Sajnos ismét - de szerencsére nem sűrűn - abban a kényelmetlen helyzetben vagyok, hogy egy olyan banda lemezéről kell írnom, ami egyáltalán nem passzol a zenei ízlésemhez, de minden ilyen feladatnak megvan az előnye és a hátránya. Előny, hogy a "jó pap holtig tanul" felkiáltással megint hallottam valami újdonságot. Hátrány, hogy másodszor sem szívesen hallgattam meg ezt a cd-t, nemhogy még többször, de ez már legyen az én nyomorom. Aki nem kedveli a nu-metal-t, már abba is hagyhatja az olvasást, hacsak nem érdekli egy enyhén negatív hangvételű kritika, egy olyan csapatról, ami a stílusának átlagát tekintve a Korn és a Blink 182 keresztezéseként jellemeznék, enyhe Fear Factory beütéssel, de abból is inkább az Obsolete album zenei világának tulajdonságaival.

Igazából már nem értem a modern vonalon mozgó társulatok elődeinek és egymásnak való másolgatását, de ezen a téren a CellOut alakított valami újat. Ugyan itt is megtalálhatóak a "régi nagyok" unalomig ismételgetett témái, de mégis ezek a svédek mutatnak csipetnyi másvilágot. Konkrétan az a helyzet, hogy az utóbbi évtized egyik leggyűlöltebb és egyben legdivatosabb műfaját olyan szokatlan elemekkel keverik, mint pl. a punk, a hardcore vagy a HIM féle love metal és a death metal (nem vicc!). Természetesen itt sem a Suffocation/Incantation...stb. szerű old-school vonalra gondolok. Szerintem ennyi elég is lesz bevezetőként az érdeklődés felcsigázására vagy éppen elriasztására, ezért tárjuk most fel a korong titkait.

A kezdő csapás az elmédre a Dark Days. Megszólalása totál Blink 182, főleg az ének (Percy Mejhagen) miatt, ami egyébként jellemző az egész albumra, csak keményebb hangzású gitárokkal (Robert Monegrim) és basszusokkal (Anders Sevebo). Véleményem szerint sokkal jobban illene egy ilyen zenéhez egy Burton C. Bell, Phil Anselmo vagy akár Peter Steele (R.I.P.) féle orgánum. Egyébként átlagos, középtempós szám, semmi extra. A következő All My Demons Inside meglepően heavy metalos stílusban kezdődik, ami utalhat arra, hogy zenei téren valahol, valamikor jóféle táplálékot is vettek magukhoz és ez végig jellemzi ezt a tételt, bár a refrén kicsit "fura". A The Gift is egész jól kezdődik, de aztán egy lagymatag szerelmes nóta kerekedik ki belőle, elektronikus prüntyögéssel teli refrénnel. Egyedül a kétlábdobos (Martin Karlsson) odaverések és a jól megkreált szólók dobják föl az egész albumot. Megjegyzem, hogy a király dobtémák miatt plusz egy pontot már passzolok is a lemezért. A Flooded egy fogós, dallamos refrénnel ellátott lassú szám, akár még táncolhatsz is rá vagy ha éppen a hatalmába kerített valami hatalmas lamúr akkor kellemes háttérzene lehet a kedveseddel együtt töltött, meghitt pillanatokhoz. Nem az én világom. A Set Things Straight gyors, zúzós szaggatása már-már kellemesen közelíti meg a hallójárataim rongyosra nyűtt ízlelőbimbóit, de a hiperdallamos és ismét "blinkes" refrén megint kedvemet szegi. A Blow című tétel "kornos" fílinggel átitatott dal, akárcsak az As I Fall és a Fake. Semmi érdekes. Egyébként ezeket a jellemzően Korn ízű dolgokat már az Untouchables (2002.) idején is gáz volt lekoppintani, most pedig már 2011-et írunk. A Breathe újra ad némi reményt egy kis zúzdára, de a verzéknél elcseszik az egész számot, viszont a refrén tökös. Az In My Arms című "nemtudommicsoda" nálam a "jajjneeeee!" kategóriába tartozik. Nyálas, csöpögős popzene - gitárokkal. Merész jóindulattal lehet rocknak is nevezni, de hogy nem kemény (hard) az "hótziher"! Hagyjuk is! A Tragedy In You azon kevés tételek közé tartozik a Set Things Straight, az All My Demons Inside és a Breathe mellett, amik még kellemesek füleimnek, főleg a refrén rész jó döngölős, de a kedvenceim sosem lesznek.

Egyébként meg kell jegyeznem, hogy a lemez nagyon jól szól, hála a keverésért felelős, Grammy díjra is jelölt Ulrich Wild-nak, aki nem kisebb bandákkal dolgozott együtt, mint a Deftones, a Static-X vagy a nagyszerű Pantera - csak hogy valami jót is írjak a Superstar Prototype-ról. Tehát, akit megfogott a Korn, Deftones, Ill Nino, Linkin Park vagy akár a Static-X zenekarok által fémjelzett stílus, annak akár még új kedvence is lehet a CellOut, de keményebb/modernebb muzsikákra hajlamos punkzene kedvelők is megpróbálkozhatnak vele. Old-school arcok csak kivételes nyitottsággal kóstolgassák. Vagy inkább még úgy se.

CellOut - Superstar Prototype (2011)

1. Dark Days
2. All My Demons Inside
3. The Gift
4. Flooded
5. Set Things Straight
6. Blow
7. Breathe
8. As I Fall
9. Fake
10. In My Arms
11.The Tragedy In You

Értékelés:
10/4

http://www.myspace.com/cellout