Trendkillerz logo
Trendkillerz ének : Basa László (Basco)
gitár : Nyúl György (George)
basszusgitár : Kapás György
dob : Tasi Zsolt





A kecskeméti csapat neve, hûen tükrözi mondanivalóját, mely szerint nem a trendek, a divat határozza meg a zenéjüket, hanem saját intuícióikat követik, a belsõ értékeket tartják szem elõtt.A zenekar életében az 2010-es év, jelentõs változásokat hozott, lefektettük célkitûzéseinket és új tervekkel folytattuk a munkát.
Az „ Õrült nap” dalunkkal szerepelünk a HammerWorld 2010 decemberi számának (Over the Under) cd mellékletén, továbbá készítettünk egy interjút a lap számára.2011-ben számos koncert és a rengeteg munka meghozta gyümölcsét, Januárban elkészült az elsõ albumunk „Orosz rulett” címmel. Az együttes célja, egy emészthetõ, a közönség számára érthetõ rockzene létrehozása volt, némi elektronikával fûszerezve. Zenénk sokféle hatásból tevõdik össze, dalaikban a szerelem, a szenvedély, a fájdalom, a kiábrándultság, mély érzelmek szólalnak meg.
Az Orosz rulett albumunkról a HammerWorld májusi száma pozitív lemezkritikát fogalmaz meg, a zene sokszínûségét kiemelve, valamint Kecskemét Város honlapján a következõ dicsérõ szavakkal illeték: "hamisítatlan, igényesen kidolgozott, gitár alapú kemény rockot hallunk". Májusban a „Nézz rám”, valamint a „Gyere hát vissza” a Gong Rádió kívánságmûsorában kérhetõvé válik.2011 szeptemberében a Kecskeméti Televízió készített velünk interjút, mely során a Hírös Hét Fesztiválon rögzített, nyári koncertünk is mûsorra kerül.2012 januárjában elkészítettük elsõ profi videoklipünket, „Neked eladom a lelkem” címmel, melyet a 1Music Channel /1LikeRock adásában egy interjú keretében mutattunk be.

Az Orosz rulett albumunkkal a 2012 éves "Hangsúly" zenei díjszavazáson " Az Év Debütáló lemeze" kategóriájában jelöltek minket.2012 tavaszán újra stúdióba vonulunk, és felvesszünk 3 új dalt, a - Valami jót akarok, Nekem ne magyarázz, valamint a Nem adom- fel slágergyanús szerzeményt.2012 nyarán fõbandaként felléptünk az elsõ stílus független AMZE Fesztiválon, valamint a Rocktár Klub és a Tõserdõ Kft. közös szervezésében az elsõ „strandfesztiválként” megrendezett Tõsrock Fesztiválon. Meghívást kapunk a Kecskeméten minden nyáron megrendezett „Nyári Estek a Fõtéren” rendezvénysorozatra.2013-ban a folyamatos próbák, az új dalok kidolgozása mellett, az elõzõ évben megfogalmazott új tervek, és további új dalok megírásával folytatódik a munka. Tavasszal interjút készít velünk egy webes rádió, a Rockefeller Radio Channel, ahol megismerhetett minket a romániai hallgatóság, illetve felcsendülnek legismertebb dalaink.Jelenleg a második albumunkon dolgozunk, nézzétek meg elsõ videónkat, amely tavaly év elején jelent meg:

Weblapok:
Trendkillerz Facebook

Trendkillerz Official

Köszönjük a látogatást!





The Trendkillerz was formed in 2007 in a Hungarian city called Kecskemét. Thanks for the long lasting friendship of György Nyúl gutarist (ex Sickness, Negative Side, Subject, Booboo's punch) and Rab Attila drummer (ex Sickness) the band was getting together. For two years it was kind of a hobby but after Csabi has got into the band finally the basic crew has been created.The Trendkillerz went through a hard time with memberchanges in the band. Attila Rab had to leave the band since he has got employed in the UK. The new drummer is Arnold Laczi, the new bassplayer is László Bucsi (ex HZZ). In 2010 László Basa (ex Kordon, Johny and Basco) becomes the new singer.

The music style is kind of a mix of impressions of the bands wich all the members has been played but of course with new ideas. We call it rock- metal with deep detuned guitars, technical drum motives, electronic samples and singable lyrics.



Albumok :

Orosz rulett (2011)
Trendkillerz - Orosz rulett1.Tépem a húrokat [watch video]
2.Celeb [watch video]
3.Őrült nap 
4.Nézz rám [watch video]
5.Van egy lány 
6.Orosz rulett [watch video]
7.Szabad vagy végre 
8.Gyere hát vissza [watch video]
9.Fény és csillogás 
10.Virágos lány 
11.Neked eladom a lelkem [watch video]
12.Nem iszok többet [watch video]
13.Vigyázok rád majd [watch video]

Kedvencek közé jelölték :
erorbakancsos, Hunfighter, Assassin, Lézer, Andix(Black Cat), Timi85, Vivien°, rolika19920612, Raeana

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Lézer
Lézer
2010.08.27. 19:55:21
Jéh én csináltam egy rajongóit és Laci átvitte hivatalosba!:D Ez jó!
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!

Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0044 s
© trendkillerz.rockerek.hu