Ozzy Osbourne logo
Ozzy Osbourne ének : John Michael Osbourne
A mára legendássá vált Ozzy becenév még gyerekkorában ragadt rá, az Osbourne rövidítéseként.Zenei karrierjét a Black Sabbath énekeseként kezdte, a hatvanas évek végén. A metál egyik õsatyjának számító banda éveken át meghatározta a rock világát, olyan felvételekkel, mint a „Paranoid” vagy a „Master of Reality”. Az 1978-as „Never Say Die” album után Ozzy-t kirakták a Black Sabbath-ból, ezután kezdett szólókarrierbe. Menedzsere és egyben felesége, Sharon irányításával Osbourne megalapította saját zenekarát, a Blizzard of Ozz-t, Randy Rhoads gitáros, Bob Daisley basszeros és Lee Kerslake dobos társaságában. Debütáló lemezük azonos címmel 1980-ban jelent meg, rajta olyan slágerekkel, mint a „Crazy Train” és a „Mr. Crowley”. Ozzy és Randy Rhoads1981-ben jelent meg második albuma „Diary of a Madman” címen, ezen az albumon szerepelt a drogozás gyönyöreit méltató „Flying High Again”. Ozzy nemcsak az utóbbi szerzemény, hanem a koncerteken tanúsított magatartásával is kivívta a közvélemény rosszallását: egy elhíresült fellépés alkalmával leharapta egy denevér fejét, ezért kórházba kellett szállítani, hogy megkapja a veszettség elleni oltást. Ekkoriban terjedt el róla és általában a heavy metal mûfajról a sátánizmus rémképe.1982-ben Randy Rhoads gitáros repülõgép-balesetet szenvedett, és Ozzy mély depresszióba zuhant barátja halála miatt. A „Speak Of The Devil” címû koncertlemezen a tervezettõl eltérõen inkább Black Sabbath dalok szerepeltek, Brad Gillis gitáros közremûködésével. A korong után Osbourne szakított addigi kiadójával, és az Epic Records-nál kapott szerzõdést, annak ellenére, hogy a tárgyaláson illuminált állapotban jelent meg, és ezúttal egy galamb fejét harapta le. Jake E. Lee és Ozzy1984-ben már egy új gitáros, Jake E. Lee közremûködésével jelent meg a „Bark At The Moon” címû stúdiólemez, ami gyengébbre sikeredett az elsõ két albumnál, mégis sikeres lett. Ebben az idõszakban Osbourne és bandája a Mötley Crüe-vel turnézott együtt. Az 1986-os „Ultimate Sin” a kritikusoktól negatív visszajelzéseket kapott, a „Shot In The Dark” címû dal a szakértõk szerint Ozzy addigi legrosszabb munkája volt.1986-ban Osbourne újabb botrányba keveredett: azzal vádolták, hogy a „Suicide Solution” címû dalban öngyilkosságra buzdítja a fiatalokat. Bár a pert megúszta, megítélése egyre rosszabb lett. A róla kialakult képen javított az 1987-ben megjelent „Tribute” címû koncertalbum, amivel egykori barátja emléke elõtt tisztelgett.1989-ben Gary Moore gitáros felkérte, hogy zenéljenek együtt "After The War" címû lemezén. Közremûködésük eredménye a lemez egyik legerõsebb dalát eredményezte, melynek címe: "Led Clones". Újabb tagcserék és lemezek után a kilencvenes évek elején Ozzy bejelentette, hogy visszavonul, és az 1991-es „No More Tears” címû albumot követõ turnét az utolsónak hirdette meg. Szintén a visszavonulás tényét erõsítette meg az 1993-ban kiadott dupla koncertlemez.Két évvel késõbb, 1995-ben mégis új stúdióalbummal lepte meg rajongóit, „Ozzmosis” címmel. Zenei berkekben ugyan vegyes fogadtatása volt, de egy évvel a megjelenése után már több, mint három millió példány kelt el belõle. A korong és az azt követõ turné hatalmas sikere láttán Osbourne megalapította az Ozzfest koncertsorozatot, ahol a hasonszõrû metálbandákat gyûjtötte maga köré, mint a Pantera vagy Marilyn Manson.1997-ben a turné nagy durranása a Black Sabbath összeállása volt, a csapatból egyedül Bill Ward hiányzott. Egy évvel késõbb Ozzynak sikerült a teljes bandát összeszednie, így jelent meg a „Reunion” címû koncertlemez. A kilencvenes évek második felében Ozzy reneszánszát élte: Busta Rhymes-szal közösen felvett egy dalt, a boltokban megjelent a róla mintázott akciófigura (denevérrel) és a Black Sabbath turné mellett újabb szólólemezt rögzített. 2001-ben a metálvilág lelkesen üdvözölte a hírt, hogy a Black Sabbath újra stúdióba vonult, de a kiadó addig nem engedte Ozzy-t régi csapatával dolgozni, amíg nem jelentetett meg egy újabb Ozzfest-válogatást és egy szólólemezt, „Down To The Earth” címmel.A 21. században a fiatalok már egy teljesen új Ozzy Osbourne-t ismertek meg az MTV zenecsatornán futó The Osbourne’s sorozatban, ahol Ozzy nem, mint a sátán földi helytartója, hanem a vagány és ultraliberális családapa bõrébe bújik. Lánya, Kelly Osbourne is apja nyomdokaiba lépett, és a 2003-ban közösen elénekelt „Changes” címû dal révén Ozzy 33 év után végre elérte, hogy az angol toplista elsõ helyére kerüljön.2005-ben Ozzy egy feldolgozáslemezzel rukkolt elõ „Under Cover” címen. Volt itt szerzemény John Lennontól és a Beatlestõl, a Rolling Stonestól, a King Crimsontól, a Buffalo Springfieldtõl, a Creamtõl, David Bowie-tól és más hírességektõl. A lemezt egy önfeldolgozás zárja: a „Changes” címû Black Sabbath-dal lányával, Kellyvel duettben elõadott érzelmes-ábrándozós verziója (mely eredetileg a Kelly 2002-es „Shut Up” albumának 2003-as bõvített – és épp „Changes” címre átkeresztelt – újrakiadásán jelent meg).2007 májusában a „Black Rain” címû lemezzel tért vissza Ozzy, amelyben ismét Zakk Wylde riffjei hallhatóak, bár a kritikák szerint Zakk elég sokat spórolt a gitárjátékából, ennek ellenére egy egész dögös albumot sikerült összehozniuk.

Albumok :

Blizzard of Ozz (1980)
Ozzy Osbourne - Blizzard of Ozz1.I Don`t Know 
2.Crazy Train [watch video]
3.Goodbye to Romance [watch video]
4.Dee 
5.Suicide Solution 
6.Mr. Crowley 
7.No Bone Movies 
8.Revelation (Mother Earth) 
9.Steal Away (The Night) 
Diary of a Madman (1981)
Ozzy Osbourne - Diary of a Madman1.Over the Mountain [watch video]
2.Flying High Again 
3.You Can`t Kill Rock and Roll 
4.Believer 
5.Little Dolls 
6.Tonight 
7.S.A.T.O. 
8.Diary of a Madman 
Bark at the Moon (1983)
Ozzy Osbourne - Bark at the Moon1.Bark at the Moon [watch video]
2.You`re No Different 
3.Now You See It (Now You Don`t) 
4.Rock `n` Roll Rebel 
5.Centre of Eternity 
6.So Tired [watch video]
7.Slow Down 
8.Waiting for Darkness 
The Ultimate Sin (1986)
Ozzy Osbourne - The Ultimate Sin1.The Ultimate Sin 
2.Secret Loser 
3.Never Know Why 
4.Thank God for the Bomb 
5.Never 
6.Lightning Strikes 
7.Killer of Giants 
8.Fool Like You 
9.Shot in the Dark 
No Rest for the Wicked (1988)
Ozzy Osbourne - No Rest for the Wicked 1.Miracle Man 
2.Devil`s Daughter 
3.Crazy Babies 
4.Breaking All the Rules 
5.Bloodbath in Paradise 
6.Fire in the Sky 
7.Tattooed Dancer 
8.Demon Alcohol 
9.Hero 
No More Tears (1991)
Ozzy Osbourne - No More Tears1.Mr. Tinkertrain 
2.I Don`t Want to Change the World 
3.Mama, I`m Coming Home [watch video]
4.Desire 
5.No More Tears [watch video]
6.S.I.N. 
7.Hellraiser 
8.Time After Time 
9.Zombie Stomp 
10.A.V.H. 
11.Road to Nowhere 
Ozzmosis (1995)
Ozzy Osbourne - Ozzmosis1.Perry Mason 
2.I Just Want You [watch video]
3.Ghost Behind My Eyes 
4.Thunder Underground 
5.See You on the Other Side 
6.Tomorrow 
7.Denial 
8.My Little Man 
9.My Jekyll Doesn`t Hide 
10.Old L.A. Tonight 
Down to Earth (2001)
Ozzy Osbourne - Down to Earth1.Gets Me Through [watch video]
2.Facing Hell 
3.Dreamer [watch video]
4.No Easy Way Out 
5.That I Never Had 
6.You Know... Pt. 1 
7.Junkie 
8.Running Out of Time 
9.Black Illusion 
10.Alive 
11.Can You Hear Them? 
Under Cover (2005)
Ozzy Osbourne - Under Cover1.Rocky Mountain Way 
2.In My Life 
3.Mississippi Queen 
4.Go Now 
5.Woman 
6.21st Century Schizoid Man 
7.All The Young Dudes 
8.For What It`s Worth 
9.Good Times 
10.Sunshine Of Your Love 
11.Fire 
12.Working Class Hero 
13.Sympathy For The Devil 
Black Rain (2007)
Ozzy Osbourne - Black Rain1.Not Going Away 
2.I Don`t Wanna Stop [watch video]
3.Black Rain 
4.Lay Your World on Me 
5.The Almighty Dollar 
6.11 Silver 
7.Civilize the Universe 
8.Here for You 
9.Countdown`s Begun 
10.Trap Door 

Kedvencek közé jelölték : 634
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0073 s