Zyon logo
Zyon Énekes : Magyar László
Gitáros : Szabó Gábor
Gitáros : Szujó Péter
Basszusgitáros : Porubcsánszki Dániel
Dobos : Nagy Péter

Koncertarchívum:
2008-06-07 Budapest - A38 - Emergenza Döntő 2. nap [Képtár]
A zenekar 2003 oszén alakult Gyöngyösön. Akkorra mindannyiunknak volt már alkalma próbára tenni kvalitásait más zenekarokban is, de gondoltuk együtt is megvalósíthatnánk mindezt. A végso felállás 2004 februárjára datálódik, amikor is csatlakozott jelenlegi dobosunk (Nagy Péter) és basszerünk (Igliczki Péter). Elso koncertünk 3 hónappal késobb egy középiskolában volt, ekkoriban nu metal hatású zenét játszottunk. Azóta permanens dalszerzés folyik, illetve több mint 70 koncertet is sikerült már abszolválni, köztük néhányat az ország, stíluson belüli jelentosebb zenekaraival. Ennek köszönhetoen jó pár ember támogatását élvezzük, amiért nem lehetünk eléggé hálásak! Mostanra kikristályosodott az irányvonal: a metal/core berkei felé orientálódtunk az utóbbi 3 évben; tesszük mindezt energikus, lényegre töro, agresszív, mégis könnyen befogadható megközelítésben. Immáron 5 éve zenélünk együtt, családdá avanzsáltunk, ennek minden jó és rossz oldalával. 2008 elso felében elkészült debüt EP-nk, mely 5 dalt tartalmaz. Sokat váratott magára, de úgy érezzük megérte. Emellett tavaly elindultunk az Emergenza nemzetközi tehetségkutatón, ahol megnyertük a régiós döntot, majd az országos vidéki dönton is elso helyre kvalifikált a zsuri. A budapesti dönton aznap negyedik, összesítve a két nap eredményeit pedig a hetedik helyen végeztünk, amit kifejezetten jó eredménynek tartunk, lévén a legtöbb zenekar jóval könnyebben emésztheto muzsikát játszott. Az EP The Devil’s Wedding címu tétele szerepelni fog az indonéz Henceforth Records egyik, hamarosan megjeleno válogatáslemezén, amely az említett országban kerül majd a boltokba, illetve állításuk szerint további, komolyabb együttmuködés is várható.

Kedvencek közé jelölték :
Balazs0901, Bugsy, bimboo, siccu, Knot, vendelcore, Sicness, Sticky Age

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0064 s