– Nem kell mindig bocsánatot kérned.
Úgy csengtek fülemben ezek a szavak, akár egy szemrehányás. Mivel már nem feküdtem nadrágtalanul a térdén, ennyit szóltam:
– Bocsánat, hogy bocsánatot kértem.
A Haha szobafogságra ítélve küldött be a gyerekszobámba.
(Axel Brauns: Cifraárnyak és denevérek)


Autizmus. Félelmetes szó. Főleg autista gyermek szülei számára. Félelem szorong bennük. Az ö gyermekük és nem tudják, ki ő valójában. Külön világban él. Nincs kapcsolatban velük. Félelmeken alapuló kérdésekkel zaklatják fel magukat. Mi járhat a fejében? Nem fél ő? Nem fél az emberektől? Ettől a kegyetlen világtól? Hogy tekint rájuk? Mint szülőkre? Megtapasztalja majd az olyan fogalmakat, mint munka? Házasság? Utód? Barátok? Élet? Neki egyáltalán lesz valaha is normális élete?
 

Blindead ezzel a lemezzel nem válaszol. Nem pszichiáter. Nem pszichológus. Nem szcientológus. Közvetít. Egy autista lány lelkivilágát közvetíti. Érzelmek torzulnak hangokká, suhannak át hallgatók hallójáratain, maradványai visszhangzanak fejekben.
 

Metálberkekben régóta felismerték, hogy gitárral/dobbal/basszerral lehet olyan atmoszférát, hangulatot létrehozni, mely másodlagossá teszi refréneket, riffeket, ezzel megteremtve egészen másfajta zenei élményt. Post-rock/metal szcéna erre alapozik immár 15 éve. Eléggé rizikós terep, legtöbb esetben az effelé hajló kísérletek unalomba, monotonitásba szokott fulladni. Még az olyan underground körökben elismert zenekarok is beleszaladtak pár alkalommal az ilyen jellegű hibákba, mint Neurosis és Isis, no meg Cult of Luna is . Lengyel zenészek szerencsére ezt a csapdát elkerülték. Minden energiájukat a közeg egyenletes színvonalú megteremtése iránt irányult, de viszont ennek áraként szigorúan megköveteli tőled a külvilág teljes kizárását és zenére való összpontosítást. Ellenkező esetben csak zajokra fogsz emlékezni.

 

Mivel Rockerek.hu-n fehér foltnak számít a zenekar, bemutatásra szorulnak. 1999-ben alapították, 2003-ig három szaros demó lemezt adtak ki, majd pihenőidőt rendeltek el maguknak egészen 2003-ig, mikor kiadták az első teljes terjedelmű lemezüket, Devouring Weakness-t. Később, 2008-ban Autoscopia / Murder In Phazes-el szélesebb körben ismertté vált a nevük. Alapvetően post/doom/sludge vonalban utaznak. Előző munkásságuk, az Autoscopia/Murder in Phazes-ben nyilvánvalóak voltak a kontúrjai, dühössége, frusztráltsága, bár így is nehéz falatnak számított. Affliction XXIX II MXMVI sincs túlbonyolítva, túltechnikázva, de ettől függetlenül egészen más lett. "Szellősebbek", sampleresebbek lettek, mint valaha. Hogy mennyire számított jó ötletnek, az majd idő eldönti. Mindenesetre engem meggyőztek.
 

Mint ahogy a cikk elején utaltam rá, lemez koncepciója egy autista lány érzéseinek bemutatása körül mozog, dalszövegei egyes szám első személyben íródtak meg. Erősen ajánlom ezek áttekintését, amellett, hogy erősíti az belemélyedést, húsba vágó minden sora. Alapanyagként egy lengyel író novelláját használták fel, amit a bolti verzióhoz mellékeltek 40 oldalas booklet formájában. Összefüggősége ellenére számonként is hallgatható, mindegyiknek megvan a saját aurája, töltete.
 

Nyitó számként funkcionáló "Self-consciousness Is Desire and Berc" már első percekben érezteti velünk azt a katartikus szorongást, mely végigkísér lemez végéig. Ahogy akusztikussága áttorzul őrjöngésbe, nem semmi teljesítmény..."After 38 Weeks" ennél nyugtalanul nyugodtabb tétel, narrátorral színesítve, elandalít egészen a lemez legjobbjába, My New Playground Became-be, ahol vokálok és hangszere metszethalmaza libabőrös, felejthetetlen pillanatokat okoz. "Dark and Gray" elég nehéz falat, zajok sorjáznak egymásutánban, megint narrátor adja a témát, de már eltorzított hangon. Sokaknál beletörhet ide a bicskájuk. "So, It Feels Like Misunderstanding When" a legneurosisosabb szám, itt döbben rá az ember valójában, hogy dobos mennyire kiemelkedő teljesítményt nyújt, miközben teljes egységben van az öt körülvevő atmoszférájával. Ügyesen van felépítve. "All My Hopes and Dreams Turn Into" követi elöző szám dinamikáját, itt is vannak egymás utánra épülök érdekes zenei témafoszlányok. Affliction XXVII II MMIX utolsó számként foglalja össze főszereplő szenvedéseit, bizonytalanságát és elmúlását...hátborzongató.
 

Nehéz körülírni, Affliction XXIX II MXMVI mit ad nekem. Nap mint nap hallom emberektől, mennyire pesszimisták jövővel kapcsolatban, mennyire tartanak attól, hogy senki se fog velük foglalkozni, senki nem fog rájuk figyelni, senki nem fog velük foglalkozni. Nap mint nap hallom a vágyaikat sose tudó kielégítő szenvedő hangokat. Nap mint nap látom, ahogy megfelelési kényszerben és feltűnési viszketegségben szenvedő egyének mily kétségbeesetten próbálnak feljebb lépni a torz értékeken alapuló hierarchiában. Autistákat mindez nem érdekli, ők úgy tekintenek erre a világra, emberekre, mint komplex szerves és szervetlen anyagok összességeként, melyeket teljes szabadságban, sajátosan értelmezik. Valahol ezért tűnnek közönyösnek. Nincsenek megfelelési kényszerük, ők úgy élnek, ahogy kedvük szottyan. Többiek meg úgyis annyival intézik el, hogy jaaaj, szegény beteg...Egészséges ember erről meg csak álmodozhat.
 

Mindenesetre ha téged komolyabban érdekelnek a lélektani dolgok, különleges zenei élményekre vágysz, akkor minél előbb szerezz be. Nem fogod megbánni. Maradandó és értékes, helye van legjobb post-metal művek közt.
 

10/10

http://www.myspace.com/blindead

 

– Nem kell mindig bocsánatot kérned.
Úgy csengtek fülemben ezek a szavak, akár egy szemrehányás. Mivel már nem feküdtem nadrágtalanul a térdén, ennyit szóltam:
– Bocsánat, hogy bocsánatot kértem.
A Haha szobafogságra ítélve küldött be a gyerekszobámba.
(Axel Brauns: Cifraárnyak és denevérek)


Autizmus. Félelmetes szó. Főleg autista gyermek szülei számára. Félelem szorong bennük. Az ö gyermekük és nem tudják, ki ő valójában. Külön világban él. Nincs kapcsolatban velük. Félelmeken alapuló kérdésekkel zaklatják fel magukat. Mi járhat a fejében? Nem fél ő? Nem fél az emberektől? Ettől a kegyetlen világtól? Hogy tekint rájuk? Mint szülőkre? Megtapasztalja majd az olyan fogalmakat, mint munka? Házasság? Utód? Barátok? Élet? Neki egyáltalán lesz valaha is normális élete?
 

Blindead ezzel a lemezzel nem válaszol. Nem pszichiáter. Nem pszichológus. Nem szcientológus. Közvetít. Egy autista lány lelkivilágát közvetíti. Érzelmek torzulnak hangokká, suhannak át hallgatók hallójáratain, maradványai visszhangzanak fejekben.
 

Metálberkekben régóta felismerték, hogy gitárral/dobbal/basszerral lehet olyan atmoszférát, hangulatot létrehozni, mely másodlagossá teszi refréneket, riffeket, ezzel megteremtve egészen másfajta zenei élményt. Post-rock/metal szcéna erre alapozik immár 15 éve. Eléggé rizikós terep, legtöbb esetben az effelé hajló kísérletek unalomba, monotonitásba szokott fulladni. Még az olyan underground körökben elismert zenekarok is beleszaladtak pár alkalommal az ilyen jellegű hibákba, mint Neurosis és Isis, no meg Cult of Luna is . Lengyel zenészek szerencsére ezt a csapdát elkerülték. Minden energiájukat a közeg egyenletes színvonalú megteremtése iránt irányult, de viszont ennek áraként szigorúan megköveteli tőled a külvilág teljes kizárását és zenére való összpontosítást. Ellenkező esetben csak zajokra fogsz emlékezni.

 

Mivel Rockerek.hu-n fehér foltnak számít a zenekar, bemutatásra szorulnak. 1999-ben alapították, 2003-ig három szaros demó lemezt adtak ki, majd pihenőidőt rendeltek el maguknak egészen 2003-ig, mikor kiadták az első teljes terjedelmű lemezüket, Devouring Weakness-t. Később, 2008-ban Autoscopia / Murder In Phazes-el szélesebb körben ismertté vált a nevük. Alapvetően post/doom/sludge vonalban utaznak. Előző munkásságuk, az Autoscopia/Murder in Phazes-ben nyilvánvalóak voltak a kontúrjai, dühössége, frusztráltsága, bár így is nehéz falatnak számított. Affliction XXIX II MXMVI sincs túlbonyolítva, túltechnikázva, de ettől függetlenül egészen más lett. "Szellősebbek", sampleresebbek lettek, mint valaha. Hogy mennyire számított jó ötletnek, az majd idő eldönti. Mindenesetre engem meggyőztek.
 

Mint ahogy a cikk elején utaltam rá, lemez koncepciója egy autista lány érzéseinek bemutatása körül mozog, dalszövegei egyes szám első személyben íródtak meg. Erősen ajánlom ezek áttekintését, amellett, hogy erősíti az belemélyedést, húsba vágó minden sora. Alapanyagként egy lengyel író novelláját használták fel, amit a bolti verzióhoz mellékeltek 40 oldalas booklet formájában. Összefüggősége ellenére számonként is hallgatható, mindegyiknek megvan a saját aurája, töltete.
 

Nyitó számként funkcionáló "Self-consciousness Is Desire and Berc" már első percekben érezteti velünk azt a katartikus szorongást, mely végigkísér lemez végéig. Ahogy akusztikussága áttorzul őrjöngésbe, nem semmi teljesítmény..."After 38 Weeks" ennél nyugtalanul nyugodtabb tétel, narrátorral színesítve, elandalít egészen a lemez legjobbjába, My New Playground Became-be, ahol vokálok és hangszere metszethalmaza libabőrös, felejthetetlen pillanatokat okoz. "Dark and Gray" elég nehéz falat, zajok sorjáznak egymásutánban, megint narrátor adja a témát, de már eltorzított hangon. Sokaknál beletörhet ide a bicskájuk. "So, It Feels Like Misunderstanding When" a legneurosisosabb szám, itt döbben rá az ember valójában, hogy dobos mennyire kiemelkedő teljesítményt nyújt, miközben teljes egységben van az öt körülvevő atmoszférájával. Ügyesen van felépítve. "All My Hopes and Dreams Turn Into" követi elöző szám dinamikáját, itt is vannak egymás utánra épülök érdekes zenei témafoszlányok. Affliction XXVII II MMIX utolsó számként foglalja össze főszereplő szenvedéseit, bizonytalanságát és elmúlását...hátborzongató.
 

Nehéz körülírni, Affliction XXIX II MXMVI mit ad nekem. Nap mint nap hallom emberektől, mennyire pesszimisták jövővel kapcsolatban, mennyire tartanak attól, hogy senki se fog velük foglalkozni, senki nem fog rájuk figyelni, senki nem fog velük foglalkozni. Nap mint nap hallom a vágyaikat sose tudó kielégítő szenvedő hangokat. Nap mint nap látom, ahogy megfelelési kényszerben és feltűnési viszketegségben szenvedő egyének mily kétségbeesetten próbálnak feljebb lépni a torz értékeken alapuló hierarchiában. Autistákat mindez nem érdekli, ők úgy tekintenek erre a világra, emberekre, mint komplex szerves és szervetlen anyagok összességeként, melyeket teljes szabadságban, sajátosan értelmezik. Valahol ezért tűnnek közönyösnek. Nincsenek megfelelési kényszerük, ők úgy élnek, ahogy kedvük szottyan. Többiek meg úgyis annyival intézik el, hogy jaaaj, szegény beteg...Egészséges ember erről meg csak álmodozhat.
 

Mindenesetre ha téged komolyabban érdekelnek a lélektani dolgok, különleges zenei élményekre vágysz, akkor minél előbb szerezz be. Nem fogod megbánni. Maradandó és értékes, helye van legjobb post-metal művek közt.
 

10/10

http://www.myspace.com/blindead