Mudvayne logo
Mudvayne Ének : Chad Lee Gray
Gitár : Greg Tribbett
Basszusgitár : Ryan Daniel Martinie
Dob : Matthew McDonough
Mudvayne Pictures, Images and Photos

A MuDvAyne zenekar 1996-ban alakult Illinois-ban. A zenekarhoz két év múlva csatlakozott Ryan, a jelenlegi basszusgitáros. Az arcfestés már a kezdetekkor jelen volt, de ennek Matt szerint nem kell olyan nagy jelentõséget tulajdonítani. "Nem feltétlenül szimbolizál bármit is ez a dolog. Azt szeretnénk, ha mindenkinek meglenne a saját maga által kialakított véleménye rólunk és a zenénkrõl. Rengeteg dolog inspirál minket, mint például filmek és rendezõk. Az L.D.50 albumot Stanley Kubrick 2001 Ûrodüsszeája ihlette. Mindannyiunkat érdekelt a téma és együtt merültünk el benne, ami nagyon érdekes volt, mert ekkor kezdtünk el igazán mûvészként alkotni."Az elsõ magánkiadású album (Kill I Oughtta) után a zenekar kész volt nagyobb nyilvánosság elé lépni. Az L.D.50 Garth Richardson (Rage Aganst The Machine, L7) producerrel készült. "Ez volt egyszerre a legszebb és leborzalmasabb dolog, amit valaha átéltem. - mondja Matt. - Pszichikailag nagyon megterhelõ volt, ugyanakkor nagyon jó volt látni, hogy az elképzeléseink alakot öltenek, rendelkezésünkre áll a szükséges felszerelés, és Grath szakértelme. Folyamatosan dolgoztunk, nem partiztunk, a technikusok volt, hogy napokig le sem feküdtek. Vancouverben rögzítettük az anyagot, de nem láttunk semmit a városból, végig a stúdióban voltunk." "Az egész felvétel tiszta õrület volt - emlékszik vissza Chad. - Voltak dalok, amikkel nem is foglalkoztam a stúdiózás elõtt, ami nem valami jó ötlet, ha figyelembe vesszük, milyen kevés volt az idõ, és mennyire szûkösek voltak a költségeink. A 'Pharmaecopia'-t és a 'Nothing To Gein'-t a stúdiózás utolsó éjjszakáján íram, mielõtt a felvételeket elküldtünk volna New Yorkba. Iszonyatos volt a nyomás."Szerencsére végül elkészült és kiadták az L.D.50 albumot, ami egy igazán fantasztikusnak mondható alkotás lett. Ha még nem tetted volna, hallgasd meg és eldobod az agyvelõd.De az igazi siker csak a 2002-es albumuk nyomán érkezett. A sort a 2005-ben megjelent Lost&Found zárja.

Albumok :

L.D.50 (2000)
Mudvayne - L.D.501.Monolith 
2.Dig [tab][watch video]
3.Internal Primates Forever [tab][watch video]
4.-1 [tab]
5.Death Blooms [tab][watch video]
6.Golden Ratio 
7.Cradle [tab][watch video]
8.Nothing To Gein [watch video]
9.Mutatis Mutandis 
10.Everything And Nothing [tab]
11.Severed 
12.Recombinant Resurgence 
13.Prod [tab][watch video]
14.Pharmecopia 
15.Under My Skin [tab][watch video]
16.(K)now F(orever) 
17.Lethal Dosage 
The Beginning Of All Things To End (2001)
Mudvayne - The Beginning Of All Things To End 1.Poop Loser 
2.Seed 
3.Cultivate 
4.Some Assembly Required 
5.I.D.I.O.T. 
6.Central Disposal 
7.Coal [tab]
8.Fear 
9.Dig (Future Evolution Remix) 
10.Dig (Everything And Nothing Remix) 
11.L.D. 50 
The End Of All Things To Come (2002)
Mudvayne - The End Of All Things To Come 1.Silenced [tab][watch video]
2.Trapped In The Wake Of A Dream [tab]
3.Not Falling [tab][watch video]
4.(Per)Version Of A truth [tab]
5.Mercy, Severity [tab]
6.World So Cold [tab][watch video]
7.The patient mental 
8.Skrying [tab]
9.Solve Et Coagula 
10.Shadow Of A Man 
11.12:97:24:99 
12.The End Of All Things To Come [tab]
13.A Key To Nothing [tab]
Lost and Found (2005)
Mudvayne - Lost and Found1.Determined [tab][watch video]
2.Pushing Through 
3.Happy? [tab][watch video]
4.IMN [watch video]
5.Fall Into Sleep [watch video]
6.Rain. Sun. Gone. 
7.Choices [tab]
8.Forget To Remember [tab][watch video]
9.TV Radio [tab]
10.Just 
11.All That You Are [tab]
12.Pulling The String 
By the People, For the People (2007)
Mudvayne - By the People, For the People1.Dig (Live) 
2.Silenced (Demo) 
3.Dull Boy [tab][watch video]
4.Death Blooms (Demo) 
5.Fall Into Sleep (Demo) 
6.Not Falling (Demo) 
7.-1 (Live) 
8.Happy (Demo) 
9.(Per) Version Of A Truth (Demo) 
10.World So Cold (Live) 
11.On The Move 
12.Goodbye 
13.Skrying (Demo) 
14.All That You Are (Demo) 
15.Forget To Remember (Acoustic) 
16.King Of Pain 
The New Game (2008)
Mudvayne - The New Game1.Fish Out Of Water 
2.Have It Your Way 
3.A New Game 
4.Dull Boy 
5.Do What You Do 
6.The Hate In Me 
7.Scarlet Letters 
8.Same Ol? 
9.Never Enough 
10.A Cinderella Story 
11.We The People 
Mudvayne (2009)
Mudvayne - Mudvayne1.Beautiful And Strange 
2.1000 Mile Journey 
3.Scream With Me 
4.Closer 
5.Heard It All Before 
6.I Can`t Wait 
7.Beyond The Pale 
8.All Talk 
9.Out To Pasture 
10.Burn The Bridge 
11.Dead Inside 

Kedvencek közé jelölték : 346
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
CodyLP
CodyLP
2010.07.12. 12:20:19
Hát nem teljesen mivel Greg és Chad folyamatosan dolgozik a Hellyeah-vel :) Sőt július 13.-án kiad egy új lemezt a Hellyeah. Már 2 videóklippet is csinált
A fellépéssel szintén :D
"Veled van az erő...csak nem most XD"
gyufa333
gyufa333
2010.05.26. 22:19:59
Milyen inaktív lett mostanában a zenekar!:(
Bárcsak itt is fellépnének!:)
Nagy álmom válna valóra!:D
Hiába cukrozod a szart, akkor is szar marad!

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0035 s