Az utánozhatatlan budapesti tömegközlekedésnek köszönhetően a betervezetnél sajnos később érkeztem az est nagyágyúinak helyt adó Dürer kertbe, így a nyitó Deez Nuts zenekar utolsó előtti dalára estem be a nagyterembe, ahol azonnal tarkón rúgott a brutális hangzás, amit kihoztak a helyszínből. Ebből is látszik, hogy a BMTH stáb igen komoly technikával készül minden egyes helyszínre, mivel gyakorlatilag mindent hoztak magukkal, ami garanciával szolgált a magas színvonalú koncertélményhez. A zenekar egyébként korrektül játszott, pontosak voltak és egyben voltak a dalok. Az énekes hangja néhol a Madball énekesére Freddy Cricienre emlékeztetett.

Rövid átszerelés következett, majd színpadra lépett az este másik főzenekarának tekinthető banda az Architects. A nemrégiben megjelent The Here And Now címü lemezükkel ugyan egy kisebb stílusingadozáson mentek át, de a közönség imádta az új dalokat! Számomra megdöbbentő tombolással és kórussal támogatták a bandát! Ügyesen is zenéltek. Az egyetlen bánatom, – noha tisztába voltam vele, hogy ne rájuk hegyezték ki az estét – hogy elférhetett volna még 2-3 dal a műsorban. Egyébként az énekes Sam Carter azt mondta, hogy már rég volt olyan este, amikor ennyire jól érezte volna magát és nagyon elégedett a magyar közönséggel. Reméljük igaz volt és nem csupán revü, mert tényleg kitett magáért a közönség! Újabb átszerelés következett egy laza fél órában, amíg én élet halál harcot vívva megpróbáltam elverekedni magam a kordonig, hogy tudjak értelmes képeket készíteni a zenekarról. Az est hősei pontban tízkor megkezdte brutális hangzású koncertjét az Alligator Blood című dallal! Muszáj vagyok ennyiszer kiemelni a soundot, mert tényleg lenyűgöző volt, mit hoztak ki a Dürerből. Számtalan alkalommal jártam már ott, de így még nem hallottam koncertet szólni!

A program második nótája a híres Diamonds Aren't Forever, amit a kiváló front ember Oliver Sykes a közönségbe kapaszkodva énekelt. Mondanom sem kell, hogy a lányok és a fiúk egyszerre tépkedték az énekest ahol csak érték, nyilván puszta szeretetből. Később Oli a színpadra invitálta a rajongókat egy pacsi erejéig, de ezt a szigorú biztonságiak – akik nem mellesleg jól végezték dolgukat – nem engedték, de így is, akinek lehetett csattant a kezében egy „high five”. A legutóbbi klipes dal, a Blessed With a Curse egészen különleges atmoszférát varázsolt a zsúfolásig telt teremben. Érdemes volt látni, hogy egy ilyen kemény zenét játszó zenekar a maga stílusában együtt „énekel” egy lassú dalt közönségével. Az énekeltetés mellett, természetesen ők is eljátszották a szokásos játékokat, szóval volt guggolás, wall of death, meg circle pit, amik egyébként nagyon jó hangulatban teltek, csak lassan ki kéne találni valami újat a bandáknak, mert ezek már minden koncerten megtörténnek. Záródalként, a könnyen megjegyezhető: No Need for Introductions, I've Read About Girls Like You on the Backs of Toilet Doors csendült fel, ami természetesen beváltotta az daltól várható megörülést, majd jött a jól megérdemelt ajándékosztogatás dobverők és pengetők formájában.

Ha röviden kéne jellemeznem a koncertet azt mondanám profizmus és őrület! A Bring Me The Horizon nekem ezen az estén bebizonyította, hogy messze többek, mint szerencsés tinédzserekből összeállt formáció. Van bennük erő, lendület és értenek ahhoz, amit csinálnak. A közönség pedig hűen értékeli munkásságukat. Aki egy picit is szereti őket és lehetősége nyílik nézze meg őket élőben, nem fognak csalódást okozni!

Setlist:
Alligator Blood
Diamonds Aren't Forever
Fuck
Crucify Me
Pray for Plagues
Football Season Is Over

Blessed With a Curse
Anthem

Ráadás:
It Never Ends
Chelsea Smile
No Need for Introductions, I've Read About Girls Like You on the Backs of Toilet Doors


http://www.myspace.com/bmth
http://www.myspace.com/architectsuk
http://www.myspace.com/deeznuts