A The Cure brit zenekar, az alternatív rock egyik legjelentõsebb formációja. 1976-os megalakulása óta a felállás többször változott, az egyetlen állandó tag Robert Smith, a zenekar jellegzetes hangú, tupírozott hajú énekese, gitárosa és dalszerzõje. Az együttes zenéjét olyan albumok fémjelzik, mint a Pornography, a Kiss Me Kiss Me Kiss Me és a Disintegration, legismertebb dalai a Boys don't cry, a Close to Me és a Lullaby.

A zenekar az angliai Crawley-ban alakult 1976-ban, Easy Cure néven. Az együttes alapító tagjai Robert Smith (ének, gitár), Michael Dempsey (basszusgitár), Lol Tolhurst (dobok) és Porl Thompson (gitár) voltak. A megalakulást követõen hamarosan már saját dalokat írtak és 1977 áprilisától koncerteket is adtak. 1978-ban kilépett a zenekarból Porl Tompson és ezzel egyidõben a trió The Cure-ra egyszerûsítette a nevét.

Elsõ kislemezük 1978-ban jelent meg Killing An Arab címmel a Small Wonder Records-nál. A lemez rasszistának tûnõ címe miatt (Megölni egy arabot) kisebb botrányt kavart, pedig a téma valójában a dal ihletforrásából, a francia egzisztencialista író, Albert Camus regényébõl, A közönybol származik.

Az együttes számos kiadónak elküldte demófelvételeit, közülük Chris Parry figyelt fel a zenekarra, akivel szerzõdést írtak alá az újonnan alapított Fiction Recordshoz, amelyhez az együttes hu maradt egészen 2001-ig. A zenekar hivatalos honlapján elsõ lemezükként a Fiction Records által 1979. február 6-án megjelent Killing Arab szerepel.

A zenekar bemutatkozó albuma 1979. május 8-án jelent meg az Egyesült Királyságban Three Imaginary Boys címmel. Ezt követte elso lemezük az Egyesült Államokban Boys Don't Cry címmel. A két lemez számos dalban és azok sorrendjében is különbözik.

A Seventeen Seconds címû, 1980-ban kiadott második nagylemezükön, található A Forest címû dallal érték el elsõ nagyobb sikerüket, amikor a dal a brit slágerlista 31. helyét érte el. A lemez erõsen elütött az elõzõ produkciótól, mivel ezt már az együttes késobbi munkáin eluralkodó sötét, melankolikus hangnem jellemezte. Ezt követte a Faith címû lemez, majd 1982-ben a Pornography, amelyet mind a kritika, mind a rajongók a a csapat legsötétebb albumának tekintenek. Az alkotást a disszonáns hanghatások, a végsokig redukált, repetitív dobritmusok és a fájdalom, vergõdés képeit megjelenítõ szövegek határozzák meg. A lemezt indító, hangulatában az õskáoszt vagy az apokalipszist idézõ One Hundred Years azóta is a koncertek gyakran játszott dala.

A borús hangulatú Pornography után könnyedebb hangvételü dalok készültek. 1982 novemberében jelent meg a Let's Go to Bed kislemez, melynek videoklipjét Tim Pope rendezte, akinek ez volt elsõ együttmuködése a The Cure-ral. A zenekar és a rendezõ jó kapcsolatát mutatja, hogy a következõ években számos dalnak, köztük nem egy slágernek, Pope készítette a videoklipjét (Close to Me, Inbetween Days, The Caterpillar, Why Can't I Be You, Lullaby, Friday I'm in Love, High). Az 1983-ban megjelent The Walk és a The Love Cats kislemezekbõl és azok b-oldalas dalaiból állt össze 1983 decemberére a Japanese Whispers címû lemez.

A The Top címû lemezt Robert Smith egyedül készítette, bár a kiadványon feltüntette a csapat többi tagjának a nevét is. A korongon ugyan találhatók az elõzõ sötét korszakot idézõ, kiábrándultságot és reménytelenséget árasztó dalok (The Wailing Wall, The Top), de ugyanakkor elmozdulás is érezhetõ a korábbi hangzásvilágtól. A The Caterpillar címû dalra dallamosság és játékosság jellemzõ. Hasonló hangulat érezhetõ az 1985-ben kiadott The Head on the Door címû albumon is, amely az együttes egyik legnagyobb slágerét, a Close to Me címû dalt is tartalmazza.

1987-ben jelent meg a Kiss Me Kiss Me Kiss Me címû dupla album, rajta Why Can't I be You? és a Just Like Heaven címû slágerekkel. Két évvel késobb, 1989. május 1-én adták ki a Disintegration címû albumot, amely a csapat máig legismertebb és legnépszerûbb alkotása, és amely visszatérést jelentett a korábbi sötét korszakhoz.

1992-ben jelent meg a Wish címû album, amely elsõ helyezést ért el az Egyesült Királyságban és második lett az Egyesült Államok slágerlistáin. A High és a Friday I'm in love címû dalok az albumról felkerültek a nemzetközi slágerlistákra is.

A Wish-t követõen rendre négyévente jelennek meg a zenekar következõ stúdióalbumai. 1996-ban jelent meg a színes zenei világú Wild Mood Swings, amelyet 2000-ben újabb melankólikusabb album, a Bloodflowers követett, majd 2004-ben került piacra a The Cure címû album.

2008-ban különleges módon jelent meg a zenekar soron következõ, tizenharmadik nagylemeze. Az album megjelenését megelõzõen minden hónapban kiadtak egy-egy kislemezt: The Only One (május), Freakshow (június), Sleep When I'm Dead (július), The Perfect Boy (augusztus), valamint a Hypnagogic States címû EP-t (szeptember). Egyedülálló módon - szintén az album piacra kerülése elõtt - a zenekar az új album összes dalát elõadta egy élo koncert keretében Rómában. A 4:13 Dream címû album 2008. október 27-én jelent meg.