A zenekar 1998-ban alakult Los Angeles-ben Brody Dalle vezetésével. Brody ekkor költözött Los Angeles-be Ausztráliából Tim Armstrong-hoz, a Rancid zenekar frontemberéhez, akihez feleségül is ment. Brody otthagyta Ausztráliában mûködõ zenekarát a Sourpuss-t és Amerikában alapított másikat. Ez lett a The Distillers. A zenekar kezdetben pörgõs punkot játszott, ami az évek folyamán változáson esett át. A harmadik lemez már inkább alternative punk-rock-nak mondható. A számokban van egy kicsi Hardcore-punk is. Az alapító tagok Rose, Kim, Mat és Brody. Az elsõ lemez után Kim és Mat kiléptek a bandából. Ryan és Andy ekkor csatlakoztak. A második lemez (Sing Sing Death House) felvétele után Rose is elhagyta a csapatot erõs drogfüggõsége miatt. Így a zenekar, habár nem túl sokáig, de három tagból állt: Brody, Ryan és Andy. A harmadik albumot (Coral Fang) már Tony-val vették fel, négyen. A Distillers-t, ezen belül leginkább Brody-t olyan bandák motiválták, mint The Ramones, Hole Courtney Love-val, Discharge, Sonic Youth. Brody-ról sokszor lehet hallani, hogy Courtney Love legjob "tanítványa", csak mindenben durvább Love-nál. A Distilers a Coral Fang megjelenése után vált világhírûvé. Közös turnén vett rész a Garbage-val és a No Doubt-tal. Sok új rajongóra tettek szert. Az elsõ két lemezt a Hellcat Records-nál vették fel. Ez a Rancid kiadója. A harmadik lemezt viszont már a Warner-nél készítették el. Ennek hátterében Brody és Tim 2003-mas válása áll. A The Distillers 2005 második felében, két tag kilépése után feloszlott. Brodynak 2006. január 17-én megszületett elsõ gyermeke a Queen of The Stone Age frontemberétõl, Josh Homme-tól. A kislány a Camille Homme nevet kapta. A két tagúra csökkent zenekar egyenlõre biztos szünetet tart. Reméljük, hogy egyszer még hallunk felõlük.
| |
| The distillers (2000) |
|---|
 | 1. | Oh Serena | | 2. | Idoless | | 3. | The World Comes Tumblin | | 4. | L.A. Girl | | 5. | Distilla Truant | | 6. | Ask the Angels | | 7. | Oldscratch | | 8. | Girlfixer | | 9. | Open Sky | | 10. | Red Carpet and Rebellion | | 11. | Colossus U.S.A | | 12. | Blackheart | | 13. | Gypsy Rose Lee | | 14. | The Blackest Years |
|
| Sing sing death house (2002) |
|---|
 | 1. | Sick of It All | | 2. | I Am a Revenant | | 3. | Seneca Falls | | 4. | Young Crazed Peeling | | 5. | Sing Sing Death House | | 6. | Bullet and The Bullseye | | 7. | City of Angels | | 8. | Young Girl | | 9. | Hate Me | | 10. | Desperate | | 11. | I Understand | | 12. | Lordy Lordy |
|
| Coral fang (2003) |
|---|
 | 1. | Drain the Blood | | 2. | Dismantle Me | | 3. | Die on a Rope | | 4. | The Gallow Is God | | 5. | Coral Fang | | 6. | The Hunger | | 7. | Hall of Mirrors | | 8. | Beat Your Heart Out | | 9. | Love Is Paranoid | | 10. | For Tonight You`re Only Here to Know | | 11. | Death Sex |
|
Kedvencek közé jelölték :
80Árva zenekar profil
| Hozzászólások : |
| Nincs hozzászólás. |
|
|
|

0.0045 s