| ének : | Sami Asp |
gitár : | Jukka Ruotsalainen |
basszusgitár : | Jarno Raitio |
dob : | Markus Niemispelto |
basszusgitár : | Alessandro Lotta |
szintetizátor : | Mikko Härkin |
A zenekar létrehozása a finn metal zene egyik kimagasló egyéniségének, Mikko Härkinnek a nevéhez fûzõdik. Munkássága leginkább a Sonata Arctica rajongóinak lehet ismerõs, Härkin ugyanis 2000-ben az ismert power metal együtes billentyûseként tevékenykedett, és olyan bandákkal turnézott, mint pl. a Stratovarius, vagy a Rhapsody. Õ játszotta fel a Sonata Arctica második albumát, mely Silence címmel jelent meg 2001-ben, de az együttes elsõ élõ koncert CD-jén, a Songs of Silence-en is Mikko hallható a szintetizátoroknál. 2002 végén azonban személyes okokra hivatkozva elhagyta a bandát. A Wingdom-ot egy esztendõvel késõbb, 2003-ban alapította Sami Asppel (ének) és Jukkával (gitár). Jukka már 1998 óta együtt dolgozott vele. A Wingdom a két új tag, Alexandro Lotta (korábbi Rhapsody-tag) és Markus Niemispelto érkezésével progresszívabb stílusra váltott. 2005-ben felvették az elsõ albumot, Reality címmel, majd azt követõen, hogy Mikko kilépett, feloszlott a zenekar.
'There's no coastline anywhere
Just me and restless sea
I'm taken by the current
That's slowly killing me
I'm drowning in a fear
'Got no strength to hang on
As I see the fading surface
I'll slowly close my eyes
I'm floating in a void
I'm afraid it's all in vain, theres no reason
Why should I go on?
I thought I would never fall
I had it all, never needed more
Still I couldn't save myself
From this gradual fading
At times I feel you should save me
Cleanse me from my sin, let me rest by the spring
of living water
Change my life, heal me, without you i would only give it up and die
Far away i can see the lighthouse shining
So far away I feel that I have drifted
But I know, there's no place on earth where you
wouldn't find me
No such darkness where your light wouldn't be
shining
Surrounded by the waves with chains around my feet
I'm craving for a freedom that would release me
In the distant sky I see a shade of light
That light begins to rise but I'll slowly close my eyes'
Kedvencek közé jelölték :
Árva zenekar profil
Hozzászólások : |
Nincs hozzászólás. |
|
|
0.0046 s