gitár : Nagy Gábor
gitár : Sidlovics Gábor József
szintetizátor, billentyűs hangszerek : Steklács Miklós
dobok : Kovács András Donát
ének : Terecskei Rita
1999. január 1-én a zenekar fiútagjai, akik már akkor is együtt zenéltek, éppen egy szilveszteri buliból tartottak hazafelé egy kacskaringozó autóval, amikor az akkor még aktív rendori szolgálatot teljesíto Rita felfigyelt a faltól falig közlekedo jármure. Rita szimpatikusnak találta a mulatozó srácokat, és nem kis közbenjárásának köszönhetoen a fiúkat nem állították elo.Ok erre - természetesen viccbol - a zenekar tiszteletbeli énekesnojévé avatták Ritát. A meglepetés akkor volt igazán nagy, amikor másnap Sidi és Gabsziman egy szórakozóhelyen megpillantották Ritát "civilben", amint barátnoinek énekelt egy asztal tetején. Mély tónusú hangja azonnal megfogta oket. Az egyeztetések megtörténtek, és másnaptól fogva már a mai felállásban próbál a Zanzibar.Rita énekes pályafutása a gimnázium énekkarában kezdodött, de a hangszerekhez kötodo érdeklodését már korábban észrevették a szülei. Hangját megmutathatta volna több országban is, ha ki nem tiltották volna a színpadról dohányzás és "eleven" viselkedése miatt.Sidi, a gitáros 10 éves kora körül határozta el, hogy vagy a zene vagy semmi más. A népszeruségbol hamar ízelítot kapott, mert 14 éves korában már országosan körözték egy meggondolatlan kirándulás miatt. A jegyzokönyvet és a körözési ívet a mai napig féltett kincsként orzi.A másik gitáros Gabsziman, aki az aktív zenélés elott tanárként dolgozott. Három évig boldogította a környezetét, majd végleg kiderült, hogy ez nem az o világa. Valljuk be, rendhagyó dolog a ricsajozó lurkókról tudomást sem vevo, éppen új dalait komponáló tanító bácsi.Mikc a közgazdasági középiskolai évei alatt több zenekarban is játszott már. Senkit se tévesszen meg az éles beszédstílus és a zord tekintet! Mindez érzo szívet takar. Pontos és masszív basszusjátéka meghatározó része a zenekarnak.A dobok mögött a nyugodt, megfontolt Doni ül. Három diploma, józan élet és abszolút tisztánlátás. Tudományos szinten érdekli a dobolás; a mai napig a legnevesebb tanárokat látogatja, és barátságukat is élvezi.Öt ember, akik két éve úgy döntöttek, nem csak szórakozni járnak össze, hanem Zanzibar néven letesznek valamit az asztalra. Elsosorban saját elvárásaiknak akarnak megfelelni, és ha az élet így hozta, mások is élvezhetik energikus zenéjüket.A Zanzibar négyötöde közös albérletben lakik. A lakás mostanra már nagy hírnevet vívott ki magának a folyamatos woodstocki hangulat miatt. Egy muvész kávéház és egy hangszerbolt keveréke tárulhat az arra látogató "vándor" elé.A zenekart nem kellett felfedezni és megcsinálni, hiszen készen voltak. Természetesek, jópofák, hitelesek és profik hangszereiken.

Albumok :

Nem Vagyok Tökéletes (2001)
Zanzibár - Nem Vagyok Tökéletes1.Nem vagyok tökéletes 
2.Vágyom rád 
3.Keress mást 
4.Szólj már 
5.Néha 
6.Hidd el 
7.Nem félek 
8.Szép 
9.Téged várlak 
10.Miért pont én 
11.Nem hallok mást 
12.Szeretnélek 
13.Zanzibár 
Ugyanaz vagyok (2002)
Zanzibár - Ugyanaz vagyok1.Táncolunk 
2.Szerelemről szó sem volt 
3.Ugyanaz vagyok 
4.Álmodj tovább 
5.Érintés 
6.Nem akarom 
7.Nap nélkül 
8.Megkímélem az életed 
9.Fejjel a falnak 
10.Csak egy napot akartam 
11.Nem számít már 
12.Ha érdekel 
13.Nem az a lényeg 
14.Táncolunk (varez remix) 
Az igazi nevem (2004)
Zanzibár - Az igazi nevem1.Ha megtalálsz 
2.Nem szeretsz 
3.Az igazi nevem 
4.Bármeddig élsz 
5.Nem vagy egyedül 
6.Kék madár 
7.Ne várj csodát! 
8.A dal, mi rólad szól 
9.Átkozott világ 
10.Csalódott vagyok 
11.Ha nem maradt más 
12.Álom 
13.Fájdalom 
14.Bónusz 
15.Szép 
Új napra ébredsz (2005)
Zanzibár - Új napra ébredsz1.Iyen az élet 
2.Átkozott gitár 
3.Lehetek a ... 
4.Így is jó 
5.Rajtam a kép 
6.Új napra ébredsz 
7.Emlékezz rám 
8.Véget ért 
9.A legszebb dal 
10.A szívem 
11.Nem érdekel 
12.Délibáb 
Őrangyal (2008)
Zanzibár - Őrangyal1.Rockabili 
2.Valami kell 
3.Távol a boldogságtól 
4.Egyszer majd 
5.Normális vagyok 
6.Las Vegas 
7.Jönnek újak 
8.Nem fáj 
9.Nem tudon, ki vagy 
10.Előrenézek 
11.Megtörténhet 
12.Őrangyal 

Kedvencek közé jelölték : 108
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0071 s