Gammaray

A Gamma Ray sztorija a Helloween történetének „mélypontjánál” kezdõdik, nevezetesen ott, amikor Hansen mester a szerinte túlzott mennyiségû turnézásra hivatkozva (itt zárójelben jegyezném meg azt az árulkodó tényt, hogy egy éven belül kétszer voltak Magyarországon) kilépett a heavy metál apjának is kikiáltott bandából 88-ban 4 évnyi közös zenélés (igaz a Helloween elõdzenekarát, a Gentry-t már 78-ban létrehozta Kai Piet Sielckel), és 3 klasszikusnak kikiáltott lemez elkészítése után, és tisztelegve születésem éve elõtt, megalapította az azóta is egyre sikeresebb, és az albumról albumra szállított fogós, speedelõs heavy témákkal mindig headbangelésre késztetõ együttest. Az énekesi posztra a Tyran’s Pacebõl a régi barátot, a gyakran csak „kis Halfordnak” nevezett Ralf Scheepers-t igazolta le, a feszes alapokat pedig Mathias Burchard dobos, és Uwe Wessel basszeros biztosította. Eleinte csak projectnek indult a közös zenélgetés, de mivel a stúdióban olyan nyugodt atmoszféra, jó hangulat uralkodott, ráadásul ezzel párhuzamosan egy gördülékeny alkotói folyamat is zajlott, hogy mindenki számára egyértelmû volt, hogy együttesként kell továbbfolytatni a megkezdett zenélést.Az együttes (ebben a felállásban) 1990-ben jelentette meg elsõ nagyalbumát, a Heading For Tomorrow-t, amely fõleg Németországban és Japánban (hol máshol?) lett hatalmas siker; érdekesség, hogy a magát igazi epikus himnusszá kinövõ címadó dal egyes részleteit Hansen és Sielck már a 80-as évek elején megírta közösen, „felhasználásra” azonban csak most kerültek, a rajongók nagy örömére. Ez a debütalbum még a Helloween-féle happy metál vonalat vitte tovább, azt a stílust, ami a Helloweent híressé tette, olyan megaslágerekkel, mint a Heaven Can Wait, a power bomba Lust For Life, az akár „szemcseppként” is megfelelõen funkcionáló, ezáltal az érzékenyebb lelkületûeket sírásra késztetõ The Silence, vagy a már említett címadó szerzemény, míg a Helloween egy újabb irányvonallal kísérletezett elõször a Pink Bubbles Go Ape-en, majd radikálisan stílust váltottak a Chamelon albummal, de ez egyik másik történet… Vendégként olyan zenészek szerepeltek az albumon, mint pl. a késõbb állandó taggá váló Dirk Schlachter (basszer – Money, The Silence), Tommy Newton (gitár – Free Time), Tammo Vollmers (dob – Heavy Can Wait), ill. Mischa Gerlach (szinti). A bakeliten megjelent elsõ kiadáson pedig még nem is a Gamma Ray felirat, hanem egy Kai Hansen logo szerepelt, ezzel is nyilvánvalóvá téve, hogy ki az agytröszt a bandában.1995 májusában a melodikus metál egyik gyöngyszeme, a Gamma Ray történetében etalonnak számító konceptalbum, a Land of the Free napvilágot látott, és ahogy Caesar, jött, látott és gyõzött. Ezúttal nem lehet gyenge pontról, vagy töltelékrõl beszélni: a Land of the Free a Heading For Tomorrow bombasztikusságának, és dallamosságának, ill. a Walls of Jericho agresszív keménységének, és durva riffjeinek elegyítése következtében hatalmas sikert aratott mind a rajongók, mind a sajtó körében. A mesteri Hansi Küsch vendégszerepelt ezen az albumon, konkrétan a Farewell címû számban, ahogy Hansen is egyes Blind Guardian albumukon, ráadásul olyan hírneves személyiség is közremûködött a produkcióban, mint Michael Kiske, aki a Time To Break Free c. szám teljes énekteljesítményét követte el.Ezen az albumon szerepel a banda egyik leghíresebb eposza, a nyitó Rebellion in Dreamland, ami minden szempontból fantasztikus lett a sok váltásnak, és a nagyszerû vokális teljesítménynek köszönhetõen. Ami pedig az igazán zseniális lépés volt a bandától, hogy felrakták az albumra a mindössze 50 másodperces Fairytale c. számot, ami ennek ellenére tartalmazza a heavy/power metál esszenciáját: kalap le, taps, meghajlás, vigyor, gratulációk.A dalírási procedúrák a következõ albumhoz 1996 végén kezdõdtek meg, úgy hogy mindössze Hansen és Kirk alkották a bandát, és 1997 februárjáig eltartott, míg megtalálták a két új tagot Daniel Zimmermann, aki a Gamma Ray történetének talán legjobb dobosa, ill. Richter személyében, aki nagyszerûen teljesített 1 évvel azelõtt a turnén.Az idõközben megjelenõ Majestic címû album pedig ismét letaglózta a rajongókat, hiszen közel egy órányi power dinamitot kaptak egyenesen az arcukba: így kell kinéznie egy heavy metál albumnak 2005-ben: profi hangzás, tempós, speedelõs, kemény, de mégis dallamos számok, megtetézve Hansen egyedi és fülbemászó hangjával, és sikolyaival, ráadásként újabb, friss ízeket is keverve a zenébe, ami a banda késõbbi, friss irányvonalát mutathatják. És a sztori majd folytatódik…