Virgin Steele logo
Virgin Steele ének, billentyű : David "Dionysus" DeFeis (1981-2017)
gitár : Edward "Van Dorian" Pursino (1984-2017)
dob : Frank "The Kraken" Gilchriest (1995-2017)
basszusgitár : Josh "The Sorcerer" Block (2001-2017)
Az amerikai heavy - epikus power metal bandát David DeFeis énekes - szövegíró alapította 1981-ben. Már az 1982-ben megjelent bemutatkozó albumuk is rögtön klasszikussá vált, melyen még Jack Starr szólógitáros játszott, aki a nagy sikeren felbuzdulva a lemez kiadása után szólópályára lépett, és szép gyorsan el is tűnt a süllyesztőben. Helyét Edward Pursino vette át minden gond nélkül. A zene a Manowar-ral és Savatege-el rokon power volt, a komolyzenei betétek még nem voltak annyira jellemzőek, mint később. Az Guardians of the Flame szintén szép sikereket ért el, ám ezek után főleg a gyenge kiadói management teljesítménynek köszönhetően hiába raktak le az asztalra négy remek lemezt, azok nem tudtak igazi áttörést hozni.A szerencse a következő, első nagyszabású, kétrészes metál-operánál sem állt melléjük, úgy gondolom elég a megjelenés dátumát említenem a sikertelenség okaként: 1995,1996.A The Mariage Of Heaven And Hell 1-2, illetve az ezek folytatásaként is felfogható Invictus (1998) a metáltörténelem nagy pillanataihoz tartoznak, ezeken a lemezeken teljesedik ki az a stílus, melyet DeFeis romantikus-barbár-epikus metálnak nevez. Az énekes ezer hangon üvölti-suttogja, sikítja, énkeli végig az albumokat, a nagyzenekari részek pedig ritka sokszínűséggel és plasztikusan teszik érthetővé az angolul esetleg nem tudó hallgató részére a történetet. Akik most kezdenek ismerkedni a Virgin Steel zenéjével, azoknak először az Invictus lemezt ajánlom, lévén ez a legmetálosabb és közérthetőbb az újabb lemezeik közül. DeFeis mester itt kicsit háttérbe szorította a progresszívebb részeket, és direktebb, pörgősebb dalokat írt, a gitárok is elég harapósan szólnak, bár sajnos egyetlen hátrányaként a zenekarnak a viszonylag vékony megszólalást tartom-, de vannak itt nagy ívű, kórusokkal bőven ellátott dalok is.A legutóbbi soralbum, ha lehet, rádobott még egy lapáttal a Mariage sokszínűségére. A dupla-dupla The House Of Atreus Act a Trójai háborún keresztül a görög mitológiába vezeti a hallgatót. Van itt minden: háború, szerelem, kannibalizmus, vérfertőzés. Hát ilyen ez a görög mitológia. És persze rengeteg klasszikus, epikus dal, zongorás komolyzenei átvezető, többtételes miniszimfónia, többszólamú kórusmű. A Through The Ring Of Fire című dal egy olyan metálinduló, melyet hallván Eric Adams bizonyára sírva fakadna, márha illene a sírás a legfémesebb szívű metál harcoshoz.Ezzel a dupla koncept- albummal a Virgin Steele-nek olyasmi sikerült, ami csak nagyon kevés metálegyüttesnek: elmosta a határokat a metálzene és az opera között, szövegvilágával pedig a fiatalabbak érdeklődését is felkeltette a klasszikus görög irodalom iránt. Remélem, hogy a jövőben a Virgin Steelnek sikerül majd elfoglalni a valósan megérdemelt helyét a heavy-epikus metál mainstream bandái között, bebizonyítva, hogy a heavy metál nemcsak a pallósokról, sárkányokról, harcosokról , boszorkányokról szólhat, és hogy igazi, a szó valós értelmében vett művészi értékeket is tud közvetíteni.A Virgin Steele egy méltatlanul háttérbe szorult - ám underground szinten kultikus - heavy metál csapat, amely sosem tudott olyan igazi mainstream bandává válni, mint a Rhapsody, a Manowar, vagy Hammerfall, amire talán zenéjük többdimenziós volta adhat magyarázatot, illetve az, hogy albumaik szöveg-és zenei világa gyakran kötődik a klasszikus zenei, illetve irodalmi gyökerekhez, s zenéjük a rock operák közönségének túl kemény, a Manowar fanoknak túl szimfónikus, a Rhapsodyt szeretőknek pedig túl elmélkedős. Az azonban nem véletlen, hogy a mostani metál-rock operai dömpingben a legutóbbi dupla metál operájuk ténylegesen színpadra került és Németországban nagy sikerrel 60 előadást ért meg.

Albumok :

Virgin Steele (1982)
Virgin Steele - Virgin Steele1.Minuet in G Minor / Danger Zone 
2.American Girl 
3.Dead End Kids 
4.Drive on Thru 
5.Still in Love with You 
6.Children of the Storm 
7.Pictures on You 
8.Pulverizer 
9.Living in Sin 
10.Virgin Steele 
Guardians Of The Flame (1983)
Virgin Steele - Guardians Of The Flame1.Don`t Say Goodbye (Tonight) 
2.Burn the Sun 
3.Life of Crime 
4.The Redeemer 
5.Birth Through Fire 
6.Guardians of the Flame 
7.Metal City 
8.Hell or High Water 
9.Go All the Way 
10.A Cry in the Night 
Noble Savage (1985)
Virgin Steele - Noble Savage1.We Rule the Night 
2.I`m on Fire 
3.Thy Kingdom Come 
4.Image of a Faun at Twilight 
5.Noble Savage 
6.Fight Tooth and Nail 
7.The Evil in Her Eyes 
8.Rock Me 
9.Don`t Close Your Eyes 
10.The Angel of Light 
Age Of Consent (1988)
Virgin Steele - Age Of Consent1.On the Wings of the Night 
2.Seventeen 
3.Tragedy 
4.Stay on Top (Uriah Heep cover) 
5.Chains of Fire 
6.The Burning of Rome (Cry for Pompeii) 
7.Let It Roar 
8.Lion in Winter 
9.Cry Forever 
10.We Are Eternal 
Tale Of The Snakeskin Woodoo Man (VHS) (1992)
Virgin Steele - Tale Of The Snakeskin Woodoo Man (VHS)1.Snakeskin Voodoo Man 
2.Love Is Pain 
3.Cage of Angels 
4.Never Believed in Good-Bye 
5.Invitation 
6.Dress in Black 
7.Interviews 
Life Among The Ruins (1993)
Virgin Steele - Life Among The Ruins1.Sex Religion Machine 
2.Love Is Pain 
3.Jet Black 
4.Invitation (Instr.) 
5.I Dress in Black 
6.Crown of Thorns 
7.Cage of Angels (Instr.) 
8.Never Believed in Good-Bye 
9.Too Hot to Handle (UFO cover) 
10.Love`s Gone 
11.Wild Fire Woman 
12.Cry Forever 
13.Haunting the Last Hours (Instr.) 
14.Last Rose of Summer 
The Marriage Of Heaven And Hell Part I (1994)
Virgin Steele - The Marriage Of Heaven And Hell Part I1.I Will Come for You 
2.Weeping of the Spirits 
3.Blood and Gasoline 
4.Self Crucifixion 
5.Last Supper 
6.Warrior`s Lament (Instr.) 
7.Trail of Tears 
8.The Raven Song 
9.Forever Will I Roam 
10.I Wake Up Screaming 
11.House of Dust 
12.Blood of the Saints 
13.Life Among the Ruins 
14.The Marriage of Heaven and Hell (Instr.) 
The Marriage Of Heaven And Hell Part II (1995)
Virgin Steele - The Marriage Of Heaven And Hell Part II1.A Symphony of Steele 
2.Crown of Glory 
3.From Chaos to Creation (Instr.) 
4.Twilight of the Gods 
5.Rising Unchained 
6.Transfiguration 
7.Prometheus the Fallen One 
8.Emalaith 
9.Strawgirl 
10.Devil/Angel 
11.Unholy Water 
12.Victory Is Mine 
13.The Marriage of Heaven and Hell Revisited (Instr.) 
Invictus (1998)
Virgin Steele - Invictus1.The Blood of Vengeance 
2.Invictus 
3.Mind, Body, Spirit 
4.In the Arms of the Death God (Instr.) 
5.Through Blood and Fire 
6.Sword of the Gods 
7.God of Our Sorrows 
8.Vow of Honour 
9.Defiance 
10.Dust from the Burning 
11.Amaranth (Instr.) 
12.A Whisper of Death 
13.Dominion Day 
14.A Shadow of Fear 
15.Theme from the Marriage of Heaven and Hell (Instr.) 
16.Veni, Vidi, Vici 
The House Of Atreus Act I (1999)
Virgin Steele - The House Of Atreus Act I1.Kingdom of the Fearless (The Destruction of Troy) 
2.Blaze of Victory (The Watchman`s Song) 
3.Through the Ring of Fire 
4.Prelude in a Minor (The Voyage Home) (Instr.) 
5.Death Darkly Closed Their Eyes (The Messenger`s Song) 
6.In Triumph or Tragedy (Instr.) 
7.Return of the King 
8.Flames of the Black Star (The Arrows of Herakles) 
9.Narcissus (Instr.) 
10.And Hecate Smiled 
11.A Song of Prophecy 
12.Child of Desolation 
13.G Minor Invention (Descent into Death`s Twilight Kingdom) (Instr.) 
14.Day of Wrath (Instr.) 
15.Great Sword of Flame 
16.The Gift of Tantalos 
17.Iphigenia in Hades 
18.The Fire God 
19.Garden of Lamentation 
20.Agony and Shame 
21.Gate of Kings 
22.Via Sacra (Instr.) 
The House Of Atreus Act II (2Cd) (2000)
Virgin Steele - The House Of Atreus Act II (2Cd)1.Wings of Vengeance 
2.Hymn to the Gods of Night 
3.Fire of Ecstasy 
4.The Oracle of Apollo 
5.The Voice as Weapon 
6.Moira 
7.Nemesis (Instr.) 
8.The Wine of Violence 
9.A Token of My Hatred 
10.Summoning the Powers 
11.Flames of Thy Power (From Blood They Rise) 
12.Arms of Mercury 
13.By the Gods 
14.Areopagos (Instr.) 
15.The Judgment of the Son 
16.Hammer the Winds 
17.Guilt or Innocence (Instr.) 
18.The Fields of Asphodel 
19.When the Legends Die 
20.Anemone (Withered Hopes... Forsaken) 
21.The Waters of Acheron (Instr.) 
22.Fantasy and Fugue in D Minor (The Death of Orestes) (Instr.) 
23.Resurrection Day (The Finale) 
Magick Fire Music EP. (2000)
Virgin Steele - Magick Fire Music EP.1.Wings of Vengeance 
2.Flames of Thy Power (From Blood They Rise) 
3.Prometheus the Fallen One (Savage Unbound mix) 
4.Gate of Kings (new alternate / acoustic version) 
5.Agamemnon`s Last Hour (Silver Sided Death) 
6.Great Sword of Flame (Psycho Rough mix) 
Hymns To Victory - Best Of (2002)
Virgin Steele - Hymns To Victory - Best Of1.Flames of Thy Power (From Blood They Rise) 
2.Through the Ring of Fire 
3.Invictus 
4.Crown of Glory (Unscarred) (In Fury mix) 
5.Kingdom of the Fearless (The Destruction of Troy) 
6.The Spirit of Steele (acoustic version) 
7.A Symphony of Steele (Battle mix) 
8.The Burning of Rome (Cry for Pompeii) 
9.I Will Come for You 
10.Saturday Night (Kiss cover) 
11.Noble Savage (early mix) 
12.Mists of Avalon 
13.Emalaith 
The Book Of Burning (2002)
Virgin Steele - The Book Of Burning1.Conjuration of the Watcher 
2.Don`t Say Goodbye (Tonight) (re-recorded version) 
3.Rain of Fire 
4.Annihilation 
5.Hellfire Woman 
6.Children of the Storm (re-recorded version) 
7.The Chosen Ones 
8.The Succubus 
9.Minuet in G Minor (re-recorded version) (Instr.) 
10.The Redeemer (re-recorded version) 
11.I Am the One (re-recorded version) 
12.Hot and Wild 
13.Birth Through Fire (re-recorded version) (Instr.) 
14.Guardians of the Flame (re-recorded version) 
15.The Final Days 
16.A Cry in the Night (re-recorded acoustic version) 
Visions Of Eden (2006)
Virgin Steele - Visions Of Eden1.Immortal I Stand (The Birth of Adam) 
2.Adorned with the Rising Cobra 
3.The Ineffable Name 
4.Black Light on Black 
5.Bonedust 
6.Angel of Death 
7.God Above God 
8.The Hidden God 
9.Childslayer 
10.When Dusk Fell 
11.Visions of Eden 
The Black Light Bacchanalia (2010)
Virgin Steele - The Black Light Bacchanalia1.By the Hammer of Zeus (And the Wrecking Ball of Thor) 
2.Pagan Heart 
3.The Bread of Wickedness 
4.In a Dream of Fire 
5.Nepenthe (I Live Tomorrow) 
6.The Orpheus Taboo 
7.To Crown Them with Halos (Parts 1 & 2) 
8.The Black Light Bacchanalia (The Age That Is to Come) 
9.The Torture`s of the Damned 
10.Necropolis (He Answers Them with Death) 
11.Eternal Regret 
Nocturnes Of Hellfire & Damnation (2015)
Virgin Steele - Nocturnes Of Hellfire & Damnation1.Lucifer`s Hammer 
2.Queen of the Dead 
3.To Darkness Eternal 
4.Black Sun-Black Mass 
5.Persephone 
6.Devilhead 
7.Demolition Queen 
8.The Plague and the Fire 
9.We Disappear 
10.A Damned Apparition 
11.Glamour 
12.Delirium 
13.Hymns to Damnation 
14.Fallen Angels 

Kedvencek közé jelölték :
Szimi, Anick, wylde, rhrhm, Purgatórium, Mocsok, fircus, Alien Force, VeruS, Metalfanatic, Hellhunter, Belzeboss, Freyawarrior, AngelWhisper, Tankret, Dreco, Stacee, Metalian, szlesspapa, Valef, Lucyus, GrippinAHeart, DeeDee, lillacry, Germanium, roboszt, metalize, KingCobra, NOnsense, Rókatündér, Mechanix, Martyr, Herr Kaiser, _Freya_, Toledo Steel, Akosun, Svenska

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Metalfanatic
Metalfanatic
2011.01.25. 19:57:47
Király lett az új album a " The Black Light Bacchanalia" !!!!!!!!!!!!!!!!!
Végre jöhetnének Magyarországra!
 

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0052 s