A U2 egy világhírû ír rockzenekar, amelyet 1976-ban alapított Paul Hewson (mûvésznevén Bono Vox) énekes, David Evans (mûvésznevén Edge) gitáros, Adam Clayton basszusgitáros és Larry Mullen dobos Dublinban. Az 1980-as évektõl a világ egyik legnépszerû zenekarának számítanak, világszerte eddig hozzávetõlegesen 150 millió eladott albummal büszkélkedhetnek. Amerikában hat, Angliában kilenc listavezetõ lemezük jelent meg, és különbözõ kategóriákban eddig összesen 22 Grammy-díjat nyertek.

Bár korlátozott zenei tudással kezdtek a zenélésbe, késõbb olyan zenetörténetileg megkerülehetetlen albumokat adtak ki, mint az 1987-es The Joshua Tree és az 1991-es Achtung Baby. Zenéjük a korai letisztult rocktól az effektusokkal feldúsított popzenéig terjedt, miközben az alternatív rock fejlõdésében is nagy szerepet játszottak. Utóbbi albumaikon egy érdekes fejlõdéstörténet után visszatértek a korai éveik egyszerûbb, puritán rockzenéjéhez.

A zenakarnak a 2000-es években is sikerült megõriznie kritikai és közönségsikerét. A Rolling Stone magazin Minden idõk legnagyobb mûvészei listáján a 22. helyre sorolta a csapatot, 2002-ben pedig beiktatták õket a Rock and Roll Hall of Fame-be is. Ismertek még az aktív karitatív tevékenységükrõl, az elmúlt évtizedekben több segélykoncerten és kampányban vettek részt.

Történet:

A kezdetek

A U2 Dublinban alakult meg, 1976-ban. A 14 éves Larry Mullen gimnáziuma hirdetõtábláján zenészeket keresett egy új együtteshez. A jelentkezõkbõl egy öttagú banda állt össze, Feedback néven. Mullen dobolt, Adam Clayton basszusgitározott, Paul Hewson (Bono) énekelt, Dave Evans és testvére, Dik gitározott.

Tizennyolc hónapnyi felkészülés után az együttes nevet változtatott (The Hype). Már ezen a néven léptek fel egy tehetségkutató mûsorban Limerickben, 1978. március 17-én, amit meg is nyertek (500 fontot keresve). A zsûriben ott ült a CBS Records egyik munkatársa, Jackie Hayden, aki felajánlotta nekik, hogy elkészíthetik nála elsõ demófelvételüket.

A dublini punk rock egyik meghatározó alakja Steve Averill (ismertebb nevén Steve Rapid a Radiators from Space együttesbõl) jegyezte meg, hogy a The Hype ("felhajtás") név nem elég jó. Hogy ki vetette fel a U2 nevet, nem tudni, de különlegessége miatt emellett döntöttek (ez az elnevezése egy kémrepülõgépnek és egy tengeralattjárónak is). (Néhányan úgy tartják, a név az együttes azon meggyõzõdését is kifejezi, hogy a közönség egyenértékû partner a koncerteken, s ugyanúgy részese a zenének, mint a zenekar tagjai – a betû és a szám ugyanis kiolvasva úgy hangzik, mint a you too, azaz "te/ti is". – Az együttest nem kedvelõk ugyanezt úgy értelmezik, hogy "te is [tudsz ilyen zenét csinálni]".)

Dik 1978 márciusában bejelentette távozását. Késõbb a Virgin Pruneshoz, egy másik dublini együtteshez csatlakozott. Májusban Paul McGuinness lett a U2 menedzsere.

A négytagúvá vált zenekar, amelynek kisebb helyi rajongótábora is kialakult már, 1979 szepteberében kiadta elsõ kislemezét, a U2-3-t, amely az ír slágerlisták élére került. Decemberben Londonba utaztak, elsõ Írországon kívüli fellépésükre, de nem sikerült felhívni magukra sem a közönség, sem a kritikusok figyelmét.

A Boy és az October

Az Island Records-szal 1980 márciusában írták alá elsõ lemezszerzõdésüket. Elsõ albumuk, a Boy az év októberében jelent meg, turnéja során már nemcsak otthon és az Egyesült Királyságban léptek fel.

A második, October címû album 1981-ben készült el. A dalok többsége spirituális hangvételû – Bono, Edge és Larry sosem titkolták, hogy mélyen vallásos keresztények. A három zenész egy Shalom nevû vallásos közösséghez csatlakozott Dublinban; mindükben komoly kétségek merültek fel a keresztény hit és a rock and roll életstílus viszonyával kapcsolatban. Még az együttes feloszlása is szóba került, de végül úgy érezték, hogy a két világ nem összebékíthetetlen egymással, s tudnak olyan dalokat írni, amelyek meggyõzõdésükkel is összhangban vannak.

A War

1983-ban a Warral új irányt vett a U2 története. Ezen az albumon hallható a Sunday Bloody Sunday, amely az észak-írországi helyzettel foglalkozik, az 1972-es véres vasárnapról szólva. Az albumról kimásolt elsõ kislemez, a New Year's Day volt a zenekar elsõ nemzetközi sikert elért dala, az Egyesült Királyságban a slágerlista 10. helyét érte el, és az Egyesült Államokban is majdnem bekerült az elsõ ötvenbe. Az MTV sokat játszotta a klipjét, így a U2 egyre ismertebb lett az USA-ban is. Ekkor már az európai kontinensen és a tengeren túl is teltházas koncerteket adtak. A turné anyagából állították össze az Under a Blood Red Sky címû EP-t, és egy koncertfelvételt is kiadtak.

The Unforgettable Fire

Negyedik – új kifejezésmódokat keresõ – stúdióalbumuk producerei Brian Eno és Daniel Lanois voltak (1984). A címét egy a hirosimai és nagaszaki atomtámadást túlélõk által készített festménysorozatról kapta (jeletése: "a feledhetetlen tûz"). Ezen szerepel a Martin Luther Kingnek emléket állító Pride (In the Name of Love) – az elsõ számuk, amely az Egyesült Királyságban az elsõ ötbe, az USA-ban pedig az elsõ ötvenbe kerül a listákon.

A Rolling Stone magazin a U2-t "a nyolcvanas évek zenekarának" nevezi, mondván: egyre több rock and roll-rajongó számára õk számítanak a leginkább, sõt sokuknak egyedül csak õk számítanak.

A Live Aid-koncert és a Conspiracy of Hope-turné

Az etiópiai éhezõk megsegítésére rendezett Live Aid koncertet 1985 júliusában több mint egymilliárdan látták világszerte. Bár nem a U2-t szánták az esemény egyik fõszereplõjének, Bad címû számuk tizenhárom perces verziója hatalmas sikert aratott. Bono lement a színpadról a közönség közé, és együtt táncolt az egyik nézõvel. 1986-ban az Amnesty Internationalt támogató Conspiracy of Hope elnevezésû amerikai turné egyik fõ fellépõje már a U2 volt; a hat koncert mindenhol teltház elõtt zajlott. A kampány eredményeként az Amnesty International tagsága megháromszorozódott.

The Joshua Tree és a Rattle and Hum

Az album 1987-ben jelent meg, az Egyesült Királyságban rögtön az elsõ helyen kezdett a slágerlistán, és az USA-ban is hamar az élre állt, itt a két kislemez, a With or Without You és az I Still Haven't Found What I'm Looking For is elsõ helyezést ért el. A U2 volt a negyedik rockegyüttes, amely a Time magazin címlapjára került (az elõzõ három: a Beatles, a Band, és a Who).

A The Joshua Tree-turné az egész világon teltházak elõtt zajlott; a koncerteken rögzített hang- és filmfelvételekbõl adták ki a Rattle and Hum címû albumot (1988) és dokumentumfilmet (1989). A Rattle and Hum tisztelgés az amerikai zene elõtt: az együttes a legendás memphisi Sun Studiosban rögzített egyes számokat, együtt játszott Bob Dylannel és B.B. Kinggel, énekelt Billie Holidayrõl, mindemellett pedig elõadott Beatles-dalokat is. A rajongóknak tetszett a lemez, de egyes kritikusok azzal vádolták a U2 tagjait, hogy egy sorba akarják állítani magukat a megidézett zenei nagyságokkal.

Az Achtung Baby, a Zooropa és a ZooTV

Némi szünet után a tagok Berlinben kezdtek el dolgozni következõ stúdióalbumukon – ismét Brian Enoval és Daniel Lanois-val. A munka nem ment túl jól, a felvett anyagok nagyon eltértek az eddigi U2-hangzástól, de végül is megjelentek, Achtung Baby címen, 1991 novemberében. Az új lemezt mind a közönség, mind a kritikusok lelkesen fogadták. (Születésének nehézségeit és kísérleti jellegét jól mutatja, hogy késõbb a sessionök anyagából két lemezt is kiadtak: Studio Sessions '91 és Unreleased Album.)

1992 elején négy év után ismét amerikai koncertkörútba kezdtek. A Zoo TV turné elõadásai multimédiás kompozíciók voltak, a közönség szinte elveszett a vizuális hatások sûrûjében (többszáz képernyõ, repülõ autók és Bono olyan színpadi karakterei, mint a Légy). Az együttes a rock and rollra jellemzõ mértéktelenséget kívánta kigúnyolni – a színpadon kívül is. Néhányan, ezt félreértelmezve, úgy vélték, a Zoo TV Bono egocentrikusságának kivetítése.

A turné szünetében a U2 ismét stúdióba vonult, hogy felvegyen egy EP-t az Achtung Baby-hez, a lemez azonban nagylemezzé növekedett, és Zooropa címmel jelent meg 1993 júliusában. A Zooropa még inkább eltér a U2 addigi stílusától, mint elõzõ albumuk, különösen a sok – helyenként a technóra emlékeztetõ – elektronikus zenei effekt miatt.

Ismét egy jó évnyi szünet következett (csak a Batman Forever és a Mission: Impossible filmek zenéje készült ekkor), majd 1995-ben hallattak ismét magukról, amikor Brian Enóval közösen (a formációt Passengers-nek nevezték el) kiadtak egy kísérleti hangvételû albumot Original Soundtracks No. 1 címmel. A lemez – melyen egy számot Luciano Pavarottival adnak elõ – nem keltett különösebb érdeklõdést sem a zenei világ, sem a rajongók körében.

A Pop és a Popmart-turné

1996 elején kezdtek dolgozni következõ lemezükön, a Popon, mely a következõ év márciusában jelent meg, és 28 országban azonnal a slágerlista élére került. Vegyes fogadtatásban részesül, részben meglehetõsen agresszív reklámkampánya miatt. Turnéja, a Popmart 1997 áprilisában kezdõdött, és tematikájában a Zoo TV-t követte; látványosságai közül kiemelkedett a 30 méteres aranysárga boltív, a 45 méternyi hosszúságú képernyõfalak és a 10 méteres, tükrök borította gömb. A turné veszteséggel zárt: 100 millió dollárba került, de csak nem egészen 80 millió dollárnyi bevételt hozott.

1998-ban a U2 koncertet adott Belfastban, három nappal a Nagypénteki Egyezményrõl tartott népszavazás elõtt; késõbb pedig az észak-írországi Omagh-ban elkövetett bombamerényletek áldozatainak rendezett gyûjtést segítették fellépésükkel. Az év végén kiadták elsõ válogatáslemezüket (The Best of 1980-1990, két cédén).

All That You Can't Leave Behind

A U2 1999 elején vonult ismét stúdióba, a készülõ lemez producerei újra Brian Eno és Daniel Lanois lettek. A túlságosan is extravagáns Popmart-turné után – mint az sok kritikusnak és más zenei szakembernek is feltûnt – az együttes a Joshua Tree hangvételéhez, stílusához szeretett volna visszatérni, s a Poptól idegenkedõ régi rajongóikat visszahódítani.

Az új lemez felvételei közben készítették el Wim Wenders Millió Dolláros Hotel címû filmjének zenéjét (a film forgatókönyvének alapjául Bono története szolgált). Az egyik dal, a The Ground Beneath Her Feet szövegét Salman Rushdie írta, azonos címû könyvébõl merítve.

Az All That You Can't Leave Behind 2000 októberének végén jelent meg, és az együttes által várt fogadtatásban részesült, a Rolling Stone magazin harmadik mestermûvüknek nevezte (az Achtung Baby és a Joshua Tree után). 22 országban is a slágerlisták élén kezdett, a Beautiful Day kislemez pedig három Grammy-díjat kapott. (Az album egyes dalai pedig 2002-ben még négyet.) A 2001 tavaszán kezdõdõ Elevation koncertkörút különlegessége a színpadról a nézõk közé kinyúló szív alakú kifutó volt. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás miatt meg akarták szakítani a turnét, de végül a folytatás mellett döntöttek. A 113 elõadásból álló sorozat 80 észak-amerikai állomása összesen 110 millió dollárnyi nyereséget hozott, ennél csak a Rolling Stones 1994-es Voodoo Lounge-turnéja végzõdött nagyobb nyereséggel.

2002 elején a 36. Super Bowl szünetében léptek fel, New Orleans-ban. A Where the Streets Have No Name alatt az együttes mögött egy hatalmas vásznat húztak fel, rajta a terrortámadások áldozatainak neveivel. A szám végén Bono kinyitotta dzsekijét, és megmutatta a bélésébe varrt amerikai zászlót – az errõl készült képek számos újság és magazin címlapjára kerültek.

2002 végén kijött a második válogatásalbum (The Best of 1990-2000, szintén két cédén).

How to Dismantle an Atomic Bomb és a Vertigo Tour

A következõ album, a How to Dismantle an Atomic Bomb anyagát ellopták az együttestõl 2004 júliusában a franciaországi Nizzában.

Bono hamarosan bejelentette, hogy – a fájlcserélõ hálózatok mellett legális lehetõséget is nyújtandó – az albumot meg lehet vásárolni a iTunes internetes áruházában, ill. a tervezettnél korábban, még a nyáron megjelenik az üzletekben is. Az elõrehozott kiadás azonban végül is nem valósult meg: az elsõ kislemezre kimásolt dalt (Vertigo) csak szeptember 24-én kezdték adni a rádiók. A reklámkapányhoz jelentõsen hozzájárult, hogy az együttes ingyen engedélyezte a dal használatát az iTunes reklámjaiban.

Az album maga november 22-én (az Egyesült Államokban egy nappal késõbb) jelent meg. 32 országban került a slágerlisták elsõ helyére. Az USA-ban az elsõ héten 840 ezer példányt adtak el belõle. (Az All That You Can't Leave Behind-ból az elsõ hét napon majdnem csak feleennyi fogyott.)

A U2 hosszabb távú együttmûködésre lépett az Apple-lel, melynek részeként megjelent az iPod zenelejátszó U2-s változata: fekete elõlap piros gombokkal, azaz az új album borítójának színeivel, a hátlapon pedig a tagok aláírásaival. Kiadták továbbá az együttes összes felvételét (The Complete U2), amelynek árából 50 dollárt is elengedtek, ha valaki a U2-iPoddal együtt vásárolta meg.

A második amerikai kislemez, az All Because of You klippjét Manhattan utcáin forgatták, egy teherautó platóján, november 22-én (vagyis egy nappal az album USA-beli megjelenése elõtt). Utána egy ingyenes koncertet adtak a Brooklyn Parkban, mintegy háromezer rajongónak, akik az interneten keresztül értesültek a soronkívüli lehetõségrõl.

A következõ európai kislemez (Sometimes You Can't Make It on Your Own) B-oldalán újra egy Bono–Pavarotti duett szerepel (az Ave Maria Jacknife Lee által készített remixe).

2005. március 14-én a U2 bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be.

A Vertigo Tour elsõ, USA-beli szakasza márciusban kezdõdött San Diegóban és május végén ért véget Bostonban. Európai koncertjeik után, õsszel kezdõdik a második amerikai szakasz, mely elõreláthatólag decemberben ér véget.

2005. július 2-án a U2 részt vett a Live 8 elnevezésû koncertsorozat londoni koncertjén, a Hyde Parkban.

Kedvencek közé jelölték : 167
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0064 s