Boltsek Andrea egy őszinte nő, ez tény és nem vitás. Mostanában sok mindenbe belefogott. Van pár zenekar, akiket a szárnyai alá vett. Erről és egy nagy leleplezésről kérdeztem őt.


Riana: Szia! Köszi, hogy szakítottál rám időd rohanó világunkban. Először is, hogy jött az ötlet, hogy manager légy? Mióta tart ez az állapot?:)
Andi: Negyedik éve tart már ez az állapot. A kisebbik fiam vásárolt egy basszusgitárt és beszállt egy zenekarba. Valahogy így kezdődött. Nekik kezdtem el segíteni, aztán megszerettem ezt a munkát és végül feladtam érte a tisztességes, jól fizető állásomat. Ez egyfajta önmegvalósítás volt részemről. Nem, mint ha a rendes munkámat nemszerettem volna, sőt! Logisztikai vezetőként tevékenykedtem több cégnél és nagyon szerettem a szakmámat. Nem kell ehhez a munkához sem más, csak kreativitás és szervezőkészség illetve sokszor meglátni valamiben a lehetőséget. Szeretem a kihívásokat, és alapjában véve sikerorientált vagyok.

Persze a zenekari menedzsmentben a siker más, mint amikor a Te általad kidolgozott rendszert használja egész Európa, vagy amikor egy nemzetközi konferencián prezentálhatsz Itt a siker teljesen más jelent. Van olyan zenekar, aki sikerként könyvel el egy jól sikerült interjút, más számára egy teltházas buli a siker.

Ami nagyon fontos, hogy ez alatt a 4 év alatt, de főleg az első egy, másfél évben teljesen magamtól tanultam meg a szakmát. Belefutottam ugyanazokban a dolgokba, amibe a most induló zenekarok belefutnak. Hogy nem küldünk cédét az MR2 Petőfinek, mert a kutya sem fogja meghallgatni, hogy az a biztos, amit leírunk/leíratunk, de még ennek ellenére is át fognak vágni. Megtanultam azoknak a kluboknak és „szervezőknek” a nevét, amikkel/akikkel nem szabad dolgozni, mert nem hogy más az értékrendjük, de kizárólag arra specializálódtak, hogy „levegyék” a zenekarokat. Megismertem olyan embereket, akikre még most is számíthatok, és megismertem olyanokat, akik esetében azt sem hiszem el, amit kérdeznek. Mindent még most sem tudok, hiszen ez egy olyan szakma, amit „egy életen át kell játszani”, de van pár ember körülöttem, több évtizedes szakmai múlttal, akiket tisztelek, akiknek adok a szavára és kérek, illetve fogadok el tanácsot.

Riana: Milyen zenekarok vannak most a kezeid alatt kezelésre?:)
Andi: Jelen pillanatban 14 zenekarral dolgozom együtt. Név szerint: Hangerilla, bugZ, Twister, Cherokee, Virgo, Nevergreen, 5 Yards, Thornwill, alias, Borgia, Flúg, D.O.J. Éjfény, Rubicon

Riana:Rubicon? Ez új infó, eddig nem láttam:) Sok zenekar keres meg? Gondolom te is szelektálsz? Tudsz ennyi zenekarra egyformán koncentrálni? Sok összpontosítást igényel, nem?
Andi: A Rubiconnal már elég régóta kerülgettük egymást. Majd két éve ismerem a zenekart és most úgy döntöttem, hogy őket még elvállalom. Mivel minden zenekarnak másra van szüksége, ezért annyira nem túl bonyolult összeegyeztetni a feladatokat a zenekarokkal kapcsolatban. Meg hát lényegében semmi mással nem foglalkozom

Egyébként igen, szelektálok és nem feltétlenül az alapján, hogy egy zenekar mennyire ismert, vagy, hogy tetszik-e a zene. Ami számomra a legfontosabb, az a zenekar hozzáállása ehhez az egész bizniszhez. Nem vállalok el olyan zenekart, aki azt hiszi, hogy attól, hogy menedzsere van, már rögtön gázsiért játszik és tuti ott lesz az összes nagy fesztivál színpadán. Aki ezt gondolja, az nincs tisztában a rock jelenlegi helyzetével, és ha ezzel nincs tisztában, akkor a közös munka már a kezdet kezdetén halálra van ítélve, sőt az adott zenekar karrierje is. A rockzenében ma azt tud fennmaradni, aki tisztában van azzal, hogy ez egy drága hobbi. Nagyon keveseknek sikerül az igazi kitörés. Évente talán 1-2 zenekarnak.

Természetesen lehet elérni apróbb sikereket, lehet sok ember előtt játszani, de egy menedzser alapjában véve arra jó, hogy megnyisson olyan kapukat, amik sok zenekar előtt csukva vannak, megadja nekik adott esetben egy fesztiválfellépés lehetőségét, média szerepléseket, de a többi a zenekar dolga. A zenekar dolga az, hogy menjen, játsszon a legjobb tudása szerint és közönséget gyűjtsön magának. Egy klubos sem fog gázsit fizetni annak a zenekarnak, akire nem mozdulnak meg tömegek. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. És nem azért mert a klubos szemét és a menedzser meg nem tudja a dolgát. Az ok rém egyszerű. Több ezerre tehető ma Magyarországon a zenekarok száma. Pénze nincs az embereknek, a rajongók inkább letöltenek, mint hogy megvegyék a lemezt, koncertre pedig csak csekély számban járnak. Senki sem fog egy zenekarnak csak azért útit vagy gázsit fizetni, mert jó. Mert akkor a klubos tönkre menne és még a fellépési lehetőségtől is elesnének a zenekarok. Ez egy nagyon kemény harc és csak az tud fennmaradni, aki tisztában van a körülményekkel. Most, a Rockday’s-es bukta kapcsán is látok olyan zenekari bejegyzéseket, hogy a bandák valóban elhitték azt, hogy gázsit fognak kapni. Könyörgöm, gázsi akkor van, ha van közönség.


Riana: Ezek között vannak kicsik és nagyok is. Kire vagy a legbüszkébb? Volt, akitől megváltál vagy tőled váltak meg? Nehéz egy ilyen elválás vagy jól kezeled?
Andi: Nem teszek kivételt egyikkel sem. Alaphelyzetben mindegyiknek másra van szüksége, van, aki külföld felé kacsingat, van, aki az első lemezére készül és van, aki már a sokadikra. Volt olyan zenekar, akitől megváltam, és már tőlem is váltak meg. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól kezelem. Sőt. Rosszul viselem, mert minden egyes zenekarban nagyon sok munka van. De ahogy az életben is sokszor szakítunk, még akkor is, ha fáj, ebben a szakmában sem megy másként. Ha valami nem megy, nem szabad erőltetni.

Riana: Mindig előrukkolsz valami új dologgal. Én ezt nagyon csípem benned. Van a Metalkilincs, az Egymillióan a Rockért. Ezeket egyedül találtad ki? Mesélsz egy picit erről a 2 dologról? Hogy viszonyult a szakma hozzá? Akadnak irigyeid, ellenségeid?
Andi: Az Egymillióan a Rockért mozgalmat Kánya Ferivel találtuk ki. Szerettük volna felhívni mindenki a figyelmét a magyar rockra, ezen belül a rengeteg tehetséges amatőr zenekarra.

A Metalkilincs az én saját „újságom”. Nagyon jó kapcsolatban vagyok szinte az összes online rockzenei portállal, sok segítséget kapok tőlük nagyobb rendezvények promótálásával kapcsolatban, de szerettem volna egy olyan „újságot”, amire azt tehetek ki, amit én akarok, amit én tartok fontosnak és nem utolsó sorban, amivel a saját zenekaraimat tudom segíteni. Itt meg tudom osztani a gondolataimat másokkal és igyekszem olyan híreket kitenni, amivel mások lényegében nem is foglalkoznak. Nem teszek ki „tucat híreket” mert amit az egyiken, a másikon és harmadikon is el tudnak olvasni, azt a Metalkilincsen már úgysem fogják. Szóval igyekszem az egyediségre törekedni. Lényegében csak magyar történésekről írok, hiszen, ha azért harcolok, hogy a magyar rock és metal zenekaroknak jobb legyen, akkor nem fogok reklámozni külföldi bandákat. Ez nálam elvi kérdés. A Helgrind esetében viszont kivételt tettem, két okból: A zenekar magyar gitárossal bír, és a Helgrind minden állomására magyar előzenekarokat vitt magával.

Szerencsére sokan olvassák a Metalkilincset. Az átlagos napi látogatószám 300 körül van, de volt olyan nap, hogy több mint 800-an kattintottak az oldalra. Ez nekem mindenképpen egy visszaigazolás arról, hogy olyan dolgokról írok, ami érdekli az embereket. Szeretek érdekes emberekkel interjút készíteni és szerencsére megtisztelnek azzal, hogy adnak is. Gondolok itt többek között Paksi Endrére vagy Hajnal Gáborra. Hogy a szakma mindehhez, hogy viszonyul? Általában vegyesen. Természetesen vannak irigyeim, de hát kinek nincs. Az viszont borzasztóan tud idegesíteni, mikor ezek az emberek kóstolgatnak. Megpróbálnak rajtam fogást találni, megbántani, eláztatni. Mivel én belőlem genetikailag hiányzik az irigység, nem nagyon tudok ezekkel a dolgokkal mit kezdeni, ezért véstem eszembe két tanítómesterem, Trunkos András és Hajnal Gábor szavait: Szard le!


Riana: Van még pár kezdeményezés, ami a te számládra írható.:) Volt egy Bandák Csatája rendezvény év elején. Ezt nem egyedül csináltad, ha jól emlékszem. Hogy sikerült szerinted? Hisz te belülről láttad? Volt-e visszhangja? A zenekarok közt, akik végig benn maradtak, jó viszony van, hiszen legutóbb is egy ilyen 3-as „fogat” lépett fel a te szervezésedben. Megvolt-e a zenekarok részéről a versenyhez fűzött reményt? Teljesültek a beígért dolgok?
Andi: A Bandák Csatáját nem én találtam ki. Gondosch János, Güzü ötlete volt, én csak csatlakoztam. Így utólag nagyon örültem annak, hogy így tettem. Rettenetesen élveztem az egész tehetségkutatót, bár a fordulók sorozata nagyon fárasztó volt, de sokat tanultam és sok remek zenekart ismertem meg. A több mint 40 zenekarból, körülbelül tízzel a mai napig is tartom a kapcsolatot, sőt van, akinek azóta már én vagyok a menedzsere. Maga a verseny teljesen rendben volt, a visszhang igazából csak a nyertes zenekar részéről érkezett, aki a beígért nyereményeket csak részben kapta meg. A tehetségkutatók korát éljük. Szinte minden hónapra jut egy-egy belőlük. Egy zenekar, attól, hogy megnyer egy tehetségkutatót, nem biztos, hogy ismertebb lesz utána, mint előtte volt. Mivel Magyarországon olyan, hogy utógondozás nem létezik, ezért sokszor ezek a bandák ott folytatják, ahonnan elindultak. Nincs olyan, hogy majd valaki észrevesz és felkarol. Sajnos még mindig sok zenekar elhiszi ezeket a hangzatos szlogeneket. Nemrégiben, A Rockday’s balhéval kapcsolatban írtam: egy zenekar vagy tudja járni a saját útját, vagy nem. Nincs C. terv. A saját út pedig mindig rögös és baromi sokba kerül. De ha egy banda kitartó és hisz abban, amit csinál, és hajlandó rá áldozni is, akkor a sok kis apró siker nem fog elmaradni. Viszont, ha már pénzt kérünk a zenekaroktól, akkor a verseny befejeztével az első és a legfontosabb dolog legyen az, hogy amit ígértünk, azt be is tartsuk. Mert az, hogy híresek sem lesznek, és még üres kézzel is mennek haza, az nem járja. Ez sajnos szinte az összes magyarországi tehetségkutatóra jellemző. Természetesen ez nem csak a szervezők hibája, hanem mondhatni az egész rendszeré:)

Riana: Lesz e folytatása jövőre? Lesz e Bandák csatája III?
Andi: Ezt nem tudom, de ha lesz, abban én már nem leszek benne.

Riana: Akkor mi lesz?
Andi: Pulzus


Riana: Pulzus? Ez jól hangzik, de mi is ez a Facebook-on terjengő Pulzus dolog?
Andi: A Pulzus a saját tehetségkutatóm lesz. Szeretném, ha a zenekarok mind a jelentkezési folyamat során, mind a selejtezők alkalmával megkapnák azt a maximális reklámot, amit lehet. A zenekarok valóban meg fogják kapni azokat a díjakat, amit majd felhívásban megígérek, legyen az tárgynyeremény vagy fellépési lehetőség. Szeretném, ha a nyertes zenekarok számára megvalósulna az utógondozás és amennyire a kapacitásomból telik, nyomon fogom követni a sorsukat egy darabig. Szeretném, ha a zenekarok jó érzésekkel gondolnának majd a Pulzus tehetségkutatóra, mint egy olyan rendezvényre, ami valóban róluk szólt, megkapták azt, amiért jöttek, és még ha nem is lesznek világhírűek, egy időre rájuk fog irányulni a figyelem. Ezért mindent meg fogok tenni, de ha ezt nem tudom garantálni, akkor inkább bele sem vágok.


Riana: Eddig jól hangzik :) Mikortól lehet majd jelentkezni? Beszélsz a részletekről? Hol lesz helyileg? Lesz nevezési díj?
Andi: Amit már elárulhatok, hogy a selejtezők a PeCsa Caféban lesznek, a döntő pedig a Petőfi Csarnok nagyszínpadán.


Riana: Amatőr bandák jelentkezhetnek csak, vagy akár Tribute bandák is? Körvonalazódott már teljesen vagy még kinn van a „szervezés alatt”tábla?
Andi: Még kint van a „szervezés alatt” tábla, de kizárólag saját nótával lehet majd jelentkezni és hogy ki az amatőr és ki nem, azt mindenki döntse el saját maga.


Riana: Most lesz nem sokára Tribute fesztivál, ebbe is egyedül vágtál bele? (Én is várom amúgy.)
Andi: Október 15-én, Maglódon megrendezzük az első Tribute Fesztivált. Ez szintén Kánya Ferivel közösen szerveztük. Bár jómagam kaptam érte negatív kritikákat, de a cél mindenféleképpen az, hogy adjunk lehetőséget azoknak a zenekaroknak is, akik azért „tributösködnek”, mert már feladták azt a harcot, hogy a saját zenéjüket próbálják az emberekkel megismertetni. Bevallom, én még egyik tribute zenekart sem láttam színpadon, szóval én is nagyon várom.


Riana: Ennyi minden után, jut idő magadra, családra? Nyugtass meg, hogy igen:))
Andi: Ahogy korábban említettem, én ezért mindent feladtam. A gyerekeim már felnőttek, lényegében élik a saját életüket. Hogy magamra mennyi idő jut? Az embernek mindig arra van ideje, amire időt akar szakítani:)


Riana: Köszönöm, az interjút és sok sikert mindenhez, ámulattal figyelem ám mi történik feléd.:)
Andi: Én köszönöm a lehetőséget!

http://metalkilincs.blog.hu
Tribute fesztivál: https://www.facebook.com/tributeshow
Pulzus: https://www.facebook.com/pages/Pulzus/251337304907796