Scraps logo
Scraps Ének : Nyilas Csaba
Gitár : Kardos Norbert
Gitár : Bobál Péter
Basszusgitár : Kozma László
Dob : Gergely Csaba
Egy-egy ceglédi rock buliban azonnal felismeri a közönség, hogy kik következnek a színpadon, amikor Gergely Csaba kezdi el a bemelegítést a dobokon. A rendkívül dinamikus játékú dobos mellett hamarosan megjelennek hozzá hasonló zenésztársai, és kezdetét veszi a show. Ha a repkedõ rasztatincseket is meglátjuk, azaz Nyilas Csaba is beveti magát – gyakran akár szó szerint a bulizók közé - , elindul a Scraps koncert. Az együttes történetérõl, terveirõl Kardos Norbert gitárossal és Nyilas Csaba énekessel beszélgettünk.A zenekar középiskolás próbálkozásból nõtte ki magát, Angyal Gábor Gergely Csaba,Kecskeméti Emil és Nyilas Csaba alapította 2003-ban. A banda szemléletére a „rockendroll” életérzés a jellemzõ(ha-ha:), nem volt ez másképp a névválasztással sem. Dobosuk felütötte az angol szótárat, és rábökött egy szóra, így lett a nevük Scraps, ami mégis tükrözi a zenekar „arculatát” :))) boxmeccset, tömegverekedést jelent. A kezdeti idõkben számos tagcserét élt meg a Scraps, próbateremrõl próbateremre vándorolta, két évig például Pestre jártak fel a zenészek. A jelenlegi felállásukban 2008 óta zenélnek együtt a srácok, Bobál Péter csatlakozása fellendítette az együttes életét, sok új szám készült és készül is azóta.A Scraps stílusa a tagok hasonló ízlésének köszönhetõen gyorsan kialakult, amerikai rock-metal feldolgozásokkal kezdték a közös munkát, mára viszont kizárólag saját számok szerepelnek a repertoárjukban. A banda alapvetõen metálformációként határozza meg magát. Zenéjükben thrashmetal, numetal, metalcore és hardcore elemek keverednek. A kezdeti lágyabb dalokból egyet hallhatunk tõlük a koncertjeiken, az I’m the only one címû „csajozós” számot, egyébként a keményebb témák, húzós riffek, erõteljesebb énektémák jellemzik zenei világukat. A számokat közösen írják, gitártémákból kiindulva, a dalszövegek szerzõje pedig Nyilas Csaba. Dalaik kivétel nélkül angolul szólalnak meg a színpadon, Csaba szerint ehhez a zenei világhoz nem is illene más, õ legalábbis csak ebben tud gondolkodni, még amit eredetileg magyarul írt meg, azt is angolul énekli. Az együttes életében fontosak a próbák, ott áll össze egésszé a sok ötlet, az építi a csapatot, mégis inkább koncertzenekarnak tartják magukat, a közönséggel folyamatos kölcsönhatásban vannak, „egymást õrjítik meg”. Elsõ koncertjüket egy dánszentmiklósi garázsban adták a fiúk egy házibulin a Needless-szel, azóta azonban már számos ceglédi bulit maguk mögött tudhatnak, és kétszer felléptek Pesten is.A banda jelenleg is próbál, tavasszal szeretnék felvenni elsõ demójukat, fesztiválokon is megmutatni magukat.

Albumok :

DEMO (2010)
Scraps - DEMO1.Talking To Me 
2.I`m The Only One 
3.BoneBreaker 

Kedvencek közé jelölték :
Roach13, vendelcore, Sticky Age, lordy, Animánia, Domi

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0062 s