszusgitár), Szabó Zoltán (gitár). A lemezen ma már olyan kultikusnak számító dalok találhatóak, mint a „Rockváros” vagy a „Meglovagolva a villámot”. A Kísértet kastély sikeres albumnak számított, mégis nagyon kevés példány jelent meg, a bakelitlemezből. 2005-ben a Hammer Records újra megjelentette a lemez remastered változatát (az új album mellett), bónusz dalokkal kiegészítve. A rengeteg koncert után az együttes ismét "elfáradt", és egy hosszú szünet után, 2004-ben jelentkeztek újra, bár a Stress lényegében folyamatosan működött, a szünet ellenére is.

A visszatérés (2004 – napjainkig)

2004-ben Lőrincz Tibor életre keltette a Stress-t, de már új tagokkal. A következő évben egy nagylemezzel jelentkeztek, amelynek a címe: Tűz még ég. (A cím a visszatérést szimbolizálja) Az album Hammer Records gondozásában jelent meg, 2005-ben a Kísértet kastély-al együtt. 2009 februárjában az énekes Lőrincz Tibor 50. születésnapja alkalmából a Wigwam klubban tartott koncertet a Stress, de végül a frontember nélkül kellett játszaniuk, mert az öltözőben szívrohamot kapott, és újra is kellett éleszteni. Hosszas kórházi ápolásra szorult.

Tagok

Utolsó felállás

Lőrincz Tibor – ének (1979-1985, 1988-1995, 2002-napjainkig)
Fábri László – gitár (2002-napjainkig)
Tóbiás Imre – basszusgitár (2008-napjainkig)
Mészáros János – dobok (2006-napjainkig)

Korábbi tagok

Borhidi Miklós – gitár (1979-1995, 2002-2008)
Jankai Béla – billentyűs hangszerek (1979-1980)
Inczédy Gábor – ? (1979-1980)
Siba János – ? (1979-1980)
Gáspár János "Gazsi" – dobok (?-1990)
Hamvay Gyula "Egér" – basszusgitár (198x-198x)
Vértes Attila – ének (1986-1988)
Palotai János – basszusgitár (1988-1990)
Szabó Zoltán – gitár (1988-1992)
Mózer László – basszusgitár (1990-1992)
Zsolnai Zoltán – dobok (1990-1992)
Sasvári Ferenc – gitár (2002)
Trombitás Gyula – basszusgitár (2002-2005)
Kas Viktor – dobok (2000-2005)
Laurencsik István – basszugitár (2006-2007)

Diszkográfia

Acélkerék (1986)

stress-acelkerek

1. Acélkerék
2. Séta Éjfélkor

Kísértetkastély (1991)

X

1. Intro
2. Nukleáris Világ
3. Rockváros
4. Neonlovagok
5. Hagyjatok Élnem
6. Sötétség Birodalma
7. Meglovagolva A Villámot
8. Gonoszság Gyermeke
9. Lelketlen Fazonok
10. Motoros Fiúk
11. Éjszakai Fények
12. Kísértetkastély
13. Acélkerék
14. Séta Éjfélkor
15. Rettenetes Éjszaka


A Tûz Még Ég (2005)

X1

1. Intro
2. A félelem városa
3. Romlott világ
4. Tûz még ég
5. Törvények nélkül
6. Száz év vagy egy
7. Tûzvezér
8. Kutya
9. Utolsó ítélet
10. Menj hát el
11. Utolsó reményig

Kedvencek közé jelölték :
Daniel1993, JoeGlad, walhalla

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
GrippinAHeart
GrippinAHeart
2012.03.20. 09:30:38
Vecsésen a STRESS!

2012. április 7., szombat
Vecsés, Zeneház
Bajcsi Zsilinszky u. 13.

*módosítva: 2012-03-20 20:11:27
 
GrippinAHeart
GrippinAHeart
2011.01.04. 15:28:57
2011. február 5.
III. BUDAPESTI HARD ROCK FARSANG

fellép a STRESS az eredeti felállásban

helyszín: Crazy Mama (Gubacsi út 97.)
beugró nincs
 
GrippinAHeart
GrippinAHeart
2010.12.27. 15:33:31
Bármilyen előzetes híreszteléssel ellentétben a koncert NEM MARAD EL!
Mindenkit szeretettel várunk!
*módosítva: 2010-12-27 15:36:32
 
GrippinAHeart
GrippinAHeart
2010.12.21. 22:59:32
Szegeden a legenda a Garaboncziásban:

STRESS koncert

a Wolfgang és a White Hearts kíséretében
2010. december 28-án.

Beugró: 1000 Ft.

Lesz dedikálás és pólók is.
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0089 s