Télies hangulat. Pörgős dalok. Gyűlölet, halál, szenvedés. Akár ennyiben is összefoglalhatnánk a 2013. június 7-én megjelenő új Children of Bodom albumot, de nem érdemelné meg. A korong a Halo of Blood címet viseli, és azt a fülest kaptuk, hogy visszatérnek a gyökerekhez – meglepő, de ez nemcsak, hogy teljesült, de egy még pörgősebb, még dallamosabb háromnegyed órás kőkemény zúzdát kaptunk.


Valljuk be őszintén, az előző album –finoman és nőiesen fogalmazva – nemhogy megosztó, de szánalmasan gyenge volt. Meglátszott rajta, hogy egy gyorsan összecsapott, „koncerten-részegen-pogózunk” albumról volt szó. De ez most már teljesen más: kiforrott riffek, hangos lábdob és fülbemászó szintetizátor élénkíti a gonosz és sötét dalokat. Az borító is gyönyörű: a fehér, kietlen tájon egy kaszás (meglepő!) áll a hóesésben.

Kezdjük sorjában: a Waste of Skin című kezdőnóta ígéretesen indul és a végére se ér minket csalódás, úgy gondolom, tökéletes felvezető nóta. A címadó Halo of Bloodot nemrégiben osztotta meg velünk a banda, ez a leggyorsabb szám a lemezről. Első hallgatásra nekem kicsit összeszedetlennek tűnt, viszont a szóló már akkor is nagyon megfogott. Gyorsból-gyorsba, Alexiék egy percig nem kímélnek minket. A következő, Scream for Silence névre hallgató dalt mondanám az egyetlen „csalódásnak” – de ezt csak ehhez az albumhoz mérten. Kicsit tölteléknek érzem, de kell egy kis enerváltság ahhoz, hogy a többi dal újfent kiragadjon ebből. Dallamosságra itt sincs panaszom, a szintetizátor-gitár kombóval a Bodomnak eddig is sikerült levennie a lábamról, ennél a dalnál pedig különösen. A negyedik a sorban a Transference, melyről szerintem sokat nem kell mesélnem: ezt adták ki leghamarabb, és már én is véresre koptattam a szalagot, de továbbra sem unalmas – véleményem szerint ez az egyik leggonoszabb dal a lemezről, a refréntől a hideg ráz. A Bodom Blue Moonnál az az érzés fogott el, hogy „basszus, ezek a srácok nem kertelnek”... A kezdő szólótéma végigrohan az egész számon egy másodperc nyugtot nem hagyva a már bőven eléggé megviselt dobhártyáknak. A következő, The Days Are Numbered-dalnál érzem leginkább a gyökerekhez való visszatérést. Hallgasd meg utána a Hatebreedert, meghallod majd, miért – és kell is, mert a srácok nem hazudtolták meg magukat, a dal tocsog a tömény gyűlölettől. Miután átéltük a gyűlölet és a gyilkolási vágy minden szintjét, érkezzen egy igazi kuriózum: a Dead Man’s Hand on You. Bár már Henkka is mondta, hogy ez a Bodom történetének leglassabb dala, még így is meglepő volt. Alexitől akusztikus gitárt az Inearthed-projekt óta nem hallhattunk és őszintén szólva: tetszett! Lelki szemeim előtt egy kelta keresztes temető lebeg, köretként sok-sok vánszorgó zombival, mikor ezt a dalt hallgatom. A Damage Beyond Repair személyes kedvencem, nekem ez a dal tetszik a legjobban az albumról. Gitárosként ódákat tudnék zengeni róla, de ez nem ennek a helye.

Mindenesetre az egész egy annyira de annyira jól összerakott dal, hogy ennél jobb már szerintem nem is lehetne. Az All Twisted című dalon érződik leginkább, hogy mennyi feldolgozást készítettek az elmúlt 20 évben: ez lett a „legheavymetal”-abb nóta. Záródalként a One Bottle and a Knee Deep kerül sorra, és tökéletesen be is tölti ezt a szerepet. Kellően gyors ahhoz, hogy ne feledjük, milyen volt az egész album, de elég lassú a levezetéshez, a refréntől meg szinte már-már táncolhatnékom támad és ilyet a Children of Bodom még sosem idézett elő bennem. „Say a final goodbye!”

Összegzésként: a Hate Crew Deathroll utáni időszak legkiemelkedőbb zenei fenoménja a Halo of Blood. Bőven túlszárnyalták az előző album szintjét és megint sikerült egy új oldalukat megmutatniuk – ráadásul úgy, hogy nem erőltették a megosztó stílusok keverését. Összesen két negatívumot tudnék felhozni, amelyek miatt nem érte el nálam a maximális pontszámot: az egyik a bevágott emberi beszédfoszlányok. Ez a Something Wildon és a Follow the Reaperen is idegesített, nem bírták ki, hogy ne hozzák vissza. A másik: a szólók sebessége a fülbemászó dallamosság rovására megy. Bár Alexi újra és újra megvillogtatja tehetségét, most kicsit átesett a ló túloldalára (mondjuk részemről a Kissing the Shadows szólóját soha-semmi nem fogja überelni, sajnálom.)

Tracklist:
1. Waste of Skin
2. Halo of Blood
3. Scream for Silence
4. Transference
5. Bodom Blue Moon
6. The Days Are Numbered
7. Dead Man’s Hand on You
8. Damage Beyond Repair
9. All Twisted
10. One Bottle and a Knee Deep
+ Bonustracks: Crazy Nights (Kiss), Sleeping In My Car (Roxette)

ÉRtékelés: 9/10

http://www.cobhc.com/
https://www.facebook.com/childrenofbodom