SZ.E.R. ének/gitár/akusztikusgitár : Takács Bence
dobok : Takács Márton
ének/gitár : Krasznahorkai László
basszer : John Tibor
A Szabad Európa Rádió (SZER) zenekar neve többféle jelentést hordoz magában. Egyrészt a csapat hiánypótló mivoltára utal, vagyis arra, hogy anno ez a rádió volt az egyetlen, ahol - a cenzúrázatlan információ mellett - olyan zenét lehetett hallgatni, amely máskülönben nem jutott volna el a vájtfülekhez. Másrészt ugyanez rövidítve: SZER, ami megint mást jelent.A Szabad Európa Rádió 2004 tavaszán alakult, Takács Bence, Takács Márton, Krasznahorkai László és Kosztolányi Péter vezérletével. A zenekar ekkor több kisebb nagyobb koncertet adott, mind egyéni szervezésben, mind pedig előzenekarként, olyan együttesek előtt, mint a Pál Utcai Fiúk, Kispál és a Borz, Hiperkarma stb.Az első demo felvételére 2006-ban került sor a Kispál és a Borz mobilstúdiójában. A négy számos lemezt Dióssy D. Ákos hangmérnök vezérletével készítették el. A demot több neves zenész is elismerte és a média is jó kritikával illette, serkentve ezzel a fiúkat további dalok megírására. Kisebb-nagyobb helyi és Internetes rádiók is kedvezően fogadták a SZER demoját. Több interjú is készült a zenekarral, és azóta is folyamatosan játsszák a dalokat. A kislemezből megközelítőleg 500 db fogyott el promóciós célokra. 2006 szeptemberében Kosztolányit, John Tibor váltotta a basszusgitáros szerepében. Elindultak a komolyabb próbák és sok dal is ekkor született. 2009 januárjában jelentette meg a SZER első nagylemezét „Helyzet” címmel rajta 10 vadonatúj dallal. A lemez zenei producere Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk, Kiscsillag), kiadója a Rockszerviz Records volt. A dalok hangzásvilágában modernebbek a megjelent 4 számos demónál. A szövegek egy részét a Kaukázusból jól ismert Kardos-Horváth János írta, míg vendégzenészként Junior (ütős hangszerek) a Kutya Vacsorájából segített be. A dizájnos borító pedig Somodi-Hornyák Szilárd munkáját dicséri.

Albumok :

Helyzet (2009)
SZ.E.R. - Helyzet1.Bocs 
2.Éjszakai Pillangó 
3.Ez Az Este 
4.Helyzet 
5.Közeledem 
6.Meztelen Szív 
7.Szakadék 
8.Talán A Szerelem 
9.Új Kor 
10.Vállon Veregetés 

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0046 s