The Sin:Decay

A finn The SIN:DECAY történetébe nem szeretnék belebonyolódni, mert lényegtelen. A Rehabilitation (melyrõl most olvasol), az elsõ anyaguk, „6-panel Digipak Mini-CD”-nek írják mindenhol, ami annyit takar terjedelem szempontjából, amennyit egy tisztességes EP szokott. Szerepeltek még 4 kisebb-nagyobb válogatáson, és a Synæsthesia - The Requiem Reveries 3 zenekar alkotta split-jén; ...Oceans + Havoc Unit + The Sin:Decay. A splitek ritkán örvendeztetik meg a nagyérdemût azzal, hogy homlok egyenest ellenkezõ zenekarok és mûfajok találkoznának rajta, így aki egy kicsit jártasabb a sötét elektronikus ipari scenben az könnyen besorolhatja a helsinki bandát valahova, de hogy ne húzzam az idegeket; mûfajilag valahol a populáris (szintipopra épülõ – elektronikus) mély ipari zene erõs riffekkel és torzított rideg vokálokkal. Valahol a Deathstars emészthetõsége és a The Kovenant - Animatronic lemeze között mozog a dolog, na de lássuk, mitõl is fagy meg az éter, ebben a cyber hibrid 23 percben?A kezdõ We are all slaves dallam és érzésvilága egyértelmûen sokat merít az egykori rádió pop csapat nagy sikerébõl, a Bronski Beat - Smalltown Boy-ból, amit a Paradise Lost is sikeresen feldolgozott.

Aztán tovább gurul a The SIN:DECAY álmatag szekere, a Deathlike Addiction hasonló dolgokkal operál meghagyva a kellemes szintipop alapokat, és itt is alkalmazzák a leállásban olyan jól hangzó Lex Icon aka Nagash (Stian Arnesen) (The Kovenant) féle vokál ömléseket (melyek egy picit Marilyn Manson-osak – így tehát korai Skinny Puppy is egyben, haha), a szépen riffelgetõ Deathstars lépegetéseket, a végeredmény, egy kellemes utaztató ipari egyveleg, amely 2:09-tõl megszakítva a szépséget, erõs riffekbe burkolózva súlyos témákat sorakoztat fel. Az alap rendesen ipari és akad egy kis populár noise is itt-ott, majd visszajön egy lassú és jól sikerült üres leállással a kezdet és tovább haladunk. Már itt is a kissé talán klisé címû Cold Dead Skin, melynek kezdése egyértelmûen EBM, a Terminal Choice és a Suicide Commando szokott hasonlóan bevezetni az erdõbe, itt azonban a dallamok megint csak kellemesen beállnak, a zakatoló gitárok, akár egy hideg reggelen a vonat, visz a semmibe… az album egyik legjobb dala, mindentéren eltalált a hangulat és a végeredmény pár hallgatás után belénk issza magát és lehengerel! A Celestial Revulsion kezdése eszembe jutatta azt a bandát, amirõl esélyes, hogy megfeledkeztem volna a cikk közben, a 99-es Sundown – Glimmer albuma rengeteg hasonló hibridbõl állt össze, velük csak az volt a baj, hogy mire önmagukra találtak, addigra szépen megszûntek… a basszus elsõ igazi kihallására csak itt kerül sor, iszonyat koszos és mélyre hangolt, akár a világfájdalmat osztó és feldolgozó korai Misery Loves CO. és hasonlóakat hallani a brazil politikai Sepultura csodában, az indusztriális kalapács õrjöngésen, az elsõ NailBomb-on is. A refrének amúgy eltaláltak, de nagyon erõsen hajaznak a The Kovenant legkorszakalkotóbb lemezének megoldásaival, sebaj! Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy bizonyos stílusokban már egyszerûen nem lehet újat alkotni, csak szervesen felforgatni és újra összeállítani a mûfaj már jól ismert szegmenseit, a dekonstrukció egyik legerõsebb záloga éppen az ilyen rideg, kiélt, gépies, elektronika és ipari hatások érte metál bandáknál esedékes. A lényeg nem is az, hogy egyéni legyen, hanem hogy magával ragadó, élvezhetõ, egy szó, mint száz: eladható és jó. Azt hiszem ez a finn The SIN:DECAY esetében maradéktalanul sikerült, ebben erõsít meg a lépegetõ, depresszív és destruktív Give It Away is, kiégett és üres, akár egy város bombázások után, tele fájdalommal, emlékezéssel és halállal. Aztán a végére egy kis zajos ébresztõ, súlyos felvezetésû, igazán beteges C7618K76, amelynek megoldásai megint csak rendesen hajaznak a már fentebb említett Sundown – Glimmer lemezére. Ez a dal az album legnehezebben emészthetõ nótája, s itt érzek elõször a végére egyértelmûen post-apokaliptikus elemeket, avagy a jövõt… Ez talán az egyetlen olyan elem, amelyben igazán egyéniek, míg a Deathstars, The Kovenant, Sundown egytõl egyig a jövõrõl értekeznek, jó vagy rossz embertelen sci-fit teremtve, addig a finn srácok inkább a jelen és a közeljövõt szemlélik. Igaz tágasan, hiszen kacsingatnak õk a megismerhetetlen ûrbe, a dalokban benne fogant némi kozmikus magány, de nem meghatározóan vannak jelen. A borító a maga nemes egyszerûségével ugyanezt a jelen-jövõ-fikciót eszközölt mutatni, engem nagyon eltalált, na de aki egy kicsit ismer, az tudja, mennyire fanatikusa vagyok a gázmaszkoknak és a post-urbánus militarista környezet ábrázolásnak… a The SIN:DECAY zenéje sokban olyan, mint egy gázmaszk, megszûri a világ fertõzött örömeit és bánatait, létrehoz egy steril és önmagunknak való hibrid rendszert, amin kívül rekednek a mindennapok és a fényes, ingerekkel teli külvilág. Ha a Rehabilitation hallgatására adod a fejed, valóban felejtsed el mindezeket, s azt hiszem ez a része sikerült legjobban, meggyõzõek, nem is kicsit! Nagyon!
Ha merülni akarsz egy hibátlan cyber világba, akkor méltó társad lesz az egyéniségben nem is jeleskedõ, de összképet szépen formáló finn brigád… 3, 2, 1… az utolsó zsilip is bezárult, jó utat hercegem!

Rehabilitation (2007)
	1.	We Are All Slaves
	2.	Deathlike Addiction
	3.	Cold Dead Skin
	4.	Celestial Revulsion
	5.	Give It Away
	6.	C7618K76