Tool logo
Tool ének : Maynard James Keenan
gitár : Adam Jones
basszusgitár : Justin Chancellor
dob : Danny Carey

A Tool név egy amerikai rockbandát takar, mely 1990-ben alakult Los Angeles-ben (Kalifornia). A majdani dobos, Danny Carey zenélgetni kezdett szomszédjával, Maynard James Keenan-nel, aki az énekesi posztot foglalta el, miután csatlakozott hozzájuk a gitáros Adam Jones és a basszgitáros Paul d'Amour is.Elsõ albumuk, az Opiate 1992-ben jelent meg. A címet Karl Marx egyik híres mondása ihlette, miszerint „a vallás a tömeg ópiuma”. A hat dalos EP-n roppant erõteljes dalok találhatóak, példa erre a maxiként is kiadott Hush, melyhez Ken Andrews rendezett klipet. A klipben az együttes tagjai meztelenül szerepelnek, szájukon pedig ragasztószalag van, ami a cenzúrázás elleni tiltakozást szimbolizálja.Második, hosszabb albumuk 1993-ban jelent meg, Undertow címmel. A banda ezután turnézni indult, s a Lollapalooza fesztiválon már igen nagy volt a sikerük. Talán ennek köszönhetõ, hogy második lemezük hamarosan bearanyozódott, majd 2001. május 14-ére dupla-platina lett. Negatív kritikából is kijutott viszont a Tool-nak, mivel '94-es maxijuk, a Prison sex kiváltotta egyesek rosszallását. A számhoz Adam Jones készített videót, melyet azonban az MTV nem volt hajlandó játszani, mivel úgy találták, hogy egyes részek a gyermekmolesztálásra utalnak. Maynard Keenan, aki a szöveget írta, néhány interjúban próbálta tisztázni a helyzetet, ezért elmondta, hogy a szám nem kíván célozni semmi effélére, csupán saját múltjáról szól, valamint a közte és nevelõapja közötti rossz viszonyról.1995-ben, nem sokkal azután, hogy befejezték soron következõ albumuk felvételeit, d'Amour otthagyta az együttest. A helyére Justin Chancellor került, még az év novemberében. 1996-ban jött ki a Tool Aenima albuma. Ismét problémák merültek fel a maxival kapcsolatban; az MTV csak Track#1-ként volt hajlandó játszani az egyébként Stinkfist címû számot, valamint egyes rádióadók változtatásokat követeltek a szövegben.Az albumot egyébként az akkor már két és fél éve elhunyt szatíraírónak, Bill Hicks-nek ajánlotta az együttes.Mindezeken felül az Aenima volt az az album, mely meghozta a Tool számára az elsõ Grammy-díjat. Az 1997-es évben az együttesnek kisebb nézeteltérése támadt kiadójával, a Volcano Records-al, melyet végül csak bírósági úton tudtak tisztázni. Ezidõtájt alakította meg Keenan második együttesét, az A Perfect Circle-t, Billy Howerdel-lel. Emiatt természetesen rögtön elindult a pletyka, miszerint a Tool feloszlik, de a 2000-ben megjelenõ Salival címet viselõ box-set véget vetett a hamis híreszteléseknek. A Salival tartalmazott addig kiadatlan felvételeket, valamint egy Led Zeppelin szám, a No Quarter feldolgozását is. A DVD-n a videoklipeket lehetett megnézni. Igaz, hogy a Salival-on nem volt új szám, de tartalmazott egy rejtett számot, a Maynard's dick-et.Soron következõ lemezük a Lateralus címet kapta. Az album még a kiadás hetén elsõ lett a Billboard Top 200-as listán, valamint a Tool megnyerte második Grammy-jét legjobb metál-elõadás kategóriában, Schism számukkal. A díj átvételekor a dobos így szólt a mikrofonba: „Szeretnék köszönetet mondani a szüleimnek, valamint a Sátánnak…” majd a basszgitáros Chancellor így folytatta: „Én pedig szeretném megköszönni az apámnak, hogy felcsinálta az anyámat”. 2005 decemberében két Tool-DVD látott napvilágot; az egyiken a Schism klipje szerepelt, míg a másikon a Parabola-é. A videók mellett kommentár is volt.A legutóbbi, azaz 2006-os lemez a 10,000 days nevet viseli. Az album több nemzetközi listán is az elsõk között startolt, valamint a megjelenés hetében 564,000 példány kelt el belõle csak az USA-ban. Igencsak egyedi hangzásvilága miatt a Tool zenéjét elég nehéz bekategorizálni. Egyesek alternatív metálnak nevezik, míg mások progresszív rock-nak, esetleg prog-nak. (Az úgynevezett ”prog" egy olyan rockzenei stílus, mely úgy kíván menetesülni a popularitástól, hogy szakít minden létezõ hagyománnyal.) Nagyon sokan azonban azon a véleményen vannak, hogy teljesen felesleges mûfajilag meghatározni a Tool stílusát, mivel zenéjük önmagáért beszél.Magyarországon ezidáig egyetlen koncert fûzõdik a nevükhöz, melyet 2007. augusztus 13-án adtak a Sziget fesztiválon, egy szinte hipnotikus erejû és nem mellesleg kiváló video-programmal kísért már-már szeánsz jellegû produkció formájában, melynek során Keenan viszonylag újkeletû szokásához híven a színpad hátterében, a dobos mellett, jobbára a közönségnek háttal vagy oldalt állva énekelt végig.

Albumok :

Opiate (1992)
Tool - Opiate1.Sweat 
2.Hush [watch video]
3.Part of me 
4.Cold and Ugly (live) 
5.Jerk-Off (live) 
6.Opiate 
7.+The gaping lotus experience 
Undertow (1993)
Tool - Undertow1.Intolerance 
2.Prison sex [watch video]
3.Sober [watch video]
4.Bottom 
5.Crawl away 
6.Swamp song 
7.Undertow 
8.4° 
9.Flood 
10.Disgustipated 
Ænima (1996)
Tool - Ænima1.Stinkfist [watch video]
2.Eulogy 
3.H. 
4.Useful Idiot 
5.Forty Six & 2 
6.Message to Harry Manback 
7.Hooker with a Penis 
8.Intermission 
9.Jimmy 
10.Die Eier Von Satan 
11.Pushit 
12.Cesaro Summability 
13.Ænema [watch video]
14.(-) Ions 
15.Third Eye 
Salival (2000)
Tool - Salival1.Third Eye 
2.Part of Me 
3.Pushit 
4.Message to Harry Manback II 
5.You Lied 
6.You Lied 
7.Merkaba 
8.No Quarter 
9.L.A.M.C. 
Lateralus (2001)
Tool - Lateralus1.The Grudge 
2.Eon Blue Apocalypse 
3.The Patient 
4.Mantra 
5.Schizm [watch video]
6.Parabol 
7.Parabola [watch video]
8.Ticks & Leeches 
9.Lateralus [watch video]
10.Disposition 
11.Reflection 
12.Triad 
13.Faaip de oiad 
10,000 Days (2006)
Tool - 10,000 Days1.Vicarious [watch video]
2.Jambi 
3.Wings For Marie (Pt 1) 
4.10,000 Days (Pt 2) 
5.The Pot [watch video]
6.Lipan Conjuring 
7.Lost Keys (Blame Hoffman) 
8.Rosetta Stoned 
9.Intension 
10.Right In Two 
11.Viginti Tres 

Kedvencek közé jelölték : 347
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Doom-Lord
Doom-Lord
2012.01.16. 09:55:32
TOOL - Elindult a turné, új dalt még nem játszottak!

A színpadkép elég impozáns...

A 2012-es év egyik leginkább várt anyaga a Tool ötödik stúdiólemeze, hiszen a legutóbbi lemez, a 10,000 Days még 2006-ban jelent meg. A tavaly májusi hírlevélben emlegetett májusi dátum elég valószínűtlennek látszik, az azonban biztos, hogy a hétvégén Reno-ban elindult az új amerikai turnéjuk és a nyitóbulin az alábbi dalokat játszotta a csapat.

Hooker With A Penis
Jambi
Stinkfist
Ticks & Leeches
Pushit
Schism
Intension
Forty Six & 2
Lateralus
The Pot
Ænema

Új dalt tehát nem kaptak elő, de a csapat legutóbbi hírlevelében az állt, hogy a koncertek előtti beállások alkalmával módjuk lesz majd arra is, hogy az új nótákon dolgozzanak. A február 8-án befejeződő Tool turnét követően az énekes Maynard a Puscifer zenekarával is koncertezni fog, így az új lemez végleges formába öntése csak a Puscifer tavaszi turnéja után történhet meg.

TOOL - Pushit (Reno, 2012/01/14)



Forrás: http://hammerworld.hu/2012/01/16/tool-elindult-a-turne-uj-dalt-meg-nem-jatszottak/
Alexflamer
Alexflamer
2011.07.20. 10:59:53
^^ igen végre megtaláltam remélem gyűlnek a rajongói ^^
Alex Flamer
wukichewie
wukichewie
2010.11.22. 03:16:03
http://www.youtube.com/watch?v=hii17sjSwfA&feature=list_related&playnext=1&list=MLGxdCwVVULXcBzIUPd6X-vg0l8Wy3emqp
SzT
LeviGotFingered
LeviGotFingered
2010.11.14. 04:30:18
és remélem igaz
http://www.youtube.com/watch?v=jfTO0yEhA_w&feature=fvw
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0089 s