A Thin Lizzy az ír és az egyetemes rocktörténet meghatározó zenekara, akik a Whiskey In The Jar és a Boys Are Back In Town című számaikkal minden rock slágerlistára örökre bevésték nevüket. A csapat azonban jóval többet nyújtott a keményebb zenei műfaj rajongóinak és művelőinek, mint ez a két szám; 1969. és 1984. között Phil Lynott vezetésével számos olyan albumot készítettek, amik mind a mai napig hatással vannak a zenészek újabb és újabb felnövekvő generációira.A ’60-as évek legvége a rockzene egyik legfontosabb időszaka, elég csak megemlíteni Woodstock-ot, illetve néhány ekkor startoló zenekart (Led Zeppelin, Deep Purple, Black Sabbath, stb). Ezidőtájt Phil Lynott Dublinban a Black Eagles és a Skid Row után éppen az Orphanage zenekar tagja volt Bryan Downey dobos társaságában, és a helyi klubokban adtak koncerteket. Ezzel párhuzamosan Eric Bell gitáros otthagyta addigi zenekarát, a Dreams-t, és zenészeket keresett egy új formáció alapításához. Így talált rá az Orphanage két tagjára, akik csatlakoztak hozzá Eric Wrixonnal (billentyű) egyetemben. Ezzel a felállással alakult meg a Thin Lizzy 1969-ben, managerük a még körülbelül 17 éves Terry O’Neill lett.A tagok mind különböző zenei irányzatok hívei voltak, mondhatni mindenki tudott új zenét mutatni a másiknak. Főbb hatásaik közé tartozott a Rolling Stones, a Beatles, a Faces, Jimi Hendrix illetve a Cream. Eric Bell főleg a folk és blues területén érezte otthon magát, ehhez kötődik a zenekar neve is: Bell egy Bluesbreakers lemez borítóján vette észre, hogy Eric Clapton kezében egy Beano nevű képregény van, aminek egyik szereplője Tin Lizzie, a női robot. Ezt „íresítették” egy kicsit Thin Lizzy-re.1970-ben jelent meg a zenekar első hanghordozója, egy kétszámos kislemez (ami mindössze 283 példányban kelt el), de még ez előtt változás történt a csapat összetételében. Eric Wrixon kilépett, így a Lizzy trióra fogyatkozott, és Lynotték nem is kerestek új tagot a billentyűs helyére (Eric Bell eredetileg is egy hármas felállást képzelt el az alapításkor, így Wrixon távozásával minden a helyére került). A csapat járta az országot, mígnem felfigyelt rájuk a DECCA kiadó, és lehetőséget kaptak, hogy felvehessék első lemezüket Londonban (Thin Lizzy, 1971). Az album elkészítése után ismét Írországot járták körbe körbe, és tapasztalták az óriási különbséget hazájuk és Anglia között. az Ír-tenger túloldalán jóval pezsgőbb volt a klubélet, fesztiválokat szerveztek, és a zenekarok kiállása is jelentősen eltért a visszafogott, „zakós” otthoni csapatokétól. Mivel hazájukban már szinte mindenhol játszottak, és nem igazán látták a továbbéápsnek más lehetőségét, a Thin Lizzy áttette székhelyét Londonba, ahol kis túlzással szinte mindent kezdhettek előről.Második lemezük 1972-ben Shades of a Blue Orphanage címmel jelent meg, utalva Lynott és Downey előző zenekarára. A Lizzy fogadtatása azonban vegyes volt az Egyesült Királyságban, jó példa erre egy manchesteri koncert, ahol Suzi Quatro és a Slade vendégeként léptek fel. A közönség a Sladen kívül jóformán egyik előzenekarra sem volt kíváncsi, folyamatosan fújjoltak, mire Lynott csak ennyit mondott a tömegnek: „Adjatok nekünk egy esélyt!” A kiábrándító koncerttapasztalat után már nem is kellett sokat várni a szebb napokra…A trió „próbaterme” akkoriban egy pub-ban volt, és egy alkalommal elakadtak a munkával. Phil erre olyan ír népdalokat kezdett el pötyögni, és énekelni, mint pl. a Seven Drunken Nights, majd eljutottak a Whiskey in the Jar-ig, amit éppen meghallott a csapat managere, és arra buzdította a srácokat, hogy vegyék fel, és adják ki a számot. Bell-ék elég ellenállónak bizonyultak az ötlettel szemben, de végül csak beadták a derekukat, így született meg az a kislemez, mely a végén dupla A oldallal rendelkezett: A1 – Black Boys on the Corner, A2 – Whiskey in the Jar. (Phil-ék a Black Boys-t, a management peedig a Whiskey-t akarta A oldalra tenni, végül kiegyeztek döntetlenben:) A feldolgozás éredkessége, hogy nincs benne basszusgitár, itt Lynott is elszakadt fő hangszerétől, és gitárt ragadott.A kislemez Írországban az első, Az Egyesült Királyságban pedig a 6. helyig kúszott a listákon, a siker azt eredményezte, hogy a csapat szerepelhetett a Top of The Pops című TV show-ban. A lendületbe jött Thin Lizzy így futott neki a következő album felvételének…A Whiskey in the Jar sikerétől hajtott Thin Lizzy 1973-ban Európát járta, TV műsorokban szerepelt, és hozzáfogott a Vagabonds of the Western World című új albumának felvételeihez. A felhőtlen hangulat azonban nem tartott sokáig, a zenekarban megjelentek az első drog- és alkoholfogyasztás indukálta problémák.A zenekar kiadója – érthetően – egy új slágert várt, ami egyre nagyobb terhet rakott a tagokra. A fokozott stresszt legkevésbé Eric Bell tudta feldolgozni, aki ekkorra már töménytelen mennyiségben fogyasztott különböző tudatmódosító szereket az alkohol mellett. A helyzetet súlyosbította, hogy zenei nézeteltérések alakultak ki a trión belül. Bell az új album felvételeit követően indult turné belfasti állomásán érkezett el arra a pontra, ahol már nem volt képes tovább folytatni a közös munkát. A Thin Lizzyben töltött utolsó pillanatokra így emlékszik: „Valami azt sugallta, hogy csak dobd fel a gitárt a levegőbe, és sétálj le a színpadról.” Ezzel a mozzanattal ért véget a Thin Lizzy első nagy korszaka.Gitáros poszton ekkor került képbe először Gary Moore, aki 3 hónapon keresztül segítette ki a zenekart, hogy be tudják fejezni a turnét, állandó tagként viszont nem lehetett vele számolni. Lynott és Downey a megüresedett helyre egyből két zenészt vett be a zenekarba: a mindössze 18 éves Brian Robertsont, és a 20-as évei elején járó, Kaliforniából érkező Scott Gorham-et. Ez, a sokak által klasszikusnak tartott felállás új lehetőségeket nyitott meg a zenekar számára, és elindult egy olyan zenei átalakulás, amely eredménye az eddigieket is felülmúló siker és népszerűség lett.A két gitárossal kiegészült csapat első közös munkája az 1974-es Nightlife című lemez, mely előrevetítette a zenei világ későbbi megváltozását: megőrizve az addigi erényeket, a keményebb rock felé mozdultak el Lynott-ék. Ekkor alakultak ki a Thin Lizzy emblematikus védjegyének tekinthető ikergitáros zenei megoldások, melyeket először 1975-ben, a Fighting lemezen lehetett tetten érni. A legfurcsább, hogy mindez a véletlen műve volt, hiszen Brian Robertson-nak mindössze egy gitársávot kellett volna megdupláznia, ő azonban kicsit „megcsúszott” a feljátszással, ezzel a bakival viszont egy teljesen egyedi sound-ot hozott létre.1976 a nagy áttörés éve, ekkor jelent meg az „életmentőként” aposztofált Jailbreak című album. A négyesfogat 15 számot írt a lemezre amiből 10-et tartottak érdemesnek arra, hogy bakelitre kerüljön. A manager persze a félretett öt nótát is végighallgatta, és rábukkant egy olyan tételre, amit mindenképpen a lemezen akart látni: ez nem volt más, mint a Thin Lizzy legnagyobb slágere, a Boys Are Back In Town. A dal első helyet ért el az ír slágerlistákon, Angliában 8., az Egyesült államokban pedig a 12. helyig jutott, és mivel bekerült az amerikai rádiókba, ez a szám hozta meg a tengerentúli áttörést is a Thin Lizzy számára. Mind a mai napig elismerésre készteti a zenészeket, Bob Geldof (ír zenész, a LIVE Aid és LIVE 8 koncertek főszervezője, a Pink Floyd Fal című filmjének főszereplője) mindössze annyit mondott, hogy a Boys Are Back In Town ott van a TOP5 rock and roll szám között.A Jailbreak tehát egy újabb szintre emelte a zenekart, mégsem mondhatjuk, hogy innentől kezdve minden ment mint a karikacsapás, sínre került a banda. Sőt… A drog és alkoholproblémák egyre súlyosabbak lettek, legfőképp a frontember Lynottnál, és sokszor Bryan Robertson is „rossz fát tett a tűzre” vehemens vérmérsékletéből adódóan (volt olyan, hogy egy USA turné előtt egy nappal keveredett verekedésbe, és sérült meg).A zenekar körüli állapotokat tekintve talán nem is kell csodálkozni azon, hogy a sorban következő album (Johnny the Fox) anyagát Phil Lynott azidő alatt írta, míg hepathitisből lábadozott. A lemezen szereplő Don’t Believe a Word érdekessége, hogy egy lassú, 12 ütemes blues-nak indullt, a gitáros Robertson viszont nem volt kibékülve a dal ilyetén formájával, ezért írt rá egy saját szájízének megfelelőbb, gyors riff-et. Ez aztán összetűzést eredményezett a szerző Lynott és őközte, de a basszusgitáros ezúttal hagyta meggyőzni magát, úgyis minden interjúban azt hangsúlyozta, hogy a Thin Lizzy-be kerülnek a kemény, agresszív dalok, a többire meg ott a szólókarrier (az 1978-as, Gary Moore-ral készített Back on the Streets-en már egy lassú verziója szerepel a számnak).1977-re Robertson és Lynott viszonya megromlott, és a gitáros el is hagyta a csapatot. Ismét érkezett Gary Moore, de ahogy azt tudjuk, a történelem ismétli önmagát: Moore most sem maradt sokáig, még a Bad Reputation felvételei előtt kiszállt. A lemezen így szinte teljes egészében Scott Gorham gitárjátéka hallható, de mivel időközben a „tékozló fiú” visszatért, Robertson is játszott pár szólót a korongon. Az album újabb slágert hozott a csapatnak, a szaxofonszólóval megspékelt Dancing in the Moonlight-otA Bad Reputation négy hét alatt aranylemez lett, és bár a brit punkhullám épp teljes erejéből tombolt, a Thin Lizzy a csúcson volt, a fesztiválokon főzenekarként, többször akár 40.000 ember előtt léphetett fel. Nem csoda, hogy lassan elérkezett az idő egy élő album rögzítésére…1977-ben a Thin Lizzy élvezte legutóbbi albumának, a Bad Reputation-nek a sikereit, és az év 12 hónapjából 8-ban úton volt. A turnék alatt többek között Philadelphiában, Londonban és Torontóban is rögzítették a koncerteket, ezek a felvételek szolgáltak a ’78-ban megjelent Live and Dangerous dupla koncertalbum nyersanyagául.A lemez tulajdonképpen félig meddig kényszermegoldásként született, hiszen Lynotték egy friss dalokat tartalmazó korongot akartak megjelentetni, ismét Tony Visconti producer bábáskodása mellett (a Bad Reputation-ön is ő segítette a csapatot). A producer sűrű időbeosztása azonban csak egy élő anyag elkészítésére volt elegendő, ami – mint később kiderült – egyáltalán nem vált a csapat hátrányára. A Live and Dangerous-t mind a mai napig az egyik legjobb koncertalbumként tartják számon, még a U2 is a zenéjüket nagymértékben meghatározó korongként hivatkozik rá. A sikertől és az elismerő szavaktól függetlenül számos pletyka kering arról, hogy a felvett dalok mennyi utómunklatot igényeltek, mekkora részét kellett újra feljátszani az anyagnak. Az tény, hogy Lynott basszusgitár sávjában több javítást is végeztek, de a többi hangszer esetében már meglehetősen nagy a bizonytalanság. Visconti azt állítja, hogy körülbelül 30/70% az élő és újra felvett részek aránya, a Lizzy még élő tagjai ezt erősen tagadják. Az igazság végülis teljesen mindegy, elég feltenni a lemezt, és egy erőtől duzzadó, igazán dinamikus Thin Lizzy koncertélményben lehet részünk tökéletes dalválasztással megfűszerezve. Kell ennél több?1978 közepére Lynott és Brian Robertson között ismét fellángoltak az ellentétek, így a gitáros újfent (ezúttal véglegesen) távozott a banda kötelékéből, ismét helyet biztosítva Gary Moore-nak. Ezt követően készült el az egyetlen Thin Lizzy stúdiólemez, amin végig hallható Moore játéka. A Black Rose: A Rock Legend 1979-ben jelent meg, és több érdekességet is tartogat. Ekkorra Lynott és Gorham drog- és alkohol fogyasztása már meglehetősen magas fordulatszámon pörgött, erre utal a Got To Give It Up is. A lemez egyik legnagyobb slágere a kislemezen is kiadott Waiting for an Alibi volt, a Sarah-t pedig Lynott a kislányának dedikálta (a Shades of a Blue Orphanage lemezen már volt egy ugyan ilyen című nóta, az a dal a basszusgitáros nagymamájának íródott). A korong az angol listák előkelő 2. helyéig jutott.A Black Rose-t a sikeres listás szereplés ellenére akár a vég kezdetének is tekinthetjük, hiszen a zenekarban eddig is sok tagcsere volt, viszont az egyik gitáros poszt ettől a pillanattól kezdve szinte átjáróházzá változott. Gary Moore harmadjára is kiszállt a Lizzy-ből, ezúttal Midge Ure szintis/gitáros/énekes váltotta. Az ő tagsága sem volt bebetonozva, hiszen nemsokára érkezett a Pink Floyd-ot is megjárt Snowy White, így Midge a szintis poszt betöltését látta el egészen Darren Wharton érkezéséig. A Chinatown felvételére tehát a Lynott-Downey-Gorham-White-Wharton felállással került sor. A lemez ugyan számos, kifejezetten jó számot tartalmazott (Chinatown, Killer on the Loose, Sweetheart), Angliában már csak 7. lett a listákon, Amerikában pedig az első 100-ba sem jutott be. Phil Lynott ekkora már kemény heroinfüggő, amiről így nyilatkozott: „Eltünteti a valóságot, ha nagyon sok problémád van.”Az előzményeket tekintve nem meglepő, hogy az 1981-es Renegade már egyértelműen a csapat gyengülő teljesítményét tükrözi. 1982-re szétesőben van a zenekar: Lynott második szólóalbumát turnéztatta ekkor, Gorham és Downey pedig személyes problémák miatt kényszerült pihenőre. Mindennek tetejébe Snowy White kilépett a zenekarból.A Thin Lizzy egy utolsó nagy nekirugaszkodással 1983-ban kiadta a Thunder & Lightning című lemezt John Sykes gitárossal a fedélzeten. Sykes új lendületet hozott, kifejezetten jól sikerült a lemez: a Cold Sweat és a Sun Goes Down a legjobb Lizzy lemezeken is megállná a helyétMivel a tagok már nem látták a folytatás lehetőségét, 1983-ban egy utolsó turnéra indultak, és szeptember 4-én Nürnbergben vettek végső búcsút a közönségtől. Ezt a koncertkörutat a Life című dupla élő albummal dokumentálták, és gyakorlatilag ezzel jó időre véget ért a zenekar története.A következő fontos dátum 1986. január 4-e: Phil Lynott szívelégtelenség és tüdőgyulladás következtében elhunyt. Ezzel gyakorlatilag a Thin Lizzy motorja távozott, aki a banda egyik fő dalszerzője és szövegírója volt, neve egybeforrt a csapattal. Írországhoz és Dublinhoz való kötődését jelezve, 2005-ben szobrot állítottak emlékére.Azt gondolhatnánk, hogy ez a veszteség véglegesen megpecsételte a zenekar sorsát, néhány alapító tag azonban úgy gondolta, hogy nem kellene veszni hagyni közel 15 év munkáját, és Lynott nélkül is színpadra állnak. A Thin Lizzy így mind a mai napig koncertezik, köztudatban tartva egy kivételesen tehetséges basszusgitáros életművét.

Sergio, Avatar Tomi, Kerdu, VeruS, roboszt, Metalfanatic, TommyTallica, jasztoth, Dorian Gray, Teréz, metallica man, Porfelho, -MARCI-, enosz, Pussy Hunter, Woodoo Child, Yeti Attis, Stratomi, danee23, Morgendorffer, Evon, murmur, Zsolti0227, shownomarcy, Kinizsi Pál, Dávid,-, Mariachi, Attics, LastDram, Zero The Hero, Dávid Draiman, -vica-, luno, Edy, Lafayette, kiky, Rocktóber, MetalViki666, IamevilTami, Alien Force, Mocsok, Mechanix, Svenska