The Beginning Basszus gitár : Ankhelyi Krisztián
Dob, Vokál : Markó József
A zenekar ötlete 2008-ban fogalmazódott meg, viszont a megalapulás, már 2010 áprilisára tehetõ. Az alapító tagok között Tarcsai Richárd (Riki - Szólógitár+Ének) Rádler Zoltán (Zoli - Ének) és Peszlen Jácint (Cinó - Ritmusgitár) szerepelt. Néhány hónap múlva Zoli bejelentette, hogy egyéb elfoglaltságai miatt kiszáll a bandából, így teljes posztja Rikire hárult át. Ekkor elkészült az elsõ hangfelvétel, amirõl a mára már teljes létszámú együttes úgy döntött, csak egy dalt tesz hallhatóvá, ez a Világ végén c. dal volt. (Ennek szövegét még Zoli alkotta meg) Késõbb csatlakozott a félkész zenekarhoz Anklehyi Krisztián (Anti – Basszus gitár) és Tarcsai Ádám (Ádi - Dobok). 2010 augusztusában elkészült a 2. demó felvétel. Sajnálatos módon a 3 dalból csak 2 hallható.Ez év szeptemberében már véget is ért az I. felállás. II. felállás:Ádi már az elején bejelentette, hogy csak addig lesz tagja a bandának, míg más lehetõség nem adódik. Késõbb már nagyon kaotikus állapotok uralkodtak a zenekarban, mert Ádi egy másik együttesben játszott, már akkor, mikor a The Beginning-et kisegítette (Bloody Roots zenekar). 2010 szeptemberében Markó József (Pusztai) nagy lelkesedéssel váltotta le õt. Ekkor indult be javarészt a dalok gyártása.

Albumok :

Ugrásra készen (2010)
The Beginning - Ugrásra készen1.Világ végén 
2.Súgd fülembe 
3.Úgysincs vissza út 
Míg húzom még (2010)
The Beginning - Míg húzom még1.Holnap minden jobb lesz 
2.Míg húzom még 
3.Azok a tipikusak 

Kedvencek közé jelölték :
BreeCoree, Rodney001, HardcoreChriss

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0064 s
© thebeginning.rockerek.hu