Trapt logo
Trapt vokál, szóló gitár : Chris Brown
basszusgitár : Peter Charell
dob : Aaron Montgomery
lead gitár : Robb Torres
A sulis cimborák Chris Brown és Peter Charell elmélyültek a KoRn és a Soundgarden "heavy rock" hangzásvilágában, és a Metallica 90-es éveiben, amikor egy napon elkezdtek kacérkodni a gondolattal, hogy alapítanak ketten egy zenekart. Az iskolában lévő események, bulik ahol felléptek, még inkább motiválták őket, és ezt követően a végzős Brown és Charell előtt világosan kitajzolódott hogyan váljanak "Trapt"-á. :)) 1995-ben Los Gatos-ban ténylegesen is megalapították zenekarukat. 1997-ben egy gitáros fickó, nevezetesen Simon Ormandy is csatlakozott a hozzájuk. Ezt követően, a most már trió felvette első demo lemezét, és megvetette lábát a Dél-California külvárosában lévő koncerteken. A Trapt olyan lendülettel nyitott, mint a Papa Roach, Dredg, és a Spike1000, azonban az érettségi közeledett.1998-ban jelent meg a Trapt második lemeze (Amalgamation), ekkor a banda dinamikája igen változatos volt.Ormandy és Brown egyetemi hallgatók lettek, azonban a zenélést még így sem hagyták abba. Hétvégenként a banda összefutott próbálni, aminek 2000 elején meg is lett az eredménye, mégpedig egy új lemez (Glimpse).Végül be kellett látniuk, hogy ez így nem működik, és felhagytak az iskolával, csak reménykedni tudtak a sikerükben, ami lassacskán meg is érkezett.Az utolsó tag is felhagyott az iskolával, majd elutazott Los Angeles-be, hogy kizárólagosan a Trapt-ra tudjon koncentrálni. Tehát a Seattle-i Aaron Montgomery csatlakozott a dobokhoz, majd ezt követően a banda 2001-ben ajánlatot kapott a Warner Bros-tól. Egy évvel később elkészítették komplett debütáló lemezüket, amelynek végleges változata többszöri átdolgozás után 2004 tavaszára jelent meg a boltokban. Ezt követte 2005-ben még egy album, amely a "Someone in Control" címet viseli. A fiatal négyes most nem annyira erős dallamokkal készítette el lemezét, stílusban valahol a Nickelback - Disturbed és a Papa Roach között ingázik.Chris Brown énekes - gitáros erős hangja, dallamos, de mégis durva gitártémák jellemzik a dalokat. Mindenkinek csak ajánlani tudom. :)

Albumok :

trapt (2002)
Trapt - trapt1."Headstrong [donwnload video]
2."Made of Glass" [watch video]
3."Hollowman" [watch video]
4."These Walls" [watch video]
5."Still Frame" [watch video]
6."Echo" [watch video]
7."The Game" [watch video]
8.When All Is Said And Done" [watch video]
9."Enigma" [watch video]
10."Stories" [watch video]
11."New Beginning" [watch video]
Someone in Control (2005)
Trapt - Someone in Control1."Disconnected (Out of Touch)" 
2."Waiting" 
3.Victim" 
4."Stand Up" 
5."Lost Realist" 
6."Skin Deep" 
7."Influence" 
8."Repeat Offender" 
9."Bleed Like Me" 
10."Use Me To Use You" 
11."Product Of My Own Design" 
12."Alibi"- 

Kedvencek közé jelölték :
Masahiro, Hörbi, cadbage, w.f.d., Jezy Eileen, UltraWolf, Growyka, muzsó, Bééé, Synyster_girl, Danosz, kronosz7, Easy_Rider, nblint, GoodTim, francis202, Vivi, Csak egy hétköznapi Srác, radika, Nix_i, morfeusz19, Szeplák, Criala, Reila, slipknotx, Liquid_Pain, SuSoGoS 1eDi Szőrtelen Csubakka, kartonka, DeadKiller, JanosztheHun, Reborn, Zane92, Danny , Kill your idols, A mester, Punikornis, Ankisza, Dragonn, dááci, SilentGamer, Alfonz The Álbajsz, siva, Taurus

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0043 s