Hatalmas várakozással érkeztünk meg szerdán a Budapest Parkba, hiszen a Motionless in White és a Hollywood Undead új albummal, míg részemről az este legjobban várt szereplője az Asking Alexandria új énekessel érkezett kis hazánkba. Mindenkit kellően letaglózott a hír, mikor Danny Worsnop 7 év után váratlanul bejelentette, hogy elhagyja az Asking Alexandria-t, függetlenül attól, hogy sokak belemagyarázása szerint ez várható volt. Várható, hiszen korábban is kitűnt az interjúkból, hogy ő az aki leginkább megélte, kiélvezte a siker nyújtotta örömöket, sokszor a közös munka rovására is ment ez. Ezekből a jelekből olvasva, valóban várható volt ez a lépés, de még így is sokkoló volt sokak számára. Főleg, amikor beharangozták a magyar koncertet erről még szó sem volt, én is nagy örömmel vártam, hogy végre színpadon láthassam a bandát. Barney szavai jártak a fejemben, mely szerint az új mindig jobb. Sajnos Dannyvel sosem láttam színpadon a bandát, így összehasonlítani saját élmények alapján nem tudok, de a kezdetleges ellenérzésekkel szemben Denis Stoff nagyon jól szerepelt a színpadon, észre sem lehetett venni, hogy még csak pár hónapja erősíti a bandát. Nagyon jó bemutatkozó volt tőle az I won’t give in is, de ekkor még mindig szkeptikus voltam, hiszen egy jó stúdió jól meg tudja dobni a gyengébb minőséget is.

A Bury Tomorrow már elindította a bulit mire odaértünk, szép számmal voltak már bent azok, akiknek kezdetét vette a buli, de a nagy többség még a park előtti füvön fogyasztotta batyus buli módjára az otthonról hozott, folyékony hamuba sült pogácsát. Már az odavezető úton sokakkal találkoztunk Asking Alexandriás, Hollywood Undead-es, Motionless in White-os pólókban, a számadatok is ezt igazolták, hogy főleg az ő bulijaikra készült a közönség nagy része. A BT kellően kedvezett minden fannak, főleg a közönségkedvenceket játszották a rajongók legnagyobb örömére. A szereplésük lehetett volna hosszabb is, de ne legyünk telhetetlenek, fogjuk még látni őket. Na meg hallani is a jó kis melodikus metalcore-t.

Egy rövidebb szünet jött, ahol mindenki feltankolhatott sörből és röviditalból, mi maradtunk a helyünkön és a dombról szemléltük az alakuló színpadképet. A Motionless in White munkásságát egy ideje nem figyeltem olyan tüzetesen, a Reincarnate album megjelenéséről tudtam ugyan, de időm nem volt foglalkozni vele, így teljesen új volt minden szám, de kimondottan jól sikerült buli volt. A közönség tombolt, a MIW pedig nem kímélt minket, zúdította a nyakunkba a jobbnál jobb számokat a maguk nehezen leírható zenei stílusában. Mikor az ember belefeledkezett a sörébe, kissé Slipknot-osnak ítélhette meg a témákat, néha én is csak kapkodtam a fejem, hogy: „-te, milyen koncerten is vagyunk?” Félek, hogy ezért megköveznek az ős-fanok, de véleményem szerint nem tett rosszat ez a váltás, sokkal letisztultabbak voltak a témák mint a korábbi Infamous albumon. A BMTH-nak sem tett feltétlenül rosszat az új irány, bár ezzel ismét megpiszkáltam a rajongói véleményeket. Nagyon pozitívnak tartom, hogy nem ugyanazt az albumot adják ki újra és újra, hanem mernek új dolgokat kipróbálni zenéjükben. Ez az első MIW koncertélményem volt, de szerintem ha lesz még rá módom, biztosan felbukkanok még rajta.

Az est végéhez közeledve, eljutottunk a zeneileg legnehezebben besorolható Hollywood Undead-hez, akik a MIW-hez hasonlóan új albummal érkeztek hozzánk. Ettől függetlenül rengeteg old school rajongónak kedveztek, hiszen vegyesen sikerült hozni az estét, mind a legújabb mind a korábbi nagy kedvencek felcsendültek az est folyamán. Amit hiányoltam az a Lion c. szám volt, de lehet, hogy pont az illemhelyiséget látogattam és lemaradtam volna?! Nem tudom melyik eset jobb számomra, de szerintem még bele lehetett volna sűríteni a programba. A buli nagyon jó hangulatban telt, mi is szépen fogyasztottuk a söröket, élvezve a zenei eufóriát. Mint minden jónak, ennek is vége lett, egyszerre töltve el örömmel és szomorúsággal, örömmel, mert végre semmi sem állt köztem és az Asking Alexandria között, szomorúsággal, mert a buli az fantasztikus volt.

És elérkezett. A várva várt pillanat. A debütálás. És sikerült. Kilóra megvett. És és-sel nem kezdünk mondatot. To the Stage. Korábban már írtam a félelmeimről Denissel kapcsolatban, de azt kell mondjam felülmúlta a várakozásaimat. Ha nem tudom, hogy új énekes van, lehet, fel sem tűnik, olyan profizmussal kezelte a helyzetet, hogy ő áll Danny helyén. Kellő alázattal, maximális tisztelettel a közönség irányába. Egy korábbi interjújában jelezte, hogy hatalmas öröm számára, hogy az egyik kedvenc bandájának lehet a frontembere, nos, ez érződött is. Rajongóként azt kell mondjam itt is el lettünk kényeztetve ami a tracklistet illeti, egymás után nyomták bele az arcunkba a nagyobbnál nagyobb, jobbnál jobb számokat, szerintem kizárólag közönségkedvenceket, amiket szinte mindenki rojtosra hallgatott már. Főleg a Stand up and Sceam albumról csemegéztek, Denis elképesztő profizmussal ugrotta meg a Danny által felállított mércét. Nagyszerű színpadkép, még nagyszerűbb csapatösszhang. Sosem gondoltam, hogy ezt leírom, de látatlanban sokkal erősebbnek érződik a csapat most, még igazabb az AA Family életérzés. Ezt Danny-s koncert hiányában írom csupán. Sorolhatnám a kedvenceket, mondhatni klasszikusokat, amelyekkel bombáztak minket, de feleslegesnek tartom. Aki ott volt úgyis tudja, aki nem az is, hiszen biztos vagyok benne, hogy tisztában van vele, mit mulasztott. Sajnos a turnébusz aljában nem sikerült elbújni, de azért bízom benne, hogy sikerül még elkapnom ezt az érzést, látom még őket párszor a színpadon.

Aki valamiért nem jutott el, az ki ne hagyja legközelebb. Nem fogjátok megbánni.

Kapcsolódó oldalak:
http://www.facebook.com/askingalexandria
https://www.facebook.com/hollywoodundead
http://motionlessinwhite.net/
https://www.facebook.com/motionlessinwhite/
https://www.facebook.com/BuryTomorrow/
https://twitter.com/burytomorrow

http://budapestpark.hu
https://www.facebook.com/budapestpark

(A képek a zenekarok oldalairól származnak.)