Smile Empty Soul logo
Smile Empty Soul ének, gitár : Sean Danielsen
basszer : Ryank Martin
gitár : Mike Booth
dob : Jake Kilmer
A Smile Empty Soul 1999-ben alakult a californiai Santa Clarita város középiskoláiban. A zenekar eredetileg hármas felállásban játszott, és több dobosváltás után, még egy másodgitárossal bõvült a banda. A zenekar jópár hazai koncert után felfedezve Sunset Strip klubjait, egy demót adott be a függgetlen ThroBlack Recordsnak. Ez késõbb lemezszerzõdéshez vezetett a Lava Recordssal. 2003-ban kiadták az elsõ lemezüket amit saját nevük után neveztek el. Ez 2005 márciusában aranylemez lett, ötszázezer eladott példánnyal. Ilyen sikerre senki sem számított, hiszen pár évvel korábban még csak egy klubzenekar volt. Miközben a második albumukon dolgoztak egy dobosváltás történt, Derek Gledhill helyére Dominic Weir került. Az új album az Anxiety akkoriban ismeretlen okok miatt nem jelent meg. 2005 szeptember 22-én egy bulin Sean az énekes elmondta, hogy a kiadó letiltotta az album kiadását, a rájuk nehezedõ nyomás miatt. Sean ugyanis köztudottan a dalszövegeiben bírálta az egyházat, George Bush politikáját valamint az amerikai emberek nagyrészét. Állítólag fõleg az egyház nyomása miatt nem adták ki végül az albumot. A Smile Empty Soul, bár Califroniából jöttek, nem a napfényrõl, a könnyû nõkrõl és az élet szépségeirõl énekelnek, hanem olyan problémákat feszegetnek mint az iraki háború (lásd: This Is War klip), a vallási fanatizmus, az amerikaiak drogproblémái (lásd: Bottom of a Bottle klip), a családon belüli erõszak és perdofília (lásd: Nowhere Kids klip), az öngyilkosság és a társadalmi egyenlõtlenségek. Ezért a zenekar kihírdette a rajongói között, hogy a BitTorrenten amerika egyik legynagyobb fájlmegosztó bázisán közzétette az Anxietyt, és hogy onna töltsék le.2006-ban végül egy független kiadóval állapotdak meg a Bieler Bros. Recordsszal az új lemezük kiadásáról. A Vultures így már teljes kiszerelésben kerülhetett a rajongók kezébe. Közben Dominic Weir dobost Jake Kilmer váltotta posztján és Mike Booth gitárossal egészült ki a zenekar. Az elsõ héten ötezer lemez fogyott el és a Billboard lista 169-edik helyén nyitott a Vultures.

Albumok :

Smile Empyt Soul (2003)
Smile Empty Soul - Smile Empyt Soul 1.Bottom of a Bottle 
2.Silhouettes 
3.Nowhere Kids 
4.This Is War 
5.Therapy 
6.For You 
7.Your Way 
8.The Other Side 
9.Every Sunday 
10.With This Knife 
11.Radio in a Hole 
12.All My Problems 
13.I Want My Life 
14.Eraser 
15.Meaningless 
16.Rain (Demo) 
17.Finding Myself 
18.Who I Am 
Anxiety (unreleased) (2005)
Smile Empty Soul - Anxiety (unreleased)1.Bright Side 
2.To The Ground 
3.California`s Lonely 
4.Self Inflicted 
5.Holes 
6.Don`t Need You 
7.Fight Of A Suburban Couple 
8.Refill Me 
9.God`s Army 
10.Not Alright 
11.Saturday 
12.Cody 
13.Proud To Be 
14.End Of The World 
Vultures (2006)
Smile Empty Soul - Vultures1.Out To Sea 
2.The Hit 
3.Loser 
4.Jesus Is The Manager At Wal-Mart 
5.The Freaks Are Coming 
6.Morning Light 
7.Adjustments 
8.Here`s To Another 
9.Disease 
10.Live Forever 
11.Better Off Alone 
12.Vultures 

Kedvencek közé jelölték :
Nana Wilson, Artemiev, steve91, Jezy Eileen, diki03, Desan, Jäinen Nainen, Qbyk, ördögi lány, ryaaaaa, Necroshiver, Zozii, Inzulin, Arcane, Tigi1991, SilentGamer, Alfonz The Álbajsz

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0045 s