Frank Sinatra logo
Frank Sinatra Ének : Frank Sinatra

Frank Sinatra

Frank Sinatra, vagy ahogyan emlegették, és emlegetik ma is; The Voice. A XX. század egyik legkarakterisztikusabb énekhangjával rendelkezett. Élete akár az amerikai álom megtestesítõje is lehetne. Nevét emlegetve az ember okvetlenül is a csillogó Las Vegas-ra, és a gyönyörû nõkre asszociál.

Olasz bevándorlók egyetlen gyerekeként született 1915-ben. Nagyanyja hideg víz alá tartotta, mert születésekor nem sírt fel. Gyerekként voltak konfliktusai abból, hogy szülei olasz bevándorlók voltak, de mikor a középiskolában utánozni kezdte a neves színészeket és elõadókat, egyre népszerûbb lett társai körében (már 8 évesen énekelt egy helyi lokálban aprópénzért). 16 évesen tehetségkutatót nyert a Hoboken Four tagjaként, jutalmul koncertkörutat kaptak. Kilépett a csoportból, hazatért, otthon, New Jerseyben énekelt, heti 15 fontért. Tanulmányaival már 16 éves korában felhagyott, hogy énekelhessen.

Igazi pályafutását a Harry James-szel és Tommy Dorsey-vel az 1930-as évek végén kezdte. Tommy Dorsey felkérte Sinatrat, hogy énekeljen a zenekarában, ami akkoriban már No1-nek számított Amerikában. Az õ hírnevüknek köszönhette, hogy amikor két év múltán megcsinálta elsõ szólólemezét, annak azonnal országos sikere volt. És mivel a zenekarral kötött szerzõdése értelmében minden jövedelmének egyharmada Tommyt illette volna meg a következõ tíz évben, elkezdõdött az ilyenkor szokásos pereskedés. Tommy Dorsey csak tíz évvel késõbb, 1951-ben mesélte el, hogyan fejezõdött be az ügy, bíróságon kívüli megegyezéssel. Nos, azt történt, hogy a zenekarvezetõ autóját három vasalt öltönyös úr állította meg a Boston-New York országúton, és fegyverüket a fejéhez szegezve szépen megkérték a lemondó nyilatkozat azonnali aláírására... Frank ekkor 27 esztendõs volt. Sinatra megúszta a katonaságot, egy születéskori sérülés miatt. Sokan irigyen tekintettek rá, amiért sok honfitársa a fronton harcolt, addig õ gyönyörû nõk társaságában múlatta el az idõt. Az 1950-es években csökkent iránta az érdeklõdés, de 1954-ben karrierje új lendületet kapott, amikor a legjobb férfi mellékszereplõnek járó Oscar-díjat ítélték oda neki a Most és mindörökké c. filmben nyújtott alakításáért.

Szerzõdést kötött a Capitol Records kiadóval, ahol számos nagysikerû lemeze jelent meg. 1960-ban megalapította a saját kiadóját, a Reprise Recordsot. Az 1960-as években számos neki dedikált TV-showban szerepelt, világkörüli turnén vett részt. Népszerûségét felhasználva John F. Kennedy elnök kampányában is részt vállalt. Ugyanebben az évtizedben két lemezéért összesen 6 Grammy-díjjal jutalmazták, és ugyanekkor születtek legnagyobb slágerei is.Az évtized végére népszerûsége ismét megcsappant, ezért 1971. június 14-én búcsúkoncertet adott, de már két évvel késõbb visszatért egy újabb lemezzel. A 1970-es évek és 1980-as éveket javarészt koncertezéssel töltötte, de készült néhány lemeze is.1993-ban kiadott egyik utolsó lemezéért ismét Grammy-díjat kapott. A nyilvánosság elõtt 1995 végén jelent meg utoljára. 1998. május 14-én hunyt el, szívrohamban.1939-ben nõsült elõször, Nancy Barbatótól három gyermeke született: Nancy, Frank Jr. és Tina. 1951-ben újra megházasodott, a korszak egyik hires színésznõjét, Ava Gardnert vette el. Házasságuk viharos volt, 1957-ben elváltak. 1966-ban, 51 évesen Sinatra újra megnõsült, az akkor 21 éves Mia Farrow lett a házastársa, de ez a kapcsolat csupán két évig tartott. Utolsó házasságát 1976-ban kötötte Barbara Marxszal, aki korábban a Marx-testvérek egyik tagjának volt a felesége. Ez a kapcsolat Sinatra haláláig tartott.

Négy feleségén kívül 2 jegyese volt: Humphrey Bogart özvegye, Lauren Bacall színésznõ és Juliet Prowse dél-afrikai színésznõ. Elõbb szerelmi, majd baráti kapcsolatban állt Angie Dickinson színésznõvel.

Gyerekei csak elsõ feleségétõl születtek, akikkel az anyjuktól való válása után is jó kapcsolatot ápolt. Lányával, Nancy Sinatrával adta elõ egyik leghíresebb dalát is. Lánya és fia is jelentkezett késõbb lemezekkel, mérsékelt sikerrel.
Sinatra 297 szóló albumot, 59 studió albumot, és további 10 lemezt készített élete során.


Kedvencek közé jelölték :
pajszer, roland333, wynczee, Durai, Freya, Opeth, Eloise, danee23, Hammer8B, Ladyhorror, Midnight Freight Train, pisztráng, Tetrahidrokannabinol, pujáróherczeg, YR90, Csipetcsibi, Xenomorph, sportosken

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0118 s