TrAsH logo
TrAsH Dobos : Bauer Sándor
Gitáros,énekes : Csákvári Tibor
Basszusgitáros,énekes : Horváth Gergő
A zenekart 2005 õszén alapította Csákvári Tibor (Chuky) és Horváth Gergõ (Geri), hirtelen felindulásból. Elsõ dobosnak, Mészáros Balázs (Gábázs) lett befogva és így hárman csapták a zajt. Szépen íródtak a saját számok, valamint pár feldolgozás. 2006 áprilisra sikerült összehozni az elsõ koncertet, ami a maga módján egész jóra sikerült. És a Csend most nem kell demó is rögzítésre került, Szombathelyen. Ezután júniusban meg is történt az elsõ tagcsere, Gábázs helyét, Kovács Sándor (Cerka) vette át. Ez a formáció se tartott túl sokáig, Cerka kilépett, majd, helyette Bauer Sándor (Jeti) szállt be, és Gábázs is visszakerült, de most, mint gitáros. Ezzel a formációval jópár koncerten átesett a csapat, többek között a Prosecturával, Fürgerókalábakkal, C.A.F.B.-vel, és jópár helyen megfordultak az országban, valamint 2007 nyarán elkészült a Törõdj Bele EP. Majd ez a formáció is széthullott, Geri és Chuky maradtak, és be lett véve Bereczki Csaba dobosnak. Jelenleg ez a formáció, reméljük végleges. Szervezõdnek a koncertek, íródnak az új számok, tervben van az elsõ nagylemez, tehát újra munkában a csapat! 2009. februártól a Macskanadrág vendégeként járták az országot!

Albumok :

A Csend most nem kell demó (2006)
TrAsH - A Csend most nem kell demó1.A csend most nem kell [mp3]
2.Küzdeni kár [mp3]
3.M.Á.W. [mp3]
4.Bea [mp3]
Törődj bele EP (2007)
TrAsH - Törődj bele EP1.18 lettem 
2.Csont és vér 
3.Törődj bele 

Kedvencek közé jelölték :
cicnye, coreey1, Morzsy, Esztuskaa, Íjjájő

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0042 s
© trash.rockerek.hu