Volt 1990-ben egy magyar zenekar: The Bedlam. Kazincbarcikai srácok, akiknek még életükben sikerült legendává válni. Mindössze két demófelvétellel. Persze, ez nem is olyan ritka jelenség, ebben az agitproppal, cenzúrával, Aczéllal, Erdõssel, Borssal, Bokros-csomaggal, gazdasági válsággal, média-maffiával, kereskedelmi-tévével, kereskedelmi-rádióval, agymosással vert szerencsétlen magyar zenei életben. Mindjárt vehetjük a szintén zseni kortársakat. A Barbed Wire csak két demót élt meg. De micsoda két demót. Zeneileg legalább olyan elõremutató volt, mint akkoriban a Sepultura. Aztán a Leukémia is örökre beírta magát a magyar zenetörténelembe a legjobb magyar hardcore bandaként. Még mielõtt kiadtak volna bármiféle hivatalos nagylemezt. A Kívül demó egy egész mûfajra nyomta rá a bélyegét. Elég csak a mai bandák tagjait faggatni a gyökerekrõl… A Slogan, már a Forgotten Moods megjelenésekor csoda volt. És ezt sikerült megfejelniük az Art of Ego tömény zsenialitásával. Hol volt akkor még hivatalos Slogan CD? Még az elmebeteg Special kazettaalbumuk sem jelent meg a Trottel records-nál… Az új hullámos zenekarok is érdemi hanganyag nélkül váltak kultúránk részeivé. A hõskorban felvett, másolt kazettákon terjedõ, amatõr felvételek emelték a magasba az URH-t, a Kontroll Csoportot, a CPg-t, a Neurotic-ot, és még rengeteg alternatív bandát. A hetvenes évek „ellenállói” is abból a hírnévbõl élnek, amit még a hivatalos felvételek elõtt sikerült kivívniuk. Legyen az, P. Mobil, Beatrice, Kex, Syrius, Taurus Ex-T: 25-75-82. És a sor a végtelenségig folytatható. Radics Béla úgy lett legenda, hogy életében egyik zenekarával se jutott el a nagylemezig. Vagy például az Undertaking. A klasszikussá érett V12BB4U demót leszámítva a mai napig nem rendelkezik semmiféle hivatalosan megjelent anyaggal. De elég megkérdezni bármelyik valamirevaló rock/metál újságírót, és garantáltan elmosolyodik… A Bedlam helyzete azért különleges, mert megjelenhetett nagylemezük. Mégsem segített… A történelem viharai miatt, szinte nyom nélkül tûntek el a süllyesztõben. A kortárs zsenikkel együtt. Akkoriban egy egész zenésznemzedéket sodort el az ár. Pedig az akkori hivatalos sztárok ezekkel a srácokkal fel sem vehették a versenyt. Sem hangszeres tudásban, sem zeneszerzésben, sem hozzáállásban… A rendszerváltás környékén még élt a cenzúra. Késõbb a horror árakból lett a cenzúra. Akkoriban „hátszél” nélkül nem nagyon lehetett szponzort találni. Zsebbõl meg lehetetlenné vált egy album költségeinek a kifizetése. Sajnos a közönség is beszûkült, és az egyre butább zenéknek hódolt, mert hirtelen nem volt szükség annyi gondolkodásra, mint annak elõtte a diktatúrában. Látszólag persze, de a végeredmény ugyanaz maradt… A Bedlam helyzete azért is különleges, mert két darab, fénymásolt borítós demókazettán kiadott öt, azaz összesen öt saját dallal: olyasmit tettek le az asztalra, amiért rajong mostanság az értelmesebb zenére fogékonyabb fiatalság. Olyan produktumot, ami a ma még talpon lévõ zenészek számára egy alapvetés. General Rejection 1989. Dreamland in Mysery 1990. Alapmûvek. Nemzetközi szinten is. Progresszív rock, progresszív metál vegyítve némi psychedelikus hatással. Ezek a srácok persze nem szálltak el. Egyértelmû, hogy Megadeth-en, Anthrax-en, Death Angel-en, Metallicán nõttek fel. Viszont volt ahhoz affinitásuk, hogy a progresszív rock legnagyobbjainak a felfogásában továbbfejlesszék a mûfajt. Ezt akkoriban techno-thrash néven hívta a szakma. És ugyancsak így hívta az akkori fanzine scene. 1990-ben még nem volt rossz szájíze a techno szónak. És talán még a thrash mûfajnak sem… Elsõdleges hatásnak a King Crimsont említeném. De ebben az esetben szó sincs nyúlásról. Inkább csak a hozzáállás hasonló. Aztán mindenképp említésre méltó még a Triumvirat. Mind az ütemek, mind a tételek egymásra épülése az elsõ öt Triumvirat album világát idézik. Olyan felfogásban keverték a stílusokat, mint néhány hazánkban kevésbé ismert zenekar: az Atheist, a Forbidden, vagy a Mekong Delta. Megvolt a metál alap, de progresszíven építkeztek a dalok. A mai, Dream Theater ámulatban élõ fiatal srácok, csak lesnének, ha meghallanák itthon, ugyanazt, ugyanabban az idõben, hogyan vezették elõ ezek a magyar zenészek… Az akkori srácok lestek. Másolták az iskolában a demókazettákat és Bedlam koncertekre jártak. Ugyanis volt Bedlam koncert. Országszerte. Pesten és vidéken egyaránt. Kazincbarcikáról. Kíváncsi lennék, hogy hány zenekar vágna bele három demó után országos turnéba? És még inkább abba, hogy hányan nem buknának bele? Az 1991-es Blindfold Tour siker volt. A zenekar élõben megnyerte a csatát. Micsoda koncertek voltak… Mai napig összeszorul a szívem, ha Sunclub-os Slogan / Bedlam koncertre gondolok. Vagy a Thrash-Mosh Club-ra. A Mahart Mûvelõdi Házra. Az Erõlködés Fesztiválra. Szerintem mindenki bûnt követett el, aki beszámolhatott volna a kirobbanó sikerekrõl a médiában, de nem tette… Az életmû is érdekes. Az elsõ demóról jobb szót sem ejteni. Magában hordozza az elsõ demók diszkrét báját. És összes típushibáját. Akár mi is játszhattuk volna a barátaimmal. De ami utána következett 1989-ben és 1990-ben: az maga a csoda. Hihetetlen mekkora minõségbeli ugrás történt. Az underground elkezdte éltetni a bandát. Joggal. Egymást érték a cikkek. Minden magára valamit is adó fanzine írt rólunk. És interjút készített velük. Velük, vagyis a Bedlam Boys-szal. Anno így emlegette õket a szakma. Hamarosan a komolyabb zenei szaklapokba is bekerültek. Aztán eljött az újabb csoda: a tisztességes zenével szemben jobbára ellenálló hivatalos zeneipar is lépett az ügyben. Megköttetett a PolyGram szerzõdés, és elkészült a nagylemez. Azon kevesek közé tartoztam, akik megvették a kazettát eredetiben. Ugyebár támogassuk a srácokat. És amúgy is: „Ne lopj!”… Megbántam, hogy megvettem. Nem tudom, hogy a kiadó hatására, vagy a divattal való kiegyezés miatt, de számomra teljesen más hangulatot hozott az album, mint a klasszikus demók. Lehet, hogy a srácok változtak meg. Lehet, hogy a meg nem értett zseni megalkuvása volt. De az akkoriban menõ "grunge rock funky beütésekkel" Bedlam nekem nem jött be. Nem tudtam befogadni. Fõleg nem azoktól a srácoktól, akik a mûfaj zászlóvivõi voltak. A mûfaj zászlóvivõi. Nemzetközi színvonalon, itthoni körülmények között. Amatõr lelkesedésbõl… Kicsit olyan volt az érzetem, mint a ’70-72-es Syrius demók után meghallgatni a Széttört álmok albumot. Jónak jó… de mégsem az igazi. A srácok nem felejtettek el zenélni, de a Dreamland-es íz hiányzott. Utólag persze tetszik az Inside Ash album. De az emlékek miatt szükségem volt néhány évre a kellõ objektivitáshoz. Ha anno nem oszlik fel a zenekar, ezen az úton igen igényes – és a korral haladó albumok születhettek volna. Remélem lesz folytatás, és végre ki tud teljesedni a srácok tehetsége. Visszatekintve úgy látom, hogy a Bedlam jelenség nem volt más, mint kétségbeesett kiáltás Jézushoz. Mind a zenekar, mind a rajongók részérõl. Csak akkor nem fogtuk fel ezt a tényt. Persze most sem mindenki… Ilyen dalokkal és üzenettel, mint a „Nyomor arca” vagy „Álomvilág a boldogtalanságban” egyértelmûen a világban tapasztalható igazságtalanság és elnyomás ellen dobogott a szívünk. Közösen. Emlékszem arra, mikor felmásztunk a barátaimmal az iskola tornatermének lapostetejére. Hordozható magnóval hallgattuk a Dreamland in Mysery címû dalt. Újra és újra. Szólt a Bedlam és csak néztük az eget. És nagyon, de nagyon vágyódtunk el innét. Miután sehogyan se sikerült kilépni ebbõl a világból néztük tovább az eget. Bár jönne odefentrõl segítség… Bár lenne megváltás az emberek nyomorúságára… Az elsõ demó Megadeth feldolgozása után sajnos a Dreamland kazettára egy Pestilence feldolgozás is felkerült. Szerintem mind zeneileg, mind szövegileg nagyon kilógott az a dal a sorból. Csak remélni merem, hogy az „Öngyilkos meditáció” nem volt része az azóta meghalt barátaim és zenésztársaim sorsának. Szóval a Bedlam életmû érdekes. Az elsõ demó és a hivatalos album nem hoz lázba. De a középsõ két demó 5 saját dala félelmetes… A média hozta, és azóta is hozza a formáját. A széles közönséghez sosem juthatott el a Bedlam muzsika. Egyik anyag idején sem. Majd jött a Bokros-csomag, és a magamfajtának kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy másolt kazettákon terjedõ értékekért aggódjon. Volt fontosabb aggódnivaló is bõven. Ezért az idõ vasfoga elvégezte a munkáját. Miután azok, akiknek az lenne a dolguk, hogy megosszák az ország népével ezt a nagyszerû zenekart: a fülük botját sem mozdították, úgy döntöttem, hogy a két klasszikus demót közkinccsé teszem. Közkinccsé teszem azt, ami valóban mindannyiunk kincse. Vagy aminek már régen közkincsnek kellene lennie. Demonstrációs anyagokról lévén szó, azt hiszem, rendeltetés-szerûen járok el, ha terjesztem. Ezért készült ez a honlap. (Késõbb közkívánatra felkerült a többi demós dal is) The Bedlam. Kezdõ muzsikusoknak kötelezõ darab tanulmányaikhoz. Zeneszeretõ embereknek egy újabb csemege. Váljék mindannyiunk közös tanulságára és élvezetére!

Candlemass, tormentor74, PROTECTOR, Riana, komek, Hazug Hal, -Doom-, Debil Devil, the_relentless, vaskarc