Az Illés-sztori kétségkívül a legismertebb karriertörténet a magyar rocktörténetben.

Az együttes pályafutásáról könyvet írtak, filmet készítettek, Illésék lemezeit, fényképeit, a klubtagsági igazolványokat, a koncertjegyeket ma is nagyon sokan - talán nem túlzás a százezres szám - õrzik ereklyeként, elmúlt ifjúságuk szép emlékeként. Az Illés volt a magyar Beatles, "az" együttes, a nemzedéki zenekar, az új bálvány, amely megtestesítette, megvalósította egy új nemzedék álmait, amibe beleképzelhettük mindazokat a vágyakat, amelyek végül is nagyon sokunk életébõl kimaradtak. Az Illés külön fejezet a magyar ifjúsági kultúra, de talán megint nem túlzás, a század második felének magyar kultúrtörténetében is. Fellépésükkel nemcsak a szórakoztatásban kezdõdött új idõszámítás, de zenéjükkel, gondolataikkal megváltoztatták egy nemzedék arculatát, gondolkodását, életrõl vallott felfogását is. Az Illés története a hatvanas évek története is. Berobbanásukkal és kudarcaikkal, lendületükkel és kifáradásukkal, "forradalmi" gondolataikkal és kényszerû kompromisszumaikkal. Ha majdan összefoglaló kultúrtörténeti vagy ifjúságszociológiai munka készül e század progresszív törekvéseirõl, Illésék munkássága, a zenekar nevével azonosítható törekvések nem hiányozhatnak belõle. Illésék új idõknek új dalaival jelentkeztek és a "fényes szellõk" hitével akarták megforgatni a világot. Nem rajtuk múlt, hogy nem vihart kavartak.

Az Illés kezdetben, ahogy a többi beatzenekar, középiskolai, egyetemi rendezvényeken, játszott dixielandet, futó olasz slágereket, örökzöldeket, gitárszámokat, elsõsorban Shadows- és Hurricanes-szerzeményeket. 1962-63-ban a "luxemburgi" stílus betörésével az Illés repertoárja is kibõvült. A Petõfi Sándor utcai Építõk klubjában vagy a Mûszaki Egyetem Bercsényi klubjában már ezekért a számokért szorongott iszonyatos zsúfoltságban a közönség és vitte világgá a hírt: van egy zenekar, ahol jól "kevernek", a színpadon figuráznak, nagyon dögösen játszanak.

1963-ban az Illés-koncertek elõtt már mindennapos volt a sorállás, és az elsõ igazi nagy botrány - 1963 májusában a Sportcsarnokban - is az õ nevükhöz fûzõdik. Koncz Zsuzsa is akkor csatlakozik elõször hozzájuk, amikor az Illés városszerte ismert együttessé vált.

1964-ben azonban a zenekar több tagja befejezte egyetemi tanulmányait és a kiélezõdõ konkurenciaharcban el kellett dönteniük: hogyan tovább? Amatõrként zenélgetnek vagy profiként, teljes mellszélességgel beszállnak az üzletbe. Siettette a döntést, hogy 1964-ben az Illés már lemezfelvételeket is készíthetett. Elsõ kislemezükön két instrumentális szám (64, Ostinato) és Koncz Zsuzsa két angol nyelvû dala (Long Tall Sally, Chapel of Love) hallható. A doboknál ekkor Körmendy János ült, aki Fats Domino-számokkal színesítette az Illés mûsorokat.

A zenekaron belüli vita végül kenyértöréssel dõlt el. Az Illés testvérek és Körmendy a nevet birtokolva profiként zenéltek tovább, a többiek pedig a kollégium felszerelését és a klubot megtartva Strings néven játszottak.

Az egyik napról a másikra klub, felszerelés és zenészek nélkül maradt együttes helyzete alaposan megromlott. Az élrõl a második vonalba csúsztak, Koncz Zsuzsa is elpártolt tõlük. Csatlakozott viszont az együtteshez Bródy János, majd 1965-tõl a két Szörényi testvér.

Ekkor kezdõdik az Illés második ötéves, "nagy" korszaka, amely nemzedéki zenekart csinál az együttesbõl.

Szörényi SzabolcsSzörényi Levente a váci Sztáron Sándor Gimnáziumban kezdte zenész pályafutását, ahol testvérével, Szabolccsal gitárduóban léptek fel, és már ott feltûnést keltettek játékukkal: "Mi voltunk az õrült Szörényiék."

Szörényiék a hatvanas évek elején a fõvárosban az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban folytatták tanulmányaikat, ahol a Kõszegi Imre-Bajtala János-Szörényiék felállású zenekar 1962-ben megnyerte az iskolai Ki Mit Tud?-ot, majd a zenekarhoz csatlakozott Ráduly Mihály szaxofonos is. Ebben a felállásban Mediterrán néven indultak az országos vetélkedõn, de az elõdöntõben kiestek. A zenekarra így is felfigyeltek, mert a verseny után a gyõzteseket (Koncz Zsuzsát, Gergely Ágit, a bûvész Gloviczky Pétert) kísérték a vidéki fellépéseken és néhány számot önállóan is eljátszhattak. A "hakni" után Kõszegi szervezésében saját fellépéseket is szerveztek, 1963-ban pedig Németh Lehel kísérõzenekaraként hanglemezt is készítettek. Szörényi Levente 1963-ban érettségizett. Õsztõl három hónapig segédmunkásként dolgozott, majd úgy döntött, zenészként folytatja pályafutását. A Kigyósi féle körúti zeneoktató munkaközösségben gitározni tanult, és 1963-ban már jóhírû, ismert gitárosnak számított. Gyakran hívták vendégfellépésekre, játszott a Stúdió 11-gyel, a Deák együttessel, Bergendyékkel és olykor Illéséknél is kisegített, akikkel Gergely Ági révén ismerkedett meg. 1963-ban komponálta a késõbb Rohan az idõ néven ismertté vált dalát. 1964-ben csatlakozott a "pénzes" zenekarnak számító Balassa együtteshez, amelyben más ismert zenészek (Jinda György dob, Szilárdi Béla gitár, Mátrai Tamás szaxofon, Brunner Gyõzõ dob) is megfordultak. A zenekar változó felállásban külföldön (Szovjetunió, Lengyelország) is vendégszerepelt, de amikor a nyugati vendéglátóiparba kaptak hosszabb szerzõdést, Szörényi úgy döntött, inkább itthon próbál érvényesülni. Vendéglátós zenészként elsajátította a "luxemburgi" stílus játéktechnikáját, sõt olyan híre volt Budapesten, hogy az Ifjúsági Park igazgatója, Rajnák László nem engedte fellépni, mondván: nem énekel, csak ordít, balhézik a színpadon, ilyen emberekre nincs szükség. A belvárosi klubokban viszont õ volt a sztár, akit alacsony termete, szemüvege, félszeg megjelenése miatt csak úgy hívtak: "a kis Buddy Holly".

Szörényi végül 1965 januárjában csatlakozott az Illéshez (csak úgy vállalta a tagságot, ha testvérét is hozhatja), és az Illés-sztori innen közel egy évtizedig közös szálon fut tovább. A zenekar felállása: Illés Lajos, Illés Károly, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródy János és Körmendy János. Az Illés késõbbi kiugrását azonban az a féléves munka alapozza meg, amely 1965-ben összerázza az együttest és megszüli az ötletet - saját számokkal kell megpróbálni visszaszerezni a közönség szimpátiáját. Elõször teljesen felfrissítik a repertoárt (elsõsorban Beatles, Kinks, Animals, Pretty Things dalokat játszanak), klubot szereznek, elõbb a Kõbányai Törekvés Klubban, majd az Eötvös utcai Vasas klubban kapnak helyet, s végül az akkor nagyhírû Syconor utódaként a Boschban kell csatát nyerniük. 1965 õszén vasárnaponként itt, szombatonként pedig az újra "visszavett" Várban fedezte fel õket újra a közönség.

A rajongók megnyerése után a zenekar megpróbálkozott a hivatalos intézmények falainak bevételével is. Szörényi elsõ, Alvajáró címû dalát (szövegíró az egyik slágergyáros, Hajnal István) azonban a Sanzonbizottság többszöri átalakítás után sem engedélyezi, mert "nem elég jelentõs alkotás". A Hanglemezgyárban viszont engedékenyebbnek bizonyultak. 1965-ben az Illés több kislemezt is megjelentetett (Protonok tánca, Séta az aranyhúrokon, Little Baby, Bucket Seats, Summertime, A magányos, Johnny Guitar, Üzenet Eddynek).

Illés LajosE felemás sikerek azonban nem szegték a zenekar kedvét. 1965 nyarán a nógrádverõcei Express táborban (itt már a "nagy" Illés: Illés, Szörényi, Szörényi, Bródy és a doboknál új tagként Pásztory Zoltán játszott) felcsendültek az elsõ rocktörténetet író magyar beatszámok (Óh mondd, Légy jó kicsit hozzám, Az utcán). A zenekar három hónapos szerzõdéssel a nyaraló fiataloknak játszotta esténként a talpalávalót, és ezek a táncos bulik nagyon jó lehetõséget kínáltak az elsõ saját dalok kipróbálásához.

A nógrádverõcei táborban Illésék többször is eljátszották új szerzeményeiket. Várták a tapsot vagy a füttyöt, de a közönség nem reagált a dalokra. A dallam, a ritmus alig különbözött az angol példaképek számaitól, a szövegek magyarítása pedig olyan jól sikerült, hogy a recsegésben, zajban, tánc közben senki sem figyelt fel arra, hogy a magyar rock történetében elõször anyanyelvükön fakadnak dalra a zenészek.

Érdekes módon a magyar beatszámok áttörését végül egy tévémûsor és egy film hozta meg. A Koncz Zsuzsa által énekelt Rohan az idõ címû dalt, miután többször visszautasította a Sanzonbizottság (szövegíró S. Nagy), a televízió egyik mûsorában mégis leadták, és olyan óriási sikere volt, hogy meg kellett ismételni.

A Táskarádió címû dal Bacsó Péter Szerelmes biciklisták címû filmjében hangzott el, amelyben Illésék már láthatók is voltak.

1965-tõl viszont hanglemezen, ennek nyomán a Rádióban és a tv-ben is megszólalhatott az új magyar ifjúsági zene. Az elsõ "igazi" Illés kislemezt, a ma már legendás dalokkal (Légy jó kicsit hozzám, Óh mondd, Az utcán, Mindig veled), 1966-ban vették fel. Ebben az évben dõlt el véglegesen, hogy a magyar tánczenét elvetõ közönség is elfogadja a magyar beatszámokat.

Az igazi nagy erõpróbára azonban ez év nyarán a Kisstadionban megrendezett Gitárpárbajon került sor, ahol a közönség a hagyományos tánczene képviselõit kifütyülte, lezavarta a színpadról és a beatzenekarokat éltették, amelyek közül csak az Illés merte vállalni, hogy magyarul is énekeljen. "A Gitárpárbajon a teljes magyar hivatalos élmezõny föllépett - emlékezett Szörényi Levente. - Rendre kifütyülték õket, le kellett menniük a színpadról. Mi az angol számok mellett elénekeltük a Légy jó kicsit hozzámot. Utólag megvallom, nagyon féltünk a hatástól. A szám utáni pillanatnyi csend borzalmas volt. Aztán kitört a tapsvihar, és meg kellett ismételni. Ekkor csúcsosodott ki a generációs probléma. Egy pillanat alatt lesöpörték a színpadról azokat, akik a fiataloknak akkor már réges-rég nem kellettek".

A következõ ütközet a Táncdalfesztiválon zajlott le, ahol Szörényi Levente botrányhõssé vált és nemzedéki ideállá magasztosult egyszerre. A hírhedt "fáj-fáj-fáj" valósággal sokkolta az idõsebbeket, ugyanakkor elbûvölte a tizenéveseket.

1966-67-ben Illésék munkásságában még kevésbé tudatos a világmegforgató, világmegváltó szándék. Dalaikban egyszerûen csak csatornát nyitnak a mélyben meghúzódó indulatoknak, energiáknak, vágyaknak, és Bródy szerencsés hangütése nyomán ezek a dalok így is felrázó, mozgósító, táborba hívó erõvel hatnak korosztályukra.

Illésék a nyári robbantás után 1966 decemberében az Ifjúsági Magazin Top 10 listáján hat dallal már elsöprõ fölénnyel vezetik a mezõnyt. A fiatalok az Illés-jelenség lázában égnek, és a Szörényi-Bródy szerzõpáros nem lankadó energiával ontja a "nemzedéki himnuszokat" (Különös lány, Itt állok egymagamban, Igen, Nyári mese).

1967-ben a sikergyártás folytatódik. A televízió Show-hivatal címû mûsorában Szörényi hetyke nyilatkozatban határolja el az együttest és zenéjét a táncdaloktól, mire a mûsorvezetõ Vitray Tamás alaposan leszedi a keresztvizet a zenekarról. Illésék válasza egy újabb siker: Ne gondold, amely 11 hónapig szerepel a sikerlistán. További sikereik: Nézz rám, Keresem a szót, Nem érdekel, amit mondsz; Eljöttél, és természetesen az Ezek a fiatalok címû film slágerei, amelyek az elsõ beat nagylemezen hallhatók (Láss, láss, ne csak nézz; Sárga rózsa, Bolond lány, Fáradt vagyok, Néma szerelem, Miszter Alkohol).

1967. október 10-én a zenekar külföldre is ellátogat. A grazi magyar napokon, majd a bécsi Collegium Hungaricumban adnak koncerteket. Elsöprõ sikerrel. Zenéjüknek, amelyet a Beatles Bors õrmester címû nagylemeze jelentõsen befolyásol, a továbbiakban - megkülönböztetésül - az ex-music elnevezést adják. Ex-music annyit jelent: Illés-zene, és erre a megkülönböztetõ fogalomra, még ha semmitmondó is, Illésék rászolgáltak. 1967 végére már messze elhúztak a beat élmezõnytõl és az év végi szavazáson az Ifjúsági Magazin és a Magyar Ifjúság olvasói is mellettük teszik le a garast.

1968 - az Illés legjobb éve. Az Ezek a fiatalok sikere után a filmesek felfedezik õket. Filmzenét komponálnak. Több híres daluk filmekben hangzik el elõször (Az oroszlán ugrani készül - Miért hagytuk, hogy így legyen; Bûbájosok - Történet M-rõl, Eltávozott nap, Kis virág, Holdudvar - Holdfény '69). Az 1968. júliusi IM sikerlista elsõ négy helyét Illés dalok foglalják el (Little Richard, Eltávozott nap, Kis virág, Nem érti más, csak én). Tolcsvayékkal és a Bajtala együttessel közösen a Zeneakadémián koncerteznek, ahol új hangszereket - pl. citera - szólaltatnak meg. A Népszabadság háromhasábos nagy cikkben méltatja zenéjüket és kulturális életünkben betöltött szerepüket. A zenekar 1968-ban a Táncdalfesztivál 11 díjából 5-öt kap meg, és az új zenei forrásokat keresõ Illés a bemutatott új daluk után (Amikor én még kissrác voltam) megkapja a "Magyar Állami Népi Beategyüttes" elnevezést.

Ez a "cím" két fontos mozzanatra is rávilágít az együttes életében. Zenei törekvéseikben végleg elkanyarodtak a beat kitaposott ösvényeirõl, ugyanakkor az együttes a hétköznapok valóságából lassan a mítoszok világába lépett át a rajongók szeretetében. Az Illés 1968-ban már nemcsak példakép és példázat, hanem mítosz is nemzedéke életében.

Az Illés - többek között - azért lett olyan példátlanul (gyorsan) népszerû, mert "nem orvosi sztetoszkóppal és nem szociológiai tesztlapokkal, hanem belsõ azonosulással kottázta le nemzedéke vágyait és érverését. Azonosulva és mégis eredetien ki tudták fejezni, amit a maguk és nemzedékük szívhangjaiból kifüleltek. Nem véletlenül beszéltek egy idõ után az Illésrõl úgy, mint "a nemzedék hangja".

Az Illés 1968-ban a kellõs közepén találta magát azoknak a megújulási és reformtörekvéseknek, amelyek a magyar szellemi-kulturális-gazdasági-politikai életet áthatották.

Illésék zenéjét már 1966-ban, Az utcán idején, késõbb pedig egyre inkább a magyar és a környezõ országok folklórjához való erõs kötõdés jellemezte. A zenekar tagjai "felfedezték", hogy az angolszász országokban is egy vagy több társadalmi kisebbség zenéjébõl, kultúrák egymásra hatásából született meg a rock, és ezt a nemzetközi zenei nyelvet országonként más-más nyelvjárás (nép-, illetve mûzene, pl. vallásos dalok) színesítheti. Illésék a kelet-közép-európai, a balkáni népzenét emelték be a beat nemzetköziségébe és teremtettek nemcsak mondanivalójában, szellemiségében, de zeneileg is sajátos, karakteres magyar ifjúsági zenét.

Illésék másik fontos törekvése - a zenekar öntörvényû útjának következetes végigvitelén és elismertetésén kívül - a rockzenének mint önálló, társadalmilag is hasznos, mûvészileg is értékes mûfajnak az elfogadtatása, integrálása a kulturális életbe, a közmûvelõdésbe. S ez a törekvésük legalább olyan ellenállásba ütközött, mint az elõbbiek, hiszen a rockzenét a mai napig a "szórakoztatás" degradáló és beszûkítõ kategóriájába utalják át, a valóban kommersz és a szórakoztatásnál többre nem is vállalkozó mûfajok mellé. A zenekarnak - ha rövid idõre is - mégiscsak sikerült a kedvezõ széljárásokat, pillanatnyi engedményeket kihasználva 1968-ban politikai, társadalmi, kulturális utópiájához és koncepciójuk kibontásához kísérleti mûhelyt találni, (tudniillik a beat nemcsak zenei jelenség, hanem a társmûvészetekkel kölcsönhatásban autonóm kultúrává, e kultúra részeként pedig új típusú életformává, emberi-társadalmi normákká, magatartásformákká alakítható át).

1968 szeptemberében a Fõvárosi Mûvelõdési Házban ifjúsági klubot nyitottak. Az Illés-klub - amelyet Bródy János irányított, szervezett, vezetett - nyugodtan mondhatjuk - a hatvanas évek végének legfontosabb ifjúsági kísérleti mûhelye volt. Az 1968-as fesztivált követõen Illésék politikai, népzenét felkaroló ambíciói láttán az értelmiség tekintélyes képviselõi (Vitányi Iván, Pernye András, Gyurkó László, Hernádi Gyula, Jancsó Miklós) is támogatni kezdték a zenekart. Különösen a közmûvelõdés szakemberei láttak nagy lehetõséget abban, hogy a beatzene segítségével a legkülönbözõbb társadalmi réteghez tartozó gyerekeket elvezessék más mûvészetekhez vagy a politikai kultúrához.

1970 februárjában és márciusában a Marquele-Martin menedzseriroda szervezésében 10 napot Londonban játszottak, majd a nagyobb vidéki városokban (Cambridge, Cardiff) turnéztak. Visszafelé a müncheni Blow Up mulatóban - a magyar együttesek késõbbi nyugat-európai törzshelyén - koncerteztek és március 14. után tértek haza. Illésék szereplését az angol szaklapok dicsérték, kiemelve sajátosan nemzeti stílusukat, "politikus hangvételû dalaikat". A kritika szerint: "A zene mellett a fiatal magyar közönségnek Bródy János ad politikai tartalmú szövegeket. A magyar mûvészetben napjainkban a társadalomkritika dominál. Egy dal, amely a látszólag egyszerû »Amikor én még kissrác voltam« címet viseli, valójában az ötvenes évek politikai hibáinak éles reflexiója. Más dalok a békéért szólnak vagy a bürokráciát támadják".

Itthon a zenekar bálványozása, tömjénezése közben, a mûfaj körüli csatákban ugyanis úgyszólván említésre méltó kritikai visszhang nélkül jelent meg az együttes elsõ két nagylemeze (Nehéz az út 1969, Illések és pofonok 1969). Az elõbbi "sztoris" lemez a korábbi kislemezek gyûjteménye, csak 4 új szám van rajta, és tulajdonképpen a zenekar 1965-1968-as történetét fogja keretbe.

A második LP, mint a címe is utal rá, a "keserû tapasztalatok" lemeze. A dalok mindmegannyi helyzetjelentés a hétköznapi kugliemberekrõl, reklám úrról, a buta lányokról, a hitekrõl, az utakról (Téged vár), a változásba vetett reményrõl (Nem akarok állni, ha futnak a percek). Bizonyos illúziókkal való leszámolás és az új illúziókkal táplált reménykedés lenyomata ez a lemez. Helyzetértékelés és állásfoglalás, amely egy következõ, letisztult, összefoglaló nagylemez ígéretét hordozza magában.

Illés-discográfia

Ezt a lemezt azonban Illésék nem készíthették el. A pécsi, majd a londoni botrány bezárta elõttük a kapukat.

1970. április 26-án kezdték volna el forgatni filmjüket Mészáros Mártával (ennek zeneanyaga lett volna "a" nagylemez?), de a munkálatokat leállították, eltiltották õket az ORI rendezvényeitõl, nem léphettek fel a fõvárosban, a Hanglemezgyár nem adta ki lemezeiket, Koncz Zsuzsa második, Szerelem címû albumát, amelyen Szörényi-Bródy szerzemények hallhatók, nem játszotta a rádió - a lemez így is 100000 példányban fogyott el! -, nem szerepelhettek egy évig a nyilvánosság elõtt. Az ok? Hivatalosan nem marasztalták el az együttest, az õket sújtó embargó hallgatólagos, mégis egységes intézkedésnek tûnt. A rejtélyre aztán a Magyar Ifjúság 1970. június 5. számában Takács István Sértett szentek vagy Illésék és pofonjaik címû cikke adott választ. Ebbõl kiderült, Illésék a BBC egyik mûsorában meggondolatlanul, szabadszájúan fecsegtek és ezzel az ellenséges propaganda számára szolgáltattak anyagot. Illésék hiába tiltakoztak a rosszhiszemû vádak ellen, a "nagy csapat" teljesen eltûnt. A befogadott, díjesõvel jutalmazott, imádott "szenteket" letaszították a rock-olümposzról és fekete bárányokká változtatták õket.

1970 ennek megfelelõen csendes év az Illés történetében. Vidéki fellépések, négy dal a Szép lányok, ne sírjatok! címû Mészáros Márta-filmben, amely az Illés-film helyett készült.

Illés - 1971Illésék 1971. március 11-én térnek vissza a fõvárosba. Az Egyetemi Színpadon mutatják be Human Rights címû, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának tiszteletére írt "beatoratóriumukat", amelyet Angela Davisnek, az Amerikában elítélt kommunista meggyõzõdésû polgárjogi harcosnak ajánlottak. A fehér borítóban megjelent nagylemezt, amelynek egyik oldalán az öt tételes oratórium hallható, megkülönböztetett figyelemmel fogadta a szakma.

A lemez ugyan valóban kiemelkedik, elsõsorban másságával, formai, tartalmi kísérletével - ez volt az elsõ nagylemez-vállalkozás, amely a háromperces dalokon túllépve, a mûfaji kereteket szétfeszítve megpróbált mûvészi igénnyel nagyobb lélegzetû alkotást létrehozni - a korabeli rádió- és lemezfelvételek közül, de sem mûvészileg, sem mûfajilag nem sikerült a zenészeknek feladatukat megoldani.

A lemez az egyéb szenzációktól hangos "beatkáosz" idején nem vert nagyobb hullámokat a közönség körében. "A csalódottság és a megaláztatás" lemezét az Illés-rajongók tapintatosan, de félretolták. A lemez sikere meg sem közelítette a korábbi Illés-lemezek sikerét. Az Illés közönsége osztozott a zenekar "gyászában", de mást várt az együttestõl. Populárisabb hangvételt, a régi álmok továbbálmodását. De a régi álmokat már nem lehetett újraálmodni. A politizáló rockzene számára elmúltak a kedvezõ idõk, a megváltozott társadalmi-kulturális-politikai háttérbõl nem érkeztek olyan tömeges impulzusok, amelyek a régi Illés-hangvételt tovább éltethették volna. A mindennapoktól elemelkedõ zenekart pedig közönsége ilyen magasságokba nem tudta követni.

Ezt a változást rövidesen felismeri a zenekar is. Az 1971-es megfogyatkozó Illés-dalok címe (Rég volt, szép volt, Elvonult a vihar, Gondolj néha rám) erre utal és a Human Rights címû nagylemezen Bródy is megfogalmazza: az Illés 1969-70-ben Júliára várt, de a Kati jött...

1971-ben ennek ellenére õk kapják a Pepita Oroszlánt, a rajongói szeretet melege még tart, ha a tüzet el is oltották. Illésék a Magyar Ifjúság sikerlistáján utcahosszal nyernek, a bemutatott filmnek (Szép lányok, ne sírjatok!) köszönhetõen minden új daluk (9) listára kerül. A zenekar azonban sorsdöntõ választás elé kerül. Hogyan tovább? 1971-72-ben már új szereposztásban játszottak a magyar popszínpadokon. Dolgoztak a progresszív zenekarok, új zenészbálványok születtek, a közönség új kedvenceket, új divatokat talált, nagyon sokan a régi társak közül eltûntek a koncertpódiumok környékérõl.

A zenekaron belül megoszlanak a vélemények. Illés Lajos az Illés hírnevére, mítoszára alapozva a régi utat szeretné folytatni. Szörényi Levente új utakat keres, amelyek lehetõvé teszik, hogy a megváltozott körülmények között is a régi Illés szellemiségét folytassák úgy, hogy közben zenéjük is "eladható" legyen.

1972 az útkeresés jegyében telik az Illés háza táján. Kislemezük már nem jelenik meg, és a negyedik, Add a kezed címû nagylemez is a búcsúra utal (Nehéz várni, Good Bye London, A szó veszélyes fegyver, Jelbeszéd, és végül Emlék M-nek, ez a csodaszép sirató, amely a "szerelmes hitektõl" vesz búcsút).

Szörényi Levente ebben az évben már csak energiái jelentéktelen részét szenteli az Illésnek. Saját útját járva filmzenéket ír, munkásságának talán legfontosabb darabjait.

Az Illésen belüli válság elsõ nyilvános jele 1973 elején a KITT-egylet megalakulása volt Bródy János javaslatára. A zenei munkaközösség, amely Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvayék és a Trió összetételben lépett színpadra, Tolcsvay László szavaival "az értelmes popzene ápolására, a közös zenei elképzelések kidolgozására jött létre". Fel is vettek utolsó nekifutásra négy nagylemezt, amelyek az év végén jelentek meg. Addig az Illés tagjaival csak az Illés-klubban lehetett találkozni, ahol többek között a Sebõ-Halmos duót látták vendégül. A KITT-egylet június 10-én a DVTK stadionjában lépett elõször a nagyközönség elé, majd júliustól országos turnéra indult, de szereplésük ismét nem volt zavartalan. A miskolci popfesztivál egyik mûsorközlõjét, Bródy Jánost vádolták meg azzal, hogy "több, mint 10 ezer fõs hallgatóság elõtt mint mûsorközlõ, hangerõsítõ berendezésen keresztül, valótlan tények állításával a rendõrséggel szembeni gyûlöletkeltésre alkalmas kijelentéseket tett".

Valójában annyi történt, hogy Bródy megköszönte a rendfenntartó erõk segítségét, mert "voltak, akik már tegnap lejöttek Miskolcra és nem volt hol aludniuk, a padokon az Avas oldalában akarták tölteni az éjszakát, de a rendõrség részükre szállást biztosított, igaz, hogy ez a fekhely nem volt olyan, mint az otthoni ágy, de reggel megkérdezték, hogy jól aludtak-e, és jó szórakozást kívánva kiengedték õket".

A fellebbezésekkel dúsított ügyben végül elmarasztaló ítélet született, és a hatóság megsértése miatt 5000 forint pénzbüntetésre ítélték a "rosszul szövegelõ" mûsorvezetõt.

Közben a nyár végén megjelent Illésék gyûjteményes Ne sírjatok, lányok címû nagylemeze, amely a régi Illés-sikerek technikailag felújított változatait nyújtotta át stilizált csomagolásban a rajongóknak. Kétségtelenné vált: Itt a búcsú! Ezt erõsítette meg 1973 szeptemberében az Új Írás interjújában Illés Lajos, aki arról beszélt, kezdik kinõni az ötös köteléket.

Az Illés feloszlását végül 1973. november 2-án a Magyar Ifjúság cikkében Illés Lajos jelentette be; "Útjaink elválnak... tudomásul kellett vennem, hogy az együttes munkában elfáradtunk."

Nem sokkal késõbb Szörényi Levente is hangot kapott, és bejelentette: új zenekart alapít, és a Bartókon, Kodályon nevelkedett nemzedék tagjaiként a folklórhoz kapcsolódó örökséget vállalják, erre utal névválasztásuk is (Fonográf), amelynek tagjai a KITT-egylet volt zenészei.

Az Illés-történet utolsó epizódjaként 1973 végén megjelentek az év közben készült lemezek (Halász Judit: Kép a tükörben, Koncz Zsuzsa: Jelbeszéd és végül Szörényi Levente: Utazás címû albuma).

Bródy János - 1981Ez utóbbi lemez egyértelmûvé tette, hogy a beatkorszak meghatározó egyénisége új utakon indult el, a lemez a korábbi felvételeihez képest "stílustörés". Szörényi, a korábbi, a magyar népzenére építõ stílus helyett inkább a popvilág nemzetközi vérkeringésébe jobban bekapcsolható, piacképesebb amerikai népzenét, a countryt próbálja beépíteni zenei világába, és sokkal inkább a Nitty Gritty Dirt Band, az Eagles vagy a Buffalo Springfield nálunk kevéssé ismert zenei világát követi, mint az Illés hagyományait. (Részletek Sebõk János: Magyarock címû könyvébõl.)

Szörényi LeventeA legenda 1981-ben éledt újra, amikor a KITT-egylet adott koncertet a régi sportcsarnokban, az elsõ, s egyébiránt a siker miatt (!) botrányba fulladt magyar beatkoncert helyszínén. Egyesek ötszáz forintot adtak - tizenöt éve!!! -, hogy láthassák az Illést. Az eseményrõl Koltay Gábor filmet készített, s az elsõ lemez borítóján Bródy neve jelent meg Petõfi Sándor helyett a Nemzeti dal alkotói között.

Egy dal erejéig, amely a Human Rights "fehér albumon" is hallható volt, felbukkannak az István, a király 1983-as filmjében és dupla lemezén.



Erkel Színház - 1990Újabb hét szûk esztendõ telt el, amikor 1990 márciusában az Erkel Színházban az együttes 25. születésnapjához kapcsolódva zenészbarátok "keltették életre a sok régi dallamot". Õk öten lent üldögéltek az elsõ sorban, s az õket látni akaró publikum a színpadra követelte õket. Talán a pillanat hatása alatt, de az akkor már hat éve visszavonult Szörényi Levente ígéretet tett: "Ha minden körülmény úgy alakul, lehet, hogy ismét csinálunk egy koncertet." Ezt követte egy közös éneklés, Miért hagytuk, hogy így legyen... A születésnapi mûsort Ekecs Géza - ismertebb nevén Cseke László - konferálta.

A forró hangulatú színházi este záróakkordjaként a rendezõk és barátok egy hatalmas születésnapi tortával ajándékozták meg a népszerû együttest.


Csak fél évet kellett várni, és az Illés-legenda ismét, sikereihez méltóan kapott helyet az addig magyar zenekar által még nem bitorolt Népstadionban. 1990. szeptember 14-15-én egy fõpróbás és egy telt házas koncertet adott az Illés zenekar. A közönség érdeklõdésére jellemzõ, hogy a nyolcvanezres elõadáson túl az utolsó héten meghirdetett szeptember 14-i fõpróbának is mintegy negyvenezer nézõje volt. A két elõadást a közönség mámoros reagálása tette felejthetetlenné, ritkán tapasztalható népünnepély atmoszféráját varázsolva a lelátókra és a küzdõtérre.

Tõkés László erdélyi püspök ünnepi köszöntõt írt az együttesnek, melyben megállapította: "Önök sikerrel és irányadóan ötvözték a hamisítatlan magyar zenei hagyományt a modern zenével és minõségileg meghaladták muzsikájukkal a szórakoztató zenét és divatot. Hallgatóik és tisztelõik között ott találják a volt és mai erdélyi fiatalságot. Tevékenységük valóságos szolgálattá nemesedett."

1992. december 24-én a Magyar Televízió nyilvánossága elõtt az Illés zenekar elsõ ízben lépett színpadra ún. unplugged stílusban, a régi megszokott helyen az FMH-ban. A zenélés mellett az egykori az egykori Illés-klub törzstagjaival, a mai rajongókkal folytatott kötetlen beszélgetések keretében felidézték a "hõsi múltat": a legendás 60-as éveket, amelyet többek között éppen az Illés tett legendássá... Az érdeklõdõk zsúfolásig megtöltötték a kicsiny körtermet, a hangulatot a meghitt-jókedvû emlékezés, az iróniával oldott nosztalgiázás jellemezte. Erre az alkalomra jelent meg a Népstadionbeli István, a király és Illés koncert teljes anyagát tartalmazó nagylemez, CD-lemez és kazetta.

A végleges búcsú 1996. májusában történt a Budapest Sportcsarnokban három telt házas elõadáson (10. 11. 17-én) Az eredetileg egy elõadásra tervezett koncertet a hatalmas érdeklõdésre való tekintettel meg kellett ismételni, de a jegyek már jóval az elsõ elõadás elõtt elfogytak a harmadik koncertre is. Az 1981-es és '90-es koncerttel ellentétben a vezetõ slágerek mellett a ritkábban elõadott, illetve hallott számok is fõszerepet kaptak a zenekar repertoárjában. A koncert hangzóanyaga CD-n és kazettán látott napvilágot, valamint a koncertrõl készült film videokazettán jelent meg, amelyet a Magyar Televízió mûsorára tûzött.

Utó szó:

1965-1973 között nyolc év elég volt ahhoz, hogy az Illés együttes legendát teremtsen, megalapozza a magyar rockzenei élet alapjait és útmutatást adjon - most már tudjuk - több nemzedék számára. Nincs olyan Illés dal, amelyet ne ismernének fel az elsõ három taktus után. Életmûvüket csak hanglemezen több, mint egymillió példányban vásárolták meg.