Vérszerződés logo
Vérszerződés énekes : Geri
gitár : PPH
gitár : Hando
dob : Cipős
Történet:

A zenekart két fiatal skinhead, Geri és Gábor alakította 1992 õszén Sopronban. Az akkori felállás még teljes mértékben, ezen városhoz volt köthetõ, ám az évek folyamán ez nagyban megváltozott. 1995 óta rendszeresen vannak fellépéseink országszerte. Elsõ albumunk, a ’Szent Háború’, 1996 decemberében lett rögzítve és 1997. februárban jelent meg. Az akkori felállás a következõ volt: Geri – ének, Gábor – gitár, Thomas – dob, Balu – basszus. Ebben az évben Balu elhagyja a zenekart, helyét Cobi vette át, aki egészen 2007-ig volt a bandában. A második album 2000-ben jelent meg, ’Ez vagyok…’ címmel. Gábor 2001-ben elhagyta a zenekart, helyére érkezett PPH 2002-ben. Ugyan ezen év végén érkezik egy felkérés Jonesy-tól, hogy segítsük ki néhány koncerten, mint háttér zenészek a legendás angol skinhead zenekarban, az English Rose-ban. Ennek köszönhetõen 2003-ban több Európai országban is felléptünk, Angliában, Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban és Szlovéniában. Szintén ebben az évben megjelentettük harmadik albumunkat, a ’Hate Parade’-et. A közös munka az English Rose-al egészen 2005-ig tartott, ekkor rögzítettünk egy split cd-t is, mely a ’United Forces’ volt. 2006 végén újabb tagcsere történt, Thomas helyét Jabba vette át a doboknál. Vele készült el a ’Politikailag nem korrekt’ lemez is, mely 2007 októberében jelent meg. 15 éves fennállásunkat egy remek hangulatú koncerttel ünnepeltük meg Budapesten, amire kb. 600 fõ jött el, és még voltak sokan, akik sajnos be sem fértek már a helyre. 2008 elején Jabba is kilépett, helyére egy ideig Geri (Turulvér, Voice of justice) ült, majd távozása után Cipõs vette át a posztot. Cobi 2007 év végén történõ távozása óta pedig Hando a banda basszus gitárosa. A kezdetek óta voltak koncertjeink az ország szinte minden pontján, és rendszeresen kapunk meghívásokat külföldre is. Eddig a következõ országokban volt szerencsénk játszani: Németország, Csehország, Horvátország, Szlovénia, Görögország, Bulgária, Olaszország, Franciaország, Belgium és Anglia. A saját albumok mellett szerepelnek dalaink különbözõ hazai és nemzetközi válogatás és split lemezeken is. Az eddig megjelent hanghordozók.�

Albumok :

Szent Háború (1996)
Vérszerződés - Szent Háború 1.Intro 
2.Vérszerződés 
3.Szent háború 
4.Ébredjetek fel! 
5.Meddig várjak 
6.Fehér Egység forradalma 
7.Az erősebb igaza 
8.Rend Erő Becsület 
9.Valhalla vár 
10.Bizony mondom 
11.Vadászat 
Ez Vagyok (2001)
Vérszerződés - Ez Vagyok 1.Ez vagyok 
2.Szabad a magyar nép 
3.A fény vezet 
4.Meggyújtják 
5.Streetfight (Skrewdriver Cover) 
6.Gyerekgyilkosok 
7.Golyó a fejbe 
8.A harcos dicsősége 
9.Steh auf! 
10.Betondzsungel 
Hate Parade (2003)
Vérszerződés - Hate Parade 1.Szólásszabadság?! 
2.Végitélet 
3.Legrosszabb rémálom 
4.Spandau mártirja 
5.Liberalizmus 
6.Feltámadás 
7.Hate Parade 
8.Európa hadserge 
9.Inkább halott... 
10.Az utolsó csata 
11.F.N. 
12.Értetek 
13.Büszke és fehér 
Szabadságot az Archívumnak (2004)
Vérszerződés - Szabadságot az Archívumnak1.A szabadságért 
2.Ein volk... 
3.Arische Kampfer 
4.Drezda 
5.Győzni fogunk 
Politikailag nem korrekt (2007)
Vérszerződés - Politikailag nem korrekt1.Veled leszek 
2.Ébredj 
3.Öntudat 
4.Itt állok 
5.Forradalom 
6.Nyújtsd a kezed! 
7.Tatto 
8.Gondolkozz! 
9.Harcom 
10.Győzd le a rendszert 
11.Politikusok 
12.Áruló 
13.Bizony mondom 
Straight. Proud and True (2012)
Vérszerződés - Straight. Proud and True 1.On the Right Way 
2.Freedom of Speech 
3.Survival 
4.Nice Night 
5.Brotherhood 
6.Scream and Shout 
7.Dresden 
8.Better Dead than red 
9.Crossed Hammers Banner 
10.Berserker 
11.Strength 
12.Who is the one 
13.Speak the truth 
14.A Viking`s Prayer 
15.The Final Battle 
Nyughatatlan szív (2014)
Vérszerződés - Nyughatatlan szív 1.Annyi év 
2.Itt az idő 
3.Gyerünk az utcákra 
4.Mondd, ki az? 
5.Büszkeség 
6.Az új kor lovagja 
7.Feed the fire 
8.Brutális támadás 
9.Magyarország él 
10.Az erő 
11.Diadalmasan 
12.A helyes úton 
13.Berserker 
14.Az istenek alkonya 

Kedvencek közé jelölték : 382
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
apolo
apolo
2011.10.15. 15:47:44
-
Geri interjú az őrjárat.blogspot.com-on,az interjúknál.
És már megjelent az új,2012-es,angol nyelvű album is.


*módosítva: 2012-07-04 17:48:46
 
apolo
apolo
2011.09.20. 21:52:23
remek zenekar.

*módosítva: 2011-12-14 18:02:37

*módosítva: 2012-01-30 20:05:48
 
Waffentrager88
Waffentrager88
2011.05.21. 21:18:00
Kitartas fiuk szebb jovot 88
Nemzetünk szolgálatában meg lehet halni, de elfáradni soha! myUserbar.hu

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0047 s