A finn melodeath metal banda legújabb, nyolcadik nagylemeze Relentless, Reckless Forever címmel 2011 máciusában látott napvilágot. A 2005-ös Are You Dead Yet? óta szokásosan-szokatlan újításokkal megbolondított album került ki kezeik alól. Ahogy az a megjelenés előtt nyilvánosságra hozott klipelőzetes, a Was It Worth It? alapján várható volt, a srácok ismét egy rendkívül megosztó hanganyaggal traktálták a nagyérdeműt. A korai évekből megszokott dallamos gitárszólókat és fülbemászó riffeket felváltotta a progresszív hangzás (akárcsak a 2008-as Blooddrunkon) és az egysíkú, Alexitől kissé erőtlen vokál. A „maradibb” COB-rajongók számára a Relentless, Reckless Forever egyértelműen hatalmas csalódást jelent, de azért ha eddig ,,Bodom-szűz” fülek hallják az új számokat, egy alapvetően jól összerakott, igényes anyaggal találkoznak.

Az album megjelenése előtt Alexi az eddigi legütősebbet ígérte rajongóiknak, ezzel szemben a kilenc szám közül egyik sem volt kiemelkedő, sőt kissé erőltetettnek tűnik az egész. A frontember mintha ellustult volna mind a gitárjátékot, mind a vokált illetően. A dob is egyértelműen leegyszerűsödött, kissé fantáziátlan. Pozitívumként említhetjük meg azonban a dalszövegeket, melyekből sugárzik a megszokott agresszió, és ahogy eddig, most is központi szerepet játszik a halál és a szenvedés.

A Not My Funeral hangzása a Blooddrunk lemezt idézi. Véleményünk szerint ez lett a legjobban sikerült nóta a korongról, a gitárszóló technikás, ellenben kiábrándítóan rövid. Sokat merítenek hozzá régebbi számokból (emlékeztet helyenként az In Your Face-re a gitártéma). A második szám a Shovel Knockout. Az izgalmas introt gyors, de unalmas dobtéma követi és kíséri végig az egész számot, ráadásul a gitárjáték is hagy némi kívánnivalót maga után (főleg ha Alexi képességeihez viszonyítunk). A Roundtrip To Hell and Back a leglassabb dal a Relentless, Reckless Foreverről. A gitárszóló hosszára itt nincs panasz, minőségére viszont annál inkább. A szintetizátoron Janne ugyanolyan munkát végez, ahogy eddig, rá nem lehet rossz szót szólni. A lemez címadó dala az ötödik a sorban. Tempós, hergelős nóta dallamos refrénnel, színvonalas gitárszólóval, mely kellemesen hangzik Janne szintetizátorjátékával. A hatodik szám tömören az Ugly címet viseli. A tempós kezdés után kellemes szintetizátordallam csendül fel, igencsak ellentétben az unalmas gitárral és dobbal. A sorban a Cry of the Nihilist következik. Tipikus deathes vokál blooddrunkos progresszív zenei alappal. Az utolsó előtti a Was It Worth It?, melyre az album előzeteseként tekinthettünk. Itt sem lett kielégítve igényünk a megszokott szólót illetően, a refrénje viszont egész jóra sikerült. A korong utolsó száma a Northpole Throwdown. Az egyszerű dallamtalan gitárt a szám elején hirtelen berobbanó gyors dallam követi, nem tipikusan zárónóta. A lemez végén hiányoltuk a ’katarzist’, kissé becsapva éreztük magunkat. A kemény kritikával nem célunk lehúzni lemezt, egész egyszerűen úgy érezzük, a srácok nem hozták ki magukból a maximumot, azt, ami valójában bennük van.

Relentless Reckless Forever (2011)
01 Not My Funeral
02 Shovel Knockout
03 Roundtrip to Hell and Back
04 Pussyfoot Miss Suicide
05 Relentless Reckless Forever
06 Ugly
07 Cry of the Nihilist
08 Was It Worth It?
09 Northpole Throwdown

Értékelés:
10/5

http://www.cobhc.com