1977-ben kitört a punkhullám, az egész világ tombolt, a The Sex Pistols, a The Clash, és a Ramones örökre beírta nevét az egyetemes rock történelmébe. Azonban minden csoda három napig tart, nem volt ez másként a punkkal sem. A 80-as évek elején feltörõ második hullám intenzitásában, jelentõségében messze elmaradt a 77-es évfolyamtól, de azért tartogatott kellemetlen perceket a nyárspolgároknak. Eme második hullám kétségkívül vezetõ zenekara az 1979-ben, Edinburgh-ben alakult The Exploited. A Wattie Buchan énekes, Hayboy gitáros, Mark Patrizio basszusgitáros és Jim Park dobos által létrehozott társaság jobban megbotránkoztatta a konzervatív embereket, mint bármely társuk, és a punkokról kialakult képet is a saját képmásukra formálták. 1981-ben elsõ lemezükkel rögtön egy alapmûvet tettek le az asztalra: a Punk's Not Dead válasz volt, egy szlogen. A punk, mint stílus, mint életérzés nem halt meg a 77-esek eltûnésével, leépülésével, csupán némileg átalakult. Bár a szakadt külsõ már Johnny Rottenéknél megjelent, a The Exploited tökélyre fejlesztette: biztostûk, bakancsok, felvarrók, szakadások, és a punk azóta védjegyévé vált kakastaréj-frizura. A debütáló album hatalmas siker lett, hála az olyan, azóta klasszikussá vált tételeknek, mint a címadó Punk's Not Dead, a Mucky Pup, vagy épp a Sex & Violence. Ezt a lemezt már nem az alapító társulat rögzítette, egyedül Wattie, a frontember maradt közölük. az együttes azóta is rengeteg tagcserén ment keresztül, 1-1 tag gyakran még az elsõ közös évfordulóját sem ünnepelhette meg. 1982-ben jött a folytatás, a Troops Of Tomorrow, ami kétségkívül egy remekmû. Ez a lemez a banda zeneileg legkifogástalanabb lemeze, rövid, lényegretörõ antislágerekkel, mint a katonaság-ellenes himnusz, az Alternative, vagy épp a U.S.A., ami óta szokás a punkok körében az amerikai zászló rituális elégetése. Ezt követõen még született egy klasszikus, a 83-as Let's Start A War, majd a The Exploited, akárcsak a második hullám többi alapzenekara, a Discharge és a GBH, földbe állt. Jött a hardcore, és ezek a zenekarok zeneileg sokat átvettek innen. Rosszabbat nem is tehettek volna, utóbbi kettõ szinte el is tûnt a színtérrõl (az utóbbi években bukkantak csak fel újra), és Wattiék is megszenvedték ezeket az éveket. Két, kifogásolható színvonalú nagylemez után a 90-es Massacre ismét egy tökéletes mû lett, bár a szélsebes hardcore-darálás megmaradt. A 90-es évek fõleg koncertezéssel telt, 1996-ban hazánkba is eljutottak, maradandó emlékeket hátrahagyva Gyõrben, a koncert helyszínén, ahol évekig nem rendezhettek punkkoncerteket, hála a buli utáni rendbontásoknak. Ebben az évben újabb lemez is érkezett, a nemkevésbé remek Beat the Bastards, majd 2003-ban a Fuck the System. Ebben az évben ismét felléptek Magyarországon, majd 2005-ben visszatértek. A Massacre utáni két lemez meglepetést nem, aggressziót, gyûlöletet annál inkább tartalmaz, antiszociális elemeknek kötelezõ darabok. 2006-ra a zenekar mindent elért, amit ebben a mûfajban ellehet: teltházas bulik mindenfele, a kis koszos külvárosi kluboktól kezdve a nagyobb multikulturális fesztiválokig mindenfelé lelkesen ropja a közönség a kívülállók táncát, a pogót. A kérdés jogos, van-e létjogosultsága 2006-ban egy ilyen zenekarnak? Hogyne lenne. A politikusok ugyanolyan korruptak, mint 1981-ben, az USA ugyanazt teszi, mint 20 éve, és bár ezeket a dolgokat rengeteg zenekar tolmácsolja nekünk azóta is, a The Exploited abszolút hiteles, bármi is történt az elmúlt negyedszázadban, legutóbbi lemezük egyik nótája hirdeti: "I never changed". És ez így van jól. Bár a punkzene remek biznisz, és a The Exploited hatványozottan az, sosem köpték szembe magukat, meglepõ módon 25 éve ugyanannál a kiadónál (ne tévesszen meg senkit a sok név, csak névváltozások történtek) jelenteti meg lemezeit, és képes fellépni sokadrangú, a régi idõket idézõ klubokban, amire sokan már nem lennének képesek. Csak a miheztartás véget: a The Sex Pistols stadionokban lép fel mostanában, iraki katonáknak énekel.