The Moog logo
The Moog ének,billentyű : Szabó Tonyo
Gitár : Bajor Ádám
Gitár : Miguel György
Bass gitár : Szabó Csaba
Dob : Dorozsmai Gergő
The Moog történelemAmikor a Moog 2004-ben megalakult a tagok valószínûleg nem sejtették, hogy néhány év leforgása alatt olyan eredményeket érnek majd el, ami igen kevés más magyar zenekarnak adatott meg. Álmodni sem mertek volna amerikai kiadóról, turnékról és menõ stúdiókról, ám 2007-2008 során ez mind-mind valóra vált a budapesti zenekar számára.A zenekart egy gimnáziumi formáció vázára építette fel a kezdeti trió, Szabó Tamás - Tonyo (ének, billentyûs hangszerek), Bajor Ádám (gitár) és Dorozsmai Gergõ (dob), akikhez egy szigetes koncert alatti beszélgetés után csatlakozott Szabó Csaba basszusgitáron. 2007 oszén György Gergõ - Miguel, gitáros belépésével alakult ki a The Moog mai felállása. A tagság zenei háttere igen sokszínû, hiszen a Strokes és a Hives mellett, amelyek rögvest érezhetõek, David Bowie és a Ramones mellett a Nirvana, a Sonic Youth, a Smiths és Roxy Music ugyanúgy fontos szerepet kapott a Moog hangzásának kialakításában, mint a Sonics, a Beatles vagy épp a Bauhaus. Az együttes két eddigi lemezén hallhatóak is ezek a hatások, melyekbõl a Moog ügyesen kreál valami sajátot, ami jól ötvözi a punk, a goth, az indie, a garage és a popzene elemeit. Bár a dalszövegek - elsõsorban a zenekart ért hatásoknak köszönhetõen - angolul íródnak, mégis felfedezhetõ egyfajta kelet-európai sötét "íz" a The Moog zenéjében.Bár a dalok túlnyomó részét Tonyo írja, a többiek is kezdik megtalálni a dalszerzéshez szükséges ihletet, hiszen Gergõ, a dobos már az elsõ albumon is jegyzett egy saját és egy közös dalt. Az idén tavasszal megjelent Razzmatazz Orfeum címû második nagylemezen szintén hallható egy Dorozsmai Gergõ dal (Lost Day), míg egy másik szerzemény (Self & Soul) ismét Tonyoval közös munka eredménye. A koncerteken nagy közönségkedvenc lett a Boys & TV címû szám, melyet Miguel jegyez, akinek ez az elsõ Moog dala.A The Moog bemutatkozó anyaga Sold For Tomorrow címmel 2007 tavaszán jelent meg. Ezt Budapesten rögzítette a zenekar, de a keverési munkálatok már Seattle-ben zajlottak, a legendás Jack Endino közremûködésével. Õ felelõs többek között a Nirvana Bleach címû bemutatkozó albumáért, valamint dolgozott a Therapy-val, a Hot Hot Heat-tel és még jónéhány nagynevû rockzenekarral. A lemezrõl két dalhoz is készült klip, az I Like You és az Everybody Wants is nagy kedvence volt mind a magyar zenei csatornáknak, mind a rádióknak, mitöbb az amerikai MTV egyetemistáknak készített mtvU elnevezésû csatornáján és az ottani egyetemi rádiókban is sokszor szerepelt mindkét dal. Az I Like You egyik amerikai diadaláról itthon is több helyen beszámoltak, miszerint a szám bekerült az Vészhelyzet címû sorozat egyik epizódjába. A bemutatkozó The Moog album további dalai is elõfordultak filmben, reklámban, sõt még videójátékban is.A 2009 májusában napvilágot látott második The Moog album, mely elõdjéhez hasonlóan hazánkon kívül több országban (USA, Japán, Németország) is megjelent, vagy nemsokára megjelenik. A Razzmatazz Orfeum, már teljes egészében a kissé Budapestre emlékeztetõ hangulatú és klímájú Seattle-ben készült, összesen négy különbözõ stúdióban, annak a Geoff Ott-nak az irányításával, aki korábban már dolgozott a Pearl Jam-mel, Mark Lanegannel és a Queens Of The Stone Age-el is.A lemez elsõ nagy sikere a You Raised A Vampire címû dal volt, amely különösen az MR2-Petõfi rádióban szerepelt igen sokat, de a misztikus klip a magyar MTV-n is gyakran volt látható a 2009-es esztendõ elsõ felében. Az album második slágere, a When I See You néhány hete kezdte meg az elõdje által kitaposott utat járni, hiszen immáron harmadik hete szerepel a legtöbbet játszott MR2-es dalok között. A magyar MTV-n is igen gyakran kerül lejátszásra a klip, melyet egy legendás los angelesi bábszínházban vett fel az együttes annak az AG Garth-nak a rendezésében, aki a kanadai Adult és az amerikai Von Bondies zenekarok mellett a szintén tengerentúli, de itthon jóval ismertebb White Stripes két korábbi videóját is rendezte. A When I See You-hoz készült klip minden elõdjét megelõzte az amerikai sikereket illetõen, hiszen az ottani MTV2 és a nem rég indult csatorna, az MTV LOGO is többször játszotta és játsza jelenleg is alternatív zenei mûsoraiban. Az egyik legfrissebb fejlemény, hogy a második lemezen található Joyclad Armies címû szám az egyik legnépszerûbb, új NBA játék (NBA 2K10) egyik dalaként is megjelent.A The Moog a hazai koncertek után 2010 tavaszán ismét az Egyesült Államok felé veszi majd az irányt, hogy negyedik amerikai turnéjukon mutassák be a Razzmatazz Orfeum dalait a tengerentúli rajongóiknak.

Albumok :

Sold for tomorrow (2007)
The Moog - Sold for tomorrow1.Your Sweet Neck 
2.Everybody Wants 
3.I Don`t Want You Now 
4.I Like You 
5.Never Hide! 
6.If I Died 
7.Anyone 
8.Survive 
9.Goodbye 
10.Xanax Youth 
Razzmatazz Orfeum (2009)
 1.This Is Horror 
2.Panic 
3.You Raised A Vampire 
4.When I See You 
5.Can`t Say Yes, Can`t Say No 
6.Lost Day 
7.Joyclad Armies 
8.Sphinx 
9.Make Me Happy 
10.Self And Soul 
11.Mina 
12.Epilogue 

Kedvencek közé jelölték :
rokszii, Dark.Rock, Jinx, Gina, michiyomyv, Ttybee, metallikati, aGiiko, RamonGemini, magyarharcos91, teveknot, M_Mircsi, Flammna, Rumcájsz, dalmaa, Adam3daysGrace, Fallen Demon, Eagerthinker, NeutralMilkHotel, Baracklekvár, Adam LaVey, MiklosJanos

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0044 s