Blink 182 ének,gitár : Tom DeLonge
ének,basszusgitár : Mark Hoppus
dobos : Travis Barker
A történet 1992 - ben kezdõdött a kaliforniai San Diegoban. Az ifjú Tom DeLonge - miután iskolát kényszerült váltani - megismerkedett Anne Hoppusszal. Az egész nyarat együtt töltötték, Tom rengeteget beszélt arról, hogy egy bandát akar. Anne bátyja, Mark egy kisvárosi együttesben basszusgitározott; hasonló punk zenét játszottak, mint amiért Tom rajongott. Így amikor Mark augusztusban San Diegoba költözött, Anne rögtön bemutatta neki Tom - ot.A költözést követõ másnap Tom garázsában találkoztak. Úgy érezték, mintha már évek óta ismernék egymást, ugyanaz volt a zenei ízlésük, mindketten a Descendentst favorizálták. Emellett mindketten imádták az idétlen vicceket. Pillanatok alatt nagyon jó barátságot kötöttek. Órákon át gitároztak, eljátszották korábbi számaikat és már ezen az estén közösen megírták egy szám alapjait, a Carousel - ét. Mindezek ellenére egyikük sem gondolta, hogy valaha egy bandában fognak zenélni. Mark nem akarta otthagyni régi bandáját, Tom pedig túl idõsnek tartotta Mark - ot az általa megálmodott együttesbe. Mark fõiskolára járt, de emellett egy helyi zeneboltban dolgozott. Gondolt arra, hogy hétvégéken visszamegy régi bandájához, de fõnöke nem engedte el. Mark szomorúan rájött, együttesének vége. Beszélt Tom - mal, hogy alapítsanak együttest. Tom örömmel vette a felajánlást, már csak egy dobosra volt szükség. Nem kellet messzire menni, Tom - mal egy iskolába járt Scott Raynor, akivel egy tehetségkutató versenyen ismerkedett meg. Egy metal bandában dobolt, de egy kis huza - vona után beszállt Mark és Tom punk zenekarába.Egy próbateremmel is gazdagodott a banda, Scott felajánlotta saját szobáját erre a célra. Átpakolták hozzá hangszereiket és erõsítõiket. Hangszigetelésként a falakat tojástartó dobozokkal fedték be; ekkoriban rengeteg tojást kellet enniük. Minden nap próbáltak, mindig ott volt mindenki, mindhármuk életének a banda lett a legfontosabb része. A próbák rendkívül hangosak, izzasztóak és szûkösek voltak.Eljátszottak a gondolattal, hogy keresnek egy énekest, egy frontembert, hogy nagyobb teljesítményt tudjanak nyújtani hangszereikkel, de amikor kipróbálták, milyen, ha ketten énekelnek, meg voltak vele elégedve. Fölösleges lett volna még egy tag. Kialakult a banda felállása: Mark basszusgitározott, Tom gitározott, mindketten énekeltek, Scott pedig dobolt. Már csak egy használható névre volt szükségük.A bandát elõször Duck Tapenek, majd Figure 8 - nek hívták, bár valójában egyiket sem használták sehol. Tom új ötlettel állt elõ: Blink. 1992 végén õ alapította meg az együttest ezen a néven. 1993 májusára összegyûlt pár szám, így elkészült a Flyswatter címû demókazetta. Mivel 8 számával még nem lett volna elég önálló albumnak, szünet nélkül folytatták az új dalok írását. 1994 - ben újabb demót állítottak össze, amelyet hivatalosan csak késõbb neveztek el Buddha - ának. A kazettát Mark fõnöke készítette, késõbb CD formában is ki akarta adni, de a tagok halogatták az ötletet.Megjelent két kislemezük, rajtuk több új számmal. Ezek más bandák segítségével készültek, és ezek voltak az elsõ kiadványok, amiket a nagyközönség boltokban is meg tudott vásárolni. Második demójuk kapcsán figyelt fel rájuk a Grilled Cheese kiadó, ami a következõ Green Day - t látta bennük. Kiadtak egy fõként Buddha számokat tartalmazó korongot Cheshire Cat címen. Az albumról az M + M's címû számukhoz klippet is készítettek, de csupán a dél - kaliforniai gördeszkás, punk scéne és egy ír együttes ügyvédje figyelt fel rájuk. Az ír techno formációt is Blink - nek hívták, ezért az ügyvéd felszólította a három poway - i fiatalt, hogy változtassák meg a banda nevét. Az ügy bíróságra került, a bíró a nevet régebb óta viselõ írek javára döntött. Tom , Mark és Scott új név választása helyett egyszerûbb dolog mellett döntött, megtoldották nevüket a véletlenül kiválasztott számmal: 182. A névváltozás miatt a Grilled Cheese Records újra kiadta az albumot.Elsõ fellépésük a Spirit Clubban volt, többször koncerteztek egy san diegoi "kulturális központban", a Somában, illetve a környéken levõ skateparkokban, de felléptek Tom középiskolájában is, mint anti - drog banda. Szükségét érezték, hogy legyen egy menedzserük, aki komolyabb helyekre is eljuttatja õket. Rick DeVoe - t találták a legalkalmasabbnak erre a pozícióra, aki olyan bandákkal dolgozott, mint a Green Day, vagy a The Offspring.Újabb kiadónál, a Cargo Recordsnál (az MCA része) írtak alá. Következõ albumuk 1997 - ben jelent meg Dude Ranch címen. Talán a jobb kiadó, vagy a punk népszerûbbé válása miatt megérkezett a rég várt siker. Két klipp és több maxi is készült az album számai közül. A Dammit Észak - Amerikában és Ausztráliában hatalmas sikereket ért el, mind a rádiókon, mind a TV - adókon. Az album megjelenése utáni 2. héten indultak el fennállásuk elsõ nagy turnéjára, a Warped Tour - ra. A '98 - as koncertkörút során Scott többször nem jelent meg a fellépéseken. A velük turnézó The Aquabats dobosa, Travis Barker segítette ki õket. Egy koncert elõtt kevesebb, mint egy óra alatt betanulta a számok dob kottáját. Scottnak problémái miatt távoznia kellett a bandából. Tom és Mark megkérte Travis - t, hogy legyen a Blink - 182 dobosa. Travis az ismertség érdekében otthagyta régi bandáját. A Kung Fu Records kezébe jutott a Buddha kazetta mesterszalagja, így kiadásra került annak felfrissített változata. A filmipar is felfigyelt rájuk. Felkérték õket egy rövid szerepre az Amerikai Pitébe, ahol önmagukat alakították, és egy maszturbáló csajt néztek az interneten keresztül. Egy számot is írtak a mozihoz, a Mutt - ot.Az 1999 - ben megjelent Enema Of The State - en, az elõbbin kívül, szerepelt még az a néhány szám, amely végleg beírta a bandát a nagy zenészek közé. A What's My Age Again ? meztelenkedõs klippje robbantotta be õket a köztudatba. A 2000 - es MTV Award legjobb csapat videójának az All The Small Things - t választották. Rengeteg TV mûsor készült velük, számaik a toplisták élére kerültek. A végsõ statisztikák szerint több, mint 7 millió kelt el az albumból világszerte. 2000 - ben egy koncert -albummal lepte meg a banda rajongóit, a The Mark , Tom And Travis Show (The Enema Strikes Back) - kel, amelyet limitált ideig lehetett megvásárolni. A legnagyobb Blink - himnuszok mellett hallhatók rajta olyan számok, amelyeket csak koncerteken játszanak, illetve "belekóstolhatunk" a banda híres színpadi poén - showjába.Kiadtak egy DVD - t is, The Urethra Chronicles címmel, amely a Blink - 182 életét mutatja be a kezdetektõl. 2001 - ben újabb stúdió album került a boltok polcaira, a Take Off Your Pants And Jacket. A lemez érdekessége, hogy 13 (+6 bónusz) számát csupán 2 hét alatt rögzítették, hiszen már kész ötletekkel vonultak stúdióba, volt olyan nap, hogy 3 számot is megírtak és rögzítettek. Ettõl függetlenül nem látszik (hallatszik), hogy egy elkapkodott lemez lenne. Csak hogy a 3 legismertebb számukat említsem, a The Rock Show , a First Date és a Stay Together For The Kids hetekig tanyázott a slágerlisták élén.Az album turnéját nem tudták befejezni Tom hátsérülése miatt. Pihennie kellett, de hogy unalmát elûzze és hasznossá tegye magát, számokat kezdett írni. Ezek a számok sötétebb hangulatúak lettek, mint a korábbiak. Már a megíráskor érezte, ezek nem a Blink - 182 következõ albumára fognak kerülni. Travis - szel stúdióba vonultak, megszületett a Box Car Racer side - project. Ez a banda csupán az album megjelenése és a turné vége között létezett, de nem is tervezték hosszabbra, Tom , a Blink nyújtotta õrültségeket jobban szerette.2003. január 2 - án, két évnyi szünet után, ismét stúdióba költöztek - szó szerint. Kibéreltek egy " kibaszottnagy " házat, és " zenei laboratóriummá " alakították. Az albumot majd' egy évig készítették, rengeteg új dolgot kipróbáltak. Különbözõ gitárokat, különbözõ erõsítõket, különbözõ mikrofonokat, különbözõ mikrofon pozíciókat... Az album a legszigorúbb kritikusok szerint is az év egyik legjobb dobása volt.A turnét követõen most ismét egy kis pihenõt tartanak, Tom John Kerry oldalán kampányol, Mark a Motion City Soundtrack nevû zenekar új albumának produceri munkáit végzi, Travis pedig side - projectjében, a The Transplants - ban dobol.De ezek óta már eltelt pár év Tom saját együttesével az Angels & Airwaves - el zenél, Mark és Travis pedig a + 44 - ben zenél, amit együtt alapítottak. Mindkét banda nagyon szimpatikus zenét jáccik. Nekem személy szerint mindkettõ bejön, de persze nem fogható a Blink - hez. Teljesen más, mint a hajdani Blink.De egy jó hírem van, illetve csak egy foszlány ki hogy gondolja; értelmezhetjük jónak vagy rossznak, de szerintem ez egy jó jel ! Mark és Tom között nagyon megromlott a kapcsolat, de már nincs bennük harag, legalább is nagyon úgy néz ki. Az idõ segitett nekik és most következzen a bizakodásra okot adható tény : Mark - ot nemrég, legutóbbi interjújában, amit azt hiszem az Adlercast közvetített és készített... Megkérdezték jó pár dologról, csak ugy kb. a szokásosról, mint pl.: Hogy van? Lesz - e új album ? Kinek irta a No,it isn't - öt ? Mi történt a Blink - kel ? és most következik a lényeg, megkérdezték, hogy vajon összeáll - e még zenélni valaha a Blink - 182 ? - És Mark válasza az volt, hogy : " Nem tudom, nem tudom mit hoz még a jövõ " ... :)Úgyhogy azt hiszem ez egy kis reménysugár és talán valami jel, hogy lehet még ujra Blink :) Szerintem nyugodtan bízhatunk benne, mert egyáltalán nem kizárt :) FrissJó sok idõ eltelt mióta utoljára írtam ide. Mindennek meg van az oka. De nem fogok magyarázkodni. Ha valami kérdésetek van írjatok meg bátran !!!!Végre van egy kis idõm és amint igértem írok ide és amit csak tudok azt mind megosztom veletek !!!Nem is tudom hol kezdjem. Talán kezdem Travissel. Gondolom sokan hallottatok Travis balesetérõl, aki esetleg nem az most hallhat :) Szeptember 20. - ánTravis súlyos balesetet szenvedett - magánrepülõgépe felszálás után nem sokkal lezuhant. A gép meghibásodott és kigyulladt. A gépen utazó Travis és haverja DJ AM túlélték, visz ont 4 - en meghaltak - Travis személyi asszisztense, testõre és a két pilóta. Travis és AM súlyos másod és harmadfokú égést szenvedtek - Travis deréktól lefele, míg AM a kezén és arcán égett meg. Azonnal korházba szállították õket, ahol több mûtéten és bõr átültetésen átestek, de lényeg ami lényeg mindkettõjüket kiengedték már a korházból :) Travis azóta ki is jelentette, hogy kész újra dobolni - bár sérüléseinek teljes gyógyulása még egy kis idõ, de Travis él és virul és ez a lényeg !!!! :P De azért azt be kell vallani, hogy Travist nagyon szeretik odafent :)Mark és Tom is kifejezte részvétét a balesetben elhunytak családtagjainak. Valamint hálát adtak annak, hogy nem vesztették el Travist. Mark meglátogatta még annak idején a korházban, míg Tom csak interjún keresztül üzent Travisnek. De ez már mind múlt.Emellett meg kell hogy említsem Jerry Finn - t a Blink - 182 volt producerét, akivel együtt sikeres lett a banda. Sajnos ez év augusztusának végén 39 évesen elhunyt. Nem csak egy nagyszerû producer volt hanem a fiúk nagyon jó barátja. Olyan együttesekkel dolgozott együtt a Blink - en kívül is, mint a Green Day, Sum 41, The Offspring és még sorolhatom... Minden tisztelet az övé !!!Na de haladjunk :) És kezdjünk el olyanon gondolkodni, töprengeni, ami sokkal közelebb áll hozzánk !!! Amit most írok le remélem majd titeket is jobb kedvre derít. :) Mark, Tom és Travis újra beszélgettek egymással !!!! Elöször csak telefonon majd pár héttel ezelõtt élõben is összefutottak és együtt töltöttek pár órát !!! Nagyon pozitív hatással volt mindhármójukra a társalgás, találkozás. Csúnya szóval "újra kötik a barátságukat". Sajnos nem találok jó kifejezést erre - tehát orvosi szakzsargonnal szólván azon vannak, hogy újraélesszék barátságukat !!! :) Mark - nak igaza van - ne az legyen az elsõ, hogy akkor most újra összeáll a Blink ??? Inkább örüljünk annak, hogy újra beszélnek, ahoz képest, hogy ezelött 4 évig még csak egy szót se váltottak egymással !!! Azt hiszem ez már valami !!! Mark szavaival élve : "Hagyjuk a múltat a múltban" - tehát felejtsük el ami volt, és foglalkozzunk azzal, ami most van !!! " Az élet túl rövid" :)

Albumok :

Flyswatter (1992)
 1.1) Reebok Commercial 
2.2) Time 
3.3) Red Skies 
4.4) Alone 
5.5) Point of View 
6.6) Marlboro Man 
7.7) The Longest Line (NOFX cover) 
8.8) Freak Scene 
2nd Demo (1993)
 1.1) Marlboro Man 
2.2) Time 
3.3) TV 
4.4) Degenerate 
5.5) Untitled #1 
6.6) Better Days 
7.7) Sometimes 
8.8) Point of View 
9.9) Romeo and Rabecca 
10.10) My Pet Sally 
11.11) Reebok Commercial 
12.12) Untitled #2 
Buddha (1994)
Blink 182 - Buddha1.1) Carousel 
2.2) T.V. 
3.3) Strings 
4.4) Fentoozler 
5.5) Time 
6.6) Romeo & Rebecca 
7.7) 21 Days 
8.8) Sometimes 
9.9) Point Of View 
10.10) My Pet Sally 
11.11) Reebok Commercial 
12.12) Toast & Bananas 
13.13) The Girl Next Door 
14.14) Don`t 
They Came to Conquer... Uranus (EP) (1995)
Blink 182 - They Came to Conquer... Uranus (EP)1.1) Wrecked Him 
2.2) Waggy 
3.3) Zulu 
Cheshire Cat (1995)
Blink 182 - Cheshire Cat1.1) Carousel 
2.2) M+M`s 
3.3) Fentoozler 
4.4) Touchdown Boy 
5.5) Strings 
6.6) Peggy Sue 
7.7) Sometimes 
8.8) Does My Breath Smell 
9.9) Cacophony 
10.10) TV 
11.11) Toast and Bananas 
12.12) Wasting Time 
13.13) Romeo and Rebecca 
14.14) Ben Wah Balls 
15.15) Just About Done 
16.16) Depends 
Dude Ranch (1997)
Blink 182 - Dude Ranch1.1) Pathetic 
2.2) Voyeur 
3.3) Dammit 
4.4) Boring 
5.5) Dick Lips 
6.6) Waggy 
7.7) Enthused 
8.8) Untitled 
9.9) Apple Shampoo 
10.10) Emo 
11.11) Josie 
12.12) A New Hope 
13.13) Degenerate 
14.14) Lemmings 
15.15) I`m Sorry 
Enema Of The State (1999)
Blink 182 - Enema Of The State 1.1) Dumpweed 
2.2) Don`t Leave Me 
3.3) Aliens Exist 
4.4) Going Away To College 
5.5) What`s My Age Again? 
6.6) Dysentery Gary 
7.7) Adam`s Song 
8.8) All The Small Things 
9.9) The Party Song 
10.10) Mutt 
11.11) Wendy Clear 
12.12) Anthem 
The Mark, Tom and Travis Show (2000)
Blink 182 - The Mark, Tom and Travis Show 1.1) Dumpweed 
2.2) Don`t Leave Me 
3.3) Aliens Exist 
4.4) Family Reunion 
5.5) Going Away To College 
6.6) What`s My Age Again? 
7.7) Rich Lips 
8.8) Blew Job 
9.9) Untitled 
10.10) Voyeur 
11.11) Pathetic 
12.12) Adam`s Song 
13.13) Peggy Sue 
14.14) Wendy Clear 
15.15) Carousel 
16.16) All The Small Things 
17.17) Mutt 
18.18) The Country Song 
19.19) Dammit 
20.20) Man Overboard 
Take Off Your Pants and Jacket (2001)
Blink 182 - Take Off Your Pants and Jacket 1.1) Anthem, Pt. 2 
2.2) Online Songs 
3.3) First Date 
4.4) Happy Holidays, You Bastard 
5.5) Story of a Lonely Guy 
6.6) Rock Show 
7.7) Stay Together for the Kids 
8.8) Roller Coaster 
9.9) Reckless Abandon 
10.10) Everytime I Look for You 
11.11) Give Me One Good Reason 
12.12) Shut Up 
13.13) Please Take Me Home 
Blink 182 (2003)
Blink 182 - Blink 1821.1) Feeling This 
2.2) Obvious 
3.3) I Miss You 
4.4) Violence 
5.5) Stockholm Syndrome 
6.6) Down 
7.7) The Fallen Interlude 
8.8) Go 
9.9) Asthenia 
10.10) Always 
11.11) Easy Target 
12.12) All of This 
13.13) Here`s Your Letter 
14.14) I`m Lost Without You 

Kedvencek közé jelölték : 308
Árva zenekar profil
Hozzászólások :
alantas
alantas
2012.06.30. 17:43:18
Hogy a Dammit a legjobb számuk az biztos.
 
Mandula
Mandula
2011.05.11. 21:39:54
Nagyon helyes!;):DD

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.004 s